Portré
Életrajzok és interjúk
Császárportrék: Hadrianus, a világutazó császár
A közelmúltban ünnepeltük Hadrianus (Kr.u. 117–138), a Római Birodalom egyik legjelentősebb császárának 1900 évvel ezelőtti trónra lépését. Hadrianust az egyik legsokoldalúbb római császárként ismeri az utókor, aki elődjével, Traianusszal ellentétben
Etnicitások és identitáspolitikák – interjú Egry Gáborral
Az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, röviden ERC), amely az egyik legnagyobb és legtekintélyesebb európai pályázati rendszert működteti, 2017. november 28-án hozta nyilvánosságra az azévi Consolidator Grant pályázatok eredményeit.
„Lényegében mindent az olvasás szeretetének köszönhetek” – Gunst Péterre emlékezünk
A kezdetben asszirológusnak készülő történész nem volt jó tanuló a középiskolában. Bár ideje nagy részét olvasással töltötte, a félévi bizonyítványában mindig akadt egy-két elégtelen. A változást a könyveknek köszönhette. A
„A levéltárat a lehető legmesszebb kell vinni a politikától” – interjú Gyarmati Györggyel
Gyarmati György doktori címét a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte meg. A Történettudományi Intézet mellett oktatott az ELTE-n, illetve a Pécsi Tudományegyetemen. 2003 és 2017 között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti
„A jósok, boncok és ferde vajákosok nem az internetkorszak termékei” – interjú Bagi Dániellel
Bagi Dániel a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet egyetemi tanára, a Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék tanszékvezető-helyettese, illetve az MTA Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottság alelnöke. Kutató-oktatói pályájáról, tudományos karrierjéről, az
Örökség, identitás, újítás – interjú Sonkoly Gáborral
A nyitottság és a hálózatokban való gondolkodás már kisgyerekként a történelemhez vezette, a kulturális örökség fogalmainak és jelenségének kutatójaként ma is ezen érdekek mentén foglalkozik hallgatóival. Sonkoly Gábort, az
Eötvös József, Deák Ferenc és a koronás Wargha – interjú Deák Ágnessel
Történész, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet Modernkori Magyar Történeti Tanszék egyetemi tanára, az Aetas című történettudományi folyóirat főszerkesztője. Kutatásai során főként az 1849 és 1867
Oktatás, kutatás, tehetséggondozás – Interjú Fedeles Tamással
Fedeles Tamás a PTE BTK Történettudományi Intézetének docense, az MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tudományos főmunkatársa. Egyház- és várostörténeti kutatásai mellett behatóan foglalkozott a középkori zarándoklatokkal, valamint a Jagelló-kori arisztokrata,
Franciaország második világháborús történetének kutatója – Interjú Bene Krisztiánnal
Bene Krisztián a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Francia Tanszékének vezetője, a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozatának elnöke, a Modernkori Oroszország és Szovjetunió Kutatócsoport (MOSZT) alelnöke. Kutatásainak homlokterében Franciaország második világháborús
A fiatal diplomáciatörténészek doyenje – interjú Hornyák Árpáddal
Hornyák Árpád a Pécsi Tudományegyetem Modernkori Történeti Tanszékének docense, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa. Több monográfia, forráskiadvány fűződik a nevéhez. Fő kutatási területe a 20. századi magyar–jugoszláv kapcsolatok