Debreceni Egyetem
A tudomány mindenkié – Konferencia a tudományos ismeretterjesztésről
Az Újkor.hu – A velünk élő történelem online történelmi folyóiratot kiadó Újkor Alapítvány a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelmi Intézetével és a Járom Kulturális Egyesülettel
Mit kezdjünk Horthyval? – Horthy-vita a Kossuth Klubban
2018. október 5-én délután 2 órakor nagy érdeklődés mellett vette kezdetét a Kossuth Klubban a Raoul Wallenberg Egyesület által megszervezett Horthy-vita. Domány András moderálása mellett három történész, Szita Szabolcs (Holokauszt
Fulbright Kutatói Ösztöndíjjal az Egyesült Államokban – interjú Lévai Csabával
Lévai Csaba történész, egyetemi docens, a Debreceni Egyetemen 2000-ben szerzett doktori fokozatot, majd 2014-ben ugyanott habilitált. 1991 óta a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének oktatója. Kutatásai elsősorban az Amerikai Egyesült Államok
Heti Ajánló 2018/38.
Gazdag tudományos programkínálatból szemezgethetnek az érdeklődők szeptember második hetében is. Ajánlónkban ezúttal konferenciák, egy levéltári nap, egy könyvbemutató és egy sörest kapott helyet. Szeptember 18-án, kedden 10.00-tól tartja az MNL Jász-Nagykun-Szolnok
„A történész nem tehet mást, mint hogy érvényesíti a megismerési étoszt” ‒ interjú Gyáni Gáborral
Gyáni Gábor történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete kutatóprofesszora, Újkori témacsoport-vezetője. A 19. és 20. századra vonatkozó város-, társadalom- és mentalitástörténeti,
Bűnhődés az idők végezetéig – Tanulmányok az időről és a bűnről
Az idő és a bűn szubsztanciáját nehéz megragadni, hiszen oly sok féle szemszögből lehet megközelíteni és vizsgálni az adott fogalmakat. A Lapozó rovatunkban ma ajánlott kötet kísérletet tesz arra, hogy
„Lényegében mindent az olvasás szeretetének köszönhetek” – Gunst Péterre emlékezünk
A kezdetben asszirológusnak készülő történész nem volt jó tanuló a középiskolában. Bár ideje nagy részét olvasással töltötte, a félévi bizonyítványában mindig akadt egy-két elégtelen. A változást a könyveknek köszönhette. A
„A levéltárat a lehető legmesszebb kell vinni a politikától” – interjú Gyarmati Györggyel
Gyarmati György doktori címét a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte meg. A Történettudományi Intézet mellett oktatott az ELTE-n, illetve a Pécsi Tudományegyetemen. 2003 és 2017 között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti
Körkép a történelemképzésekről – Amit tudni érdemes a felvételi jelentkezés előtt
A 2018. szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre és az érettségi vizsgákra február 15-ig lehet jelentkezni. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány fontos információt a történelem szakos felvételivel kapcsolatban, amelyekre érdemes odafigyelnie nemcsak a
Divéky Adorján és a lengyelországi magyar emlékek
Divéky Adorján a lengyel–magyar kapcsolatok szakértője, kiváló kutató és oktató, a Debreceni Egyetem Kelet-Európa tanszékének első vezetője volt. Munkája máig inspirálja a Közép-Európa és Lengyelország története iránt érdeklődő történészeket, amire