lengyel-magyar kapcsolatok
Magyarok és lengyelek testvérbarátsága a 20. század elején
A Bibliotheca Hungaro-Polonica – Magyar-lengyel Könyvtár 2018-ban, Lengyelország függetlenedésének századik évfordulóján azzal a céllal jött létre, hogy a huszadik század első felében különösen aktív magyar-lengyel kulturális kapcsolatok hatására 1929–1938 között
Rimaszombat–Varsó–Budapest – Szokolay Katalin (1929–2020) emlékére
2020. október 22-én, 92 éves korában elhunyt Szokolay Katalin történész, polonista, egyetemi tanár, az MTA Történettudományi Intézetének és a Párttörténeti Intézetnek egykori tudományos munkatársa, a Pártfőiskola és az Eötvös Loránd
Egy kapcsolat ezer arca: magyar és lengyel ellenzékiek a ’70-es és ’80-as években
Mitrovits Miklós történész, polonista egy korábbi kötetében (Lengyel, magyar „két jó barát”) elsősorban a nagypolitikai viszonyokra vonatkozó forrásközlésen keresztül közelítette meg az államszocializmus időszakának lengyel-magyar viszonyrendszerét, legújabb művében azonban egy rövidebb
Poznan–Budapest. Lengyel és magyar történészek ’56-ról
2014 óta rendez Pécsett a Történészcéh Egyesület a PTE Történettudományi Intézetével és valamely lengyelországi felsőoktatási intézménnyel közösen évente ifjúsági kutatói konferenciákat. A rendezvények páros években a modernkori lengyel-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak,
Magyar–lengyel kölcsönhatások az 1956-os forradalom idején
A magyar–lengyel történelmi kapcsolatokról sokat és büszkén beszélünk, mivel a két nép a történelem során sokszor bebizonyította, hogy kölcsönösen számíthatnak egymásra. Nem volt ez másképp 1956 októberében sem, amikor a
Konferenciára fel! Vár rád Pécs és Szeged
Bár nyáron a történész szakmában is uborkaszezon van, a szeptemberrel induló őszi időszak nem szűkölködik konferenciákban. Mai cikkünkben két felhívást teszünk közzé annak érdekében, hogy minél többeknek legyen lehetősége jelentkezni.
Főurak, dinasztiák, királyságok kapcsolódásai
Pécsett a Lengyel Köztársaság Budapest Nagykövetsége, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar és Hallgatói Önkormányzata, illetve a Történész Céh Egyesület támogatásával fiatal kutatók részére 2015. október elsején és másodikán került megrendezésre
Az ókortól napjainkig – Pécsi programajánló
Szeptember utolsó hete a történelem szakma, és a történelem iránt érdeklődők számára már-már túlzsúfolt programot hozott Pécsre. A mediterrán hangulatok városában az ókor kedvelői a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszéke és
Felhívás fiatal kutatóknak középkori lengyel-magyar kapcsolatok témájában egy nemzetközi konferenciára
Megszokott hétfői naptár rovatunkban ezúttal nem csak a hét történeti eseményeire hívjuk fel a figyelmet – melyekről eseménynaptárunkból tájékozódhatnak – hanem egy őszi nemzetközi konferenciát ajánlunk olvasóink figyelmébe. 2015. október
„Pawel Teleki” – egy magyar miniszterelnök lengyel szemmel
Teleki Pál két válságos időszakban volt Magyarország miniszterelnöke – politikája történelmünk vitatott kérdései közé tartozik. Lengyelországban azonban magas rangú kitüntetést adományoztak neki halála után, Varsóban emléktábla és utcanév is őrzi