Habsburg dinasztia
Fegyvertár, „Asszonyvár” és trónörökösi rezidencia – Adalékok a bécsi Hofburg Amáliavárának közép- és kora-újkori történetéhez
Hogyha látogatást teszünk Bécsbe, s a 18. század, azon belül is inkább a mária-tereziánus korszak építészet-, illetve művészettörténeti emlékeinek nyomaiba szeretnénk eredni, Schönbrunnt követően vagy azt megelőzően utunknak kétséget kizáróan
Főhercegek a frontvonalban – I. Habsburg Ferdinánd fiai a schmalkaldeni háborúban
A mohácsi csatavesztést követően a magyar trónt elfoglaló I. Habsburg Ferdinándnak és feleségének, Jagelló Annának tizenhárom gyermeke érte meg a felnőttkort. A nagyobb fiúgyermekek, Miksa trónörökös és Ferdinánd főherceg az
Az „európai óriás” – Habsburg Ottó 99 évének 99 fotódokumentuma
„Habsburg Ottó munkásságának két legfontosabb alappillére az egységes Európa gondolata és a keresztény hit volt. Az alázat, a mértékletesség, az elesettek védelme, a jövőbe vetett bizalom – olyan kulcsfogalmak, amelyek
Az uralkodói reprezentáció utolsó felvonása: a Habsburg-dinasztia funerális ceremóniája
A közismert maxima szerint semmi sem állandó, csupán a változás maga – kivéve az emberi élet végessége. A halál olyan változatlan – megváltoztathatatlan – természeti, élettani tényező, mely az emberi
Tényleg bukásra volt ítélve? – A Habsburg Birodalom nagystratégiája
A Habsburg Birodalom tündöklése és bukása jelentős hazai és nemzetközi irodalommal büszkélkedhet és a dinasztia sikertörténete és bukdácsolása a történelem iránt érdeklődő szerzőket a mai napig foglalkoztatja. Nincs ez máshogy
„Drága Rudolf!” – A trónörökös is csak ember (szeretett volna lenni)
Rudolf, Ferenc József császár és Erzsébet királyné egyetlen fia csak egy hétköznapi hős lett volna szíve szerint. Lett helyette egy politikához jól értő, éppen ezért attól távol tartott trónörökös; egy
Egy argentin lánytól az új Habsburg-történeti modellig – interjú Monostori Tiborral
Monostori Tibor társadalomtudósnak tartja magát. Történettudományból doktori címet szerzett, de közgazdasági és hispanisztikai diplomával is rendelkezik. Kutatásaiban, a BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport tagjaként a kora újkori Magyar Királyság
Rudolf trónörökös különös házassága
Rudolfot (1858–1889) a korszak trónörököseihez hasonlóan kitüntetett figyelem övezte, rajongás és hízelgés vette körül, míg a nők körében házasságkötéséig a birodalom és Európa egyik legkapósabb agglegénynek számított. A XIX. század
Az elveszett Habsburg naplók – az első világháború egy főherceg szemén át
Az Unicus műhely gondozásában jelent meg Nánay Mihály kötete, Habsburg József főhercegnek – az első világháború legmagasabb rangú katonatisztjének – életművéről. A kötet igazi gyöngyszeme a Nagy Háború centenáriumának, mert
Gyarmat vagy éléskamra – Avagy mit adtak nekünk a Habsburgok?
2018. október 10-én nagyszámú érdeklődő előtt tartott előadást Pálffy Géza és ifj. Bertényi Iván, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársai az Eötvös Csoport és a Társadalmi Reflexió Intézet szervezésében. A két