Kalandozások a középkorban

A Mesterszakos Középkorász Konferenciát immár hetedik alkalommal rendezték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem középkorral foglalkozó hallgatói. A konferenciát még 2012-ben azzal a céllal alapították az egyetem akkori diákjai, hogy fórumot teremtsenek saját kutatásaik bemutatására, és hogy diskurzust folytathassanak azokról, illetve a középkorkutatás további lehetséges irányairól is. Idén a VII. Mesterszakos Középkorász Konferenciát Borsodi Csaba, az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese és a Történeti Intézet igazgatója nyitotta meg. A megnyitó után a jelenlévő tanárok és diákok megemlékeztek a nemrégiben elhunyt Makk Ferencről és Magyar István Lénárdról. Makk Ferencről Thoroczkay Gábor emlékezett meg: kiemelte fontos szerepét a szegedi középkoroktatás felvirágzásában és hallgatóbarát mentalitását. Nagy Balázs pedig Magyar István Lénárd munkásságát méltatta.

A konferencia programja

Ezután kezdetét vette az egész napos konferencia, amelynek első szekciója a Politika- és eszmetörténet címet viselte, és az előbb említett Nagy Balázs vezényelte le. A szekciót Varró Orsolya, az ELTE másodéves mesterszakos hallgatója nyitotta „Mutantur mores hominum mutatur et ordo” – Társadalomszemlélet az első ezredforduló Franciaországában című előadásával. Kutatásai során a korszak elbeszélő forrásait vette sorra, és azok alapján mutatta be ábrákon keresztül, hogy hogyan váltakozott a klasszikus hármas csoport –oratores, bellatores, laboratores – súlypontja. Őt Rudolf Veronika másodéves mesterszakos hallgató követte: előadásában II. (Harcias) Frigyes osztrák és stájer herceg kapcsolati hálóját mutatta be cseh, morva, magyar és német területeken keletkezett elbeszélő források alapján. Harcias Frigyes 16 éven keresztül uralkodott, és ez idő alatt sikerült minden egyes szomszédjával összetűzésbe kerülnie, ez alól ritka kivételt képzett a seckaui püspök. Rudolf évekre lebontva mutatta be a herceg konfliktusait, szövetségeseit, illetve ellenségeit és a háttérben meghúzódó motivációkat.

Rudolf Veronika előadása (Fotó: Bachusz Dóra)

A szekciót végül V. Ioannés és Nagy Lajos 1366. évi budai találkozója zárta Novák Bálint előadásában. Kutatása első részében a nemzetközi kontextust vázolta fel a hallgatóság számára. A balkáni oszmán térhódítás arra indította V. (Palailogos) Ioannést, hogy a Magyar Királyság felé forduljon. Primér forrásokra (V. Orbán pápa és a magyar király közti levelezés, ravennai János anekdotája, Dialexis) támaszkodva mutatta be mindkét fél szemszögéből, hogy milyen okokból is hiúsult meg ez a szövetség.

A második szekció, melynek vezetését Körmendi Tamás, az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszék tanszékvezető docense vállalta magára, az egyháztörténet berkeibe kalauzolta a hallgatóságot. Elsőként Galambosi Péter másodéves mesterszakos hallgató cáfolta azt a szakirodalomban szélesen elterjedt nézetet, miszerint az 1046-os Vata nevével fémjelzett pogánylázadás következtében a magyar püspökök és ebből kiindulva az egész egyházszervezet 70%-a pusztult volna el. Az elsősorban Gellért kis- és nagylegendájára alapozott kutatás alapján a gazdasági és szociális környezetet ugyan nagy veszteség érte, ám az minőségileg nem volt jelentős, a 70%-os becslés pedig egyértelműen túlzó. Az előadó emellett több érvet is felvonultatott amellett, hogy a pogánylázadás csak a kiforratlanabb egyházszervezettel rendelkező, keleti országrészeket – bihari, csanádi és egri püspökség – érintette.

A közönség  (Fotó: Rudolf Veronika)

Hunyadi Sándor szintén másodéves mesterszakos hallgató az erdélyi káptalan működésébe nyújtott betekintést Szécsi András püspöksége (1320-1356) alatt, melynek idején kiújult a korábbi tizedper a szebeni dékánság papjaival, fegyveres konfliktusra került sor Szécsényi Tamás erdélyi vajdával, továbbá kísérlet történt a joghatóság kiterjesztésére Máramarosba is. A fejtegetésből kiderült emellett az is, hogy Szécsi püspöksége idején a káptalanban lévő 24 kanonoki posztot rendre 19 személy töltötte be, azaz öt személy javadalomhalmozást követett el, melynek lehetséges oka az olvasókanonokságnak a beolvadása a dékánkanonoki tisztségbe lehetett.

Kinde Anna (CEU) (Fotó: Varró Orsolya)

A szekciót Kinde Anna a CEU mesterszakos művészettörténész hallgatója zárta, aki előadásában arra kereste a választ, hogy a Nyugat-Európában a 13. század végén már kissé sem népszerű zarándoktemplom típusú katedrálisok miért tűnhettek fel a 14. században Közép-Európában. Az ilyen szentélykörüljáróval rendelkező templomokat két csoportot alkotnak: a francia modellt átvevő katedrálisokét (Krakkó I., Prága, Eger, Várad) és a helyi variációkkal épültekét (Krakkó II., Gniezno, Poznan). A kérdés végleges megválaszolása ugyan még további kutatást igényel, ám az ilyen szentélykörüljárókkal rendelkező templomtípus megjelenésében szerepe lehetett néhány esetben új ereklyék érkezésének a katedrálisba, a zarándokok jobb kiszolgálásának, egy királyi vagy püspöki temetkezési hely kialakítására való szándéknak, reprezentációs céloknak és liturgikus okoknak is.

A gazdaságtörténet határán fantázianévvel illetett szekció előadásai valamilyen szinten mind érintették az említett tudományterületet, ennek ellenére igen széles skálán mozogtak. Az ELTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének adjunktusa, Dreska Gábor által levezényelt tagozatot Bachusz Dóra levéltár mesterszakos hallgató nyitotta meg az Árpád-korban dívó női jogokról szóló előadásával, melyben megállapította, hogy a köztudatban élő kép a jogokkal nem rendelkező és egész életükben férfiak gyámsága alatt álló középkori nőkről nem teljesen állja meg a helyét. A női különjogokat, az adományozás, pereskedés és végrendelkezés mikéntjét a korábbi szakirodalommal szemben szélesebb és elsősorban okleveleket felvonultató forrásbázisra építő kutatás még komoly perspektívákat tartogat a jövőre nézve.

Bachusz Dóra előadása (Fotó: Rudolf Veronika)

Varga Virág osztatlan tanárszakos hallgató a Szűcs Jenő által a vidéki arisztokrácia krémjéhez sorolt és a 13. század végén felemelkedő Péc-nemzetség birtokviszonyait mutatta be. A komoly okleveles anyagot megmozgató kutatás alapján a nemzetség Győr, Veszprém, Zala, Somogy, Baranya, Pozsega, Valkó, Kőrös, Zágráb és Szabolcs vármegyékben rendelkezett birtokokkal. A birtokok elhelyezkedése nagyban befolyásolta a Pécek kapcsolatrendszerét, az egyes oligarchákhoz való viszonyukat, ennek ellenére nem beszélhetünk a korszak egészében Kőszegi-orientációról, sőt az idő nagyobb részében a királyhoz mindig nagyobb hűség fűzte a nemzetséget, mint az aktuális tartományúrhoz – Péc nembeli Márk fia Apor élete a legjobb példa erre. Az előadó felvetette emellett, hogy a nemzetség egy saját tartományuraság kiépítésére is törekedhetett Szlavóniában a Kőszegiek rovására, továbbá arra is rámutatott, hogy az új eredmények fényében megkérdőjeleződni látszik a Pécek Kőszegi-familiárisi volta.

A hallgatói előadásokat Romsics Anna, a CEU mesterszakos diákja zárta Zsidónegyedek a középkori Európa két városában: Párizs és Buda – összehasonlítás című előadásával, melyben felvázolta a két városban létezett zsidónegyedek elhelyezkedését, a központtól való távolságát, valamint a lakóhely-változtatásokat kiváltó okokat. Az összehasonlítás még érzékletesebbé tétele érdekében London, Pozsony és Sopron zsidónegyedei is szerepet kaptak egy-egy kitekintés erejéig.

Romsics Anna előadása (Fotó: Varró Orsolya)

A három szekciót Türk Attila, a PPKE Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszék adjunktusának plenáris előadása követte, melyben a korai magyar történelem aktuális kérdéseit világította meg a régészet szemszögéből. Előadása során beszámolt legújabb kutatási eredményeiről, sőt egyes felvételeket a hallgatóság láthatott elsőként Magyarországon.

Türk többször kiemelte, és látványosan alá is támasztotta, hogy a régészet forrásanyaga milyen dinamikusan képes bővülni, s ez – az írott forrásokban szegény – korai magyar történet kutatásában kiemelt jelentőséggel bír. Az újonnan felszínre került leletanyag rácáfolni látszik úgyszolván az egész magyar őstörténetről alkotott paradigmára. A híresen gazdag bodrogközi leletanyag egy fejedelmi központot látszik körvonalazni, ugyanakkor az Északkeleti- és Keleti-Kárpátok térsége régészeti szempontból (egyelőre) üres, ellentétben az Al-Duna vidékével, tehát a honfoglalóknak dél felől kellett érkezniük, egy jól ismert útvonalon (vö.: Kárpát-medencei magyar hadjáratok a 860-as évektől), komolyabb „hegymászás” és vízhiány nélkül.

A Przemyśl környékén talált – korábban „etelközinek” vélt – magyargyanús leletanyag gyaníthatóan egy kitelepült határvédő kontingenstől eredhet, tehát Etelköznek a Déli-Bug-Dnyeszter közén való lokalizálása nem alátámasztható. A Szubbotyici-horizont gazdag leletanyaga látszik perdöntőnek e kérdésben. Eszerint Etelköz Krivoj Rog Dnyeper-kanyar térségével azonosítható.

Következő állomás: „Magna Hungaria” – a Volga-Ural térségben a 9. században alánok éltek nagy tömegben, akiktől ráadásul a magyarok az onogur jövevényszavakat sem vehették át. Ugyanakkor a Volga-Káma-Belaja magyargyanús vidéki leletanyag az alán szállásterületet északról és keletről határolja. Ehhez az őshazához kapcsolódik egy orosz régész által felvetett meghökkentő hipotézis, miszerint több magyar maradt a Volga mentén, mint amennyi elindult a Dnyeper-vidék irányába. Eszerint a korai magyarság vándorlása a „steppei billiárd” elvével magyarázható, azaz egy külső támadás hatására részekre szakadva több irányban mozdult tovább a magyar népesség. A dél-uráli őshazában való együttélés magyarázhatja az említett török jövevényszavak átvételét, ennek bizonyítása vagy cáfolása a történeti nyelvészet feladata.

Összességében egy több vonatkozásban tabudöngető, kimondottan látványos, és – laikus szemmel – meggyőző előadást hallhattunk Türk Attilától. Remélhetőleg kutatócsoportja a továbbiakban is eredményesen fogja folytatni kutatását, mely bizonnyal további eredményekkel segíti a korai magyar történet megismerését.

A nagy érdeklődés mellett zajló konferenciát a mesterszak középkor szakirányos képzésének vezetőjének, Draskóczy István egyetemi tanárnak (ELTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék) a zárszava, majd egy állófogadás rekesztette be.

                                                                       Bachusz Dóra, Rudolf Veronika és Pusztai Ferenc

Ezt olvastad?

2022-ben az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóját ünnepeljük. Nézzük meg, hogy miért is fontos a dátumhoz kötődő oklevél a magyar állam-
Támogasson minket