ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciája | Konferenciafelhívás
Az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájának három doktori programja 2024 nyarán nemzetközi konferenciát szervez magyar és külföldi doktori hallgatóknak, hogy lehetőségük legyen a középkorral kapcsolatos kutatási eredményeik bemutatására és egymás szakmai tevékenységének alaposabb megismerésére.
2010 óta kerül megrendezésre a Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciája, idén tizenötödik alkalommal. Az eseményt az ELTE BTK három doktori iskolája, egész pontosan a Középkori Magyar Történeti, a Történelem Segédtudományai és a Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Doktori Program szervezi. Az idei ülésszak doktorandusz szervezői Varga Virág, Vas Máté és Tuček Viktor. A tavalyi konferenciáról itt olvasható tudósításunk.
A szervezők magyar és angol nyelven is várják a középkori Európa és Magyarország középkori történetével, művészetével, anyagi és szellemi kultúrájával kapcsolatos előadásokat.
Kérjük az érdeklődőket, hogy küldjék el absztraktjukat maximum 200 szóban magyar, valamint angol nyelven a következő e-mail címre: eltephdkonf.kozepkor@gmail.com. A beküldés határideje eredetileg 2024. február 18-a volt, ezt február 25-ig hosszabbítottuk meg. Kérjük, a beküldők jelöljék meg az intézmény és a témavezető nevét is. A felhívás angol nyelvű verziója itt érhető el.
Felhívnánk rá a figyelmet, hogy a szervezők a konferencián részt vevő előadóknak lehetőséget biztosítanak arra, hogy kutatásaikat a Micae mediaevales sorozat következő kötetében megjelentessék. Az előző kiadvány itt, a korábbiak pedig itt érhetőek el.
Kérjük, hogy az előadók az utazásra és szállásra való támogatási igényüket előre jelezzék! A pályázókat 2023. március 10-ig tájékoztatjuk absztraktjuk elfogadásáról.
Jelentkezési információk:
Cím: eltephdkonf.kozepkor@gmail.com
Beküldés határideje: 2024. február 25.
Az előadások tervezett időtartama: 20 perc
Konferencia időpontja: 2024. június 20–21.
Helyszín: ELTE BTK Kari Tanácsterem (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A, fszt 39.)
További információért keressék bizalommal a konferencia szervezőit az alábbi e-mail címen: eltephdkonf.kozepkor@gmail.com
Ezt olvastad?
További cikkek
Alulnézetből – Bemutatják az 1979–1989-es afganisztáni háborúról szóló könyvet
Hiánypótló szakkönyvet mutat be a Zrínyi Kiadó és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 2024. szeptember 25-én. Ion Valer Xenofontov moldáv történész professzor Az afganisztáni háború (1979–1989) címmel, Bandi István […]
Darryl Cooper „tévedései” a második világháborúról
A történelmi ismeretterjesztés a történettudományt művelők egyik, ha nem legfontosabb feladata, hiszen nem elég a kutatásokat elvégezni, eredményüket kommunikálni is kell az érdeklődők felé. Ez részint azért szükséges, hogy a […]
„Nem. Én vagyok, az apád!” – James Earl Jones emlékére
93 éves korában, 2024. szeptember 9-én elhunyt James Earl Jones amerikai színész. Hangja sokak számára ismerős lehet, hiszen olyan ikonikus karaktereknek kölcsönözte, mint Darth Vader vagy Mufasa – emellett a […]
Előző cikk
Vizuálisan megjeleníteni a történeti közeget – interjú Dékány Szilveszterrel
Habsburg Ottó neve talán nem ismeretlen sokak számára – főként, ha elolvasták a múlt héten a portálunkon megjelent recenziót (Az „európai óriás” – Habsburg Ottó 99 évének 99 fotódokumentuma). Amikor […]