1918 forró ősze – Károlyi Mihály és az őszirózsás forradalom

Miért került sor az őszirózsás forradalomra, és hogyan zajlott le? Milyen szerepet játszott benne Károlyi Mihály, és miként értékelhetjük ekkori tevékenységét száz év távlatából? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Clio Intézet Tanácsköztársaság 100 év után című, a Budapest Főváros Levéltárával közösen rendezett előadássorozatának második alkalmán Hatos Pál és Csunderlik Péter történészek.

Az 1918 forró ősze – vita a forradalomról címet viselő rendezvényt Bödők Gergely, a Clio Intézet társ-ügyvezetője nyitotta meg, aki moderátorként maga is szerepet vállalt a rendezvényen. Felhívta a figyelmet a nemzetközi történettudományban mára elfogadottá vált kutatási irányra, amely az átmeneti időszakokhoz kapcsolódó erőszak feltárását kiemelten fontosnak tartja. Ennek alaptézise szerint azokban az intervallumokban, amikor az állami szuverenitás erőssége csökken, azzal kontrollcsökkenés is együtt jár, így az erőszakos cselekmények száma megnő. Bödők szerint ez az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után bekövetkező eseménysorra is igaz.

Bödők Gergely

Az első, nagyobb lélegzetű előadást Hatos Pál, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar dékánja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európai Kutatóintézet vezetője, Az elátkozott köztársaság című nagysikerű könyv szerzője tartotta. Hatos Pál szerint máig velünk élő korszakról van szó, ami abban is tetten érhető, hogy Károlyi Mihály vagy Tisza István személyéről máig élénk vita folyik a közbeszédben. Az utána következő évtizedek szellemi életének számos alakját ez a korszak nevelte fel, sok értelmiségi jelen volt, amikor az őszirózsás forradalom győzedelmeskedett, amely ott és akkor nemzeti ünnep volt, ahol az emberek az utcán ünnepelték az Osztrák–Magyar Monarchia végét. Először kaptak tényleges hatalmat a függetlenségpártiak, akiknek vezetőjét, Károlyi Mihályt ekkor még igaz hazafinak, s Bécsből nézve egyenesen ultranacionalistának tartották. A Monarchiát tehát nemcsak a nemzetiségek, hanem a magyarok sem akarták fenntartani, s 1918 novemberében mindenki változást várt. A „boldog békeidők” iránti nosztalgia ekkor még nem létezett, az későbbi időszakban alakult ki. A változás vágya a dühben és a békevágyban gyökerezett. 1918 őszére a társadalom nagy része nélkülözött, az általános kimerültség jellemezte és nem akadt olyan család, aki ne gyászolt volna valamely, fronton elhunyt tagját. A düh egyik jellemző megnyilvánulása Tisza István meggyilkolása volt. Az egykori miniszterelnök 1918 őszén pályázhatott volna a Magyarország leggyűlöltebb embere címre, őt tették felelőssé a hadba lépésért és a vérveszteségért, amit az ország elszenvedett. Ma már főként Trianonra emlékezünk veszteségként, de a kor emberének az első világháborús veszteséget elsősorban családtagjainak a halála jelentette. A városi lakosság dühét Tisza választójog bővítéséhez kapcsolódó ellenállása táplálta, a parasztságét pedig az, hogy jelentős hányada föld nélkül senyvedett. A düh tehát minden szinten jelen volt az 1918 őszi eseményeknél.

Hatos Pál előadása

Hatos hangsúlyozta, hogy Károlyi Mihálynak természetesen megvan a maga felelőssége, mint mindenkinek, aki kormányzati szerepet vállal élete során, de nem lehet minden akkor született kárért egyszemélyi felelősnek kikiáltani. Sem a düh, sem a békevágy nem tőle eredt, mindkettő áthatotta a társadalmat. Károlyiék jól mérték fel, hogy az emberek be akarják fejezni a háborút. A köztársaság eszméjét azonban nem előzte meg hosszas előkészítés, noha Közép-Európa koronás fői sorra távoztak. Az első elképzelés a nemzeti királyságé volt, azonban ezt villámgyorsan meghaladták, s csak ezután került elő a köztársaság gondolata. Károlyi kormánya megörökölte az Osztrák–Magyar Monarchia külpolitikai magányát, amely abból fakadt, hogy a szövetségi elköteleződés miatt teljességgel kiszolgáltatta magát Németországnak, majd annak összeomlásával egyedül maradt. Mindezt tetézte, hogy a Károlyi-kormányt nem ismerték el a nyugati hatalmak, s a francia antant-misszió vezetője csak 1919 februárjának végén hallatott magáról először, amikor átadta a Vix-jegyzéket, amelyből kiderült, hogy Magyarország nem számíthat a győztes hatalmak jóindulatára. Ekkor került előtérbe a kommunista kártya, azaz csak Németország összeomlása és az antant cserbenhagyása után fordultak a korabeli vezetők Lenin és a világforradalom felé, szövetségest keresve a szomszédos országok agressziójával szemben. Az őszirózsás forradalom tehát nemzeti forradalom volt, s bukását az okozta, hogy nem tudta megoldani az országot sújtó válságot.

A közönség

A második előadást Csunderlik Péter, a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója, a nemrég megjelent A „vörös farsangtól” a „vörös tatárjárásig” – A Tanácsköztársaság a korai Horthy-korszak pamflet- és visszaemlékezés-irodalmában című könyv szerzője tartotta, akit a szervezők arra kértek fel, hogy opponensként egészítse ki, vagy ha úgy látja, kritizálja meg a Hatos Pál által elmondottakat. Csunderlik úgy ítélte meg, hogy Hatos Pál koncepciója historiográfiai jelentőségű az őszirózsás forradalom megítélésében, ugyanis azt korábban nem az előzményeiből, hanem a következményeiből közelítették meg. A Horthy-korszakban a Trianon felé vezető úton betöltött szerepét középpontba helyezve, a szocializmus időszakában pedig a proletárdiktatúra kialakulása előtti állomásként vizsgálták. Hatos koncepciója szerint viszont az első világháborúból következnek az események, amelyeket az indít el, hogy összeomlik az állam, és elszabadul az erőszak. A magyarországi történések beleillenek az európai szintű brutalizációba, amely mindenütt számos emberéletet követelt. Csunderlik szerint Károlyi Mihály megítélése akár pro, akár kontra identitáskérdés mind a mai napig, ami megnehezíti a történész dolgát, amikor róla beszél. Az őszirózsás forradalom során hatalomra kerülő politikusok egyetértettek a régi rend elutasításában. Abban viszont, hogy milyen legyen az új Magyarország, eltérő elképzelésekkel rendelkeztek. Sok helyen tévedtek, de tévedés lenne politikai analfabétáknak tartani őket.

Csunderlik Péter előadása

Az előadások után Bödők Gergely moderálása mellett indulatoktól sem mentes beszélgetés bontakozott ki, amelynek emlékezetes pillanata volt, amikor egy Károli kommunistaságát firtató kérdésre, amely a közönség soraiból érkezett, Hatos Pál azt válaszolta, hogy ne keverjük össze az 1918/19-es Károlyit a később emigrációban élő, még kevésbé az 1945 után Rákosival kiegyező Károlyival. Károlyi politikája az évtizedek során változott, de 1918/19-ben még egyáltalán nem volt kommunista, s az orosz orientációt is azért vetette fel, mert más külpolitikai kísérletei kudarcot vallottak, s a hatalmat is azért adta át, mert az akkor magyarországi bolsevikok határozottan nacionalista politikát képviseltek. 1919-ben még nem lehetett előre tudni, hogy mi miként fog alakulni, azt még kevésbé, hogy harminc évvel később mi lesz. Károlyi életpályáját pont az élete során betöltött különböző álláspontjai miatt nem lehet egységesen megítélni, ezért is nehéz róla olyan képet kialakítani, ami vitán felül állhatna.

A rendezvénysorozat harmadik állomása április 10-én lesz A Magyarországi Tanácsköztársaság bel- és külpolitikája címmel, ahol Romsics Ignácot és Kerepeszki Róbertet hallgathatják meg az érdeklődők.

Szőts Zoltán Oszkár

A borítóképen Hatos Pál látható. Valamennyi fotót a Clio Intézet bocsátotta rendelkezésünkre.

Ezt olvastad?

Lehet-e újat mondani a Tanácsköztársaságról? Nemcsak lehet, hanem kell is, hiszen folyamatosan zajlanak az új kutatások, amelyek lehetővé teszik, hogy