Egyház
Heti Ajánló 2018/40.
Október első hetének minden hétköznapjára jut egy tudományos program. Ajánlónkban ezúttal is helyet kaptak budapesti és vidéki rendezvények, köztük több kerekasztal- és műhelybeszélgetés, szakmai konferencia, vita, konferencia és egy levéltári
A boszorkányüldözés és háttere az újkori Európában
A 16–17. század legsúlyosabb jelenségei között tartjuk számon a boszorkányüldözést. Nők és férfiak ezreit vetették máglyára, végezték ki, állították koholt vádakkal bíróság elé. Az első, pánikszerű üldözési hullámok a 15.
Könyvbemutató a Magyar Kultúra Napján – Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején
Különleges könyvbemutatónak adott helyet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 2018. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. A terítékre kerülő, Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején címet viselő kötet három
Négy könyv a Veszprémi Egyházmegye új- és modernkori történetéről
Az elmúlt időszakban Veszprémet érintően is megfogalmazódott az egyházmegye történetét bemutató monográfia megírásának szükségessége. Az ehhez szükséges alapkutatások örvendetes gyarapodásáról győződhettek meg azok, akik részt vettek a 2017. október 10-én
Szakralitás és deviancia. Konstrukciók – Normák – Gyakorlat
A tudomány, és a tudományosság 19. századi felértékelődéséig az élet minden területét meghatározóan áthatotta a vallás. Legyen az többistenhit, keresztény, muszlim, vagy zsidó hitvallás, az adott korszak világának megértéséhez szükséges
Diktatúrák egyházi áldozatai – konferencia a bécsi Pázmáneumban
A diktatúrák örökségének szerves részét képezi a múlttal való szembenézés, az elkövetett bűnök feldolgozása és az áldozatok emlékének ápolása. Az emlékezés jegyében szervezett tudományos tanácskozásnak a gazdag múltra visszatekintő bécsi
A hallgatás egyháza és a pápai diplomácia 1945–1965 – Nemzetközi konferencia Velencében
Közép-Európa 20. századi története bővelkedett olyan eseményekben, amelyek máig feldolgozatlan sokként vannak jelen a történelmi emlékezetben. Ezek egyike a szovjet típusú berendezkedés térnyerése a régióban, ami a hétköznapi – társadalmi,