Vizuálisan megjeleníteni a történeti közeget – interjú Dékány Szilveszterrel

Oszd meg másokkal is:

Portré

Habsburg Ottó neve talán nem ismeretlen sokak számára – főként, ha elolvasták a múlt héten a portálunkon megjelent recenziót (Az „európai óriás” – Habsburg Ottó 99 évének 99 fotódokumentuma). Amikor beléptem a Habsburg Ottó Alapítványnak otthont adó impozáns épületbe, még nem gondoltam, hogy a kötet szerkesztője, Dékány Szilveszter gyűjteményi főmunkatárs mellett a kötet főszereplőjét is ilyen mélységben fogom megismerni. Szilveszter válaszai ugyanis saját, történelemhez való viszonya, szerkesztői munkája mellett minduntalan Habsburg Ottó élete felé is elkalandoztak. Az Alapítványnál töltött rövid idő alatt nem csak a munkatársak felől érkező szívélyes fogadtatás, hanem Szilveszter lelkesedése, szakmai elkötelezettsége is gondoskodott a felemelő élményről. Apjok Vivien interjúja.

 

Apjok Vivien/Újkor.hu: Kezdjük azzal, hogy beszélj egy kicsit arról, hogy hol ülünk most, és mit kell tudni erről a szobáról?

Dékány Szilveszter/Habsburg Ottó Alapítvány: Itt vagyunk a Habsburg Ottó Alapítványnak a székhelyén, ezen belül pedig egy olyan kis szobában, amit mi magunk között fotótárnak nevezünk. Az év elején (2023 – a szerk.) alakítottuk ki ezt a helyiséget. Nagy örömömre, hiszen itt végre egy külön helyiségben, megfelelő körülmények között tudjuk tárolni a fotógyűjteményünket.

habsburg ottó
Fotótár a Habsburg Ottó Alapítványnál (A fotót a Habsburg Ottó Alapítvány bocsátotta rendelkezésünkre).

Ez egy pici kis szoba, de arra mégis elég, hogy elférjen az a mintegy 30 ezer darab fénykép, amit őrzünk Habsburg Ottó hagyatékából.

Úgy kell elképzelni, hogy ez a gyűjtemény korábban nem volt levéltári anyag, tehát egy magánembernek, aki ugyan közszereplő, de a privát gyűjteménye, amit otthon tárolt különböző dobozokban, meg boros ládákban, meg egyebekben.

Így hát nem is volt semmiféle (levéltári) rendszerben akkor, amikor bekerült hozzánk ez az anyag. Az volt az első feladat, hogy csináljunk egy hozzávetőleges indexálást az egészben és rendszerezzük. Úgyhogy ez tényleg úgy zajlott, hogy van a lenti szobában egy hatalmas nagy rendezőasztal, arra kiborítottuk a dobozoknak a tartalmát és elkezdtük rakosgatni. Először is egy kronologikus sorrendet nagyjából meg tudtuk állapítani, utána pedig egy tematikus rendet alakítottunk ki a gyűjteményben. Az az érdekes, hogy Habsburg Ottó 99 évet élt, a 20. századdal gyakorlatilag párhuzamosan, ezért mindenféle fotótechnikai eljárás megtalálható a gyűjteményben. Sőt, igazából még túl is nyúlunk a 20. századon, mert a 19. század végéről származnak a legkorábbi fényképek. Tehát a különböző vizitkártyáktól és az üvegnegatívoktól kezdve folyamatosan haladunk előre egészen a 21. század elejének digitális fényképezéséig, közben vannak polaroid képek, diák, különböző méretű negatívok, síkfilmek, tehát nem csak a tartalmát tekintve, de technikai szempontból is változatos a gyűjtemény. Úgyhogy nagyon-nagyon izgalmas ezzel dolgozni, mert lenyomatát láthatjuk a 20. század történetének.

habsburg ottó
Dékány Szilveszter az archívumban (A fotót a Habsburg Ottó Alapítvány bocsátotta rendelkezésünkre).

A kötet, amit szerkesztettél, egy nagyon gondosan válogatott fotóalbum. A fotóhoz való kapcsolódásod vagy érdeklődésed már a fotótár előtt is megvolt? Milyen formában kapcsolódsz te a fényképekhez, a fotográfiához?

Valamilyen módon a vizuális megjelenéshez, tartalmakhoz mindig is vonzódtam, ezen belül a fotográfia egyrészt amatőr fotósként is érdekelt, másrészt pedig mindig is rajongója voltam azoknak az archív képeknek, amik egy kicsit más szemszögből láttatnak egy-egy élethelyzetet vagy történeti eseményt. A szöveges tartalmak mellett, azt gondolom, hogy a fotográfia egy olyan adatközlő és információs forrás, amelyet nem lehet leíró tartalommal megközelíteni. A korábbi munkahelyeimen fotógyűjteményekkel nem igazán foglalkoztam, de mindig érdekelt a téma. És amikor idekerültem a Habsburg Ottó Alapítványhoz, akkor rögtön az elején azt kértem, hogy ezzel a gyűjteményi egységgel foglalkozhassak. Az egyetem után az Országos Levéltárban kezdtem el dolgozni, ahol mindenfélét bejártam levéltárosként, és viszonylag hamar elkezdtem a honlap szerkesztésével foglalkozni, a frontend résszel; tehát, hogy hogyan nézzenek ki a dolgaink kifelé. És szerintem ott mélyült el ez a dolog. Aztán akkor ébredezett a social médiában a céges megjelenés, azzal is foglalkoztam, az Elektronikus Levéltár projektben is csináltam dolgokat. Aztán pedig volt egy nagy kiállítás, az Országos Levéltár frissen kialakított kiállítótermében, az volt a címe, hogy „Nyomot hagytak”, ennek a vizuális koncepcióján dolgoztam.  Történelmet végeztem először Egerben, aztán az ELTE-n, később pedig elvégeztem a digitális marketing eMBA-t a Metropolitan-en. Közben kiadványszerkesztést, egyebeket tanultam. Azt viszonylag hamar tudtam, hogy valószínűleg nem fogok évente egy-egy új könyvet a kutatási témámból megírni, 

viszont az, hogy hogyan lehet érdekesen megjeleníteni a történeti közeget, sokkal jobban izgatott.

Tehát ilyen szempontból azt mondom, hogy egyenes út vezetett ide, amit nagyon szeretek csinálni.

Amikor rákerestem a nevedre a neten, akkor láttam, hogy több blogposztot írtál. Mennyire fontos számodra, hol a helye a tudománynépszerűsítésnek a munkádban?

Szerintem az egy fontos dolog, hogy hogyan tudunk közelebb hozni egy-egy témát, érdekességet, problémát a közönséghez, mert hát valahol ez a célunk ezekkel a blogposztokkal. Több lába van ennek a dolognak, az egyik a tudományos tevékenység, a másik, hogy az eredményeinket el is tudjuk juttatni az érdeklődőknek. Szerintem nem feltétlenül kell arra törekednünk, és nem is várhatjuk el azt az átlagolvasótól, hogy egy 50-100 oldalas esszét elolvasson az adott témában. Félreértés ne essék, nem akarom egyáltalán lebecsülni a tudományos munkákat, a szakmai munka fontosságát, magam is szeretek kutatni, elemezni. Ugyanakkor, ha kiragadunk egy-egy fontos momentumot, amit közölni akarunk, akkor azzal akár egy olyan, sőt talán még erősebb hatást érhetünk el.

Hogyha bemutatunk egy jó fotót, egy jó sztorit, az esetenként közelebb viheti a témánkhoz az olvasót.

És alapvetően szükséges, hogy a tudománynépszerűsítő írások mindig profi minőségben, stabil alapokon és történetileg megalapozott formában legyenek bemutatva.

Ehhez szorosan kapcsolódik a következő kérdésem. Megvan tehát a hogyan, de miért csináljuk? Miért kell a történelemmel foglalkoznunk, és ez egy átlagember számára miért fontos, hogy ne csak az elefántcsonttorony számára legyen az érdekes? Mi az a küldetéstudat, amit téged hajt?

Azt gondolom, hogy a történelem ismerete azért is szükséges, hogy a mai életünket és a bennünket körülvevő folyamatokat is megértsük. Tehát, hogy azok a mintázatok, azok a történelmi ismétlődések, és a nagy kép, amit kialakítunk, segítség ahhoz, hogy könnyebben eligazodjunk a jelen helyzetünkben.

Habsburg Ottó azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy aki nem ismeri a múltját, az nem tudja, hogy hova tart, hiszen azt sem tudja, hogy épp hol van.

habsburg ottó
1951-ben. Az életvidám mosoly a beállított képeken is fellelhető Habsburg Ottó arcán (A fotót a Habsburg Ottó Alapítvány bocsátotta rendelkezésünkre).

Mit jelentenek a Habsburgok a te pályafutásodban? Az írásaid, amikkel találkoztam, többnyire róluk szólnak.

Alapvetően mindig a 20. század eleji történelemmel foglalkoztam, a szakdolgozatomat is egy két világháború közti propagandaszervezetnek a tevékenységéből írtam. És, hogy miért éppen a Habsburgok? Érdekesnek tartom, hogy amiben éltünk itt sok száz évig, annak hiába lett vége, de szerintem mégsem múlt el nyomtalanul. Nyilván ezt persze hosszan elemezték már sokan, hogy mi történt a birodalom bukásakor, 

de engem inkább az izgatott benne, hogy hogyan él tovább, és a jelenlegi munkám során is azt látom, hogy a monarchia öröksége búvópatakként valahogy mindig ott van a felszín alatt.

De akár azt is érdekesnek gondolom, hogy konkrétan Habsburg Ottó mennyi mindent tett azért, hogy ez az ország egy élhetőbb hely legyen a kommunizmus évtizedeiben, akár 1956-ra gondolunk, akár az Európai Parlamentben végzett tevékenységére, amiről talán nem is annyira hallunk manapság, a maga korában meg pláne nem lehetett tudni róla.

A ma élő leszármazottakkal mennyire tartjátok a kapcsolatot?

Itt az Alapítványnál létező kapcsolatra törekszünk. Eleve úgy jött létre, hogy a magyar állam megegyezést kötött a Habsburg családdal, akik rendelkezésünkre bocsátották az iratanyagot, fotóanyagot és könyvtárat, hogy kutatási célból feldolgozzuk, rendszerezzük. És ennek az alapítványnak a kuratóriumában fele-fele arányban vannak a magyar állam által delegált és a Habsburg családból érkező kuratóriumi tagok. Habsburg György, a párizsi nagykövetünk is kuratóriumi tag, és még Habsburg Ottó két unokája is. Célunk, hogy élő kapcsolatot tartsunk fent a családdal, éppen most a karácsonyi üdvözlőlapok fogalmazásának időszakában járunk (az interjú 2023. december 11-én készült – a szerk.), ami egy ilyen kiterjedt családnál azért kihívásokkal is jár.

Egyébként egy kicsit tartottam is attól, amikor megcsináltuk ezt a könyvet, és kijött a nyomdából, hogy nehogy legyen benne olyan információ, amit véletlenül rosszul tudunk. De azt kell, hogy mondjam, hogy szerencsére eddig tényleg csak nagyon pozitív visszajelzéseim vannak a családtagok részéről, aminek nagyon örülök. Még az is elhangzott, hogy ez lesz a legjobb karácsonyi ajándék a családon belül. Úgyhogy aztán ettől végképp meg voltam hatódva.

Mit kell tudnunk az említett kötetnek a háttérmunkálatairól? Ugye 99 év, 99 kép, ez a címe. Azt hallottuk, hogy egy nagyon nagy gyűjteményről van szó. Mik voltak a kiválasztás szempontjai? Milyen volt számodra ez a munkafolyamat?

A feldolgozómunka során már érlelődött bennem a gondolat, hogy milyen módon lehetne ezt méltó módon bemutatni. A fotógyűjteményből, ebből a 30 ezerből, ami itt van nálunk, egy jelentős részt publikálunk, digitalizálás után, tehát a honlapunkon keresztül, az archívumunkban a fényképgyűjtemény egy része elérhető.

hanbburg ottó
99 év, 99 kép (A fotót a Habsburg Ottó Alapítvány bocsátotta a rendelkezésünkre).

Nem is egy esszenciát, nem is egy „best of” válogatást szerettem volna csinálni, mert az gyakorlatilag lehetetlen. 99 képet kiválogatni 30 ezerből csak nagyon-nagyon szubjektív módon lehet, és emellett többféle tényezőnek kellett megfelelni. Egyrészt annak, hogy Habsburg Ottó életének a fontos csomópontjait bemutassuk. Nyilván nem szerettem volna azt, hogy a hangsúly eltolódjon csak az édesapjával való kapcsolatra, vagy akár csak az Európai Parlamenti pályafutására, hanem legyen benne egyenletesség.

Azért is volt nehéz, mert egy meglehetősen színes egyéniségről van szó, aki nagyon sok mindent csinált életében.

A boldog gyermekkorának az ausztriai éveitől kezdve, amikor az édesapját uralkodóként kísérte el a különböző propagandisztikus fényképekkel is megörökített utakra, aztán a trónfosztás után a menekülés, majd pedig a száműzetésnek az évei, az édesapja halála, azok a különböző helyszínek, ahol éltek, mert nem térhettek haza, nem élhettek ott, ahol születtek. Spanyolországban, a baszk halászfaluban töltött évek, aztán az egyetemi évek Belgiumban, a második világháború időszaka alatt az amerikai utazások és az évtizedekig folytatott előadó-körutak, a Roosevelt elnökkel való találkozásának a körülményei. Aztán a világháború után, amikor már az Európa-politika állt az érdeklődése középpontjában és jött ez a „transzformáció”, hogy a volt trónörökösből az Európai Parlament képviselője lett. A cél az volt, hogy minden színtér lehetőleg arányosan szerepeljen a kötetben. emellett a fotók maguk is izgalmasak legyenek. 

Az nem okozott nagy nehézséget, hogy a különböző helyszínekről válogassunk, mert Habsburg Ottó gyakorlatilag egész életében utazott; vagy a kényszerítő körülmények miatt az életének az első időszakában, vagy pedig az előadókörutaknak, meg a külpolitikai újságírói tevékenységének köszönhetően. Négy kontinens 23 országából szerepelnek a könyvben képek, és hát ez messze nem fed le mindent, amit beutazott élete során. Úgyhogy volt alapanyag bőven.

Mennyi időt vett igénybe ez a munka?

Körülbelül két évvel ezelőtt kezdtük el csinálni, az Alapítvány vezetése támogatta a gondolatot, de akkor még az volt a terv, hogy Ottó születésének 111. évfordulójára megjelentetjük a kötetet. Először arra gondoltunk, hogy 111 év, 111 kép, és konkrétan az évfordulóra hozzuk ki. Aztán ez annyiban változott, hogy inkább mégse kötöttük ehhez az eseményhez, inkább a megélt éveinek számához igazítottuk, így lett 99 év 99 kép.

Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó döntés volt, mert így az egész kötet még személyesebb lett. Olyan módon, hogy még inkább Habsburg Ottó megélt éveinek a számához kötődik, és igazából így kortalanabb talán, mintha csak az évfordulóhoz kapcsolódna.

Én is azt gondolom, hogy így abszolút személyesebb, és ráadásul akkor talán még a születésének 112. évfordulóján is érdekes lehet. Egyébként az ember azt gondolná, hogy 99 kép, hát azért ez nem egy nagy dolog. Manapság csinálunk a gyerekekről egy nap 100 képet, és ebben semmi extra nincs. De aztán végignézve azért elég sűrű tud lenni.

Korábban említetted az információkat, amik miatt aggódtál, hogy pontosak legyenek. Ezeket hogyan gyűjtötted össze? Milyen elvek mentén fogalmaztad meg a szövegeket?

Azt szerettük volna elkerülni, hogy egy-egy képnél csak a szigorúan vett leíró adatok legyenek a képaláírásban, tehát, hogy ki, mikor, hol, mit csinál. Ezért mindegyiknél egy kis információblokkot, rövid bekezdésnyi leírást találhat az olvasó. Abban bízom, hogy ez jó formátum arra, hogy át tudjunk adni valamit a kép által sugallt vizuális tartalom mellett, és egy plusz információt, egy kontextust, egy kapcsolódó érdekességet rakunk hozzá. Eleve a könyv fejezetekre van osztva és minden fejezet elején van egy leírás arról, hogy Habsburg Ottó életének melyik szakaszáról beszélünk, ez belehelyez minket azokba a szituációkba.

Nem életrajzot szerettünk volna írni, de az életének a fontosabb állomásait mégis ilyen formában próbáltuk bemutatni, a fotográfia által. És itt megint arról van szó, hogy a képi tartalom és az írott szöveg kapcsolatában, az előbbiből kiindulva jött létre az utóbbi.

A rövid képaláírásokként, egy-egy információs morzsaként kezdődő tartalmak az asszociációk által a közös ötletelések során tovább bővültek, és kaptak végső formát, ami így visszanézve érdekes folyamat volt. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a kötet létrehozásában mekkora szerepe van annak a, nyugodtan mondhatom, alkotói közösségnek, amiben az Alapítványnál dolgozunk. Mindenki magas színvonalon és elkötelezetten tette bele a munkát: Balázs Laura, Fábry Eszter, Fejérdy Gergely, Hammer-Nacsa Anett, Herczeg Lili, Kocsev Bence, Lőrincz Zita, Vasbányai Ferenc és persze Prőhle Gergely igazgató, aki kezdettől fogva támogatta ezt a projektet.

Ez egy nagyon személyes kötet lett, hiszen Habsburg Ottó életének az állomásait mutatja be. Engem nagyon érdekel, hogy a te kapcsolatod a Habsburgokkal hogyan alakult ez alatt az idő alatt, merthogy ilyenkor a kutató egyre jobban és jobban belelát annak az embernek az életébe, akinek a mindennapjait, a szenvedéseit, az örömteli pillanatait feldolgozza. Milyen volt, hogyan alakult neked a kapcsolatod Habsburg Ottóval? Úgy képzelem, hogy egy intenzívebb munkafolyamat volt, amikor ezzel a kötettel foglalkoztál. 

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Először szerintem akkor találkoztam Habsburg Ottóval, amikor sokan mások is. A rendszerváltás utáni időszakban felbukkant egy ember, hát én gyerek voltam, de érdekelt a téma, mégiscsak egy királyfiról volt szó. És akkor láttam egy ilyen kedves bácsit, aki nagyon közvetlenül és nagy vehemenciával tud beszélni, összességében egy szimpatikus figura. Utána később persze elkezdtem foglalkozni a témával kicsit jobban. És az a helyzet, hogy ez egy borzasztó izgalmas dolog – és ezt szerintem a kollégáim nevében is mondhatom – , ahogy beleássuk magunkat ebbe az élettörténetbe, napról napra jönnek elő újabb és újabb érdekességek, plusz információk, kapcsolódási pontok. Hogy hát őt is ismerte, ja, hát persze vele is levelezett, ismét egy kicsit fura ismerőse, és akkor ő van a fényképen.

Tehát – mondhatni – hangyaszorgalommal levelezett a különböző levelezőpartnereivel, akikből több mint tízezerről tudunk itt a mi gyűjteményünkben. Ha számításba vesszük, hogy ez az internet időszaka előtt történt, akkor még elképesztőbb a dolog, gondoljunk bele, ma egy embernek van párszáz vagy párezer ismerőse Facebookon.

Nem tudsz olyan országot mondani, ahol ne lett volna valamilyen kapcsolata – egy nemrégi leveléből például kiderül, hogy valamelyik közép-afrikai országról kértek tőle véleményt, ő pedig teljesen képben volt az ottani belpolitikai helyzettel. De a kérdésedre válaszolva: számomra kicsit érthetőbb lett az, hogy amikor kilencévesen az apja (IV. Károly) halálakor az anyja (Zita) először is rászólt, hogy ne sírjon, majd azt mondta neki hogy „mostantól rajtad a felelősség”, milyen súlyt jelenhetett, aminek következetesen próbált megfelelni. És hogy nem is igazán az a fontos, hogy mit sikerült elérnie, hanem az, hogy mindig igyekezett tenni azért, hogy elérje a céljait.

Milyen nyelven folytak ezek a levelezések? A kötet is többnyelvű.

Igen, a kötet ötnyelvű – magyar, német, angol, francia, spanyol. A levelezés pedig változatos nyelveken, elsősorban németül és franciául, de angol, spanyol, portugál, horvát is sok van. Jelentős volt a magyar nyelvű levelezése, általában volt egy magyarul tudó titkára, vagy titkárnője, aki intézte a közvetlen kapcsolattartást, de egyébként mindig ő maga fogalmazta a leveleket. Mindig nagyon-nagyon udvariasan, mindig meghallgatva a másik felet, mindenre reagált, még a legfurább figuráknak is. A napirendjének a levelek megválaszolása fontos része volt. A Habsburg Ottó-ügy csak részben magyar vonatkozású, a jó értelemben vett Habsburg-kozmopolitizmusra kell gondolnunk. 

Ahogy mondta magáról, leginkább európainak érzi magát, ahol mindenhol otthon tud lenni. És ez szerintem tükröződik ezen az iratanyagon is.

Gonosz kérdés következik.

Na végre!

Tudsz-e a kötetből valamilyen szempontból kedvenc képet mutatni?

Sok kedvencem van, de azért próbálok kiemelni egy párat. Tényleg annyira sok van, hogy nagyon nehéz lesz választanom, de mondjuk ez mindig megragadja a fantáziámat, amikor itt állnak a testvéreivel, olyan ez a kép mint egy lemezborító.

habsburg ottó
Habsburg Ottó testvéreivel 1917-ben (A fotót a Habsburg Ottó Alapítvány bocsátotta rendelkezésünkre).

Ugye, ez a Villa Wartholz, a szülőház. A fotókat, amik az albumban szerepelnek, csak részben készítette profi fotós, és azt is később, a politikusi pályafutása során. Pont attól szeretem ezeket a képeket, hogy a legtöbb a magángyűjteményből van, amatőr fotósok készítették őket, elkapott pillanatokat jelenítenek meg. Nagy kedvencem például ez a kép a halkonzervgyárban. Ott éltek a baszk tengerparton, ott van ez az egyik titkára a családnak, ez a helyi plébános, ott áll a nagy tonhalkonzervvel a kezében.

habsburg ottó
1926-ban a halkonzervgyárban (A fotót a Habsburg Ottó Alapítvány bocsátotta rendelkezésünkre).

Ez meg a helyi polgármester, aki egyben a halkonzervgyár tulajdonosa. Ez is jó, Pallavicini Alfonzzal, akivel 1934-ben tettek egy skandináv kirándulást, amikor is találkoztak a norvég és a svéd királlyal, a monarchikus kapcsolatok azért még megvannak. Természetesen élre vasalt nadrágban, meg kalapban rótták a svéd utakat. 

habsburg ottó
Pallavicini Alfonzzal 1934-ben (A fotót a Habsburg Ottó Alapítvány bocsátotta rendelkezésünkre).

Elnézve a képeket, sok a mosolygós kép, szerintem nagyon életvidám fickó volt, érezte a kamera-jelenlétet is, élvezte is, jó volt a kapcsolatteremtő képessége. Nyilván ehhez a hálózathoz, amit ő építgetett, erre folyamatosan szüksége is volt. Nagyon közvetlenül tudott beszélgetni, itt Helmut Kohl kancellárral vagy éppen a Mercedes gyár dolgozóival. 

Ha megengedsz egy bulvárosabb kérdést: ha ajánlanod kellene a könyvet (bár már nyilván azért elhangzottak, hogy miért gondolod, hogy fontos vagy érdemes-e a történelemmel és akár Habsburg Ottóval megismerkedni, de mégis), miért ajánlanád, kinek ajánlanád?

Igazából bárkinek, aki érdeklődik a 20. század (akár magyarországi, akár európai) története iránt, vagy a közelmúltunk történelme iránt, és ezáltal a jelen iránt. Ajánlom természetesen azoknak, akik a fotográfia iránt érdeklődnek, hiszen van benne több olyan kép, amelyek véleményem szerint fotóművészeti értékkel is bírnak. Itt meg lehet említeni azokat a külföldön híressé vált magyar származású fotóművészeket is akiknek a munkáiból is válogattunk, említhetem itt Nicolas Muller (Müller Miklós), Juan Gyenes (Gyenes János) vagy Paul Almasy (Almásy Pál) nevét. És mindazoknak, akik egy tudományos jelleggel megírt, de mégis fogyasztható olvasmányra vágynak.

Apjok Vivien

habsburg ottó
Az interjú és a beszélgetés után könyvvel is meglepték rovatvezetőnket

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket