gazdaság
A kínai vízgazdálkodás és a Három-szurdok gát története
A vízgazdálkodást is befolyásoló, mezőgazdaságot érintő időjárási viszonyok már a korai kínai civilizációból is ismertek, a feljegyzések szerint i.e. 206–1949 között 1056 alkalommal aszály, 1092 esetben árvíz okozott gondot a
A magyar partizánellenes hadviselés gazdasági vonatkozásai
Az 1941–1944 közötti német, illetve tengelyhatalmi megszálló politika az elfoglalt szovjet területeken számtalan ellentmondással volt terhelt. Ezek az ellentmondások egyfelől fakadtak a nemzetiszocialista rendszert jellemző intézményi és hatásköri vitákból, illetve
Piac- és vásártartási szokások a középkori Nyugat-Európában
A piacozás és a vásártartás napjainkban is az emberi lét mindennapi részét képező gazdasági jelenségei. Bár a vásárokkal és piacokkal már az ókorban is találkozhatunk, azokról viszonylag kevés ismerettel rendelkezünk.
Távol-keleti pénztörténet III.: Japán
A fizetőeszközök megkerülhetetlen részei az emberi civilizációnak, maga a pénz pedig számos esetben a világ különböző kultúrái közötti kapoccsá vált. Mindemellett több olyan hagyomány is kialakult a fizetőeszközök több ezer