21. század
Kissinger évszázada
Henry Kissinger maga a velünk élő történelem. Egy személyben összeköti a weimari köztársaságot, a hidegháborút, jelenleg pedig a mesterséges intelligencia veszélyeiről értekezik. Azon kevesek egyike, akiknek megadatott a nemzetközi kapcsolatok
Sipos József (1948–2021) emlékére
2021. november 30-án, Budapesten, 73 éves korában elhunyt Sipos József történész, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára, a Móra Ferenc Múzeum egykori Tömörkény-díjas munkatársa.
9/11 – húsz év után
2001. szeptember 11-én, New York-i idő szerint reggel 8 óra 46 perckor az American Airlines Boeing 767 típusú utasszállító repülőgépe a Világkereskedelmi Központ Északi Tornyába csapódott. Ezzel vette kezdetét a
Amerika, a szélsőségek szorítójában – az Antifától a Proud Boysig
„cry havoc and let slip the dogs of war” A mottóban elhangzó világhíres harci kiáltás a „háború harci ebeinek megoldásáról” sajnos már nem csupán a Rózsák háborújának drámai csatájában harsant
Unorthodox – Mérlegen a tradíciók
Még nem olvastam Deborah Feldman Unorthodox: The Scandalous Rejection of My Hasidic Roots című önéletrajzi regényét, viszont láttam a Netflix Unorthodox címmel március 26-án debütált négyrészes minisorozatát Maria Schrader rendezésében,
Hanyatlás? – Recenzió Japán közelmúltjáról
Japán története a második világháborút követően egy szinte szünetmentes sikertörténet. A háborút követő teljes pusztítás után a gazdaság meglepően gyorsan talpra állt. „Japán gazdasági csodának” is szokták emlegetni azt a
Szerelmesek egykor és most: A randevú története
A 19. századi iparosodás megbontotta az agrártársadalmak hagyományos viszonyait, s mindez a párválasztás módjára és lehetőségére is hatással volt. Az új ipari társadalomban a polgári réteg kiszélesedése és felemelkedése, valamint
Új koncepciók a történelemtanításban
A történelemtanításban jelentős változásokat tapasztalhatunk. Nemrég napvilágot látott a Történelemtanításról a XXI. század elején címet viselő kötet Péterfi Gábor és Fekete Bálint szerkesztésében. A könyvet kezünkbe véve egy izgalmas, sokoldalú,
Hogyan lett Ön történész?
Hogyan lett Ön történész? Hogyan kezdett érdeklődni a történettudomány iránt? E kérdéseket számos kollégának feltettük már oldalunkon. Nemcsak történészeknek, hanem történelemmel kapcsolatos más tudományok művelőinek is. Közeledve lapunk egy éves