protestáns
Adalékok az angol reformáció eszmetörténetéhez
Az európai történelemben a kereszténység és számos irányzata a görög-latin műveltséggel karöltve meghatározó szerepet játszik. Nyugaton a római katolicizmus formálta alapjaiban teológiai, kulturális, és politikai téren egyaránt a kontinens gondolkodásmódját.
„A magyar Luther” nyomában – Rövidfilm Dévai Bíró Mátyásról
A reformáció kezdetének 500. évfordulójára emlékezve 2017-ben emlékévet tartottak Magyarországon, amelynek keretében sorra valósultak meg a hitújítással kapcsolatos rendezvények, tudományos és művészeti alkotások. Ebbe a sorba illeszkedik a Dévai Bíró
1521 – Egy ellentmondásos esztendő
Az emberi elme alapvető igénye a rendszerezés iránti vágy. Ez megmutatkozik a történelemfelfogásunkban is: a különböző események látszólag kusza halmazából kiemelünk fontos(nak vélt) történéseket, s ezekhez viszonyítva határozzuk meg a
A Mayflower-sztori: 400 éves az amerikai puritanizmus
1620. november 11-én szombat hajnalban a Mayflower nevű hányatott sorsú, egykori teherhajó, a közel három hónapnyi viszontagságos tengeri utazás után horgonyt vetett egy szélcsendes, biztonságosnak vélt öbölben a mai Massachusetts
„Emlékezz, emlékezz november ötödikére…” – Az 1605. évi lőporos összeesküvés és a Guy Fawkes-nap történeti hagyománya
Az Egyesült Királyságban november 5-én ünneplik a Guy Fawkes-napot, amely az I. Jakab angol király és parlamentje elleni, 1605. november 5-re tervezett merénylet leleplezéséhez, illetve egy 1606. évi törvényhez kapcsolódik,
Nemzetközi kutatás Pázmány Péter 1632-es római követségéről
2019. október 9-én került sor a Fraknói Kutatócsoport negyedik egyetemi műhelyszemináriumára. a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A professzionális történeti kutatás és egyetemi oktatás integrációját elmélyíteni kívánó, egyúttal a szélesebb érdeklődő
A „karácsonyi ördög”: Krampusz alakja a német és az angolszász kultúrkörben
A barna vagy fekete szőrű, kecske szarvú, hosszú hegyes nyelvű, gyerekeket ijesztgető és büntető lény, a Krampusz az évszázadok során a Mikulás elmaradhatatlan társává nőtte ki magát Közép-Európa egyes vidékein.
Pázmány Péter, Szántó István és a Korán – Paul Shore előadása
2018. október 15-én kora este a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Sophianum épületében Paul Shore, a kanadai University of Regina oktatója tartott előadást. A főként a Jezsuita Rend kora újkori történetével
Változások és változatok – a papnevelés története
2018. május 24-25-én tartották a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán a Pécsi Egyháztörténeti Intézet szervezésében az Egyháztörténészek V. Országos Találkozóját, melyen a papnevelés történetével kapcsolatos legújabb kutatásokat ismertették az összegyűlt hallgatósággal.
Valláspolitika a kora újkori Kelet-Közép-Európában
Hogyan hatottak egymásra az egymástól elváló keresztény felekezetek és a politika? Hogyan befolyásolta és miként fonódott össze ez a két szféra a kora újkor évszázadaiban Kelet-Közép-Európában? Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont