A „málenkij robot” interjúk tükrében – Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn kötete

A 2015-ben meghirdetett, 2017. február 25-ig – a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjáig – tartó GULAG/GUPVI Emlékév keretében több olyan kiadvány is napvilágot látott, amelyek tényfeltáráson alapuló dokumentumok segítségével igyekeznek képet adni a szovjet kényszermunkatáborokba hurcolt magyar lakosokról, bemutatva történelmünk egy olyan fejezetét, ami a korábbiakban szinte tabutémának számított. Noha a téma kutatásához kétségtelenül fontosak a számadatok, amelyek segítségével rekonstruálható egyfelől az, hogy pontosan hány embert, családot érintettek az elhurcolások, másfelől pedig az, hogy a lakosok kiválasztása milyen megfontolások mentén ment végbe, a kényszermunkatáborok körülményei az eseményeket átélő emberek visszaemlékezései alapján ismerhetők meg igazán.

Ebben úttörő jelentőségű Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn 2017-ben megjelent kötete amely az Emlékezz ránk! …azokra, akik „egy kis munkán” voltunk a Szovjetunióban címet viseli, és két Pest megyei város, Taksony és Dunavarsány példáján keresztül mutatja be a történetet. A szerzők célja, mint az előszóban fogalmaznak, az emberek megszólaltatása:

azért, hogy ehhez hasonló embertelenség ne ismétlődhessen meg többé” (12. oldal).

E célnak maradéktalanul eleget téve Makra Mónika a taksonyi, Gárdonyi Adrienn pedig a dunavarsányi túlélőkkel, illetve hozzátartozóikkal készített mélyinterjúkat és gyűjtöttek össze korábbi beszélgetéseket, visszaemlékezéseket, rávilágítva arra, hogy a szovjet kényszermunkán eltöltött évek az érintettek mindegyikében kitörölhetetlenül nyomot hagytak. Vagyis a történelem eseményei olykor nemcsak a világ fejlődését, hanem az egyéni sorsokat is képesek meghatározni.

A kötettel a kezükben a szerzők és a könyv elkészítését segítő csapat. Fotó: Domán Gergő.

Az interjúk közlése előtt a szerzők tisztázzák a téma kutatása során felmerülő fogalmakat, és összegzik a több túlélő által is említett, így általánosnak tekinthető tapasztalatokat. Nem feledkeznek meg Taksony és Dunavarsány községek történetének rövid áttekintéséről sem, amelynek során külön kitérnek a települések német származású lakosságára (37–51. oldal). A bevezető fejezetből – A Málenkij robot, azaz a polgári lakosság tömeges elhurcolása kényszermunkatáborokba (19–36. oldal) – megtudhatjuk, hogy a Magyarországon használatos kifejezés valójában egy félrehallás eredménye, amely onnan ered, hogy az oroszul többnyire nem tudó elhurcoltak a szovjet katonák által használt „malenykaja robota” (kis munka) szóösszetételt „málenki robot”-nak értették, és a szókapcsolat így terjedt el az érintettek körében. Amint Makra Mónika hangsúlyozza, „kis munkára” a civil lakosokat szállították el, mégpedig három céllal. A hadifogoly-kiegészítésre többnyire azért volt szükség, mert a szovjet csapatok tisztjei sok esetben nagyobb létszámú ellenséges erőt jelentettek feletteseiknek a valóságosnál, így „hadifoglyokat” is nagyobb számban kellett szállítaniuk. Az etnikai tisztogatás elsősorban Kárpátalján volt kitűzött cél, mivel a szovjetek a magyar lakosság „csökkentésével” kívánták legitimmé tenni az 1939-ben Magyarországhoz visszakerült terület Szovjetunióhoz történő visszacsatolását. A kötet főleg az elhurcoltak harmadik csoportjára, a németként internáltakra fókuszál, akik között számos idős ember, nő és gyermek is volt. A bevezető fejezet és az interjúk egyaránt rámutatnak arra, hogy bár elviekben a német származást szigorú szabályok mentén határozták meg, a valóság eltért ettől, és sok esetben csupán a németes hangzású vezetéknév elegendő volt az elhurcoláshoz.

Az elhurcoltak összegyűjtése. Forrás: Pécsma.hu

Az interjúkból, valamint az interjúalanyok által elmesélt tapasztalatokból levonható következtetéseket Makra Mónika hosszabb fejezetben összegzi (52–113. old.), és – nagyon helyesen – egyúttal összeveti őket a levéltárakban fellelhető dokumentumokkal, amelyeket láthatóan kiválóan ismer. Az egységben, amely önálló tanulmányként is megállja a helyét, a szerző a málenkij robotra ítéltek összegyűjtésétől a hazatérésükig mutatja be az elhurcoltak sorsát, és egyúttal kitér az 1992-ben megkezdődő kárpótlási törvényre is, amelynek értelmében az érintettek állami kártérítésért folyamodhattak. Amint a fejezetből kiviláglik, az elhurcoltak többsége nem tudta, hogy az összegyűjtés és vonatra szállítás után hová viszik őket, és az interjúalanyok többsége nem volt tisztában – sem akkor, sem később, az interjúkészítés idején –, hogy milyen elv alapján választották ki őket az elszállítandók közé.

A tanulmány részletes képet ad a lágerekben uralkodó, borzalmas körülményekről is. A magyaroknak „szállást” adó szobák többségében rendes ágyak sem voltak, és – különösen az első hullámmal elhurcolt emberek esetében – az élelmezés sem volt kielégítő, valamint alapvető higiénés és egészségügyi feltételek is hiányoztak. Ami az elvégzendő munkát illeti, a taksonyiak és a dunavarsányiak többsége bányamunkát végzett, vagy a Sztalino iparvidékén fekvő téglagyárban, illetve kolhozban dolgoztak. A kemény fizikai munka alól a nők sem mentesültek.

A lágerekben élők naponta szembesültek a rossz körülményekből fakadó súlyos betegségekkel is, amely a túlélők elmondása szerint sok esetben halállal végződött. A női interjúalanyok közül néhányan beszámoltak egy bizonyos injekcióról is, amelyet a Szovjetunióba érkezésük után kaptak. Mint Makra Mónika írja, egyelőre csak feltételezések élnek az injekció funkciójával kapcsolatban, de az mindenesetre tény, hogy

sok túlélőnek egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen lett gyermeke a hazatérés után” (77. oldal).

A hosszúra nyúlt „kis munka” idején a táborok lakói igyekeztek örömet csempészni a mindennapokba, így nagy megbecsülés övezte azokat az embereket, akik például tudtak hangszeren játszani. De népszerű időtöltés volt a sport, vagy a rögtönzött színjátszás is. Ami az emberi kapcsolatokat illeti, az elhurcoltak természetesen idővel megismerték egymást, és akadt olyan eset is, amikor egy-egy illetőnek a helyiekkel is sikerült valamiféle összeköttetést találnia. Az otthon maradt családtagokkal való kapcsolattartás viszont szinte lehetetlennek bizonyult, és – amint arról a hozzátartozókkal készített interjúkból képet kapunk – az otthoniak számára is rendkívül nehezek voltak ezek az esztendők.

A fejezet sorai is alátámasztják azt, amit a szerzők a kötet előszavában is hangsúlyoznak. Nevezetesen, hogy ezek az információk nem ismerhetőek meg pusztán számadatok és levéltári dokumentumok alapján, így a szovjet kényszermunkatáborok körülményeinek vizsgálatában az oral history [elbeszélt történelem, interjúk forrásként való használata – H. P.] alkalmazása nélkülözhetetlen. Ezt nem csupán a közölt interjúk igazolják, hanem a tanulmányban szereplő idézetek is, amelyeket a szerző kitűnő beleérző képességgel választott ki az elmondottak illusztrálására.

A kötet könyvbemutatón. Fotó: Domán Gergő.

A részletes, és a visszaemlékezésekből levonható következtetéseket kiválóan összegző tanulmányt követően kapnak helyet a könyvben az interjúk, amelyek Dunavarsány esetében a hozzátartozókkal készültek, de a taksonyi elhurcoltak esetében a szerzőknek volt alkalmuk túlélőkkel is beszélgetni, akik személyesen mesélhették el emlékeiket, és a kötet elkészültét, valamint bemutatását is megérhették. A szerzők láthatóan járatosak az interjúkészítés módszereiben is, aminek legfőbb bizonyítéka, hogy minden esetben törekedtek az interjúalanyok saját stílusának átadására a beszélgetések feljegyzése során. Hasonlóan jártak el azoknak a riportoknak a stilisztikáját tekintve is, amelyet másoktól idéznek – a kötet a Makra Mónika, Gárdonyi Adrienn és Györke Erzsébet által készített interjúkon túl Szebeni Ilona gyűjtését is tartalmazza (171–211. oldal).

Útközben. Forrás: Múlt-kor.hu

A beszélgetések mindegyikéről elmondható, hogy a színes, és megérintő beszámolók mellett rengeteg forrásértékkel bíró információt is tartalmaznak, amelyekkel nemcsak a jelenleg ismertetett munka fényét emelik, de a témában folyó további kutatásokhoz is hasznos adalékokat szolgáltatnak. Az interjúkon túl a szerzők az érintettektől esetlegesen fennmaradt visszaemlékezéseket, verseket is közlik, és számos, a túlélők által rendelkezésre bocsátott képpel illusztrálják a kötetet, amelyek segítenek annak nyomatékosításában, hogy a „kis munka” nem csupán egy történelmi epizódot jelentett, hanem egyének, családok sorsát határozta meg.

A könyv külön értéke, hogy a benne közölt 53 interjú, valamint három további élettörténet mellett a szerzők a Historia Domus alapján közlik a Taksonyból és a Dunavarsányból elhurcolt személyek névsorát is. Eszerint Taksonyból 736, Dunavarsányból pedig 25 embert szállítottak el. Mint a szerzők hangsúlyozzák, fontosnak tartják, hogy a málenkij robotot megélt emberek közül minél többeknek a sorsát megismerhessék, azaz a kötetet nem lezárt kutatás termékének, hanem egy hosszú út kezdetének tekintik. Ennek az útnak egyik állomása a Magyar Nemzeti Múzeum alá tartozó, 2017-ben nyílt Málenkij Robot Emlékhely is, amelynek egyik tárlatvezetőjeként Makra Mónika igyekszik rávilágítani arra, hogy az elhurcoltak visszaemlékezései, valamint az általuk hátrahagyott levelek, írások és egyéb emlékek jelentős szerepet töltenek be abban, hogy a szovjet kényszermunkatáborok körülményeit a nagyközönség, és azon belül a fiatalok is megismerhessék.

Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij Robot Emlékhely. Kép forrása: Magyar Nemzeti Múzeum

Mindent összevéve, Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn kötete kitartó, lelkes munka eredménye, amely egy, a történetírásban kevéssé használt, ám annál fontosabb aspektusból, az érintettek emlékei alapján mutatja be a szovjet kényszermunkára elhurcoltak történetét. Az interjúk segítségével a szerzők maradéktalanul megvalósították a kitűzött célt, vagyis az események emberközeli elbeszélését. Emiatt a könyvet nem csupán a szakmai közönségnek, hanem a történelem és a nehéz időkben élt emberek élettörténetei iránt érdeklődőknek is ajánlom.

Hamerli Petra

A könyv adatai: Makra Mónika – Gárdonyi Adrienn: Emlékezz ránk! …azokra, akik „egy kis munkán” voltunk a Szovjetunióban. Szigethalom, 2017. 408. p.

Ezt olvastad?

Ami a tudományos programkínálatunkat illeti, izgalmasnak érkezik ez a novemberi hét is. Ajánlónkban számos érdekesnek ígérkező rendezvény kapott helyett a