Portré
Életrajzok és interjúk
Út a kényszermigrációtól az érintettek „lelki gyógyulásáig” – interjú Ritter Györggyel
Ritter György történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa. Új könyvében olyan emberek élettörténetét mutatja be, akik áldozatul estek a második világháború utáni telepítéseknek. Történetének helyszíne a szülőfaluja, Solymár,
Fulbright Kutatói Ösztöndíjjal az Egyesült Államokban – interjú Lévai Csabával
Lévai Csaba történész, egyetemi docens, a Debreceni Egyetemen 2000-ben szerzett doktori fokozatot, majd 2014-ben ugyanott habilitált. 1991 óta a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének oktatója. Kutatásai elsősorban az Amerikai Egyesült Államok
Varázsgépek és hieroglifák: Athanasius Kircher, a mindent tudni akaró jezsuita atya
Athanasius Kircher (1602–1680) korának egyik leghíresebb természettudósa és a reneszánsz egyik utolsó polihisztora volt. Az világszerte kapcsolatokkal és patrónusokkal rendelkező jezsuita tudós fizikával, matematikával, természettudományokkal, régészettel, zenével, Kínával és hieroglifákkal
A rendi politika kultúrtörténeti megközelítésben – interjú Forgó Andrással
Forgó András történész, a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének habilitált egyetemi docense. Főként az egyház és a rendiség 18. századi kapcsolatával, tágabb értelemben a korszak politikai kultúrájával foglalkozik. Forgó Andrással Kanász
„Cselekedjünk bátran, de ne ragadjanak el az illúziók” – interjú Jeszenszky Gézával
Jeszenszky Géza azon kevés történész közé sorolható, akiről elmondható, hogy a történelmet jómaga is formálhatta. Bár személye a többség számára a rendszerváltást követő, első szabadon választott kormány külügyminisztereként, majd Magyarország
„Büszke vagyok arra, hogy a tanítványaim sokra vitték” – interjú Bebesi Györggyel
Bebesi György történész, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Újkortörténeti Tanszékének egyetemi docense, tanszékvezető-helyettese, és a PTE BTK Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport (MOSZT) alapító vezetője. Kutatási területe az orosz
„Ez a diszciplína nem működik olvasóközönség nélkül” – interjú Borhi Lászlóval
Borhi László a bloomingtoni Indiana Egyetem professzora, valamint az MTA Történettudományi Intézet Jelenkortörténet témacsoportjának tudományos tanácsadója. Szakterülete a hidegháború, hamarosan megjelenik új könyve, amely többek között a nyilas terror és
„Van még mit megírni, van még bőven kutatnivaló…” – interjú Soós Viktor Attilával
Soós Viktor Attila egyháztörténész a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) tagja. Életútjáról, szakmai tapasztalatairól és a mai magyar egyháztörténeti kutatások helyzetéről Csarnai Márkkal beszélgetett. Újkor.hu:
„Engem az ember érdekel, meghatározottságai, lehetőségei és válaszai” – interjú Tóth Ágnessel
Tóth Ágnes történész, egyetemi oktató, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa, a Pécsi Tudományegyetem Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszékének vezetője. Szakterülete többek között a magyarországi németek legújabb
A lehetőségek tárháza: a feliratoktól a levéltárig – interjú Várady Zoltánnal
Várady Zoltán a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltárának igazgatója, emellett a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, tanszékvezetője. Munkássága és életútja során végigjárta a szakmai ranglétrát, s az újra- és