Értékmentés összefogással – Három projekt találkozik
Időpont
2017 szept 11.
11:00 - 13:00
Helyszín
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
A Magyar Nemzeti Levéltár, a Mikes Kelemen Program, a Reformáció MNL Projekt és a Hungaricana közgyűjteményi portál 2017. szeptember 11-én közös sajtótájékoztatót tart. Az esemény keretében bemutatják a Mikes Kelemen programnak köszönhetően hazaérkezett és a Hungaricana portál segítségével részletesen feltárható, jelentős történeti értékű 17. század közepén íródott magyar nyelvű protestáns prédikáció szöveget, valamint a három érintett projekt eddigi eredményeit.
Köszöntőt mond: dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója
A sajtótájékoztatón részt vesznek:
– dr. Szilágyi Péter, Miniszterelnökség, Nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár (Mikes Kelemen Program),
– dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkáját koordináló miniszteri biztos (Reformáció Emlékbizottság),
– Markója Szilárd, az Országgyűlési Könyvtár igazgatója (Országgyűlési Könyvtár, Hungaricana közgyűjteményi portál képviseletében),
– dr. Rácz György, Magyar Nemzeti Levéltár, országos levéltári főigazgató-helyettes (az MNL részéről mind a Mikes, mind a Reformáció projekt, mind a Hungaricana képviselője),
– Kovács Eleonóra, a Reformáció MNL Projekt vezetője
– dr. Arany Krisztina, az MNL Mikes Program levéltári koordinátora.
Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4. Lovagterem)
Időpont: 2017. szeptember 11., 11.00
Forrás: Értékmentés összefogással – Három projekt találkozik
Ezt olvastad?
További cikkek
A pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem elhelyezése Trianon után
2017 szept 11. @ 11:00 - 13:00 - A Magyar Nemzeti Levéltár, a Mikes Kelemen Program, a Reformáció MNL Projekt és a Hungaricana közgyűjteményi portál 2017. szeptember 11-én közös sajtótájékoztatót tart. Az esemény keretében bemutatják a Mikes Kelemen programnak köszönhetően hazaérkezett és a Hungaricana portál segítségével részletesen feltárható, jelentős történeti értékű 17. század közepén íródott magyar nyelvű protestáns prédikáció szöveget, valamint a három érintett projekt eddigi eredményeit. [...]Kecskés D. Gusztáv és Scheibner Tamás: Az 1956-os magyar menekültek és nemzetközi befogadásuk | Előadás
2017 szept 11. @ 11:00 - 13:00 - A Magyar Nemzeti Levéltár, a Mikes Kelemen Program, a Reformáció MNL Projekt és a Hungaricana közgyűjteményi portál 2017. szeptember 11-én közös sajtótájékoztatót tart. Az esemény keretében bemutatják a Mikes Kelemen programnak köszönhetően hazaérkezett és a Hungaricana portál segítségével részletesen feltárható, jelentős történeti értékű 17. század közepén íródott magyar nyelvű protestáns prédikáció szöveget, valamint a három érintett projekt eddigi eredményeit. [...]Klement Judit: Siemens – egy multinacionális vállalkozás Magyarországon, 1887–1951/1960
2017 szept 11. @ 11:00 - 13:00 - A Magyar Nemzeti Levéltár, a Mikes Kelemen Program, a Reformáció MNL Projekt és a Hungaricana közgyűjteményi portál 2017. szeptember 11-én közös sajtótájékoztatót tart. Az esemény keretében bemutatják a Mikes Kelemen programnak köszönhetően hazaérkezett és a Hungaricana portál segítségével részletesen feltárható, jelentős történeti értékű 17. század közepén íródott magyar nyelvű protestáns prédikáció szöveget, valamint a három érintett projekt eddigi eredményeit. [...]Előző cikk
125. Egyiptomi szombat
Térkép nem érhető el Időpont 2017 szept 11.11:00 - 13:00 HelyszínMagyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára A Magyar Nemzeti Levéltár, a Mikes Kelemen Program, a Reformáció MNL Projekt és a Hungaricana közgyűjteményi portál 2017. szeptember […]