Hajnal István és az angol nyelvű historiográfiában élő Hajnal-kép

Hajnal István a 20. századi magyar történetírás egyik emblematikus alakja.  Neve nyilvánvalóan közismert a magyar történész szakma és a művelt nagyközönség előtt. Fő kutatási területe a közép- és újkori Európa, illetve Magyarország története (a 19. századig) volt. De milyen képet alakíthat ki Hajnal Istvánról egy angolul beszélő külföldi – legyen akár történész, avagy érdeklődő átlagember – a jelenlegi angol nyelven elérhető szakirodalom alapján, azaz milyen angol nyelvű információhoz juthat?

Máshogyan fogalmazva meg a kérdést, hogyan tudja angol nyelven képviselni magát a magyar, Hajnal Istvánról szóló historiográfiai szakirodalom? (Ezen értelemben tehát jelen tanulmány egy metareflektív írás, mivel a Hajnal Istvánról szóló historiográfiára reflektál, azaz metahistoriográfia.) Két szempontból fontos ez a kérdésfelvetés. Egyrészt, mert Hajnal István komoly hatással volt a magyar történészekre, olyannyira, hogy jelenleg is működik egy róla elnevezett történész társaság Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület néven). Ezáltal mai napig él historiográfiai hatása. Másfelől pedig jó példaként szolgálhat annak a közkeletű állításnak a vizsgálatára, hogy igaz-e az, hogy a magyar történész szakma meglehetősen kevéssé tudja képviselni magát külföldön, ezáltal a helyi, nemzeti tudományos eredmények nem, vagy csak alig kerülnek be a nemzetközi köztudatba.


Forrás: Phil.inst.hu

Hajnal István 1892-ben született Nagykikindán, édesapja Hajnal József, Kaposvár főállatorvosa, anyja Karg Vilma volt. Négyen voltak testvérek: két fiú és két lány született a családban. Elemi iskoláit Nagykikindán, Mezőhegyesen és Kaposváron végezte, tanulmányai során a magyar mellett a németet is anyanyelvként tanulta, amely predesztinálta a későbbi bécsi levéltári kutatásokra. 1910-ben leérettségizett, azután a budapesti egyetem történelem-földrajz szakára iratkozott be, ahol többek között Marczali Henrik és Fejérpataky László is tanára volt. Tanulmányainak befejezése után a budapesti Kereskedelmi Akadémia és a bécsi Theresianische Akadémia magyar prefektusa lett. Az első világháború alatt katonaként szolgált, majd a Horthy-korszakban az Esterházy család levéltárosaként dolgozott 1930-ig. 1928-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1939-től rendes tagjává választották. 1930-tól a budapesti egyetem újkori egyetemes történeti tanszékén tanított. 1931-től 1942-ig pedig a Századok című folyóirat szerkesztője lett. Fő műve, Az újkor története 1936-ban jelent meg. A kommunista rendszerben többekkel együtt kizárták az akadémia tagjai közül, 1950-ben pedig nyugdíjazták. 1956. június 16-án halt meg Budapesten, 64 éves korában.

Egy rövid pillantást vetve a British Library katalógus gyűjteményére látható, hogy Hajnal István számos magyar, francia és német nyelvű munkája megtalálható Londonban.  Továbbá egy, a hazai historiográfiáról összefoglaló kötet is megvan kint. A Wikipedia angol oldalán is van egy rövid szócikk Hajnal Istvánról, amely a 20. század legjelentősebb paleográfusaként ábrázolja őt, aki emellett széles érdeklődési körrel rendelkezett a közép- és újkorra vonatkozóan, illetve a technika-, kommunikáció- és társadalomtörténet területén.

A magyar történészek és historiográfusok szintén számos aspektusát mutatták be Hajnal István munkásságának angol nyelvű írásaikban. Veszprémy László, mint paleográfust méltatta, kiemelve Hajnal szerepét a komparatív kutatás területén, hiszen ő a középkori kéziratokat mindig a nyugati, illetve közép-európai kontextusban vizsgálta. Továbbá nézetei és ötletei más európai történészekre – mint M. T. Clanchy és Bernhard Bischoff – is inspirálóan hatottak. Szirák Péter szerint Hajnal István legnagyobb vívmánya, hogy a kommunikáció-történet előfutáraként a technikai változások és a társadalmi szerkezet összefüggéseire helyezte a hangsúlyt. Bácskai Vera elsősorban Hajnal szociológiai érdeklődésére hívta fel a figyelmet, illetve arra, hogy nézetei sok tekintetben az Annales iskolát idézik, habár ő maga nem tudott történeti iskolát alapítani. Ez utóbbi kitétel érdekes, mivel Kosárkó László magyar nyelvű, 2000-ben megjelent tanulmányban ennek ellenkezőjét bizonyította: Hajnalnak számos „követője” volt, mint például Erdei Ferenc, Istványi Géza etc. Kiséry András Hajnal kutatásaiból az írás változásának és a társadalmi átalakulások összefüggéseit emelte ki. Kondor Zsuzsanna filozófiai szemszögből ismertette Hajnal munkásságát, és az írás és a kognitív folyamatok összefüggéseit emelte ki munkáiból. Erős Vilmos a “hanyatlás” kontextusába helyezte Hajnal munkásságát, amely kritikai szemmel nézte a nyugat-európai modernitást és annak fejlődését. Baár Mónika hasonló kontextusban nevezte Hajnal Istvánt az egyik legújítóbb szellemiségű történésznek. Klaniczay Gábor Bronislaw Geremek The Common Roots of Europe c. könyvéről írt recenziójában Hajnalt generációinak nagyjaival együtt úgy említi, mint akik gondolkodásának középpontjában az európai régiók különböző fejlődési mintái álltak. Klaniczay szintén írt Le Goff munkásságáról, amelyben megemlítette Hajnalt, illetve kiemelte, hogy a 20. század közepi magyar történetírás mellőzte a kortárs francia és angol eredményeket. Péteri György szintén generációs közegben említette Hajnalt a magyarországi kommunista uralom összefüggésében.


Forrás: okf.ektf.hu

Bár a Hajnal Istvánról szóló angol nyelvű szakirodalom nyelvi színvonala erősen ingadozik, nagy erénye, hogy a magyar szerzők igen sok – szociológiai, kommunikáció- és technikatörténeti – szempontból foglalkoztak Hajnal munkásságával. Ugyanakkor ez egyrészt a hazai munkák mennyiségéhez képest mégis kevés, illetve számos más nagyhatású magyar történész életműve vár(na) még angol nyelvű bemutatásra és népszerűsítésre. Mégis, az angol nyelvű anyagok tükrében is élesen kirajzolódik egy meghatározó történész összetett képe: a paleográfus, a szociológus, a technika- és kommunikációtörténész portréja.

A szöveg lábjegyzetelt, angol változata megjelent: Illik, Péter: A brief reception history: István Hajnal in the historiography written in English. Kritische Zeiten 2014. 1-2. pp. 24-30. 

Ezt olvastad?

Bertényi Iván történész, a heraldika (címertan) kiemelkedő kutatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelem Segédtudományai Tanszékének professor emeritusa, a Magyar Tudományos