1943
Ellentétek szövetsége: A teheráni konferencia
A 20. század közepén a náci Németország részéről jelentkező fenyegetés elhárítása egy széles nemzetközi együttműködés diadala volt. Szövetségük sikere nemcsak hadműveleteik összehangolásában vagy az egymásnak nyújtott hadiszállítmányokban mutatkozott meg, hanem
Acélpokol az orosz pusztákon – a kurszki csata, II. rész: Az összecsapás
Ahogyan azt előző cikkünkben bemutattuk, hosszas előkészületek után, 1943 nyarán Hitler hadserege megindította offenzíváját a végtelen délorosz sztyeppén annak érdekében, hogy visszavágjon a sztálingrádi vereségért és ismét magához ragadja a
Acélpokol az orosz pusztákon – a kurszki csata, I. rész: Az előkészületek
A második világháború történetében az 1942 és 1943-as esztendőket tekinthetjük a harcok menetében bekövetkező fordulópontoknak. Németország, Olaszország és Japán ugyan ekkor érték el hódításaik legnagyobb kiterjedését, de ellenfeleik, Nagy Britannia,
„Hitler gyermekei”: A Hitlerjugend kialakulásának és feloszlatásának története
Adolf Hitler hatalomra kerülésével Németországban a náci eszmének és céloknak teljesen alárendelt társadalmi átnevelés vette kezdetét. Ennek az átnevelésnek a legfőbb célcsoportjává a német ifjúság vált, mivel a rendszer vezetői