Szíria és március 15. Múlt és jelen

Negyedévvel Aszad után a helyzet Szíriában a kohézió és a szétesés jeleit egyaránt felmutatja.

“Palmíra földe, a gazdag, a boldog, a hatalmas Palmíráé, hova kelet és nyugot sietett kincseit hordani, s örömeit keresni; hol egyedül lakott még igazság a földön; hol egyedül állt fölemelt fővel a nép királya trónja előtt; hol egyedül volt még megjutalmazva az erény, üldözve a bűn, védve az ártatlanság; hol gazdag volt a becsületes, s boldog volt a tisztalelkű; hol igaz mértékkel mértek a piacon; hol üresek voltak a börtönök; hol egy asszony kezében volt a királyi pálca, kinek tekintete előtt elszáradt az ellen, s fölvirult az ország. Ez volt Zenóbia, Palmíra királynője, a hasonlíthatlan városé, mely népek felett uralkodott, és akiken uralkodék, azok mind áldák és dicsőíték”.

E sorok szerzője a kétszáz éve született Jókai Mór (1983: 115), a márciusi ifjak egyike. Tárgya pedig az ókori Palmira a maga pálmáival, pompájával, patinájával, pátoszával, illetve problémáival, amely abban az országban fekszik, amelynek egyik legfőbb jelenkori társadalompolitikai fordulata éppen március 15-én ment végbe, 2011-ben.

Jókai e regéjében egy olyan, a mai Szíria területén feküdt entitás elevenedik meg, amelyben Zenóbia királyné alatt egy darabig nemzeti egység és prosperitás honolt, amely dacolt a római birodalommal csakúgy, mint annak ellenségeivel. Egy évszázaddal korábban, egyébként, érdekességképp, az akkori konfliktusokban érintett római impérium is viszonylagos stabilitást kínált arrafelé, ha abból indulunk ki, hogy a pannóniai Aquincumban, Szentendrén (Ulcisia Castra) és Dunaújvárosban (Intercisa) is megjelentek a szír hemesai (mai Homsz) eredetű íjász cohors-alakulatok, amint arra a néhai, Széchenyi-díjas magyar régész Fitz Jenő is rámutatott (1982: 32-33).

A mesés fekvésű ország történelmében az előbbi, Zenóbia fémjelezte mozzanat egy azon kevés epizód közül, amely függetlenséget, egységet vonultat fel, mely helyzet azonban nem több néhány időszak, alkalom jelentette precedensnél a korok tablóján végigtekintve. 

A tágabb levantei térség történelme jószerivel a hódoltságok láncolata. Utóbbi során a kitettség mellett azért helyi etnikai, felekezeti együttműködésekre is megannyi példa van. Az omajjád- és abbászida-időszakokban, mint arról az angol Simon S. Montefiore (2014: 218) és a libanoni Amin Maalouf (1983: 62; 92) írók nyomán egyaránt tudomást szerezhetünk, olykor a latin keresztesek, vagy Bizánc vagy a szeldzsukok ellen a közel-keleti keresztények és muszlimok nagyon is összefogtak, felülemelkedve a vallási megosztottságon.

A francia védnökséget a térség keresztényei felett a magyar történelemből is (túl) jól ismert Szulejmán adományozta a francia uralkodónak, mint arról ugyancsak Maalouf számol be Taniosz sziklája (Fr. 1993: 50) c. regényében, egyből láttatni engedve e vidék külföldi nagyhatalmi hálóit azok helyi szövetével, áttéteivel, konfliktusaival.

Az oszmán birodalmi időket felváltó, első világháború végi turbulencia közepette keletkezett arab entitás, majd a Magyar Tanácsköztársaság időhorizontjával majdnem teljesen egybeesett, kérészéletű, helyi arab királyság, illetve a francia gyarmati erőkkel szembeni fellépés, vagy a világháború utáni, Baath-hatalom átvételig (1963. március 8.) tartó köztársaság időnként önnön, “idült” törékenysége mellett is felmutatta az autonóm, felekezeteken átívelő összetartás jegyeit.

Mindazonáltal már a modern időkben a brit jelenlét helyébe lépett francia mandátumterület alapul vette, illetve fokozta is e “poszt-sykes-picot-i” képződmény széttagoltságát, azzal is, hogy a későbbi Libanonnal együtt hat államocskára tagolta (a továbbiak: Damaszkusz, Aleppó, Földközi-tenger partvidéke, drúz állam, Iszkenderún (Alexandretta).

Néhány évtizeddel később, már a második világháború utáni köztársasági időkben nem véletlenül mondhatta Šukrī al-Quwwatlī az efemer Egyesült Arab Köztársaság és eszme központi figurájának, Nasszernek, hogy: „Nem is tudja, mibe fogott, elnök úr! Ez egy olyan nép, amelyben mindenki politikusnak, az emberek fele vezetőnek (ar.: zuʿamāʾ), negyede prófétának, és legalább tíz százalékuk istennek hiszi magát!” Utóbbi az alaviták állítólagos vallási tanításaira utalt, akik közül később, a Baath-éra meghatározó vezetői is kikerültek – tavaly év végéig.

A Baath-uralom, noha viszonylagosan stabil volt, ám erőszakon és korrupción alapult, mint arra a jordán szerző Sāmiḥ al-Maḥārīq rámutatott pár napja. 2011-ben egy máig nem teljesen tisztázott lefolyású társadalmi mozgalom bontakozott ki március idusán, amely idővel pusztító vérontássá fokozódott, mely körül ismét ott találni a helyi és a külföldi hatalmi szereplőket. 

2011. március 15-e a közel-keleti ország történetében a modern kori társadalmi és politikai feszültségek egyik legfontosabb kicsúcsosodása. A konkrét daraa-i történéseket már némileg elhomályosítja a múlt, hiszen azokra „gyorsan” rátevődtek a tovagyűrűző konfliktus- és válságrétegek. Az arab tavasz hullámának hatására is az ország több városában tüntetések kezdődtek. Tunéziából és Egyiptomból beszűrődött „a nép a rendszer bukását szeretné” (ar.: as̱-šaʿb yurīd isqāṭ an-niẓām) szlogen, amire azonban még várni kellett. Az Aszad-rezsim évtizedek óta kemény kézzel irányította az országot, a társadalomban régóta gyűltek a feszültségek a korrupció, az elnyomás miatt.

A rezsim a legbrutálisabb módszerekkel fojtotta el a békés tüntetéseket, tömegesen tartóztatva le civileket, köztük nőket és gyermekeket – emlékeztetett a napokban az iraki Ṣādiq aṭ-Ṭāʾī író.

A külső beavatkozások és a rezsim túlzott erőszakja miatt a békés felkelés véres fegyveres konfliktussá eszkalálódott, amelyhez hasonlót Szíria modern történelme nem látott. A szíriai válság nem mindig látványosan mélyült tovább, hiszen a nagyhatalmak hallgatólagosan „konzerválták” a rezsim hatalmát. Idővel a lakossági megpróbáltatásokat, szakadékot a Trump-adminisztráció által a mai napig érdemben nem felfüggesztett külföldi szankciók nyomán is hovatovább kiéleződött gazdasági nehézségek is súlyosbították, mélyítették.

Az előzmények nyomán kibontakozott, időnként már-már áttekinthetetlenül zavaros polgárháborúban a legfontosabb résztvevők mögött (illetve között) ott találjuk Oroszországot, Iránt, az Egyesült Államokat, Törökországot. Aszad rendszere 13 éven át küszködött az orosz–iráni támogatás és a libanoni, valamint iraki milíciák segítsége mellett, Szíriai Kurdisztán (Rozsává) kivált Damaszkusz ellenőrzése alól, és amerikai támogatással autonómiát szerzett.

Ennek véres idővonalán egyebek mellett további három előzmény figyelemreméltó az ország egysége szempontjából. Az egyik Bassár „hasznos Szíria” terve 2016-ban, amely a főváros Damaszkusz mellett Homszra, Hamára, a partvidéki részre összpontosított volna, szembemenve önnön elveivel a szíriai egységről, amelyet elviekben eladdig hivatalosan képviselt. A kronológia egy másik fontos szakasza, hogy 2020-ban fegyverszüneti egyezmény köttetett Idlibben, amelynek szoros szomszédságában találni azon Aleppót is, ahol az 1848–1849-es forradalom kudarcával például Bem József is emigrálni kényszerült. Emellett erre fekszik azon Ma’arra település is, ahol a középkorban a latin keresztesek egy olyan pusztító vérengzést folytattak le, amelynek “maradandó” emlékét az arab köztudatban “évszázadok sem tompítottak” ismét Maalouf (1983: 56) szerint.

A gázai háború kiterjedésének hatásaként a fegyveres harcok kiújultak ugyanebben a térségben 2024. november végén, amelyek betetőzéseként Bassár el-Aszad úgy bukott meg 2024. december 8-án 2011. március 15. után 13 évvel, 11 nap alatt, hogy még saját alavita társadalmi bázisát is cserben hagyva távozott legszűkebb bizalmi körével Moszkvába.

Etnikai tisztogatások tegnap, ma pedig már új alavita-síita milícia, a „Partvédelem Brigádja” (ar. Liwā’ dar͑i s-sāḥil) szerveződik, előrevetítve önvédelmi szándékukat sőt, nem teljesen kizárhatóan esetleges majdani elszakadásukat is. Mindez igen tragikus iraki és libanoni emlékeket idéz. Mivel a poszt-Aszad Szíria gyengébb, mint valaha, a felosztás (oszmán alapokon keletkezett, nyugatról táplált) narratívája megerősödött más csoportok körében is. A szunniták egy része a több mint fél évszázados elnyomásuk igazságtételére hivatkozva fontolgatja a külön utat, az északkeleti kurdok és a dél-szíriai drúzok követelései esetében (utóbbiak felkarolva Izrael által) az autonómia került előtérbe.

E 2024 végi fordulatot még csak épp elkezdtük megismerni. A problémák, mint arról a hazai sajtó is már sokszor beszámolt, mélyek és látványosak, ahogyan a jelenlegi, karizmatikusság és kalandorság jegyeit egyaránt felmutató Ahmed al-Sharaa vezető ambiciózus lépései is. Idesorolható a március 13-án kihirdetett ideiglenes alkotmány, illetve az iszlám törvénykezés igazságszolgáltatási primátusának a kimondása ezzel karöltve nemkülönben.

Miközben az ember a korábbi helyzet fenntarthatatlansága folytán és a szíriai „rendszerváltás” okozta társadalmi eufória láttán, emellett reálpolitikai alapokon is szeretne bizalmat szavazni az új idők új embereinek, az alaviták és keresztények elleni „túlkapások” miatt, a térség és az elnök múltja ismeretében akarva-akaratlanul is, eszébe juthat a világszerte ismert közmondás szíriai változata, miszerint a természet felülkerekedik a szokásokon, avagy „kutyából nem lesz szalonna” (ar.: al-ṭabʿ ḡalab al-taṭabbuʿ).

E változások szemhatárait a felfoghatatlanul gyors történéssor miatt még nem is igen tudjuk átlátni. Legfeljebb reménykedhetünk az átmenet méltányosságában és inkluzivitásában, illetve az államalakulat tartósságában, ahogyan a többszörösen csorbult szuverenitás helyreállásában, és mindenekelőtt egy élhető Szíria kiépülésében is.

Arról, hogy vajon egy új tekintélyuralom van kialakulóban, amely végső soron összefogja a recsegő-ropogó országot akár az iszlámizmus örve alatt, a dezintegráció gyorsul fel, vagy valahol e kettő között, egy tunéziaihoz hasonló, zötykölődő, ám legalább kereteiben demokratikus pluralizálódás indult meg a maga törékenységeivel – erről majd a történelem ad számot.

Dr. Iványi Márton

korábban Szíriában élt arabista, kutató, esszéíró

Felhasznált irodalom:

Fitz Jenő (1982): Pannonok évszázada (Pannonia 193-284). Corvina.

Jókai, Mór (1983) Kelet királynéja. Történelmi regék, beszélyek, régi, furcsa történetek. Budapest: Szépirodalmi.

Maalouf, Amin (1983) Les croisades vues par les Arabes. Párizs: LC Lattes.

Maalouf, Amin (1993) Le rocher de Tanios. Párizs: B. Grasset.

Montefiore, Simon S. (2014) Jeruzsálem. Egy város története. Alexandra.

Ezt olvastad?

Falu és parasztság Északkelet-Magyarországon a 16–21. században

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Történelemtudományi Intézete és Történelemtudományi Doktori Iskolája 2025. április 14-én immár 6. alkalommal rendezte meg régiótörténeti tudományos

X