Kényszerpályán – Történettudományi konferencia az Országházban a trianoni békediktátum ratifikálásának körülményeiről

A Sorsfordító évek konferenciasorozat harmadik tudományos ülését 2022. június 2-án rendezték meg 1920 – Kényszerpályán. A trianoni békediktátum ratifikálása címmel. A tudományos konferencia az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, valamint a Magyar Történelmi Társulat közös szervezésében valósult meg, melynek az Országház főrendiházi ülésterme adott otthont. A Magyország, illetve a környező országok különböző egyetemeiről, intézeteiből meghívott szakemberek előadásaikban a ratifikáció nemzetgyűlési vitáját, illetve a korabeli sajtóban megjelent visszhangját vizsgálták. Foglalkoztak továbbá azzal is, hogy az első világháborúban részt vett hatalmak országgyűléseiben milyen körülmények, illetve viták közepette került sor a békeszerződések törvénybe iktatására.

A tudományos értekezést Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében Kövér László, az Országgyűlés elnökének üdvözlő szavait tolmácsolta, aki hivatalos elfoglaltságai miatt nem tudott személyesen jelen lenni a rendezvényen. A házelnök úr mondandójában összefoglalta a konferenciasorozat eddigi üléseit, köszöntötte az előadókat, s megjegyezte, hogy bár e konferenciasorozat címét nem áthallásnak szánták, mégis párhuzamot lehet vonni a 100 évvel ezelőtti, illetve a közelmúlt eseményei között:

„Akkor a spanyolnátha világjárvány, ma a COVID-világjárvány. Akkor a világháború, ma világháborús elfajulással fenyegető, földrajzi értelemben vett európai háború. Akkor a nyugati világon belüli, az Atlanti-óceán partjai közötti hatalmi átrendeződés nyitánya, ma világpolitikai küzdelem kibontakozása Nyugat és Kelet között. Akkor az első világháborúban katonailag öngyilkos Európa, ma gazdasági öngyilkosságra készülő Európa. Akkor egy politikailag megbénult Magyarország, ma az önérdekeiért cselekvőképes Magyarország. Akkor magyar politikai illúziók, ma illúziómentes magyar reálpolitika.”

A politikus szavai után Bellavics is köszöntötte az előadókat, jelenlévőket, s elmondta, hogy a konferenciát eredetileg 2020-ban, a trianoni centenárium évében tervezték megtartani, a koronavírus-járvány miatt azonban kétszer is el kellett azt halasztani. Beszéde végén bemutatta az ülés előadásait tartalmazó konferenciakötetet.

1920 – Kényszerpályán. Országház Könyvkiadó, 2022.

Az országházi történészkonferencia első szekcióját Vizi László Tamás (igazgató, Magyarságkutató Intézet – Történeti Kutatóközpont) A trianoni békeszerződés magyar ratifikációja című előadása nyitotta meg. Vizi beszédében elmondta, hogy a békediktátum törvénybe iktatásának előzményei a hatályba lépésének folyamatával együtt több mint egy évet ölelt fel, s jól elkülöníthetően két nagyobb szakaszra bontható. Az első szakasz 1920. június 4-től, vagyis a békeszerződés aláírásától 1920. október 26-ig, azaz a nemzetgyűléshez történő beterjesztéséig, míg a második – amely a nemzetgyűlési vitát és a ratifikálást tartalmazza – 1921. július 26-ig, a ratifikációs okmányok kicseréléséig tartott. Miután a magyar kormány képviselői (dr. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter), s a Szövetséges és Társult Főhatalmak és Hatalmak képviselői 1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon-kastélyban aláírták a 364 cikkelyből álló békediktátumot, lezárult a hadviselők közötti ellenségeskedés.

Ezzel azonban még nem vált hatályossá a szerződés, s így a hadiállapot hivatalosan továbbra is fennállt. Hátra volt még ugyanis az aláíró államok általi megerősítés és ratifikálás, így a törvényjavaslat harmadszori olvasatban 1920. november 15-én került a magyar törvényhozás elé. A francia szenátus 1921. július 11-én ratifikálta a békeszerződést, a dokumentumok kicserélésére pedig 1921. július 26-án került sor.

Vizi László Tamás előadása. Fotó: Kiss-Mikó Nikoletta

A következő előadás Anka László (tudományos munkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) A nemzet pszichológusa. Apponyi Albert és a trianoni békeszerződés ratifikációja című beszámolója volt. Az előadó megjegyezte, hogy míg a trianoni béke kapcsán a legtöbb tudományos kutatás inkább a békediktátum aláírására, s annak előzményeire koncentrál, addig gróf Apponyi Albert, a magyar békedelegáció korábbi elnökének álláspontjával csak kevés történész foglalkozik. Fontos megjegyezni, hogy a gróf körül ekkoriban egy össznemzeti kultusz kezdett kialakulni; 1920-ra a magyar társadalom a haza bölcseként, avagy atyjaként emlegette, aki tudja, hogy mi lehetne a megoldás a békével kapcsolatos problémára. A magyar politikai elit ki is használta az idős Apponyi tekintélyét és képességeit, így akarták ugyanis elfogadtatni a társadalommal az elfogadhatatlan békediktátumot. Apponyi Albert ráadásul úgy vélte, hogy a békeszerződés aláírásával lehetőség nyílik Magyarország számára, hogy kampányt folytasson a szerződés felülvizsgálatáért, valamint, hogy felvételt nyerhet a Nemzetek Szövetségébe, amely véleménye szerint szintén fóruma lehetett volna a revizionista propagandának. Éppen ezért 1920 májusában a békediktátum aláírása mellett érvelt.

A gróf lett továbbá Magyarország arca külföld felé, tehát egyértelműen főszerepet szántak neki az ország nemzetközi revizionista kampányában.

Apponyi Albert megérkezik a versailles-i béketárgyalásra. Forrás: gallica.bnf.fr

A szekció Köő Artúr (tudományos segédmunkatárs, Magyarságkutató Intézet – Történeti Kutatóközpont) A trianoni békediktátum aláírásának, valamint becikkelyezésének napja négy jelentős, korabeli magyar sajtótermék hasábjain című beszámolójával folytatódott. Az előadó leszögezte, hogy a trianoni békediktátum egyértelműen a magyar nemzet történetének egyik legnagyobb tragédiája. 1920 januárjában az Apponyi vezette békedelegáció ugyan mindent megtett annak érdekében, hogy a Magyar Királyságra vonatkozó döntéseken változtasson, ám nagyon kevés módosítást sikerült kieszközölnie. Köő előadásában – terjedelmi korlátok miatt – a Budapesti Hírlap, a Nemzeti Újság, a Népszava, valamint a Néptanítók Lapja vizsgálatának eredményeit mutatta be. Ezek mindegyike tudósított az 1920. június 4-én aláírt békediktátumról, valamint arról is, hogy az igazságtalanul megcsonkított Magyarország lakossága miként tiltakozott a szerződés ellen. A vizsgált lapok mindegyike „igazságtalannak és tragikus következményekkel járó diktátumnak” nevezte a szerződést, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki sajtótermékről volt szó. A többnyire vezércikként megjelent írások mindegyike elítélte a Magyar Királyságra mért, s eltúlzott büntetést.

Annak érdekében, hogy Magyarország lakosságának tiltakozásán és ellenállásán változtatni tudjanak, a legnépszerűbb politikusok nyilatkozatait, álláspontjait közölték, amelyek többsége „kegyetlenül szomorú kötelesség”-ként hivatkozott a békediktátum aláírására, melyet mielőbb végre kell hajtania az országnak, hogy Magyarországot ne érje retorzió, s hogy a gazdaságot minél előbb újra lehessen indítani.

Köő Artúr előadása. Fotó: Kiss-Mikó Nikoletta

Ezután Magyarics Tamás (egyetemi tanár, ELTE BTK) Az Amerikai Egyesült Államok kormányának elképzelései a Magyarországgal kötendő békével kapcsolatban, a békeszerződés becikkelyezése című előadása következett, melyet Magyarics négy alfejezetre bontott. Az első részben az Amerikai Egyesült Államok állásfoglalását mutatta be a háború kitörésétől a hadüzenetig, míg a másodikban az 1917-es évet vizsgálta meg, amikor az USA megkezdte felkészülését a béketárgyalásokra. Az előadás harmadik részében a párizsi béketárgyalásokat, majd az utolsóban a béketárgyalások utáni időszakot vizsgálta meg az amerikai–magyar különbéke megkötéséig, 1921. augusztus 29-ig.

Bár az első világháború kitörésekor az USA teljes semlegességet fogadott, érdekei miatt végül mégis inkább az antant győzelme mellett kötelezte el magát.

Éppen ezért meglehetősen korán kialakult egyfajta affér az amerikai és az osztrák–magyar diplomáciai viszonyban, hadat azonban csak 1917. december 7-én üzent az Amerikai Egyesült Államok Magyarországnak. Ennek ellenére már 1917 szeptemberétől fogva egy tudományos béke előkészítésével foglalkozott az USA. Kutatócsoportokat hoztak létre, amelyek – többek között – az Osztrák–Magyar Monarchiát vizsgálták, amelyek azonban elég elfogultak voltak a birodalommal kapcsolatban. Így a párizsi béketárgyalásokon sem igazán támogatták Magyarország ügyét, engedtek a francia követeléseknek.

A szekció utolsó előadását Bene Krisztián (tanszékvezető egyetemi docens, PTE BTK) tartotta meg A Magyarországgal kötendő békére vonatkozó francia tervek alakulása az I. világháború alatt és után címmel. Az előadó beszámolójában elmondta, hogy a korszakban Párizs részéről nem figyelhető meg egyfajta koherens magyarságpolitika, mivel az ország az Osztrák–Magyar Monarchia részét képezte. Így Franciaországnak az elsődleges szempontja a magyarokkal szemben az volt, hogy mennyire lehet hasznos a magyar nemzet a francia külpolitika számára. Fontos megjegyezni, hogy már az első világháború kitörése előtt negatív megítélése volt Magyarországnak a franciák részéről, mivel egyrészről túl németbarátnak tartották az országot, másrészről pedig úgy vélték, hogy nem elég szlávbarátok a magyarok. Ezen a megítélésen az első világháború még tovább rontott: a háború második felétől egyértelműen a Monarchia felbomlasztását szorgalmazták, mivel nem láttak a birodalomban potenciális szövetségest. A kérdés már csak az volt, hogy a nemzetiségek sorsa ezután miként alakul. Az USA-hoz hasonlóan Franciaország is létrehozott egy ún. Tanulmány Bizottságot, melynek feladata volt, hogy szakértői munkával segítse a határok átszabását.

Bár 1920 első felében egy közeledési folyamat indult meg Franciaország részéről a magyar politika felé, ez döntően nem befolyásolta a tárgyalások menetét – nem tettek semmilyen engedményt az elcsatolandó területek felülvizsgálatával kapcsolatban.

A szünet után Egedy Gergely (egyetemi tanár, NKE ÁNTK) Nagy-Britannia és a trianoni békeszerződés című referátumával folytatódott a tudományos konferencia, melynek bevezetőjében az előadó a békediktátumot – Herczeg Ferenc szavait idézve – „a háborús düh legnyomorultabb torzszülöttjének” nevezte. Bár a brit hadicélok között eredetileg nem szerepelt a Monarchia szétrombolása, a Foreign Office-on belül a világháború kitörése után nem sokkal megszerveződött egy olyan kör, mely meglehetősen ellenséges érzéseket táplált az osztrák–magyar birodalommal szemben. A brit külpolitikai gondolkodásban emellett azonban egy másik irányzat is jelen volt a Monarchiával kapcsolatban, amely számolt az új nacionalista kisállamok létrehozásából fakadó veszélyekkel, ezért kiállt az Osztrák–Magyar Monarchia meghagyása, s föderációvá alakítása mellett. 1917 februárjától kezdve IV. Károly sógorával igyekezett egy különbékét kötni a britekkel, melynek ötletét Lloyd George is felkarolta. Ez azonban végül eredménytelen maradt. A két brit irányzat közül végül az első bizonyult erősebbnek.

Az előadás végén Egedy megjegyezte, hogy a békeszerződésben megtestesülő antantpolitika két ellenséges táborra osztotta Közép-Európát. Beszámolóját a következő szavakkal zárta: „Ennél nagyobb tévedést ritkán követett el brit diplomácia, amely példátlan módon a saját miniszterelnökével is szembefordult.”

Egedy Gergely előadása. Fotó: Kiss-Mikó Nikoletta

A második szekció első referátuma Andrej Tóth (Prágai Közgazdaságtudományi Egyetem) A trianoni békeszerződés megtárgyalása és elfogadása a Csehszlovák Nemzetgyűlés szenátusában és képviselőházában című beszámolója volt. Az előadó bevezetőjében elmondta, hogy Csehszlovákia kétkamarás nemzetgyűlésében a trianoni békediktátum ratifikálása a szenátusban kezdődött 1920 decemberében, majd a képviselőházban folytatódott 1921 januárjában. A békeszerződést a csehszlovák nemzetgyűlés képviselőháza végül a 49. ülésén, 1921. január 28-án második olvasatban fogadta el, melyet a német, s magyar nemzeti kisebbségi képviselők és a „kommunisták” is elleneztek. Ennek ellenére a képviselőház elfogadta a szerződést, s egyetértett annak Csehszlovákia törvénytárában való kihirdetésével. Ezután Tomáš Garrigue Masaryk köztársasági elnök és Edvard Beneš külügyminiszter 1921. március 19-én aláírta a magyar békediktátum ratifikációs okmányát. Ezt a dokumentumot végül 1921. július 26-án iktatták a párizsi külügyminisztériumban. A trianoni békeszerződés ezzel elnyerte nemzetközi hatályát.

A következő Tóth Imre (egyetemi docens, PTE BTK) Az osztrák béke-(állam)szerződés című előadása volt, amely a saint-germaini béke megszületésének körülményeit vizsgálta. Az előadó elmondta, hogy a fegyverszünet megkötése után tíz hónappal már alá is írták az osztrák békeszerződést, s alig pár nap múlva már életbe is lépett. A Monarchia szétesésével megalakult új államot meghívták Párizsba, az előzetes békefeltételek „áttanulmányozására”. Ez azonban elvileg nem jelentette azt, hogy tárgyalhattak is az ügyben – a Nyugat-Magyarország hovatartozásának ügyében elért részsikerek azonban nem ezt tükrözik.

Az osztrák tárgyalási cél az volt, hogy Ausztria önmagát nemzetközi jogi értelemben új államnak ismertesse el, a békekonferencia pedig állapítsa meg az Osztrák–Magyar Monarchia felelősségét az első világháború kitörésében, valamint, hogy a jóvátételt az összes utódállam között osszák fel.

A végleges békefeltételek átadására június 20-án került sor. A törvényhozás többsége 1919. szeptember 8-án felhatalmazta az osztrák kancellárt a békeszerződés aláírására, amelyre végül szeptember 10-én került sor a Saint-Germain-en-Laye-kastély dísztermében.

Tóth Imre előadása. Fotó: Kiss-Mikó Nikoletta

Ezután Demeter Gábor (tudományos főmunkatárs, ELKH BTK TTI) A neuilly-i béke és következményei című referátuma következett, amely az első világháborút lezáró bolgár békével foglalkozott. Ezt az eseményt a bolgár történetírás – ahogy a magyar historiográfia Trianont – „második nemzeti katasztrófának” tekinti. Az előadó felhívta a közönség figyelmét, hogy Bulgária volt az első, aki fegyverszünetet kért az első világháborúban, mivel 1918-ra súlyos élelmiszerhiány alakult ki, hiszen 1912 óta háborút viselt az állam. A katonai helyzetet tovább súlyosbította, hogy a katonák szeptember 24-én, egy nappal a fegyverszüneti kérelem előtt, fellázadtak. A bolgár delegáció 1919. július 27-től Párizsban tartózkodott, hogy esetleges engedményeket próbáljanak meg elérni a béketárgyalásokon, azonban a magyarokhoz hasonlóan nem lehettek jelen a tárgyalásokon. Végül 1919. szeptember 19-én kapták kézhez a békefeltételeket, melyek napvilágra kerülése után tömegtüntetések kezdődtek Bulgáriában.

Bár a bolgár és a magyar állam első világháború utáni sorsa között sok hasonlóság van, érdemes megemlíteni azt a különbséget, hogy míg Magyarország esetében a trianoni békét konszolidáció követte, addig Bulgáriában ez éppen ellenkezőleg történt.

Demeter Gábor előadása. Fotó: Kiss-Mikó Nikoletta

A konferencia záróelőadását Horváth Attila (tanszékvezető egyetemi tanár, NKE ÁNTK) tartotta A magyar nemzetiségi lakosokkal szembeni jogsértések és diszkrimináció a két világháború közötti időszakban címmel. Az előadó először is definiálta a „nemzetiség” fogalmát, amely alatt az egy adott állam területén az államalkotó nemzethez vagy nemzetekhez képest kisebbségben élő, elsősorban a közös nyelv, közös élet, közös eredet, közös hagyományok alapján összetartozó népcsoportot értjük. Ezzel szemben a „kisebbség” fogalma leginkább csak az első világháború után vált a győztes államok révén általánosan ismert fogalommá. Horváth elmondta továbbá, hogy a nemzetiségi jog az emberi jogok egyik speciális fajtája, mely nem csupán egyéni, hanem kollektív jogokat is magába foglal. A kisebbségi helyzet ugyanis általában hátrányt jelent a többséghez képest.

Horváth Attila előadása. Fotó: Kiss-Mikó Nikoletta

Ezután az előadó rátért a magyar lakosság utódállamokbeli helyzetének ismertetésére. A háborút lezáró békék következtében a Magyarországtól elcsatolt területeken nem javult, hanem romlott a nemzetiségek helyzete. Bár a nagyhatalmak mindegyik utódállammal szerződést kötöttek, melyek megállapították azokat a nemzetiségi jogokat, amelyeket az adott országok hatóságainak be kellett volna tartania, az utódállamok politikai vezetése nyíltan vagy alig burkolt formában a magyar nemzetiségű lakosság gyors és erőszakos asszimilálását, valamint elüldözését tűzte ki célul.

A konferencia zárásaként Hermann Róbert (elnök, Magyar Történelmi Társulat) megköszönte az előadók munkáját, valamint a résztvevők figyelmét, majd néhány szóban összegezte a konferenciát, kihangsúlyozva, hogy 1920 egyértelműen egyike Magyarország legtragikusabb éveinek. Végül párhuzamot vont a magyar történelem másik hasonlóan tragikus eseményével, vagyis a mohácsi csatavesztéssel, ahol ugyan súlyos katonai vereséget szenvedett Magyarország, mégsem kellett békeszerződést aláírni, míg az első világháború elvesztése után a győztes hatalmak kikényszerítették azt.

Kiss-Mikó Nikoletta

Ezt olvastad?

A két világháború között, különösen az 1930-as évek második felében több tízezer magyar mezőgazdasági idénymunkás dolgozott Németországban. Kevésbé ismert azonban