vadnyugat
Vadnyugat a vad keleten – „A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok” című kiállításról
Látványos műsorral nyitotta meg legújabb kiállítását a Múzeumok Éjszakáján, 2022. június 25-én a szegedi Móra Ferenc Múzeum. Volt jelmezes felvonulás a belvárosban, koncert, linedance és még kaszkadőr bemutató is, melyek
Hétfős szabadcsapat – A hét mesterlövész című filmről
Sokan tekintik John Sturges 1960-ban forgatott A hét mesterlövész című filmjét a legjobb westernnek, annak ellenére, hogy mind mondanivalóban, mind a technikai megvalósítást és a színészi alakítást tekintve készültek nagyobb
Dean Reed és a Vértestvérek – vörös ballada a sájen indiánokról
Harmincöt éve, június 13-án halt meg Dean Reed amerikai színész, aki 1973-ban költözött a Német Demokratikus Köztársaságba, és haláláig ünnepelt sztárnak számított a vasfüggöny keleti oldalán. A „vörös Elvis” néven
A Red Dead Redemption 2. játék történelmi hátteréről
Talán nem túlzó állítás, hogy az 1980-as években született korosztályból sokak meghatározó gyerekkori olvasmányélménye volt James Fenimore Cooper öt kötetből álló Bőrharisnya-ciklusa, ami szüleink könyvtárában általában a Nagy indiánkönyv címmel
Kis nagy ember – Csejen harcos vagy fehér revolverhős?
50 évvel ezelőtt, 1970-ben mutatták be Arthur Penn Kis nagy ember (Little Big Man) című filmjét, amely Thomas Berger azonos című regényét vitte vászonra. A film különlegessége, hogy az egyik
Egy revizionista western – Nincs bocsánat
Clint Eastwood idén május 31-én ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból elemzem történészi nézőpontból az 1992-ben forgatott Nincs bocsánat (eredeti címe: Unforgiven) című westernfilmet. A film alapján jól összehasonlíthatók az
Diverzitás és homogenitás a történelemben a társadalomban és a környezetben
A diverzitás és a homogenitás számos tudományterületen közel hasonló értelmezéssel használt kifejezések – a sokszínűség és az egyneműség értelmezésére használt fogalompárról van szó – amelyek csak látszólag ellentétesek egymással. Számos
A nő, aki előttünk jár – Egy festőnő harca Ülő Bikáékért
A nő, aki előttünk jár (eredetileg Woman walks ahead) című életrajzi–történelmi filmet 2017 őszén mutatták be a Torontoi Nemzetközi Filmfesztiválon. Caroline (a filmben Catherine) Weldon festőnő történetét ismerhetjük meg általa,
“Tudsz valamit egy fickóról, aki egy szájharmonikát nyekerget?” – 50 éves a Volt egyszer egy vadnyugat
50 évvel ezelőtt, 1968-ban mutatták be a western műfaj nagy klasszikusát, a Volt egyszer egy vadnyugatot. A történet központjában a vasút megépítéséhez szükséges földterület birtoklásáért folyó harc áll, a háttérben
A westernfilmek cowboyai – tévhitek és legendák nyomában a vadnyugaton
A westernfilmek cowboyai jóképűek, férfiasak, szájuk sarkában mindig ott füstöl egy szivarka. E férfiak kétségkívül a vadnyugat szimbólumaivá váltak. Mindenre elszántak, kitűnő mesterlövészek, bomlanak értük a nők. A városokba betérve