Hagyomány és újítás – Beszámoló a Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciájáról

Idén ismét megrendezték az ELTE-n a Történelemtudományi Doktori Iskola Középkori Magyar Történelem, Történelem Segédtudományai, valamint Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történelem Doktori Programja szervezésében a Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciáját. A kétnapos eseményre – amelynek szervezőbizottságát Dreska Gábor, Körmendi Tamás és Novák Veronika alkotta – 2023. június 1–2-án került sor. A tanácskozás lebonyolításában Hunyadi Sándor, Varga Virág és Vas Máté doktoranduszok is részt vettek. Az idei év különlegességét az adta, hogy – először a konferencia történetében – külföldi egyetemek doktori hallgatói nagyobb számban is részt vettek a rendezvényen.

Az első napot Novák Veronika (ELTE BTK Középkori Történeti Tanszék) beszéde nyitotta meg. Ezt követően hangzott el Szende Katalin (CEU Department of Medieval Studies) plenáris előadása, amelynek címe Szabad a vásár? Piactér és városfejlődés a közép-kelet-európai püspöki székhelyeken volt. Az előadó több település fejlődését is összehasonlította, valamint megtudhattuk, mit jelenthetett egy-egy templom vagy piactér a városiak számára. Mindeközben pedig a várostörténeti kutatás lehetséges módszertani eszközeivel is megismerkedhettünk. A plenáris előadás után négy szekcióra bontva hallgathatta a népes közönség az előadásokat. Minden szekciót összevont vita követett, amelyek során élénk szakmai beszélgetések zajlottak: mind angol, mind magyar nyelven elhangzottak az előadások kapcsán felmerült kérdések, kiegészítő hozzászólások, továbbá új, lehetséges kutatási szempontok is.

A konferencia első szekcióját Kovács Péter, az ELTE doktori hallgatójának előadása nyitotta, amely bemutatta, hogy az egyházi és világi hatalom szétválasztásának kutatását milyen szemléletmóddal közelítették és közelítik meg a történészek, illetve az egyes kutatási irányoknak mik a főbb csomópontjai és eredményei. Kovács Péter bemutatta az invesztitúraharcot filozófiai, jogtörténeti és kánonjogi, társadalomtörténeti és szociológiai, gazdaságtörténeti, politikatörténeti, egyháztörténeti, irodalomtörténeti, szimbolikus kommunikációs és mentalitástörténeti megközelítésből, valamint a vitairodalom és a nyilvános kommunikáció szempontjából vizsgáló külföldi és hazai kutatók releváns eredményeit, melyek között főként a magyar történészek említésénél törekedett teljességre. A válogatásban a kommunikációval kapcsolatos megközelítések láthatóan kiemelt szerepet kaptak, ugyanis az előadó doktori kutatásában a magyarországi latin irodalommal, illetve a magyar–német-római kommunikációval foglalkozik az invesztitúraharc korában.

Hunyadi Sándor, az ELTE doktori hallgatója előadásában két 12. századi (egy 1161. és egy 1169. évi) konkordátum utóéletével foglalkozott, ugyanis míg a konkordátumok keletkezése és tartalma jól ismert, a későbbi forrásokban nem hivatkoznak rájuk. Bár egyes 1259-es és 1339-es adatok mögött sejteni lehet a 12. századi konkordátumok ismeretét, nem ez volt a magyar királyok által használt elsődleges jogforrás az egyházfőségük tekintetében. Egyrészt azért nem, mert a király számára előnyösebb 1161. évi konkordátumot felülírhatta a pápának kedvezőbb 1169-es konkordátum, másrészt az is lehetséges, hogy ezen jogosítványok csupán személyre szóltak. Az előadó érvelése szerint ennek fő oka az, hogy a Hartvik-legenda volt a magyar királyok egyházfőségi jogainak leggyakrabban hivatkozott forrása, ugyanis ez biztosította a legtöbb jogot az uralkodók számára.

Petar Josipović, a Belgrádi Egyetem doktorandusz hallgatója előadásában Szent István kultuszát vizsgálta a középkori bosnyák államban. A magyar uralkodó kultusza a 11. században jelent meg Szerbiában, és állami szintre a rövid időre katolikussá lett, így a királyi koronát elsőként megszerző Nemanjić István szerb király emelte a 13. század elején. A szentet ekkortól az ország védelmezőjeként és azt az Úr előtt képviselő alakként kezdték tisztelni. 1377-ben a szerb királyság bukása után az első bosnyák király, Tvrtko nemcsak a szerb királyi címet vette fel, hanem az István nevet is, így kívánta uralmát szimbolikusan a Nemanjićokhoz kötni. Így Szent István tisztelete a bosnyák királyi ideológiában is megjelenik, és egyrészt hasonló szerepet tölt be, mint a Nemanjićok idején, másrészt azonban többletjelentéssel gazdagodik, és a király személyes védőszentjévé is válik.

A második szekcióban elsőként Galambosi Péter ELTE-s doktorjelölt mutatta be kutatását, amelyben a szepességi aranyadókkal és a szlávok kiváltságaival foglalkozott. Az előadás fő kérdését – ezen birtoklási forma eredete – eddig nem válaszolták meg a szakirodalomban. Galambosi Péter előadásában a kevés fennmaradt forrásra alapozva bemutatta, hogy a Szepesség ugyanazon területén, a Hernád völgyében voltak megtalálhatók az aranyadók birtokai, ott, ahol a szlávok éltek, így összefüggés kellett, hogy legyen közöttük. Az előadás során a példaként kiemelt forrásokból kiderült, hogy a szlávok jogállása idővel feloldódott, ezzel szemben azonban az aranyadó intézményesült jogállássá vált. Mivel a szláv jogállás és az aranyadó birtokok is földbérfizetéssel jártak, így ezt a fajta, aranyadáshoz kötött birtoklási formát az előadó a szlávság kiváltságaiból származtatta.

Másodikként Varga Virág, ELTE-s doktori hallgató tartott előadást a Türje nembeli Szentgrótiakról. A tartományuraságok időszakát felölelő, a főúri, de nem oligarcha nemzetségek társadalompolitikai helyzetét vizsgáló kutatásait okleveles források alapján végezte. A mostani előadás témáját adó Szentgrótiak történetét több generáción át követhettük végig. Varga Virág előadásában rávilágított a Szentgrótiak hanyatlásának okaira: bár a család tagjai többségében királypártiak voltak, és személyes, jó kapcsolatot ápoltak IV. Béla királlyal, birtokaik felosztódása és visszavétele, a fontos tisztségekre potenciálisan alkalmas jelöltek korai halála vagy a fiú utódok teljes hiánya valószínűleg együtt vezetett a Türje nemzetség ezen ágának meggyengüléséhez.

A Debreceni Egyetem doktorandusza, Majláthné Sipos Csilla előadásában a Felső- és Közép-Tisza-vidék településeinek gazdasági szerepét mutatta be a 13–16. században. A két terület alapvetően más fejlődési tényezőknek és környezeti hatásoknak volt kitéve: a Közép-Tisza-vidéken elsősorban alföldi gazdálkodási formával, marhatartással és kereskedelemmel, míg a Felső-Tisza-vidéken halászattal és makkoltató sertéstartással foglalkoztak. Az előbbi terület relatív fejlettséget mutatott, ami az évszázadok folyamán semmilyen jelentős változáson nem ment át. Ezzel szemben az utóbbi széttagoltabb volt gazdasági és fejlettségi szempontból, illetve nagyobb átrendeződés figyelhető meg. A pápai tizedjegyzékek és egyéb források elemzésével sikerült bizonyos települések jelentőségét azonosítani, illetve az adott területekre jellemző gazdasági jelenségek és a települések fejlettsége között összefüggéseket találni.

A szekcióban utolsóként Szokola László ELTE-s doktorjelölt Eperjesnek a késő középkori katonaságát mutatta be, méghozzá részben a magyar szakirodalom által eddig fel nem dolgozott források alapján. Ezen sokszínű forrásanyag részét képezik a fegyverek összeírásáról készült listák, katonasági és zsoldoslisták. Mint az előadásból kiderült, a sok fennmaradt zsoldosösszeírás lehetővé teszi a személyes életpályák, karrierlehetőségek, valamint az átlagfizetések változásának vizsgálatát. Szokola László a források alapján továbbá bemutatta azt is, hogyan és hol vetették be Eperjes katonáit, illetve hogy milyen módon változott meg a városi védelem megszervezése az évszázadok folyamán. Az előadásban elhangzott eredményekről kiderült, hogy összevethetők az északkeleti régió más városaival is.

Az ebédszünetet követően a harmadik szekciót Adam Lubocki, a Gdanŝki Egyetem doktori hallgatója nyitott a magyar–lengyel dinasztikus kapcsolatokról szóló előadásával. A kora középkorra (10–11. század) koncentráló kutatást nehezítette a források csekély száma. Adam Lubocki azonban a kutatási nehézségek ellenére is fontosnak tartotta annak vizsgálatát, hogy vajon a dinasztikus politika mennyiben gyakorolt tényleges hatást az uralkodók döntéseire. Előadásában a két állam kapcsolatát vizsgálva a szövetségépítés lehetséges formái közül a dinasztikus házasságokra helyezte a hangsúlyt, mindezt kiegészítve a magyar uralkodók Piastok felé irányuló külpolitikájának elemzésével. Ezen eredményeket felhasználva vonta le a következtetést, mely szerint a házasságok alapján a két állam közti kapcsolat nem volt különösebben jelentős.

Novák Bálint, az ELTE doktori hallgatója előadásában a Babenberg család számára 1941-ben készült genealógia, az úgynevezett Sunthaym-tábla és a Babenberg-faliszőnyeg kapcsolata töltött be központi szerepet.  Novák Bálint bemutatta a témához kapcsolódó korábbi kutatások eredményeit, miközben arra kereste a választ, hogy milyen, az eddigi kutatások során nem azonosított írott forrásokkal, szövegváltozatokkal hozhatók kapcsolatba a fent említett tárgyak.

A szekció utolsó előadójaként a Belgrádi Egyetemről érkező Marko Gavrilovićot hallhattuk, aki a Lázár szerb fejedelemről szóló, nyugat-európai elbeszélő forrásokban a 14–16. században megjelenő értesüléseket vizsgálta. Kutatásában egyrészt a 14. században uralkodó szerb fejedelemről szóló szöveghelyek keletkezését, az információk nyugatra történő áramlásának mikéntjét vizsgálta, másrészt a források szerzőinek rendelkezésére álló információforrásokat és az Lázár fejedelemről kialakult képet befolyásoló politikai körülményeket. Ezek ugyanis együttesen formálták a nyugat-európai elbeszélő források Lázár-képét.

A negyedik, egyben a nap utolsó szekcióját Berkes Orsolya ELTE-s doktori hallgató előadása nyitotta, aki a Kijevi Rusz fogalmáról tartott historiográfiai összefoglalót. A 9–10. századi forrásokban Kijev városát még nem említették, csupán a 11–12. századtól kezdett sűrűsödni az említése a latin nyelvű forrásokban. A 12. században született Régmúlt Idők Elbeszélésében Kijev már domináns szerepben jelenik meg, hiszen a város gazdasági-politikai, adószedési és konfesszionális központként is funkcionált. A történetírás a Kijevi Rusz kifejezést a 19. században kezdte alkalmazni, a historiográfiai kutatások pedig idővel elemzés alá vonták ezt a fogalmat. Berkes Orsolya előadásába olyan, a további kutatások számára fontos szempontokat emelt be, mint az északi területek és városok (például Novgorod), illetve a kazár és finnugor elemek alulreprezentáltsága. Ezek mellett az előadó szerint érdemes lenne a Kijevi Rusz fogalmának időbeli korlátozásával is foglalkozni.

Az első nap utolsó előadását a CEU doktori hallgatója, Jack. R. Wilson tartotta, aki az Arany Horda határpolitikájának és külpolitikájának egyik aspektusával, a 13. századi európai–mongol kapcsolatokkal foglalkozott kutatása során. Az Arany Horda ugyanis, szemben a gyakori, európai szemszögből történő keretezéssel, nem csupán az európai területek meghódítására törekedett: rájuk nézve ugyanis nem elsősorban Európa jelentette a valódi fenyegetést. Möngke Temür kán uralkodása alatt folyamatos konfliktusban álltak a Kék és a Fehér Hordával, illetve Kínával is. Az Arany Horda számára a Kaukázus megszerzése volt az elsődleges cél. Az előadás során sikerült szélesebb kontextusba helyezni az európai–mongol kapcsolatokat, megismerhettük a kánság főbb törekvéseit és kapcsolatrendszerének változásait.

A konferencia első napja könyvbemutatókkal zárult, amelyeket Rudolf Veronika (ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék) moderált: kiemelte, hogy ezúttal igen gazdag a program, hiszen az idén ELTE-s kutatócsoport, ELTE-s oktató és volt ELTE-s doktorandusz könyve, illetve a konferencia elmúlt 3 évének köteteit is bemutatják.

Szilágyi Zsolt (BTK Néprajztudományi Intézet) ismertette a Mongol invázió Európa ellen (1236–1242) című, B. Szabó János és Uhrin Dorottya által szerkesztett tanulmánykötetet, amely A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései nevű ELTE-kutatócsoport eredményeit foglalja össze. Szilágyi Zsolt kiemelte, hogy a kötet nem csak a tatárjárás iránt érdeklődők figyelmére tarthat számot, hiszen a 13. századi Európáról is nyújt egy alapos látleletet. Az eddigi kutatásokat újraértelmező könyv teljesíti azon vállalását, miszerint eurázsiai kontextusban vizsgálja az eseményeket: Szilágyi Zsolt a kötet idegen nyelven való kiadását is szükségesnek tartaná, hogy minél több ország kutatóihoz eljuthassanak az új eredmények.

Körmendi Tamás (ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék) mutatta be az Ottokar aus der Gaal: Stájer rímes krónika (részletek) című kötetet, amelyet Bagi Dániel, az ELTE professzora, a BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója fordított, látott el jegyzetekkel, illetve bevezető tanulmánnyal. A fordításban Orsós Julianna működött közre. Körmendi Tamás szerint ez a forráskiadás azért is különösen fontos, mert korábban csak Gombos F. Albin Catalogus fontium historiae Hungaricae köteteiből ismertük forráskiadásként a Stájer rímes krónika egyes részleteit, amelyek pontatlanul és hiányosan szerepeltek a kiadványban. Körmendi kifejezetten értékesnek tartja Bagi Dániel bevezető tanulmányát is, amely kiváló tájékoztatást nyújt a kutatónak a krónika adatainak felhasználhatóságáról: eddigi feltételezéseinkkel ellentétben nem elsősorban az eseménytörténethez, hanem inkább az életmód- és diplomáciatörténethez használhatók fel Ottokar magyar vonatkozású adatai. 

Déri Balázs (ELTE BTK Vallástudományi Tanszék) Benei Bernadettnek, az ELTE korábbi doktoranduszának, a BTK Történettudományi Intézet tudományos segédmunkatársának könyvét mutatta be, amely A magyar krónika Árpád-kori szakaszának magyar nyelve címmel jelent meg. Déri úgy véli, „amennyire ember munkája hibátlan lehet, ez az”. Déri véleménye szerint a „világ egyik legkülönösebb képződménye a latin nyelv”, amelynek megértéséhez 10-15 generáció filológiai munkája szükséges: Benei Bernadett műve pedig egy fontos mérföldkő ezen az úton.

Végezetül Novák Veronika (ELTE BTK Középkori Történeti Tanszék) mutatta be a Micae Mediaevales X., XI. és XII. köteteket, amelyek a 2020., 2021. és 2022. évi Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciája egyes előadásainak írásos verzióit közlik. Novák szerint a kötetekbe csak a kiérlelt szövegek kerülnek be, ami jól reflektál az előadás műfajára is. A tanulmányok alapvetően széttartóak tematikusan, de közös vonásként említhető például az, hogy sok dolgozat konfrontatívan áll a történelemhez (azaz a cáfolás, árnyalás eszközeit használja, nem pedig „szűz” témákba nyúl bele).

A könyvbemutatókat egy díjátadó követte, amelynek során átadták a Sághy Marianne-díjat Bácsatyai Dániel, a BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa részére hagiográfiai kutatásaiért. A legjobb középkoros szemináriumi dolgozat díját pedig Matolcsi Péter másodéves alapszakos történészhallgató kapta A kalocsai érsekség első évszázadának kérdései című dolgozatáért az ELTE Középkori Történeti Tanszékétől.  

A konferencia második napjának első előadását Szathmári Edina, az ELTE doktorandusza tartotta, aki a kolozsvári Szent Mihály-templomot mutatta be az írott források tükrében. Kutatása során 53 iratot vizsgált meg a templom alapításától 1544-ig. Az iratokat három csoportra osztotta, a kutatás legfontosabb részét az építkezéssel összefüggő adatok képezték. Rekonstruálta az építkezés menetét, meghatározta a templom részeit és kijelölte kutatásának további irányát.

A következő előadó, Sziklai Sára Bíbor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója zenetörténeti előadásában a Zsigmond-kori töredéket vizsgálta. A töredék egy fontos zenetörténeti forrás, a hazai középkori többszólamúság legbővebb ismert emléke, az előadó ezt helyezte el a közép-európai források között. Előadásában a művet összevetette több korabeli alkotással, meghatározta a műfaját, és rávilágított arra, hogy a szerző minden bizonnyal egy egyetemet járt szepességi személy volt. Az előadás során a művet le is játszották.

A szekciót Hári Kata, az ELTE doktori hallgatója előadása zárta, aki a negyvenlapos Biblia pauperum-blockbuch .v. fejezetét vizsgálta. A Biblia pauperum egy kéziratos hagyománnyal rendelkező képes Biblia. Az előadó bemutatta a Biblia pauperum összetett felépítését, és elemezte a .v. fejezet motívumrendszerét. Mindezek alapján levonta a következtetést: a neve ellenére a mű olvasóközönsége nem a feltétlen a szegények voltak. A Biblia pauperum ugyanis komplex, háttértudást igénylő szerkezettel rendelkezett.

A nap második szekciójának nyitóelőadását Andrei Octavian Fărcaș, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza tartotta a középkori magyar hadiménekről. A kutatásában a magyar harcra tenyésztett lófajokat, valamint a könnyű- és nehézlovas harcmodorban alkalmazott lófajok különbségeit elemezte. Az előadás elején részletesen ismertette zooarcheológiai és archeogenetikai kutatások alapján a harci lovak európai elterjedésének narratíváját. Megállapította, hogy kettő hadászati célból kitenyésztett lófaj, a Tarpan és az Akhal-teke is egyértelműen jelen volt Magyarországon, és bebizonyította, hogy a magyaroknál nem létezett egy tipikus nehézló-faj, inkább a hibridek voltak jellemzők.

Következőleg Magdus Tamás (Kecskeméti Katona József Múzeum) numizmatikai előadására került sor a Bugac-Felsőmonostoron talált 13. századi, ritkaságszámba menő örmény éremleletről. Az előadásban Magdus Tamás megkísérelte behatárolni, hogy mikor és hogyan került I. Hetum király érméje a Magyar Királyságba. Ennek érdekében részletesen megvizsgálta az örmény–magyar kapcsolatokat, és még az Örmény Numizmatikai Társaság véleményét is kikérte. Ezek alapján több lehetséges narratívát is felállított: a lelet feltételezhetően a tatárjárás során került az országba, bár elképzelhető az is, hogy a középkori örmény telepítésekkel van összefüggésben.

Kovács Enikő, az ELTE doktorjelöltje, szintén numizmatikai témában adott elő: előadásában, V. István király rejtélyes hátterű H359-es dénárját vizsgálta. Rávilágított arra, hogy a veret két különböző érmestílusban készült, és megállapította, hogy ezüsttartalma is különbözik a korban megszokottól. Az érme kiadásának datálásra vonatkozóan elmondta, hogy V. István királysága idején, valamikor 1270 és 1271 között verethette, ugyanakkor ezen érmetípus nem volt maradandó.

A szekció utolsó előadását Jason Snider, a CEU doktorandusza tartotta Redwitz Miklós szörényi bán érméiről. Az érme kiadója vitatott, Redwitz mellett II. Dan havasalföldi vajda neve is felmerült a szakirodalomban. A kérdés megközelítése során a kutató felsorakoztatta az érveket mindkettő narratíva mellett, összehasonlította a leletet több helyi érmével, és bemutatta a szakirodalom véleményeinek megoszlását is a két verzió között. Végül megerősítette az elfogadottabb narratívát, miszerint Redwitz bán volt az érme kiadója.

Az ebédszünet utáni szekció első előadója Borbás Benjámin ELTE-s doktorjelölt volt, aki kutatásában a lovagrendek zsákmányszerzés általi finanszírozási formáit elemezte. Kutatásában alapvetően a Johannita Rend feljegyzéseire hagyatkozott, ugyanakkor a Német Lovagrendet és a Montegaudioi Rendet is megvizsgálta. Előadásában rávilágított a lovagrendek szentföldi fenntartásának nehézségeire, amit a helyi uralkodók a területek védelméért cserébe, a hadjáratokban szerzett zsákmányra adott kiváltsággal oldottak meg. Ennek tükrében összehasonlította a három lovagrend hatékonyságát is: míg a johanniták sikeresek voltak vállakozásukban, addig a Montegaudioi Rend nem tudott olyan jó eredményeket felmutatni.

Ezt követően Tobias Heilnak, a Brnói Masaryk Egyetem doktoranduszának előadására került sor, aki prezentációjában Nürnberg város politikai kommunikációját mutatta be a huszita háborúk idejében. Nürnberg a Német-római Császárság egyik nagy hírközpontja volt, a híreket többnyire kérésre, levelek formájában közvetítették, német nyelven. Összességében a levelek egyidejű, megbízható tudósítást nyújtanak a kor politikai döntéseinek hátteréről.

Véber Zoltán, a Debreceni Egyetem doktorandusz hallgatója az eddig kevéssé kutatott Stefan szentszávai herceg és Raguza város közötti konfliktus (1451–1454) magyar vonatkozásait mutatta be. Raguza a konfliktus idején magyar fennhatóság alatt állt, így Hunyadi Jánostól kértek segítséget a herceg ellen. Az előadásban Véber Zoltán a meg nem valósult Hunyadi-féle segítség hátterét és későbbi elmaradását mutatta be. Bár Raguza megsegítése a dalmát-horvát bánok feladata lett volna, az akkori bán, Tallóci Matkó azonban nem volt hajlandó beavatkozni, mivel konfliktusban állt Hunyadival, ezért Hunyadi maga akarta megoldani a raguzai problémát. A magyar beavatkozás végül nem valósulhatott meg, Hunyadit lefoglalta Giskra János újabb felvidéki lázadása.

A szekció záróelőadásában Samuel Beňa, a CEU doktorandusza a késő középkori hadügyi fejlődés politikai hatásait taglalta. A Cseh Királyságnak a Habsburgokkal való 1458-as konfliktusán keresztül ismertette a csehek Podjebrád György alatti haditechnikai fejlődését és annak hatásait a katonaságra. A rövid hadjárat meghatározó volt a királyság későbbi sorsára nézve, és bebizonyította, hogy a hadászati fejlődésnek komoly hatása van a politikára. Az előadó kiemelte, hogy a katonai forradalom nemcsak egy állam megerősödéséhez, hanem meggyengüléséhez is vezethetett.

A konferencia utolsó szekcióját Kovács Annamária, ELTE-s doktori hallgató előadása nyitotta. Elemzésében az arisztotelészi filozófia magyar recepciótörténetével foglalkozott a pécsi egyetemi beszédek vizsgálatán keresztül. Kutatásában az egyetemi beszédek szövegeit elemezte és összehasonlította más korabeli, hasonló témájú szövegekkel. Következtetésként levonta, hogy az egyetemi beszédek szerzője skolasztikus műveltségű volt, felhasznált a művében skolasztikus műveket is, ezáltal a beszédek a skolasztikus filozófia első magyarországi megjelenéseinek tekinthetők.

Ezt követően Porkoláb Anna, az ELTE doktorandusza, Albertano da Brescia híres művéről, a Liber de doctrina dicendi et tacendiről és annak francia fordításáról tartott előadást. Az eredeti mű és a francia változat közötti eltéréseket és azok okait elemezte. A könyv fejezeteit egyesével vizsgálva jelentős különbségeket fedezett fel a két változat között. Míg az eredeti mű egy jogászok számára írt praktikus és morális iránymutatás volt, addig a francia fordítás inkább erkölcsi útmutatást kívánt nyújtani az olvasónak.

Vas Máté ELTE-s doktorandusz a maszkulinitás vizsgálhatóságát elemezte IV. Károly német-római császár önéletrajzában. Károly önéletrajzának nyelvezetében finom határt húzott önmaga és apja, János király között, kritikával illetve elődjét. A kutatás szerint IV. Károly egy bűnbánatra kész és önmegtartóztató uralkodóképet alkotott magáról, míg a bűnös képébe helyezett apjától igyekezett minél jobban elkülönülni. Ebből az is következik, hogy maga az önéletrajz IV. Károly trónra lépése után keletkezhetett az 1350-es években.

A szekció utolsó előadásában, Illés Kornél András, az ELTE doktorandusz hallgatója, Hunyadi János expanziós politikájának római auctorokra való hivatkozásáról szóló kutatását mutatta be. Hunyadi bizalmasa, Zrednai Vitéz János Liviusra hivatkozva próbálta meggyőzni a pápát a török elleni harcok folytatásáról. Komplex, idézetekre épülő leveleiben Vitéz Appius Claudiushoz hasonlította Hunyadit, míg a magyarokat a Fabia gensnek feleltette meg, ezzel a magyarok kipusztulásának rémes előképét helyezte kilátásba. Ezek az antik múltat a politika eszközeként felhasználó levelek erős meggyőző eszközök voltak V. Miklós pápa megnyerésére.

A szekciók után következett a konferencia második plenáris előadása, amelyet Tringli István, a BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója tartott az I. Ulászló koronázási törvényében megjelenő datálatlan tanácsi határozatról. A törvény négy cikkelyt tartalmaz (ebben a sorrendben): az Aranybullát, III. András 1298-as törvényét, a datálatlan tanácsi határozatot és Nagy Lajos törvényeit. A datálatlan határozatban előbukkanó inquisitio fogalommal lehetséges a kiadási idő meghatározása: a határozat minden bizonnyal 1439 májusa és 1440 júliusa között keletkezett. Maga a határozat azért szerepelt az 1298-as és az 1351-es törvény között, mert tartalmilag itt volt a helye. Ugyan törvényerejű volt, mégsem maradt fent máshol, az Ulászló halálát követő politikai válság során nem tekintették legitimnek. Ebből az következik, hogy létezhetett több olyan törvény is, melyek legitimációs okokból végül nem maradtak fent.

A plenáris előadás után a konferenciát Thoroczkay Gábor (ELTE BTK Középkori Történeti Tanszék) zárta. Kiemelte a konferencia gazdag tematikáját és a jelen levő számos doktorandusz kiváló előadását. Beszédében megköszönte a doktorandusz és oktató szervezőknek, valamint a jelenlévőknek a részvételt. Ezzel lezárult a 2023. évi Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciája, amelyet jó hangulatú fogadás követett.

Kustár Lídia, Kiss-Komjáthy Andor

Képek: Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciája Facebook-oldal

Ezt olvastad?

„A kíváncsiság hajtson minket előre!”– a 2024-es Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciája

Idén is megrendezték az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciáját,  június 20. és 21. között, Dreska Gábor, Novák

X