Egy történettudós a 18. században – Pray György (1723–1801)

Viharos történelmünk egyik katasztrofális következménye a középkori Magyarország írásos emlékeinek pusztulása volt. A megmaradt könyv- és iratanyag számbavétele, majd feltárása a 17. század végén indult meg, amiben a jezsuiták jártak az élen. Nekik köszönhetően számos középkori anyag került elő a levéltárak mélyéről, többek között legrégebbi összefüggő magyar nyelvemlékünk, a Halotti beszéd és könyörgés is. Ez egy jezsuita történetíró, Pray György nevéhez fűződik, aki nemcsak rátalált erre, hanem azt meg is jelentette. A neves tudósra ezzel az írással emlékezünk születésének 300. évfordulója alkalmából.

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Vesztróczy Zsolt cikkének teljes, jegyzetekkel ellátott változata a Honismeret 2024. évi 1. számában jelent meg.

Pray György életútja

A Dél-Tirolból származó Pray család tagjai a 18. század elején jelentek meg Magyarországon, majd részben Pozsonyban, részben Jászberényben telepedtek le. A nevüket akkor még Prejnek írták, de Pray György hatására a pozsonyi ág áttért a mai is használatos névalakra, míg a jászberényi csak a 19. század második felében.

Pray György 1723. január 11-én született Érsekújváron, bár a családja pozsonyi volt. Az anya, Steidele Apollónia a terhessége vége ugyanis Érsekújvárra látogatott katona férjéhez, így a szülésre végül ott került sor.

Az elemi iskolát Pozsonyban végezte, majd 1734 és 1740 között az ottani jezsuita gimnáziumban tanult. Apjával és nagyapjával ellentétben nem katonai, hanem egyházi pályára ment, így 1740 októberében felvételét kérte a rendbe. Mivel jól tudott németül, a noviciátust a jezsuiták bécsi Szent Anna kollégiumában töltötte, majd a próbaidő után 1742-ben letette a szerzetesi fogadalmat. Egy évig Pécsen tanított, majd 1743 őszén megkezdte tanulmányait a nagyszombati egyetemen. Három éven át bölcsészetet hallgatott, majd ledoktorált. 1746-ban a rend elöljárói Nagyváradra, majd később Trencsénbe és Nagyszombatra küldték tanítani, így tanulmányait csak 1750-ben folytathatta. 1754-ben pappá szentelték és katedrát ajánlottak neki az egyetemen, amit Pray visszautasított.

Ekkor már voltak tudományos ambíciói, így félt, hogy oktatás túlságosan sok időt venne el a kutatástól. Ehelyett inkább kevésbé időigényes beosztást kért. A tartományfőnökség azonban nem tudta vagy akarta teljesíteni kérését, így az 1750-es években Besztercebányán, Pozsonyban, a bécsi Theresianumban, Győrött, a nagyszombati egyetemen, majd Budán tanított, ami nem kedvezett a kutatásnak. 1761-ben Pray kérvényét újra elutasították, majd ismét tanítani küldték, ezúttal Győrbe, Budára, Komáromba és Székesfehérvárra, de volt a bécsi Theresianum segédkönyvtárosa is. 1767-ben Pozsonyba került, ahol 10 évet tölthetett egyhuzamban. Ez igazi fordulatot jelentett, hiszen itt már kizárólag a tudománynak szentelhette életét. Ekkor találta meg a Halotti beszédet is a helyi káptalan levéltárában.

A jezsuita rend feloszlatásával Pray az esztergomi főegyházmegye papja lett havi 16 Ft nyugdíjjal, ami nélkülözést és a kutatások végét jelentette. De Mária Terézia a „historiographus regius”, azaz a „királyi történetíró” címet adományozta neki évi 400 Ft kegydíjjal, sőt azt is engedélyezte, hogy a tudóstársaival a volt pozsonyi rendházban maradva folytathassa kutatásait. 1777-től 1790-ig az egyetemen tanított és annak könyvtárát is vezette. 1790-ben nagyváradi kanonok lett, az 1790–91. évi országgyűlésen pedig a káptalan követeként vett részt. Később tornovai apát, majd békési főesperes lett. Pray 1801. szept. 23-án hunyt el Pesten. Történetíróként, egyetemi tanárként és a könyvtárosként egyaránt jelentős életművet hagyott maga után.

Pray György, a történetíró

A 17-18. századi Európában két nagy történetírói iskola létezett. Az egyiket a bollandistának is nevezett antwerpeni jezsuiták és a franciaországi Szent Mór benedekrendi kongregáció tagjai, a maurinusok jelentették, akik az ellenreformáció jegyében alapvetően egyháztörténettel foglalkoztak. A másik irányzat képviselői pedig a protestáns hallei és jénai egyetemen az egyes országok történetére összpontosító államismereti iskolát művelték.

Ez a két irányzat Magyarországon szintén jelen volt. Katolikus részről itt is az egyháztörténettel foglalkozó jezsuitáké volt vezető szerep. Legkiemelkedőbb képviselőik Hevenesi Gábor és Kaprinai István voltak, de meg kell említeni Péterffy Károly, Prileszky János, Koller József, Timon Sámuel, Szegedy János, Kornéli János vagy Kéri Borgia Ferenc nevét is. Főként Nagyszombaton működő történetírói iskolájuknak a jezsuita rend feloszlatása vetett véget.

Hevenesi tevékenysége a protestáns egyháztörténet-írásra is ösztönzőleg hatott, és Czvittinger Dávid, Rezik János, Kénosi Tőzsér János vagy Bod Péter részéről szintén fontos munkák születtek. A német államismereti iskola legnagyobb hazai művelője pedig Bél Mátyás volt, aki mellett egy komoly tudósgárda nevelődött ki Tomka Szászky János, Radvánszky László, Bél Károly András vagy Bél Mátyás Gottfrid személyében.

A jezsuita történetírói iskola legkiemelkedőbb alakja Pray volt, bár intézményesített történészképzés hiányában szakmai ismereteit még jórészt egyénileg szerezte. Tudományos szempontból Schmitt Miklós, a nagyszombati egyetem tanára, valamint a neves osztrák jezsuita történetíró és numizmata, Erasmus Fröhlich voltak rá a legnagyobb hatással. Pray az utóbbival az 1750-es években együtt dolgozott a Theresianumban, rendtársa pedig szakmai tapasztalatai mellett kutatásainak magyar vonatkozású eredményeit is megosztotta vele.

Pray több magyar szent, Szent Erzsébet, Boldog Margit, Szent László, Szent Imre életrajzát is megírta vagy kiadta, valamint a Szent Jobb és a magyarországi püspökségek történetét. De az egyháztörténeti témákon túl Magyarország múltjával is komolyan foglalkozott. Első ilyen munkája az 1761-ben, Bécsben megjelent magyar őstörténet, az Annales veteres Hunnorum, Avarum et Hungarorum volt. Pray is a hun-avar-magyar folytonosságot vallotta, de ezeket már külön népekként kezelte, munkája során pedig számos új forrást használt, mint például az egykori kínai évkönyvek adatait. Ennek folytatása volt az 1663 és 1670 között öt kötetben megjelent Annales regum Hungariae, amiben Szent István trónra lépésétől I. Ferdinánd haláláig mutatta be az eseményeket. Pray az ország történetét a királyokkal azonosította, így azt tartotta a legnagyobb katasztrófának, ha az elszenvedett vereség mellett még az uralkodó is ott maradt a csatatéren, mint Várnánál vagy Mohácsnál.

Pray nevéhez fűződik a legrégebbi összefüggő nyelvemlékünk, a Halotti beszéd és könyörgés felfedezése, majd publikálása is. Az ezt tartalmazó kódex 1192–1195 között készült a boldvai bencés kolostorban, amit később többször is bővítettek. A 235×150 mm méretű, bekötetlen kézirat az 1240-es évek elején került Pozsonyba, ahol a káptalani levéltárban sikeresen vészelte át a történelem viharait. A kézirat legnagyobb része sacramentarium volt, vagyis miséhez és a szentségekhez kapcsolódó liturgikus szövegeket tartalmazott. A temetési szertartás után egy hosszabb latin búcsúztató, majd egy imádság található, amit két magyar nyelvű szöveg, egy 26 soros beszéd és egy 6 soros könyörgés követ. Az előbbi összefoglalása, az utóbbi pedig pontos fordítása a latin nyelvű szövegváltozatnak.

A pozsonyi káptalan József nádor kívánságára 1813-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának adományozta a kódexet, amit Toldy Ferenc később Pray Györgyről nevezett el. A szöveg 1770-ben jelent meg először nyomtatásban. Pray ekkor adta ki a Ráskai Lea által másolt Szent Erzsébet- és Szent Margit-legendát, a 249. oldalon lévő lábjegyzetben pedig ott szerepelt a Halotti beszéd és könyörgés első hét sora. A teljes szöveget azonban egy másik jezsuita, Sajnovics János adta ki a lapp-magyar nyelvrokonságról írt könyvében.

Pray latinul írta a műveit, a kiadásukhoz szükséges anyagiakat pedig nem a rendje, hanem a volt tanítványainak családja biztosította. Elődeivel ellentétben forrásokat használt és forráskritikát is alkalmazott, amivel megújította az addigi adatgyűjtő történetírást. Szerteágazó személyi kapcsolatai és kiterjedt levelezése nagyban pótolták a tudományos életet hiányzó fórumait és az információcserét, az Egyetemi Könyvtárat pedig a korabeli magyar történetírás központjává fejlesztette.

Mint királyi történetírónak néha akadtak hivatalból adódó kötelezettségei is. 1781-ben Oroszország és a Habsburg Birodalom szerződést kötött az Oszmán Birodalom európai területeinek felosztásáról. II. Katalin cárnő a Krím-félszigetre és a Fekete-tenger északi vidékére tartott igényt, míg II. József a birodalmától délre eső területekre, Dalmáciára, az Adriára, Boszniára, Szerbiára, Bulgáriára, Moldvára, Havasalföldre és Besszarábiára. Az udvar ekkor utasította a Magyar Kamarát, hogy dokumentumokkal igazolja a korona jogigé-nyét a hódításra. A feladat a Kaunitz kancellár bizalmát élvező királyi történetírónak, Praynak jutott, aki 1786–1787 során három beadványt is készített erről Commentatio historica címmel.

A török elleni harcokról két, latin nyelvű kiseposzt, valójában dicsőítő költeményt is írt. Az egyikben Nagy Katalin győztes háborúját és a Krím-félsziget elfoglalását méltatta, amit a cárnő egy arany emlékéremmel honorált. A másikban Belgrád 1789-es bevételével foglalkozott.

Az egyetemi tanár

A Ratio Educationis 1777-ben rendkívüli tárgynak nyilvánította a történelmi segédtudományokat, így a budai egyetemen három új tanszéket állítottak fel, az oklevéltanit, a címer- és pecséttanit, valamint az érem- és régiségtanit. Ezek élére a hazai tudományos élet kiemelkedő alakjait, Pray Györgyöt, Wagner Károlyt és Schönvisner Istvánt nevezték ki, ami biztosította az általuk oktatott tárgyak magas színvonalát.

Pray kutatásainak köszönhetően rendkívüli tájékozottsággal bírt mind az oklevélkritika, mind a külföldi diplomatikai irodalom terén, így 1777 és 1785 között az oklevéltan, majd 1790-ig a címer és pecséttan professzora lett. Ekkor írta meg Syntagma historicum de sigillis című úttörő munkáját, melyben az oklevéltan és a pecséttan magyarországi fejlődését mutatta be 1526-ig. De kéziratát már nem tudta befejezni, így azt kisebb kiegészítésekkel Schönvisner rendezte sajtó alá, majd József nádor adta ki 1805-ben.

Pray György, a könyvtárigazgató

A könyvek jelentőségét felismerve Pray már 1776-ban bibliotékák létesítését javasolta gróf Batthyány József esztergomi érseknek, mert „a magyaroknak a tudományhoz nem annyira egyetemek, mint közkönyvtárak hiányoznak”. 1777-ben az Egyetemi Könyvtár élére nevezték ki, amit csak azért fogadott el, nehogy elveszítse a királynő kegyét. Itt is attól félt, hogy nem jut ideje kutatni, ráadásul még a pozsonyi levéltárakat is ott kell hagynia.

Bár Pray csak második prefektus lett, a munka tetemes része mégis rá hárult, mert Lakits György Zsigmond, a könyvtár vezetője egyetemi tanár és a jogi kar dékánja is volt. De mindezek ellenére is elkészítette a könyvtár ritkaságainak katalógusát, a 3000 mű leírását tartalmazó Index rariorum librorum Bibliothecae Universitatis Regiae Budensis-t. 1779 októberében az élesen jezsuitaellenes Bretschneider Henrik, a királynő pártfogoltja lett a harmadik prefektus. A folyamatos szakmai viták miatt a másik kettő 1780 augusztusában lemondott, de Mária Terézia halála után Pray kérte a visszahelyezését, ami 1782 áprilisában meg is történt.

A feloszlatott szerzetesrendek könyvtárainak anyaga miatt is komoly vita alakult ki közöttük. Bretschneider, a mennyiségre helyezve a hangsúlyt 16161 példányt kért ebből, leginkább bibliafordítások, katekizmusok, prédikációgyűjtemények és teológiai munkák újabb és újabb duplumait. Pray a helyhiány, meg a lassú feldolgozás miatt sem akart felesleges példányokat, inkább a tudományos és oktatói munkához szükséges történelmi, filozófiai, matematikai, valamint földrajzi témájú könyveket kért, összesen 2880 darabot. A két javaslat közül végül az övét fogadták el, mire Bretschneider bepanaszolta a császárnál az egyetemi tanácsot és Prayt. A vizsgálat a vádakat alaptalannak találta, feljelentőt pedig Lembergbe helyezték át.

A kolostori könyvtárak anyagából más oktatási intézmények is kaptak, a maradékból pedig Pray aukciókat rendezett. Az árveréseken 20000 Ft folyt be, amiből az Egyetemi Könyvtár 8700 Ft-ot fordíthatott gyarapítására, de jutott belőle az akadémiáknak is, míg a maradékot a kamara foglalta le hadiadó címén.

Praynak sikerült azt is kiharcolnia, hogy a 379 kötetre rúgó a Hevenesi-Kaprinai kézirathagyaték a kutatók elől elzárt kamarai levéltárból az Egyetemi Könyvtárba kerüljön át, ahol ismét elérhetővé vált a tudomány számára. Később 400 Ft évjáradék fejében az ő könyvei, valamint 60 kötetes kéziratgyűjteménye szintén ide kerültek. Az intézményt 1790-ig irányította.

Bár Pray az élete során volt szerzetes, pap, tanár és könyvtáros is, mégiscsak történetíróként maradt meg az utókor emlékezetében. A tudományt nemcsak művelte, hanem oktatta és szervezte is, könyvtári munkájának pedig nagy szerepe volt az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtésében. Bár ő is jezsuitaként indult, pályáját még a rendje feloszlatása sem törte ketté, életútja pedig egy 18. századi tudományos karriertörténet.

Vesztróczy Zsolt

Ezt olvastad?

Huszárok, határok, családok – A franciaországi magyar katonai emigráció az ancien regime korában (1692–1789)

A tavalyi év nyarán jelent meg Tóth Ferenc, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézete kutatójának új könyve (Huszárok, határok, családok.

X