„Egy megbízható elvtárs”, Száll József életútja – Recenzió

Száll József – eredeti nevén Bögehold József (1921–2004) – a szocialista időszak Magyarországának egyik legmeghatározóbb diplomatája volt, akit leginkább a római nagykövetként teljesített megbízatása tett ismertté. Száll elvtárs ezt megelőzően is több fontos külügyi posztot magáénak tudhatott, majd nevezetessé vált arról is, hogy olaszországi külszolgálatának lejárta után disszidált. A meglehetősen kalandos, nem mindennapi fordulatokban bővelkedő életutat Andreides Gábor, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatója mutatta be a közelmúltban megjelent monográfiájában.

A hat nagyobb egységre osztott kötet első fejezetében a szerző ismerteti Száll családi hátterét és pályájának kezdeti éveit. Nem túl fényes iskolai karrier után a Magyar Kommunista Párt elkötelezett tagjaként hamarosan a Külügyminisztériumban találta magát, ahol rövid ideig segédtitkárként tevékenykedett, majd néhány hónap múlva megkapta első diplomáciai megbízatását. A svájci magyar követség titkárává nevezték ki, ahol

Rákosi Mátyás személyes kívánságára és protezsálásával a svájci kommunistákkal való zökkenőmentes kapcsolattartásért felelt” (25. oldal).

Az, hogy Száll a berni megbízatása alatt hírszerzői tevékenységet folytatott, hamar nyilvánvalóvá vált a svájciak számára, miként az is ismeretes volt előttük, hogy a magyar diplomata élénk kapcsolatokat ápol más kommunista berendezkedésű államok, így például Jugoszlávia követségének dolgozóival. Tekintve, hogy Száll hírszerzői feladatai közé tartozott az akkori római nagykövet, Kertész István megfigyelése is, a követségi titkár már ez idő tájt is rendszeresen megfordult az olasz fővárosban, s amint arra Andreides Gábor rávilágít, vélhetően már ekkor pályázott az olaszországi állomáshelyre. A római külszolgálatot azonban még megelőzte néhány fontos megbízatás. A svájci missziót követően Száll hazatért, és 1951-ben a Külügyminisztérium Tájékoztatási Főosztályának vezetője lett, amit nem utolsósorban a Rákosi Mátyással kialakított szoros kapcsolatának köszönhetett, aki értékelte a „fiatal és megbízható diplomata” (47. oldal) tevékenységét, aki az 1948-tól diplomataképzőként funkcionáló Külügyi Akadémián oktatóként is kamatoztatta megszerzett tudását. Ezután Száll Kínában, Franciaországban és Indonéziában teljesített hosszabb-rövidebb külügyi megbízatásokat, majd 1962-ben római magyar követté nevezték ki.

Kép forrása: NEB.hu

Ezzel az időszakkal a kötet második fejezete foglalkozik. Száll hosszú ideig, 1970-ig állt a követség (1964-től nagykövetség) élén. Ami feladatait illeti,

a nyitott kérdések között elsősorban a Mindszenty-ügy, a kulturális és gazdasági kapcsolatok bővítése, a Magyar Népköztársaság és a Szentszék viszonya, a II. vatikáni zsinaton való magyar részvétel, s az olaszországi magyar emigráció (Pápai Magyar Intézet) helyzetének rendezése szerepelt.” (75. oldal).

Száll igyekezett maradéktalanul eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, aminek köszönhetően kiemelkedő szerepe volt olyan, a 20. századi magyar történelemben jelentős események előmozdításában, mint a Magyarország és a Szentszék kapcsolatait szabályozó részleges megállapodás aláírása (1964), vagy az olasz–magyar kereskedelmi kapcsolatok mélyítése. A pozitívumok mellett Andreides Gábor rávilágít arra is, hogy a diplomáciai szempontból kiválónak tekinthető munkavégzés ellenére – Száll kortársainak visszaemlékezései szerint – a római nagykövetségen belül meglehetősen rossz légkör uralkodott, az intézmény munkatársainak viszonyát az egymás iránti bizalmatlanság jellemezte, és az emlékezők többsége úgy vélekedett, hogy mindez nem kis mértékben Száll feleségének, Bürger Gertrúdnak köszönhető. Ez az epizód csak egy példája azoknak a korabeli történeteknek, amelyekkel a szerző főhőse személyiségét, jellemvonásait és alkatát hozza közelebb az olvasókhoz. Az elbeszélések Száll karakterének megvilágításán túl képet adnak arról is, hogy milyen volt egy diplomata élete, illetve egy külképviselet tevékenysége a korszakban.

XXIII. János pápa, aki megnyitotta a II. vatikáni zsinatot. Kép forrása: Ekszi.hu

Száll Józsefet 1970 nyarán hívták haza Rómából, s eleinte úgy tűnt, hogy diplomáciai karrierje ezt követően is szépen ível majd felfelé, ugyanis Péter János külügyminiszter személyes tanácsadójává nevezték ki. Ezzel nagyjából egy időben a Szabad Európa Rádió részletes jelentést készített Száll római tevékenységéről, amelyben egyebek mellett kétes eredetű üzletek bonyolításával és pénzügyi visszaélésekkel is vádolták. Így a szép reményekkel induló tanácsadói karriernek pár nap múlva vége szakadt, és a Száll házaspár a disszidálás mellett döntött. Arról, hogy a szigorú határvédelem mellett a családnak miként sikerült Nyugatra távoznia, a kötet harmadik fejezetéből tudhatunk meg részleteket. Tekintve, hogy római szolgálata idején Száll kiterjedt kapcsolati hálót épített ki magának, Olaszországban könnyedén menekültstátuszhoz juthatott, s miután az MSZMP vezetőinek nem sikerült rábírniuk őt a hazatérésre, eljárás indult ellene a fent említett vádak miatt. Andreides Gábor részletesen bemutatja a nyomozás menetét és a feljegyzett vádakat, hangsúlyt fektetve azok valóságtartalmának vizsgálatára is. Az üggyel foglalkozó bírák minden olyan elemet igyekeztek felsorakoztatni, amelyek az egykor „megbízható diplomata” újkeletű megbízhatatlanságát alátámasztják. Ennek eredményeképp Szállt 15 évi fegyházra, a feleségét pedig 3 év letöltendő börtönre ítélték, valamint mindkettejüket évekre eltiltották a közügyektől, ám távollétére hivatkozva Száll eljárási kegyelemért folyamodott, amit a Legfelsőbb Bíróság pozitívan bírált el.

A negyedik fejezetben a szerző azt veszi nagyító alá, hogy Száll disszidálása miként érintette az 1950-es évektől kezdve működő, az 1960-as években fontos hírszerző központot jelentő római rezidentúrát. Ennek során érdekes részletek tárulnak az olvasó elé az időszakban működő magyar hírszerzésről. Rómában a rezidentúra központja a nagykövetség épületében volt, de ugyanakkor az ekkor szigorúan pártirányítás alatt álló Római Magyar Akadémia és annak ösztöndíjasai is lényeges szerepet kaptak a hírszerzéshez kapcsolódó feladatok elvégzésében. Mindezt Andreides szemtanúk visszaemlékezései alapján mutatja be az olvasóknak. Száll disszidálása azért jelentett fontos epizódot a római hírszerző központ életében, mert az egykori nagykövet tettének hatására a rezidentúrát is alapos vizsgálatnak vetették alá, nyilvánvalóan abból a célból, hogy a párt meggyőződhessen az intézmény dolgozóinak hűségéről és megbízhatóságáról.

A könyv a hírszerzésre vonatkozó kitérőt követően, az ötödik fejezetben visszakanyarodik Száll József sorsának alakulására. A már említett amerikai és ausztriai tartózkodást követően Száll és felesége Kanadában, Franciaországban és Svájcban is megfordultak, mígnem 1972-ben végleg letelepedhettek Olaszországban. A család olaszországi jelenléte az olasz és a magyar külügyi vezetés számára egyaránt gondot jelentett, mivel hátrányosan érintette az olasz–magyar kapcsolatok alakulását. Ez idő tájt Olaszország igyekezett jó viszonyt kialakítani a keleti blokk országaival, ezért a vezetők hangsúlyozták, hogy Száll csupán magánemberként, s nem egykori diplomataként élhet az országban. Bár az egykori nagykövet látszólag tartotta magát ehhez a kitételhez, továbbra is figyelemmel kísérte az eseményeket, s időről időre próbálta felvenni a kapcsolatot a Rómában szolgálatot teljesítő magyar diplomatákkal is. Emellett más társaságokkal is kapcsolatba lépett, aminek bizonyítéka 1981-ben került napvilágra, amikor az olasz hatóságok egy Arezzo közelében található ruházati üzemben tartott házkutatás során a P2 (Propaganda 2) elnevezésű, jobboldali kötődésű szabadkőműves páholy taglistájára bukkantak. A névsorban több neves közéleti személyiség mellett Száll József neve is szerepelt, aki a források szerint 1975-ben csatlakozott a páholyhoz.

Licio Gelli, a P2 egyik vezéralakja. Kép forrása: Il Fatto Quotidiano

A kötet hatodik, utolsó fejezetében Andreides Gábor bemutatja, miként alakult Száll József sorsa a rendszerváltozást követően. Az 1989–1990-es események legfőbb hozadéka az egykori diplomata életét tekintve az volt, hogy sor került az őt és feleségét elmarasztaló egykori ítélet felülvizsgálatára, és 1991-ben felmentették őket az ellenük emelt vádak alól. Ezt követően a Milánóban élő házaspár időnként Magyarországra látogatott, ahol felkeresték egykori ismerőseiket, ám nem költöztek vissza az országba. Ugyanakkor valamelyest bekapcsolódhattak a hazai közéletbe, így Száll részt vett a Magyar Szocialista Párt eseményein, és időnként meghívást kapott a korszakkal foglalkozó konferenciákra is. Halála is Magyarországon, a leányfalui Beneficium Szeretetotthonban következett be 2004-ben.

Mindent összevéve, Andreides Gábor monográfiája kiválóan bemutatja Száll József életútját, kitérve személyiségére és politikai gondolkodásának formálódására, valamint kapcsolatrendszerére is. Emellett a könyv bepillantást enged a diplomáciai képviseletek korabeli működésébe és feladataiba, valamint olyan, a szocialista időszakot jól jellemző, ám hosszú évekig elhallgatott epizódokra is kitér, mint például a külföldön – Rómában – folytatott hírszerzés. A szerző nagyszámú forrást használt fel munkája megírásához, a magyarországi levéltárakon túl olaszországi és svájci irattárakban is kutatott, és újságcikkekkel, valamint a Száll Józseffel készült interjúkkal is gazdagította a kötetet. A könyv függeléke is igen gazdag, találunk benne kronológiai áttekintőt, eredeti dokumentumokat, valamint fényképeket is. Mivel a szerző mindezt olvasmányos, közérthető, ám ugyanakkor a tudományos objektivitásnak is messzemenően eleget tevő stílusban tárja elénk, a kötet nemcsak a szakmabeliek érdeklődésére tarthat számot, hanem mindazokéra, akik szívesen olvasnak biográfiákat, vagy akiket foglalkoztat a szocialista időszak története.

Hamerli Petra

Az ismertetett kötet adatai: Andreides Gábor: Egy megbízható elvtárs. Száll József útja az MKP-tól a P2-ig. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2019. 334 pp.

Ezt olvastad?

A történettudományban megesik, hogy egy-egy kutatási téma, közismert jelentősége ellenére, évekig, sőt évtizedekig méltatlanul mellőzve porosodik valamelyik levéltárban, várva, hogy