protestáns
Váltások és (disz)kontinuitások, hagyományok és újítások a reformáció történetében
Kétnapos nemzetközi konferencia helyszínévé vált Kolozsvár 2017. október 27-28-án. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen megrendezett eseményen több hazai egyetem és az MTA BTK TTI munkatársai, doktoranduszok és a témát kutató külföldi előadók
Búcsúcédulák, vörös orrú apostolok és Horthy gyöngybetűi
Luther Márton 1517-es wittenbergi fellépése örökre megváltoztatta Európát. Az esemény következtében addig öröknek gondolt rendszerek bomlottak fel, s alapjaiban formálódott át az egész addig ismert keresztény világ. A reformáció ötszázadik
Felekezet és felekezetszerveződés Európában – Wolfgang Reinhard előadása Budapesten
Különleges alkalom miatt telt meg 2017. május 3-án délután a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasóterme, ugyanis az MTA-PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport meghívását elfogadva először látogatott Magyarországra, s tartott a fővárosban előadást
Vallási közösségek, gyűjteményeik és ellenállás a szocializmus idején
Milyen szerepet játszottak vallási közösségek és egyházi gyülekezetek gyűjteményei az államszocializmus időszakában? Miként járultak hozzá ahhoz, hogy a hivatalos szocialista kultúrától eltérő vallási hagyományok és közösségek fennmaradjanak a mindennapokban? Hol
„Inkább látnálak titeket holtan, mint az új szektához csatlakozva.” – II. Ferdinánd és a vallási intolerancia
A 16. századra amúgy is egyre kiterjedtebb háborúkat újabb dimenzióval gyarapította a reformáció szellemi vívmányainak fokozatos elterjedése. Az európai államok között immár nem csupán a hagyományosnak mondható dinasztikus ellentétek álltak,