HadTörténész Sörest – 170 éves a Magyar Honvédség
Időpont
2018 máj 16.
19:00 - 22:00
Helyszín
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
2018. május 16-án, szerdán 19 órai kezdettel a Történész Sörest előadássorozat ezúttal rendhagyó címmel és helyszínnel jelentkezik. A májusi eseménynek a Budai várban található HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványterme (1014 Budapest, Kapisztrán tér 2–4.) ad otthont. A Hadtörténeti Intézet és Múzeummal együttműködve, a Magyar Honvédség megszületésének 170. évfordulójára emlékezik. A belépés ingyenes, minden érdeklődő számára nyitott (még akkor is, ha valaki nem feltétlenül a sörök iránt elkötelezett).
A HadTörténész Sörest kulturális-, tudományos kezdeményezés, kötetlenebb keretek között teremt lehetőséget a történelem megismerésére és a szakmai érintkezésre. Előadói a hadtörténelem elismert kutatói, rangos személyek, akik az est keretében három háborús időszakot, és a Magyar Honvédség egyes fegyvernemeit járják körül, miközben a közönség tagjai kellemesen fogyaszthatják italaikat. Mindezt téve a Hadtörténeti Intézet és Múzeum falai között. Az előadásokat követően lehetőség nyílik a témákat érintő kérdések feltevésére, valamint kötetlenebb beszélgetésre.
Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa, tudományos-helyettese az 1848-49-es szabadságharc huszárságának érdekes történeteit járja körül.
Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a „Nagy Háború” honvéd tüzérségét veszi elemzésének tárgyául.
Horváth Csaba ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnok-helyettese a második világháború honvéd gyalogságát mutatja be.
Az est moderátora: Ujvári Gábor, a VERITAS Történetkutató Intézet, tudományos főmunkatársa, kutatócsoport-vezető lesz.
Az eseményhez az italokat a Budapest Klisé Bár szolgáltatja.
***A Söresten részvevőket különböző meglepetésekkel, nyereményekkel várják. Az immár szokásos „Sörest Totó” mellett további lehetőségek lesznek arra, hogy a hallgatóság tagjai többek között belépőt nyerhessenek az idei Múzeumok Éjszakájára, vagy a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumba, de akár egy kézműves sörrel is gazdagodhatnak.
Ezt olvastad?
További cikkek
A pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem elhelyezése Trianon után
2018 máj 16. @ 19:00 - 22:00 - 2018. május 16-án, szerdán 19 órai kezdettel a Történész Sörest előadássorozat ezúttal rendhagyó címmel és helyszínnel jelentkezik. A májusi eseménynek a Budai várban található HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványterme (1014 Budapest, Kapisztrán tér 2–4.) ad otthont. A Hadtörténeti Intézet és Múzeummal együttműködve, a Magyar Honvédség megszületésének 170. évfordulójára emlékezik. A belépés ingyenes, minden érdeklődő [...]Kecskés D. Gusztáv és Scheibner Tamás: Az 1956-os magyar menekültek és nemzetközi befogadásuk | Előadás
2018 máj 16. @ 19:00 - 22:00 - 2018. május 16-án, szerdán 19 órai kezdettel a Történész Sörest előadássorozat ezúttal rendhagyó címmel és helyszínnel jelentkezik. A májusi eseménynek a Budai várban található HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványterme (1014 Budapest, Kapisztrán tér 2–4.) ad otthont. A Hadtörténeti Intézet és Múzeummal együttműködve, a Magyar Honvédség megszületésének 170. évfordulójára emlékezik. A belépés ingyenes, minden érdeklődő [...]Klement Judit: Siemens – egy multinacionális vállalkozás Magyarországon, 1887–1951/1960
2018 máj 16. @ 19:00 - 22:00 - 2018. május 16-án, szerdán 19 órai kezdettel a Történész Sörest előadássorozat ezúttal rendhagyó címmel és helyszínnel jelentkezik. A májusi eseménynek a Budai várban található HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványterme (1014 Budapest, Kapisztrán tér 2–4.) ad otthont. A Hadtörténeti Intézet és Múzeummal együttműködve, a Magyar Honvédség megszületésének 170. évfordulójára emlékezik. A belépés ingyenes, minden érdeklődő [...]Előző cikk
Mindennapok bölcsész diplomával | Kerekasztal-beszélgetés
Térkép nem érhető el Időpont 2018 máj 16.19:00 - 22:00 HelyszínHM Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2018. május 16-án, szerdán 19 órai kezdettel a Történész Sörest előadássorozat ezúttal rendhagyó címmel és […]