Magyar Zsidó Történeti Intézet
Fejezetek a magyar zsidóság két évszázadából
A Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete 2019 januárjában jött létre, saját ars poeticája szerint annak jegyében, hogy részt vállaljon a magyarországi zsidóság kutatásának több mint 150 évre visszanyúló
Heti Ajánló 2019/21.
Konferenciákban és könyvbemutatókban gazdag hét áll előttünk, de ezeken kívül a programajánlónkban helyet kapott egy-egy előadás és pódiumbeszélgetés, valamint folytatódik két közkedvelt programsorozat is . Május 20., hétfő 9.00-tól kétnapos
„Kortól függetlenül meg kell találni a feladatokat” – interjú Gecsényi Lajossal
Gecsényi Lajos történészként elsősorban a kora újkor, illetve az 1945 utáni magyar–osztrák kapcsolatok történetével foglalkozik. Levéltárosként az MSZMP Párttörténeti Intézete Archívumában kezdte pályáját, igazgatta Győr-Sopron megyei 1. számú Levéltárát, hét
Pályázati felhívás a magyarországi zsidóság modern kori történetére vonatkozó tanulmányok készítésére
A Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete a magyarországi zsidóság modern kori története minél szélesebb körű feldolgozásának elősegítésére pályázatot hirdet. A pályamunkákat az alábbi témakörökben várják: a zsidóság megjelenése
Zsidók a vörös- és fehérterror napjaiban
2019. február 20. – Tettesek és áldozatok – Zsidók a vörös- és fehérterror napjaiban 1919: ezzel a címmel rendezett beszélgetést szerdán a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete, melyen
Megalakult a Kárpát-medencei zsidóság történetét kutató új intézet
Van-e még kutatni való a magyar zsidóság és a magyar holokauszt történetében? – ezzel a címmel rendezett bemutatkozó beszélgetést 2018. november 30-án, csütörtökön a Milton Friedman Egyetem a Magyar Zsidó