„Krisztus megszületett!”: Ortodox szerb karácsonyi hagyományok

A karácsonyi időszak közeledtével megkezdődnek az ünnepi előkészületek, azonban az év ezen szakaszának kulcsfontosságú pontjai földrészről-földrészre, etnikumról-etnikumra változhatnak. Noha kicsiny a távolság országaink – Magyarország és Szerbia – között, mégis megannyi különbség fedezhető fel szokásainkban és kultúránkban. Vizsgáljuk meg tehát tüzetesebben, hogyan is ünnepelik déli szomszédaink, a szerbek az ortodox karácsonyt.

Fontos megemlítenünk, hogy a balkáni államok többségében az ortodox kereszténység a domináns, ennek ellenére a naptárhasználat terén mutatkoznak eltérések. Egyes önálló pravoszláv egyházak a mai napig a régi, Kr. e. 46-ban bevezetett Juliánus-naptárt használják: amíg például Bulgáriában a nálunk is – 1582-től használatos – Gergely-naptárt vezették be, addig Szerbiában az ónaptár (vagyis a Juliánus-naptár) szerint határozzák meg az egyházi ünnepek időpontját. Ez a Gergely-naptárhoz képest két hét eltolódást jelent, így a karácsony január hetedik napjára esik.

A szerb népszokások nagy többségének alappillére a vallás, valamint a keresztény időket megelőző ősi szláv hiedelemvilág. Az apáról fiúgyermekre szálló házi védőszent ünnepe, a Slava (ejtsd: szláva) után a karácsony, azaz a Božić (e.: bozsity) az egyik legfontosabb esemény, amelyen a család minden tagja részt vesz. Az karácsonyi időszak november 28-án kezdődik és hat héten keresztül tart, mely során sokak szigorúan böjtölnek. A karácsony teljes mértékben közösségi ünnep, így az azt megelőző három vasárnap mindegyikén a család egy-egy tagját ünneplik: az elsőn az édesapákat, a másodikon az édesanyákat, a harmadikon pedig a gyermekeket. A gyermekek ünnepén a szülők székhez vagy pedig egymáshoz kötözik a saját és szomszédaik csemetéit, akik csupán abban az esetben szabadulhatnak, ha ajándékot adnak a felnőtteknek. (Az anyák és apák ünnepén a felnőttekre hasonló sors vár.)

A karácsonyfa felállítása és az ajándékozás nem tartozik a szerb hagyományok közé – noha több háztartásban is meghonosodott „nyugati minta” e szokás –, de bőven találunk olyan ünnepi tradíciókat, amely sajátos jelleget adnak a téli ünnepkörnek. Például az ortodox karácsonyt megelőző napon, január 6-án (Badnji dan, e.: bádnyi dán – tölgyfanap) még napfelkelte előtt a családfő és a ház legfiatalabb fiúgyermeke elmegy az erdőbe tölgyfáért (badnjak, e: bádnyák). (A városi környezetben egyre inkább eltűnőben van ez a hagyomány, mivel az ágak könnyebben beszerezhetők a helyi piacon.) A badnjaknak rendkívül fontos a szerepe mind az egyén, mind a közösség életében, hiszen annak elégetésével szerencse és boldogság száll a házra és annak népére. A tölgyfagally sok helyütt a „szépsarokba” – azaz házi oltárra, a családi védőszent ikonja elé – vagy egyéb arra alkalmas helyre kerül elhelyezésre a házban, de belefuthatunk még az udvaron, esetleg a bejárati ajtó mellé állítva is. A szenteste kezdetét a délután öt órai beharangozás jelzi, s ekkor kerül sor a badnjak elégetésére két eltérő helyszínen, a családi tűzhelynél és a templom udvarán – vagy annak közelében – felállított máglyánál, ahol a mise után közös imával, énekléssel múlatják az időt. Az otthoni tűzhelyen elégetett ágakra a családfő bort locsol, majd bőségért imádkozik.

A régiónként eltérő falusi hagyományok, ünnepi rítusok és szabályok terén a pogány hitvilág elemei – hangsúlyosan – tetten érhetők. Mindezeket a régi tradíciókat – amelyek sajátos gazdaságot és egyedi jelleget kölcsönöznek a karácsonyi ünnepkörnek – napjainkban inkább a szerb hegyvidékek zártabb világában őrzik és ápolják. Az előkészületekben, illetve az ünnep lebonyolításában minden családtag fontos szerepet kap. A nők a ház körüli dolgokban segédkeznek, megterítik az ünnepi asztalt, kenyeret sütnek. Az utóbbi feladatot mindenképpen a háziasszonynak kell elvégeznie, majd meg kell szentelni a kenyeret, amelyet végül a ház ura szel fel annyi részre, ahány tagja van a családnak. Ezt megelőzően azonban a ház szobáit szalmával kell teleszórni. Manapság még ha az összes szobába nem is, de az ünnepi asztal alá tesznek egy keveset belőle, mivel ez jelképezi Krisztus születésének helyét. A családfő gyertyát gyújt, dióval keresztet hint a szobákban és tömjénnel járja végig azokat, végül kitölti a poharakba a mézespálinkát. Néhány régióban a családfő még a vacsora kezdete előtt kiáll az udvarba, majd hangosan az ünnepi asztalhoz invitálja személyes ellenségeit és a kártékony állatokat (rókát, farkast, kártevő madarakat). Ha az ellenség megjelenik, onnantól kezdve viaskodásnak helye nincs közöttük, ki kell békülniük.

Az előkészületek után veszi kezdetét az utolsó böjti étkezés, így az asztalra csak hal- és tésztafélék, valamint hüvelyesek kerülnek: gyakorlatban általában sült halat vagy böjti töltött káposztát fogyasztanak. Méz, házi kompót és aszalt gyümölcsök is szerepel az ételek között, valamint fontos a kerek formájúra sütött karácsonyi kalács, a badnjački kolač (e.: bádnyácskí kolács), amely vallási motívumokkal gazdagon díszített, de dekorációja családonként változik, öröklődik. Végül az este folyamán – a szomszédok ajtaján kopogtatva – a gyerekek körbejárják az utcákat. Ha ajtót nyitnak nekik, engedélyt kérnek az éneklésre, amiért cserébe jutalmat kapnak, ami általában cukorka, esetleg – régi szokás szerint – alma vagy sütemény.

Karácsony napja január 7-én pirkadtkor templomi haranggal és puskaropogtatással érkezik meg a szerb vidékekre. Míg egyesek a reggeli liturgián vesznek részt, mások inkább otthon maradnak és izgatottan várják az első vendég érkezését, akinek jobb lábbal kell a küszöböt átlépnie, hiszen így érheti csak szerencse a házat a következő évre. A hétköznapi köszöntés helyett ilyenkor a következő szavakkal üdvözlik egymást: „Krisztus megszületett!” (Hristos se rodi!), amelyre a válasz a „Valóban megszületett!” (Vaistinu se rodi!), s mindezt egészen január 18-ig megtartják. Az ünnep második napján a családok meglátogatják egymást, majd harmadnap a korábban elhelyezett szalmát kiviszik a házból.

Január 14-e kiskarácsony (Mali Božić), azaz az Újév napja. Kiskarácsonyt megelőző napon a nőtlen férfiak a hagyomány szerint végig járták a falu utcáit, s fülsiketítő zajt csaptak csengőkkel vagy kötélre erősített patkókkal, hogy elűzzék az ártó szellemeket, hiszen a régi pogány hiedelemvilágban a téli időszak átjáróként szolgált a gonosz erők számára. A csoport általában hét, vagy kilenc, esetenként tizenegy főből állt, mert úgy tartották, ha páros számú csoportokban tevékenykednek, akkor valamelyikük meghal az elkövetkezendő évben. Mindeközben arra törekedtek, hogy a falubéliek ne tudják őket megszámolni, ezért bujdosva járták a településeket. Az ünnepi időszak utolsó pontja a kereszt napja, vagyis Krstovdan, amelyről úgy hiszik, hogy a négy égtájból érkező szelek ezen a napon keresztezik egymást. E napon nagyon szigorú böjtöt tartanak, a felnőttek ilyenkor szinte semmilyen ételt sem vesznek magukhoz. 

A Magyarországon, illetve a Vajdaságban nagyobb számban előforduló vegyes házasságok miatt rendszerint megünneplik december 25-én a „magyar karácsonyt”, január 7-én pedig a „szerb karácsonyt”. Az 1690-ben Arsenije Čarnojević (e.: Arszeníje Csarnojevics) pátriárka által vezetett nagy szerb kivándorlás (Velika seoba Srba) során több tízezrek települtek át a történelmi Magyarország területére a törökök elől menekülve. Többségük Bácskában telepedett le, egy kisebb részük azonban egészen a mai Szentendréig jutott, ahol napjainkban is büszkén őrizik hagyományaikat. Noha elszakadtak Szerbiától, a gyökereiktől nem lehetett elvágni őket, így magyarországi szerb kisebbség szokásai csekély mértékben térnek csak el az anyaországiakétól. (Ez kiváltképp igaz a karácsonyi ételekre.) A pomázi szerbek esetében betlehemezéssel például már ritkán találkozhatunk, de ha elő is fordul, akkor azt a templomban tartják meg. Az asszonyok szerepét illetőleg a régi szokás szerint szenteste a ház asszonya nem kelhetett ki az ágyból, ezért minden feladatot előre el kellett végeznie. Az ő székére is szalmát tettek, nehogy leüljön, mert nem kotlanak majd a tyúkok, ha az asszony minduntalan fölugrál a helyéről.

Történelmi konfliktusaink ellenére érdemes megismerkednünk a szerbek megannyi tradíciójával és gazdag kultúrájával, hiszen évszázadok óta itt élünk velük, mellettük, ugyanazon vagy hasonló hányattatások közepette. A Karácsony Krisztus születésének és a szeretetnek az ünnepe, s egy kiváló alkalom arra, hogy a valós vagy vélt ellentéteket félretéve, nyitottsággal, megértéssel és tisztelettel forduljunk egymáshoz, s a másik hagyományaihoz. Reméljük, hogy e cikk a saját részével hozzá tudott járulni mindehhez.

Rákóczi Anna

Ezt olvastad?

2024. április 18-án és 19-én került megrendezésre a Szegedi Történészhallgatók Egyesületének hatodik konferenciája, amelynek a helyszíne idén is a Szegedi
Támogasson minket