Jászi Oszkár
A szabadkőművesség és az 1918–1919-es forradalmi kormányok
A kortársak és az utókor körében elterjedt történelmi tévhit és az események félreértelmezése, miszerint az 1918-19-es kormányok mögött a szabadkőműves páholyok álltak, mind az őszirózsás forradalom kirobbantása, mind a Károlyi-kormányzat,
Magyarországi szabadkőműves oktatási intézmények hálózata a Kelet közlöny alapján (1899–1911)
A népoktatásügy, népnevelés, az alsóbb néprétegek szellemi felzárkóztatásának víziója tehát már a 19. század második felétől előkelő helyet foglalt el a magyarországi szabadkőművesség törekvései között. Amint a szabadkőművességet Magyarországon 1868-ban
„A béke diplomatája”, „helóta lélek”, „jövőbe látó magyar”? Br. Szilassy Gyula első világháborús visszaemlékezéseinek 1921. évi sajtóvisszhangja
A Dunai Monarchia alkonya című kötet száz évvel ezelőtt 1921-ben a berlini Berger kiadónál látott napvilágot. A német nyelven publikált visszaemlékezés magyar nyelvű kiadására nem került sor az elmúlt száz
A Vitézi Rend megalapozása – 2. rész: bíráló vélemények és szervezeti építkezés
Cikksorozatunk bevezető részében ismertettük a Vitézi Rendet megalapozó, a vitézi telekről szóló 6.650/1920. M. E. rendelet megszületésének előzményeit. A jogszabály megjelenésével (1920. augusztus 29.) egyidejűleg Horthy Miklós kormányzó személyesen is
“Erdélyből jelentik…” – Nyolcvan nap krónikája a magyar államiság erdélyi megszűnéséről
A Trianon centenáriumnak köszönhetően természetes módon megszaporodtak a témával és a korszakkal foglalkozó tanulmányok, forráskiadások, monográfiák. L. Balogh Béni 2020 folyamán két fontos forrásközléssel is bővítette az 1918–1919-es impériumváltásokról szóló
Az irigyelt politikatörténet – Pritz Pál: 100 év. A trianoni Magyarország képes története
Pritz Pál a trianoni békeszerződés századik évfordulóján meglehetősen impozáns kötettel jelentkezett. Megjelenését tekintve gyakorlatilag egy albumról van szó: A3-as méretű, védőborítóval ellátott könyv, melynek 305 oldalát fényes papírra nyomtatták, ezek
Egy új generáció bemutatkozása
Az elmúlt években a Kárpát-medencei magyarság történész-hallgatói példás módon szervezték meg saját egyesületeiket, műhelyeiket, amelyek tudományos, tudománynépszerűsítő és közösségi programjaikkal meghatározó szereplőivé váltak az egyetemi universitas világának. Igaz ez a