per
Kézikönyv és adattár a Tanácsköztársaság terrorcsapataitól és a mindennapok terrorjáról
Kik voltak a vörösterror közvetlen végrehajtói, az egyes – főleg fővárosi – terrorcsapatok tagjai? Honnan származtak, pontosan mit követtek el és mi lett a sorsuk a Tanácsköztársaság bukása után? Bíró
Dreyfus a vádlottak padján – A Tiszt és a kém című filmről
2019-ben mutatták be Roman Polanski új történelmi filmdrámáját, a Tiszt és kém – a Dreyfus-ügy című filmet, amely a Velencei Filmfesztivál ezüst oroszlán díját is elnyerte, de a járványhelyzet miatt
Boszorkányperek a Német-római Birodalomban
A jó és gonosz megjelenése az emberi hitvilágban a kezdetektől megtalálható. A gonosz legtöbbször az ördög formájában jelent meg, akihez több szolgálót párosítottak, s a gyakorlatban népmesei világunk telis-tele van
„Mata Hari, szeress belém!” Mata Hari alakjának jelentésváltozásai
A száz éve kivégzett táncosnő, Mata Hari emléke, pontosabban a történeti személyiség „lenyomataként” megszépített legendás kémnő alakja, máig elevenen él a köztudatban, és képes alaposan megmozgatni sokak fantáziáját. Jelen írással
Helyreállították Tutanhamon aranymaszkáját
Hihetetlen szakmaiatlanságról és emberi butaságról tett tanúbizonyságot a kairói Egyiptomi Múzeum nyolc alkalmazottja, akik ellen jelenleg peres eljárás zajlik az ókori Egyiptom legismertebb műalkotásának, Tutanhamon aranymaszkjának megrongálása miatt. Ami a
Az 1956-os forradalom és szabadságharc: A rombológolyó, amely áttörte a berlini falat – interjú Csipke Zoltánnal
Csipke Zoltán történész az amerikai-magyar diaszpórában felnőve kezdett érdeklődni az 1956-os forradalom és szabadságharc iránt. Szülei 1956-os menekültként fiatalon kerültek az Egyesült Államokba, ahol később ismerték meg egymást. Az 1956-os