trianoni békeszerződés
Beszámoló a Klebelsberg és kora című konferenciáról
Az első világháborút és a trianoni békeszerződést követően az 1912-ben Pozsonyban alapított Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem új otthonát – a néhány éves budapesti tartózkodást követően – az 1921. évi XXV.
Kényszerpályán – Történettudományi konferencia az Országházban a trianoni békediktátum ratifikálásának körülményeiről
A Sorsfordító évek konferenciasorozat harmadik tudományos ülését 2022. június 2-án rendezték meg 1920 – Kényszerpályán. A trianoni békediktátum ratifikálása címmel. A tudományos konferencia az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága,
Hidak a múltból a jövőbe – A nemzeti összetartozás napja – egy június 4-i faliújság margójára
Itt következő írásomban egy 2021 május-júniusában a nemzeti összetartozás napja alkalmából elkészített hagyományos, tehát nem online faliújság elkészítésének elméleti megfontolásait, menetét, végeredményét és tanulságait fogom bemutatni. Remélem, hogy az itt
Emlékérme a 100 éves Szegedi Tudományegyetem tiszteletére
Az első világháborút követő trianoni békeszerződés hazánk oktatás– és kultúrpolitikáját is új kihívások elé állította. Ennek keretén belül a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elhagyni kényszerült addigi városát. A kolozsvári egyetem
Lovaglóostortól a kardpárbajon át a banquettek világáig. Az amerikai–magyar diplomáciai kapcsolatrendszer korai története
Száz évvel ezelőtt a Párizs körüli békék nyomán az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásával megszűnt létezni a Lajtától a Gyergyói-havasokig terjedő ezeréves történelmi Magyarország, amely nyilvánvalóan minden elképzelhető módon, így a diplomáciai
Kisfiúk a nagy viharban – Irredenta összeesküvés, nemzetépítés, társadalomtörténet, és ami azon túl található…
Borsi-Kálmán Béla, a magyar–román–francia kapcsolatok talán legjelentékenyebb magyar kutatójának 2006-ban akadémiai doktori értekezésként megvédett, a Bánság, és szűkebb értelemben Temesvár mintegy háromszázéves történelmét feldolgozó monográfiája a közelmúltban immár harmadik, jelentősen
Tündérsakk – A trianoni döntés hatása a magyar közlekedésre
„A tündérsakk a játékon belüli játék. Olyan szabályai vannak, amelyek eltérnek a ténylegesen játszott sakk szabályaitól, csak feladványai vannak, tehát nem egy partnerrel játszható játék. Ez is a teljes izolációra
“Erdélyből jelentik…” – Nyolcvan nap krónikája a magyar államiság erdélyi megszűnéséről
A Trianon centenáriumnak köszönhetően természetes módon megszaporodtak a témával és a korszakkal foglalkozó tanulmányok, forráskiadások, monográfiák. L. Balogh Béni 2020 folyamán két fontos forrásközléssel is bővítette az 1918–1919-es impériumváltásokról szóló
A múlt újrajátszása és a jelen megváltoztatása – Az Előzd meg Trianont! társasjátékkal
„Előzd meg Trianont!” Ez a mondat bizonyára sokakban mély érzéseket kavar fel, és újra felvet bizonyos sokszor feltett kérdéseket. Meg lehetett volna akadályozni az Osztrák–Magyar Monarchia feldarabolását? Meg lehetett volna
Huszadik századi mozaikok középiskolásoknak
A Magyarország a 20. században című könyv, a Kronosz Kiadó gondozásában megjelenő Árkádia kiskönyvtár negyedik kötete a történelemtanítás megújítását tűzte ki célul. A szerzők szándéka elsősorban az volt, hogy a hazai