„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” ‒ Batsányi János élete
„Nevem Bacsányi János, 53-ik életévemet fogom betölteni, a Zala megyei Tapolcán születtem, római katolikus vallású, nős vagyok. Atyám, kit már hétéves koromban elveszettem, Bacsányi György volt, ki mint szabad polgár vagyonából élt Tapolcán. Anyámat, ki már szintén meghalt, Benes Katalinnak hívták. Két testvérem volt, Katalin és az idősebb Anna[…]. Fivéreim nincsenek” ‒ vallott származásáról Batsányi János spielbergi fogva tartóinak 1816-ban.
A magyar felvilágosodás költője, a forradalmi líra meghonosítója, I. Napóleon francia császár 1809-es schönbrunni kiáltványának fordítója 1763. május 9-én látta meg a napvilágot az akkor még Zala vármegyéhez (ma Veszprém megyéhez) tartozó Tapolcán. Apja foltozóvarga volt, de Szinnyei Ferenc nemesi felmenőket is talált családjában. Dacára, hogy a korszakban nem számítottak nemesnek, tehetségének köszönhetően hamar honorácior sorba, azaz a jobbágysor és a nemesi rang közti társadalmi osztályba tornázta fel magát. A katolikus családban nevelkedő ifjú előbb Keszthelyen és Veszprémben, majd Sopronban végezte iskoláit, végül Pestre került a piarista gimnáziumba. Ezután a jogi egyetem hallgatója lett, amelynek költségeit úgy tudta fedezni, hogy Orczy Lőrinc báró szolgálatába állt mint a fia nevelője. Batsányi ekkorra négy nyelven írta műveit ‒ a magyar mellett franciául, németül és latinul alkotott. Orczyn keresztül megismerkedett az irodalmi és a színházi élettel, valamint a ház szalonjában kapcsolatba került a magyar felvilágosult gondolkodókkal. Tanítványa halálát követően, 1787-ben a Szepesi Kamara kassai igazgatóságánál helyezkedett el mint hivatalnok.
Kassán – Baróti Szabó Dávid közbenjárásával – megismerkedett a szépirodalmi lapján munkálkodó Kazinczy Ferenccel. 1787-ben a három költő társulásából született meg a Kassai Magyar Társaság, valamint a Magyar Museum című irodalmi folyóirat, amely úttörő hatással bírt, révén elsőként szólította meg olvasóit magyar nyelven.
A lap 1788-ra tervezett kiadása nyomtatási nehézségek miatt a negyedéves periódus helyett csupán 1789-ben jelent meg, míg a második szám 1790 elején. Ezt mindössze két szám követte, ugyanis a nyomdai késedelem mellett belső feszültség is támadt Kazinczy és Batsányi között. Utóbbi sokkal radikálisabb hangvételben kívánt szólni közönségéhez, a Habsburg elnyomást kritizáló nemesi ellenállás jegyében, míg Kazinczy jozefinista elveket vallott, azaz pártolta az uralkodó felvilágosult abszolutista kormányzását. Nézetkülönbségük rögtön a közös munka kezdetén megnyilvánult, ugyanis Batsányi már a Kazinczy által írt visszafogott beköszöntőt is átszerkesztette. Ezt követően Kazinczy pusztán íróként tevékenykedett a lapban, a szerkesztői munkát Batsányi látta el. A költő az első között ünnepelte az 1789. június 14-én kirobbanó francia forradalmat, szimpatizálva annak eszméivel. A vonzódás A franciaországi változásokra című epigrammájában öltött testet:
“Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”
A vers megjelenésekor még átment a cenzúra rostáján, 1792-ben viszont ‒ II. Ferenc (I. Ferenc néven magyar király) trónra lépésekor ‒ visszamenőleg betiltották, sőt, a Magyar Museum elkobzott példányaiból fizikailag is eltávolították. Az udvar titkosszolgálata ezt követően árgus szemekkel tekintett Batsányi munkásságára. Miután forradalmi nézetei miatt elbocsátották állásából, a szabadkőműves, majd jakobinus nyitrai főispán, Forgách Miklós magántitkára lett.
1794. szeptember 10-én letartóztatták a Martinovics-féle összeesküvésben való részvétel gyanújával. Batsányinak sikerült a perben tisztáznia magát, azonban rebellis magatartásának, lázadásra buzdító költeményeinek és a hivatalos álláspont szerint “a törvényellenes mozgalom feljelentésének elmulasztása” miatt ‒ több jakobinus költőtársához hasonlóan ‒ kilenc hónap vizsgálati fogságba került a budai ferences kolostorban. Ezt követően a tiroli Kufstein várában töltötte rabságát Verseghy Ferenc, Szentjóbi Szabó László (1795♱), valamint más magyar jakobinusok és francia politikai foglyok társaságában, ahonnan egy év múlva szabadult. A szomszéd 13-as cellában raboskodott Hugues-Bernard Maret, aki később I. Napóleon császár államtitkára lett. Az itt töltött esztendő alatt született műveinek gyűjteménye Kufsteini elégiák címen jelent meg, amelynek kiemelkedő darabja A rab és a madár.
[…]Szárnyadra kelvén, újolag leszállsz
A vár fokára,
Vagy még tovább ama
Sebes folyónak zúgó partjain
Büszkén emelkedő bokros halomra;[…]”
‒ részlet A rab és a madár c. versből
Batsányi szabadulását követően már nem tért haza Magyarországra. Bécsben vállalt állást a „bankó hivatalban”, ahol másolói munkából tartotta fenn magát. Kényszerű hallgatásba burkolózott, műveit betiltották, ám irodalomszervezői tevékenységét ezután is folytatta. Egyik elindítója lett a Magyar Minerva sorozatnak, amelynek első kötete Ányos Pál munkásságát dolgozta fel, megalapozva ezzel a magyar kritikai szövegkiadást. 1805. június 10-én feleségül vette az osztrák arisztokrata költőnőt, Baumberg Gabriellát. A „Bécs Szapphójaként” ismert feleség édesapja udvari tisztviselő volt, ám ő kitartott lázadó szellemű férje mellett. Itt írta Der Kampf (A viaskodás) című művét, ami bepillantást nyújt belső válságának legyőzésébe, megmutatva az utat, amely bonapartista szemléletéhez vezetett.
Mindeközben 1792 óta zajlottak a koalíciós háborúk, 1804-ben pedig a forradalmi Francia Köztársaságból létrejött az I. Francia Császárság, élén az egykori Bonaparte tábornokkal, akit immár I. Napóleonnak hívtak. A császár egymás után győzte le az ellene szövetkező nagyhatalmakat, uralkodócsaládokat mozdított el, helyükre saját fivéreit és megbízható tábornokait téve. Az 1808-ban megindított spanyolországi hadjárat rámutatott Napóleon sebezhetőségére, így az addig semleges Ausztria új háborút kezdett a franciák ellen, remélve, hogy a kétfrontos küzdelem véget vet sikereiknek. A francia császár otthagyva Spanyolországot megindította Nagy Hadseregét a Habsburg Birodalom ellen. 1809. április 22-én az eckmühli győzelem lehetővé tette Bécs elfoglalását. A császárváros megszállása alatt találkozott ismét a két egykori rabtárs, az immár Bassano grófként ismeretes Marét és a Napóleont támogató Batsányi. A francia uralkodó Bassano felkérésére a költőt bízta meg schönbrunni kiáltványának magyarra fordításával ‒ tartalmi változtatásokat is eszközölve azon ‒, így ennek propagandisztikus üzenete Magyarország függetlenségének kikiáltása lett, élén egy nemesek közül választott királlyal. Batsányi azonban hiába alkotott nagyszerű szöveget, Napóleon proklamációja nem érte el célját a 20 000 darabot is meghaladó példányszám ellenére. A magyar arisztokrácia tartott a francia ígéreteitől, okulva a Varsói Nagyfejedelemség példájából, de nem kívánta a számára kedvező feudális viszonyok felszámolását sem. Érdekesség, hogy az „ellenproklamációt” nem más fogalmazta meg, mint Batsányi korábbi társa, az 1801-ben királyi kegyelemben részesült Kazinczy Ferenc.
Batsányi az októberben megkötött schönbrunni béke után Napóleon csapataival tartott Franciaországba, és Bassano közbenjárásának hála, mintegy 2000 frankos évenkénti kegydíjra számíthatott a császártól. Felesége 1811-ben követte őt, majd 1814-ben, Napóleon első bukása idején visszatért Bécsbe. Megkísérelte, hogy udvari kapcsolatainak segítségével rehabilitálja férjét, azonban nem járt sikerrel. 1815-ben leáldozott a franciák szerencsecsillaga. A szövetséges csapatok végső győzelmet arattak Napóleon felett, majd megszállták a francia fővárost. Batsányit mint köztörvényes bűnözőt elfogták, és a spielbergi várbörtönbe zárták. Felesége elérte, hogy felmentsék az ellene felhozott vádak alól, ám Linzbe internálták, szigorú rendőri felügyelet mellett ‒ innen ered a “linzi száműzött” jelző.
Batsányi az elszigeteltség ellenére sem hagyott fel irodalmi tevékenységével. Egy korábbi célkitűzésének megvalósításához fogva elkezdte lefordítani az Ossián-éneket, emellett néhány hazai írótársával is ápolta kapcsolatait, köztük Kisfaludy Sándorral is. Belefolyt a nyelvújítás körüli vitákba is, ahol a neológusok (azaz az újítás hívei) és az ortológusok (azaz az újításokkal szemben fenntartásokkal bírók) közül az utóbbiak pártját fogta. Ezután szép lassan kiszorult a hazai kulturális életből.
1827-ben fordulópont következett a mindeddig cenzúrázott és betiltott költő életében: Pesten kiadták a Batsányi János Versei című kötetet. A mű háromszáz példányban jelent meg, s nyolcvan verset tartalmazott. Batsányi száműzetése dacára ezzel kiérdemelte helyét a magyar költők között.
1839. július 24-én szeretett felesége elhunyt, amit személyes tragédiaként élt meg. Magányában sem hagyta azonban abba a munkát. 1843-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, de ezt visszautasította. Két évvel később Toldy Ferenc akadémikus személyesen kívánta felkeresni Batsányit, de már csak annak halálhírét közölhette.
Batsányi János 1845. május 12-én, 82 éves korában hunyt el. Toldy akadémiai gyászbeszédet mondott felette; 1865-ben rendezte, majd kiadja Batsányi verseit. Az író hagyatéka 1872-ben került az Akadémia Kézirattárába, 1121 kötetnyi könyvtárát pedig az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. 1953 és 1967 között, Keresztury Dezső és Tarnai Andor szerkesztésében jelent meg az Akadémiai Kiadónál Batsányi összes műveinek kritikai kiadása. A költő, valamint felesége szobra Tapolcán a Malom-tó partján található, míg Linzből hazahozott hamvaikat 1934-ben, közös koporsóban, majd 140 évig tartó száműzetés után magyar földben helyezték örök nyugalomra.
A cikkhez készült iskolai feladatlap letölthető innen.
Felhasznált Irodalom:
Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország. Magvető Kiadó. Budapest, 1977.
Magyar Életrajzi Lexikon, Batsányi János szócikk
Magyar Katolikus Lexikon, Batsányi János szócikk
Szinnyei Ferenc: Bacsányi János. Budapest, 1904. Online elérés a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
Tarján M. Tamás: 1809. május 15. | Napóleon kiadja schönbrunni kiáltványát. Rubicon online
Z. Szabó László: Így élt Kazinczy Ferenc. Szerkesztette: F. Kemény Márta. Móra Könyvkiadó. Budapest, 1977.
Verselemzés.hu: Kufstein hatása Batsányi életére és költészetére
Irodalmi Olvasóterem Blog: Batsányi János, a linzi száműzött
Ezt olvastad?
