Politikatörténeti Intézet
Tiszta szívű gyilkosok?
A Politikatörténeti Intézet a Hadszíntér és hátország projekt keretében 2015-ben indította útjára A múzsákat lelövik, ugye? című, az első világháború gazdasági, társadalmi, politikai vetületeit áttekintő beszélgetéssorozatát, ami 2017-ben már harmadik
Amikor a rozsdás vasajtó rácsukódott a Monarchiára – 1916: a „régi világ” utolsó éve
1916. november 21-én elhunyt I. Ferenc József, és a toposz szerint az ő távozásával véget ért egy korszak. Zilahy Lajos azt írta, olyan volt az uralkodó halála a háború közepén,
Lucian Boia újraértelmezi az első világháborút?
Lucian Boia román történész 2014-ben megjelent kötetét Vesztesek és győztesek. Az első világháború újraértelmezése címmel tavaly vehették kezükbe a magyar olvasók. Miről szól ez a kötet? Lényegében publicisztikai újraértékelés. Ahogy a
„Lengyel, magyar, két jó barát…” – interjú Mitrovits Miklóssal
Műszaki tanulmányokat folytatott, majd elkezdett történelemmel foglalkozni, 2014 végén pedig már fiatal kora ellenére a legrangosabb civileknek adható lengyel állami kitüntetést vehette át Lengyelországgal kapcsolatos kutatómunkájáért. Mitrovits Miklóssal, az MTA
Mit mond a mának a Kádár-kori sajtó? – interjú Takács Róberttel
A Kádár-korszakról nehéz objektíven beszélni, hiszen a közelmúltat jelenti, a jelenlegi rendszer közvetlen elődjét. Takács Róbert mégis ezt a korszakot választotta kutatási területnek, ráadásul egy olyan részterületre specializálódott, amely a
Világháború, társadalom, emlékezet – konferencia-beszámoló
A Politikatörténeti Intézetben idén induló, négy évre tervezett, az első világháború történetét feldolgozó projektet résztvevőként a szívügyemnek érzem. A múlt héten az Intézet falai között megrendezett műhelykonferencia ennek a programsorozatnak