politika
Botcsinálta James Bondok – A Fehér Ház vízszerelőiről történészszemmel
Kevés, szélesebb körben is ismer esemény van az Egyesült Államok történetében a Watergate-botránynál, amikor is kiderült, hogy a Republikánus Párt és a Richard Nixon elnök újraválasztásáért felelős bizottság betörést szervezett
Granasztói 85 – Portréfilm Granasztói Györgyről
Granasztói György (1938–2016) születésének 85. évfordulójára Molnár Adrienne és Hegedüs Márton készített dokumentumfilmet. Nem sok magyar történész életpályája ihlette meg eddig a filmkészítőket. Abban, hogy ez az alkotás mégis megszülethetett
Politikai rendszerek változása – változó identitáspolitikák Kelet-Közép-Európában
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2023. március 8-án a CEEPUS-program keretében előadást tartott Lönhárt Tamás, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem docense, számos jelenkortörténeti szakkönyv, tanulmány és tudományos cikk szerzője, illetve
Vígjáték és korrajz? – Az Egy rém rendes család
1987. április 5-én mutatta be a nem sokkal korábban indított Fox Televíziótársaság az Egy rém rendes család (eredeti címén: Married… with Children) című sorozatot. A szituációs komédia (sitcom) 11 évadot
Akitől a király is rettegett – A legsötétebb óra című filmről
A korszakról csaknem laikus ismeretekkel rendelkező történészként is felvetülhet a kérdés: A legsötétebb óra (Darkest Hour) c. film tényleg a második világháború legsötétebb óráit dolgozza fel? Természetesen nem, hiszen a
A posztszovjet térség társadalmi változásai
Az elmúlt bő hatvan év során óriási mértékű politikai, társadalmi és kulturális változások zajlottak le Kelet-Európában és Oroszországban. Skandinávia legrégebbi felsőoktatási intézménye, az 1477-ben alapított Uppsalai Egyetem Regimes and Societies
Ctrl+X Wallenberg – Ctrl+V Kígyóölő. Előadás politikáról és emlékezetről
Hogyan határozhatjuk meg, hogy mi a történet-, vagy múltpolitika? Hol érhető tetten az állam szerepe az utóbbiban? Merre mutatott a debreceni Lenin szobor és hogyan „magasztosulhatott” a Raoul Wallenberg emlékmű
A második nyelvújítás és a polgárosodás kérdései a reformkorban – interjú Veliky Jánossal
Veliky János több évtizede kutatja a modern magyar politikai gondolkodás történetének kérdéseit. Most a reformkori politikai gondolkodástörténet és a politikai nyelvek kapcsolatáról beszélgetett a Debreceni Egyetem Újkori Magyar Történeti Tanszékének
Nemzet(politika) és emlékezet(politika)
A Doktoranduszok Országos Szövetségének Történelem- és Politikatudományi Osztálya 2013-as alakulóülésén elhatározta, hogy éves rendszerességgel vándorrendezvényt indít útjára. Minden év novemberében egy aktuális téma köré szervezve tudományos előadások megtartására kérnek fel