Egy szabad állam Európa szélén – Izland a kora középkorban

Azon olvasóink, akik az idén 70 éve* független Izland középkori történelmének tanulmányozására szánják idejüket, felfedezhetik, hogy a kis sziget a 13. század derekáig királyi fennhatóság nélkül működött. Mivel a hatalom a népgyűlés kezében volt, így találkozhatunk azzal a kijelentéssel, hogy itt alakult az első parlament. Az alábbi írás az Izland benépesülése utáni független időszakot mutatja be, és azt, hogyan is működött a sziget közigazgatása a norvég uralom kezdetéig.


Fotó: Gyönki Viktória

Izland benépesítése

Ari fróði (Bölcs) Þorgilsson (átírásban: Ari fródi Thorgilsson) (1067–1148) által 1122 és 1133 között megírt Íslendingabók (Az izlandiak könyve) szerint 870 körül kezdődött meg az északi emberek honfoglalása a szigeten. A telepesek a Norvég Királyság területéről érkeztek, a forrás szerint I. Széphajú (vagy Loncsoshajú) Harald (872–931) uralkodásának idején. Az uralkodó célja a sagákban megfogalmazott hagyomány szerint az volt, hogy az addig sok kisebb királyságból álló Norvégiát egyesítse. Törekvéseinek nyomán a vele szembe kerülő törzsfők és családok elhagyták az országot, és Izlandon telepedtek le.

Izland a kora középkorban, ahogyan napjainkban is, csak a tengerpart mentén volt lakott. A szigetet a norvég telepeseken kívül már kelta szerzetesek is „felfedezték”, de az új lakosok megjelenésével egy időben elhagyták a szigetet. Ari szerint a szigetet 930-ra benépesítették az új, zömében norvég telepesek. Ekkorra már a Brit-szigetek skandináv településeiről is érkeztek. Az Íslendingabókkal körülbelül egy időben íródott Landnámabók (A honfoglalás könyve) 430 település vezetőjét, valamint azok őseit és leszármazottait sorolja föl. Ezt az Izland korai történetéről szóló forrást csak a 12. században jegyezték le, valószínűleg azzal a céllal, hogy a korabeli földbirtokos családok helyzetét, vagyis legitimációját biztosítsa.


Fotó: Gyönki Viktória

A népgyűlések működése

Izlandon 900 körül megalakították a népgyűlést (kjalarnes þing, átírásban: thing), amelynek törvényhozó és békéltető szerepe volt. Szintén Ari Þorgilsson írásából tudjuk, hogy ebből alakult ki az Alþingi (átírásban: Althing), körülbelül 930 körül. E konkrét dátum mögött a sziget 20. századi függetlenségi törekvése húzódik. Izlandon 1930-ban nagyszabású ünnepség keretében emlékeztek meg a független kora középkori állam törvényhozásának megalakulásáról. Izland 1918-tól perszonálunióban állt a Dán Királysággal, míg végül 1944. június 27-én, egy népszavazást követően függetlenné vált.

A középkori Izland igazságszolgáltatásának mintája Norvégiából származott. Ez a struktúra a 11. századra alakult olyan formán, hogy a mai demokratikus berendezkedést idézheti elénk. A helyi tanácsok (þing) mellett az Alþingi inkább második, magasabb fórumként működött. A két-három hétig tartó gyűlésekre júniusban került sor. Általában a sziget lakosságának 10–15%-a jelent meg az eseményen. Csak a szabad emberek voltak jogosultak arra, hogy a gyűlésen részt vegyenek. A népgyűlés legfontosabb feladata a peres ügyek tárgyalása volt, de itt választották meg a goðikat (tsz: goðar, átírásban: godi), valamint az esküdteket, és hirdették ki az új törvényeket. A goði tisztséget jelentősebb vagy tehetősebb családok fejei (hǫfðingi, átírásban: höfdingi) birtokolták. Eredetileg a goðik papi funkciót is elláttak, de Izlandon ez fokozatosan háttérbe szorult. A goðik befolyást gyakorolhattak egy-egy Alþingi előtt tárgyalt ügyre.

A helyi gyűlések és a népgyűlés kialakítása utáni következő lépés a sziget négy negyedre való osztása volt az égtájak szerint. Körülbelül 962-től az új negyedekben (fjórdung), három-három lokális népgyűlést hoztak létre, kivéve északon, ahol négyet. Ezek neve várþing (átírásban: várthing), vagyis tavaszi népgyűlés volt. Minden gyűlést három törzsfő vezetett, az ő feladatuk volt kiválasztani a bírákat is, tizenkettőt minden helyi gyűlésben. A negyedek azonban csak egy-egy bírát küldhettek az Alþingi-be.

Minden szabadparaszt (bóndi) egy-egy ilyen gyűléshez kellett, hogy tartozzon, és vele együtt az egész család is. Így tehát egy bizonyos törzsfőhöz is tartoztak.

A pereskedő felek eldönthették, hogy a helyi vagy a nagy népgyűlés előtt kívánják ügyüket tárgyalni. Mivel a bírák száma olyan helyzetet is előidézhetett, hogy fele-fele arányban álltak ki a peres felek mellett, létrehozták az úgynevezett ötödik bíróságot, amely eldöntötte az ügyeket.

Hogy az „erőviszonyok” egyenlők legyenek, az északi negyed kivételével három-három új törzsfőnökséget is létrehoztak. Így az ötödik bíróságba 48 főt jelölhettek a törzsfők. A bíráskodást azonban mégis csak 36 fő hajtotta végre, ugyanis a peres felek hat-hat bírát kizárhattak, hogy ne ítélkezhessenek ügyükben.

Az Alþingi után két héttel egy őszi népgyűlésre is sor került (haustþing), amelynek nem törvénykezés volt a célja, hanem az Alþingi-ben elhangzottak kihirdetése.

Az eddig említett, nagyobb szabású gyűléseken kívül ad hoc bíróságok is alakulhattak, egy nyíllövésnyire a vádlott házától.


Fotó: Gyönki Viktória

A törvényhozás

A törvényhozó gyűlésben (Lǫgrétta, átírásban: Lögrétta) mind a 48 törzsfő helyet kapott, csakúgy mind a három évenként választott törvénymondó (lǫgsǫgmaðr), majd később Izland két püspöke. Mindenki, kivéve ez utóbbi három személyt, két-két tanácsadó gyűlésbelit is vihetett magával. A Lǫgrétta feladata az volt, hogy törvényeket alkossanak, illetve megváltoztassanak, és vitás kérdések esetén megállapítsák, mi a törvény, ha a szabályt illetően vita támadt. Ezen kívül ők választották a törvénymondót is, akinek feladata volt a törvény bizonyos részeinek felmondása az Alþingi-ben.

Ezen a ponton fontos kiemelni Izland középkori kultúrájával kapcsolatban a szájbeli hagyományt. A sziget 1000 körül vette fel a kereszténységet, és az írásbeliség is ettől az időszaktól kezdett elterjedni. A 12. századtól nemcsak az egyedülállónak tekinthető saga irodalom lejegyzése kezdődött meg, hanem a törvényeké is. Ari Þorgilsson az Íslendingabók című műben írt a törvények írásba foglalásáról. Kortársként és törzsfőként 1133-ban szólt arról, hogy az izlandi törvényeket 1117 telén jegyezték le Hafliði Másson házában, és a következő évben mutatták be az Alþingi-ben. Ez a gyűjtemény a Grágás, vagyis a Szürke lúd.

A törvények írásba foglalásával a törvénymondók szerepe lecsökkent, és a későbbi évtizedek hatalmi harcainak martaléka lett. A törvénykönyv külön cikkelyben rendelkezett arról, hogy ha egy törvénynek több változata kerül elő egy ügy kapcsán, mindig az az érvényes, amely a püspök könyvében van. Az egyház befolyása ezzel a kitétellel még inkább növekedett, amely vélhetően annak köszönhető, hogy Hafliði jó kapcsolatot ápolt velük.

Közösség és konfliktuskezelés

A középkori Skandináviában és Izlandon is nagyon fontos szerepe volt a családi, illetve a nemzetségi kötődéseknek. A nemzetségeknek több elnevezése ismert: klán, sippe, fara, slægt vagy ætt. Egy nemzetséghez a következő módokon lehetett csatlakozni: házasság (egy nő esetében az ágyasság is ide tartozik, illetve az ebből születő törvénytelen gyermekek), nevelőcsalád révén, örökbefogadással, testvérré fogadással, vagy hűbérességgel. A nemzetség, vagy család egy személy, a nemzetségfő köré szerveződött. Ezek az emberek azonban nem feltétlenül ugyanazon nemzetség tagjai voltak.

Az izlandi nemzetségi kötődések fontosságát ugyan a múlt század elején vitatták, mivel elképzelhető volt, hogy ezen kötődések meggyengültek, amikor megkezdődött a kivándorlás Izlandra. Így az ország a gyűlésbeliek és a goðik kötődéseire épült. Ennek az állításnak ellent mond, hogy milyen nagy hangsúlyt fektetett a Landnámabók az ősök felsorolására – azonban ismét fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ebben az esetben legitimizációról is szó van. Azonban figyelembe véve a sziget gyér lakosságát, ezek a nemzetségi kötődések könnyen kialakulhattak, rövid időn belül. Ráadásul nem különálló emberek, hanem egész családok, nemzetségek települtek át Izlandra, akik nyilván tartották a kapcsolataikat az új hazában.

A törvények egyfajta csoportos felelősségvállalást tükröznek. A váltságfizetés, mint egy-egy konfliktus lezárása, egész Európában ismert volt. A váltság az áldozat jogállásától függött. A Grágás nagyon aprólékosan írja le a különböző konfliktusok és testi sértések forgatókönyvét, valamint azt is, hogy a bűnösnek milyen mértékű büntetést kellett megfizetnie. A család pedig szintén részese volt a történteknek, ugyanis részt kellett vállalniuk a váltságfizetésben, de részesülhettek is abból, függően attól, melyik oldalon álltak. Az összeg mértéke ebben az esetben a rokoni kötelék közelségétől függött.

A legsúlyosabb büntetés a kitaszítás volt, melynek lényege, hogy gyakorlatilag eltávolítsa a közösségből azt a személyt, aki súlyos bűnt követett el. Ezen esetek nagy többségében gyilkosság volt. A kitaszításnak két fokozata volt. A három éves kitaszítás (fjörbaugsgarðr) enyhébb büntetés, hiszen az elítélt (fjörbaugsmaðr) visszatérhetett hazájába. Ha azonban három éven belül nem hagyta el hazáját, hogy letöltse száműzetését, végleg kitaszították. A teljes vagy végleges kitaszítás (skóggangr) gyakorlatilag örökös száműzetést jelentett. Az elítéltet (skógarmaðr) senki nem segíthette, nem rejtegethette. Izlandon a törvényhozó tanács, a lǫgrétta dönthetett a kitaszítások ügyében. Enyhítésről is ez a tanács dönthetett. Ha valakit kétszer is három éves kitaszításra ítéltek, az is életfogytiglanit jelentett.


Fotó: Gyönki Viktória

A sagák világa

A középkori Izland rendkívül gazdag írásos emlékekben, és ezek közül is kiemelkednek a nemzetségi sagák. Ezek a történetek körülbelül a 930-tól 1030-ig tartó időszakot kívánják bemutatni. Szereplői izlandi telepesek, kereskedők, költők (skald). Habár a történetek aprólékos kidolgozottságukkal a mai kor olvasóit is megragadják, forrásértékük vita tárgyát képezi a 19. századtól kezdve. Tény, hogy ezen történetek lejegyzése jóval a kereszténység felvétele után, a 12. századtól kezdődött meg. Addig a szájhagyomány útján őrződtek meg, és lejegyzésük után is több változatban vészelték át az évszázadokat. A sagák elsősorban irodalomtörténeti forrásnak tekinthetők. Olyan képet tárnak elénk, amely a 12. századi emberek elképzelése volt a múlt eseményeiről. Ez a világ konfliktusokkal volt teli, amelyek könnyen véres harcokba, vagy gyilkosságba torkolltak. Az erőszakos válaszlépés tehát ugyanúgy megoldásként szolgált a kor emberének, mint az, hogy a népgyűlés színe előtt szülessen döntés a vitás kérdésekben.

Azonban a sagák által lefestett idealizált kép, melyben egy goði éppen úgy kitaszításra ítélhető, mint egy egyszerű bóndi, a 12. századra már szépen lassan elenyészett. Míg korábban nem volt akkora társadalmi szakadék a törzsfők és a gyűlésbeli embereik között, a hatalom központosításával ez megnövekedett. Pár család saját kezében kívánta összepontosítani a hatalmat, amely a korábbi kisebb törzsi területek összevonásával és maguk alá rendelésével kezdődött meg. A törzsfők megbízható embereket neveztek ki a kisebb területek élére, így közvetlen kapcsolatuk a szabadparasztokkal megszűnt.

A norvég királyok pedig nem szerettek volna lemondani népük elszakadt darabjáról, így folyamatosan igyekeztek beleszólni a szigetlakók ügyeibe. Olaf Tryggvason nyomására a népgyűlés elfogadta a kereszténység felvételét 1000-ben. A későbbi uralkodók igyekeztek követőkre lelni a feltörekvő családok tagjai között, és ez a taktika sikerrel járt. Izland egy polgárháború időszakot követően az 1260-as évek elején került IV. (Öreg) Hákon (1204‒1263) uralma alá, amiről szintén az Alþingi döntött. Ezzel pedig véget ért Izland független időszaka (Þjóðveldið, átírásban: Thjódvedid).

1397-ben Izland is része lett a kalmari uniónak, amely 1523-ban bomlott fel. 1536-tól Norvégiát Dánia alá rendelték, Izland pedig közvetlenül a dán korona alá tartozott egészen 1944-ig.

Izland parlamentje a norvég, majd a dán uralom alatt is tovább működött. 1800 és 1845 között dán nyomásra felfüggesztették tevékenységét. A középkorban használt terület, ahol a népgyűléseket tartották, 1930 óta a Þingvellir Nemzeti Park (átírásban: Thingvellir) területét képezik. A területen aktív tektonikai mozgásnak köszönhetően a Lǫgberg (átírásban: Lögberg), vagyis a Törvényszikla már nem látható, feltételezett helyét egy zászló jelöli. Izland parlamentje ma is az Alþingi nevet viseli, és a fővárosban, Reykjavíkban található.

*A cikk 2014 végén íródott.

Gyönki Viktória

Ezt olvastad?

Henry Kissinger, a 92 éves diplomata, politikai tanácsadó, volt amerikai külügyminiszter új könyvének, a Világrend megjelenésének apropóján szervezett konferenciát az