II. Frigyes
IV. Béla, a „második honalapító”
IV. Bélát (1235–1270) a jelesebb középkori uralkodóink között tartjuk számon, annak ellenére, hogy amikor 750 évvel ezelőtt végleg lehunyta a szemét, vélhetően ő maga sem sikertörténetként tekintett vissza országlására. Hadi
Kalandozások a középkorban
A Mesterszakos Középkorász Konferenciát immár hetedik alkalommal rendezték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem középkorral foglalkozó hallgatói. A konferenciát még 2012-ben azzal a céllal alapították az egyetem akkori diákjai, hogy fórumot
II. (Harcias) Frigyes és a szomszédok, avagy a cseh–magyar–osztrák kapcsolatok 1230 és 1246 között
Az utókor által a „Harcias” melléknévvel illetett Babenberg Frigyes osztrák és stájer herceg (1230–1246) uralkodását több, nemcsak regionális, de nemzetközi konfliktus is színesítette. Regnálása alatt lázadásokkal, idegen betörésekkel, sőt valóságos
Csehek és magyarok a német trónviszályban
A 11-12. század során egyértelműen a német területek gyakorolták a legerőteljesebb hatást a nyugati kereszténységhez csak később csatlakozott közép-európai államokra. A gazdasági, kulturális és társadalmi vonatkozások mellett fontos kiemelni, hogy
Hogyan hajtotta végre Európa anyósa a lehetetlent? – előadás Mária Teréziáról az Osztrák Kulturális Fórumban
Az Osztrák Kulturális Fórum által Mária Terézia 300. születésnapja alkalmából rendezett programsorozat keretében Barbara Grabner történész és újságíró mutatta be Ausztria egyetlen szuverén uralkodónőjének úttörő tevékenységét. Fotó: OKF Mária Terézia