Vadnyugat a vad keleten – „A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok” című kiállításról

Látványos műsorral nyitotta meg legújabb kiállítását a Múzeumok Éjszakáján, 2022. június 25-én a szegedi Móra Ferenc Múzeum. Volt jelmezes felvonulás a belvárosban, koncert, linedance és még kaszkadőr bemutató is, melyek mind a múzeum idei leglátványosabb, egészen az év végéig megtekinthető A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok című tárlathoz kapcsolódtak.

A kiállítás anyaga nemzetközi, illetve hazai közgyűjtemények összefogásának keretében került a napfény városába. Legnagyobb része az Egyesült Államokból, az oklahomai National Cowboy & Western Museumból érkezett, de ajánlott fel tárgyakat a Néprajzi Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Rómer Flóris Történeti és Művészeti Múzeum is. A júniusi megnyitón beszédet mondott Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, Dr. Kovács Tamás, Szeged város gazdasági alpolgármestere és Jonas Stewart, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének helyettes követtanácsosa. Utólag olvasva a beszámolókat, az elmondottak megerősítették a tárlatról kialakult első benyomásaimat. A tanácsos úr világított rá, hogy míg nálunk a western világa egy alapvetően regényekből, filmekből, sorozatokból megismerhető romantikus idea, addig az Egyesült Államok történetének szerves részét képezi.

Véleményem szerint ezzel a gondolattal fogható meg a legjobban a múzeum és a kurátorok kettős célja; egyrészt felkelteni a fiatalabb generációkban az érdeklődést a téma iránt, másrészt nosztalgiát ébreszteni az idősebb látogatókban.

Ez utóbbihoz az indiánok világát bemutató terem járul hozzá, hiszen húsz-harminc évvel ezelőtt Karl May – vagy ahogy a szocializmus alatt átkeresztelték, May Károly – történetei, valamint J. F. Cooper Nagy indiánkönyve nem hiányozhatott a könyvespolcokról.

A fenti célok mellett A legendás vadnyugat című kiállítás egyben illeszkedik egy, a Móra Ferenc Múzeumnál megfigyelhető, az elmúlt években jellemző tendenciához is: minél nagyobb, minél látványosabb kiállításokkal és folyamatos közösségi média-jelenléttel több és több látogatót vonzani. Elég csak a tavalyi év két szenzációs időszaki kiállítására, a Sisi – Királyné feketén-fehéren és a CLARA – Rotschild Klára. Divatkirálynő a vasfüggöny mögött című tárlatokra gondolni. Ezek is – a mostanihoz hasonlóan – az év második felére lettek időzítve, hasonlóan látványos megnyitókkal a Múzeumok Éjszakáján. A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok sikerét mi sem illusztrálja jobban, minthogy alig egy hónappal a megnyitása után már köszönthették a tízezredik látogatót.

A kiállítás a múzeum két földszinti termében látható, melyek közül az első mutatja be a cowboyok történetét. Az atmoszférát sikeresen teremti meg, hogy az egyes tablók és tárlók megvilágítása félhomályos derengésbe borítja a helységet, miközben a háttérben klasszikus vadnyugati dallamok vagy éppen countryzene szól. A teremben két oldalt az egész falat beborító, westernfilmekből is ismerős képek növelik meg a teret.

Az amerikai kontinens egyes tájegységeiként haladva kerül bemutatásra, hogy miként születtek meg a vadnyugat hősei. A kiállított tárgyak segítségével megismerhető, hogy mivel foglalkoztak és mik voltak a legfőbb jellegzetességeik ezeknek a hősöknek. Így északról dél felé haladva találkozhat a látogató a texasi-kansasi cowboyokkal, a kaliforniai buckarokkal, a mexikói vaquerókkal és a dél-amerikai gauchokkal, huasokkal, valamint llanerokkal. Részletesebb leírást azonban csak a texasi-kansasi cowboyokról olvashatunk, akik a nagy terelések időszakában, 1866–1896 között hivatásos marhaterelők voltak, akiket a farmerek béreltek fel. Természetesen egy foglalkozás különböző megnevezéseiről van szó, de a többi csoport esetében inkább rövidebb, néprajzi jellegű leírások olvashatóak a főbb jellegzetességeikről. Egy-egy kitekintés arra vonatkozóan, hogy például a mexikói vaquerók vagy a dél-amerikai gauchok mivel foglalkoztak, még színesebbé tette volna a tárlatot.

Külön tárlókat és kapcsolódó idézetekkel illusztrált tablókat kaptak a vadnyugati élet kulturális hagyományait megőrző rodeó és western műsorok.

Érdekes látni a folyamatot, ahogyan a munkából életstílus, az életstílusból pedig egy nosztalgiát ébresztő látványosság lett. Buffalo Bill, az amerikai vadász, mutatványos és akrobata, aki 1883-ban először mutatta be vadnyugati show-ját, ezzel megteremtve a műfajt, külön tablókat kapott.

A terem külön kitérője annak bemutatása, hogy a Kárpát-medencében a szintén marhákat terelő gulyások hogyan feleltethetőek meg az amerikai cowboyoknak.

Emellett kiállításra kerültek olyan tárgyak is, melyek a hazai törvényen kívüliekhez, a 18–19. században működő betyárokhoz köthetőek.

Bár érdekes látni, hogy ugyanazok a folyamatok miként jelentek meg az Ó- és Újvilágban, a tárlat alig tesz részletes összehasonlítást. Nézőként olyan érzésünk támadhat, mintha a „magyar szál” kicsit kilógna.

A kiállítás másik hangsúlyos eleme, az indiánok bemutatása a szomszédos teremben kapott helyett. Itt már a téma megosztottsága figyelhető meg.

Jelentős szerepet kapott rengeteg idézettel és meghallgatható interjúkkal a magyarországi indián hagyományőrzés története.

Olyan jelentős személyiségek kerülnek itt bemutatásra, mint Cseh Tamás – Füst-a-Szemében, Baktay Ervin – Heverő Bölény, Borvendég Deszkáss Sándor – Fehér Szarvas. Az itt látható tárgyak már nagyobbak, hiszen nemcsak ruhák, pisztolyok kaptak helyet, hanem egy sátor és egy túrakenu is. A terem a Petőfi Irodalmi Múzeum Rézbőrű volt az alkony című tárlatának válogatása, amely a múlt század indiánkönyvei nyomán a cserkészet és a bakonyi indiánozás hagyományait mutatta be. A kiállítás ezen része is kicsit elütött a korábban látottaktól, hiszen a 19. századi vadnyugati hősök után kissé furcsa volt egyből a 20. század második felébe csöppenni. Azonban ennek az érzésnek lehet az is az oka, hogy kapott leírás, javasolt megtekintési útvonal híján sikerült épp a kiállítást záró teremben kezdeni az amerikai őslakosokkal foglalkozó rész végigjárását.

Bár a téma iránti élénk érdeklődés felkeltésében nagy szerepe volt, Karl May bemutatása úgy tűnik, hogy nem kapott akkora szerepet a tárlat egészét figyelembe véve. Pár tabló és a könyveinek látványos kiállításán kívül mást nem nagyon láthat a néző.

A leírásokban is inkább ismét egy magyar szál kap nagyobb hangsúlyt, ami ebben az esetben viszont nagyon jól illeszkedik a kiállítás anyagába. Számomra is meglepő volt, hogy egyes feltételezések szerint Karl May regényeinek hősét, Old Shatterhandet egy 19. századi magyar utazóról, Xántus Jánosról mintázta. Az utazó és tudós az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc után emigrált az Egyesült Államokba, 1855-ben lett honosított állampolgár. Pár év leforgása alatt egyetemek, tudományos társaságok rendes tagja lett, kalandos élete, utazásai során többek között volt matróz, hírlapkihordó, vasúti hivatalnok, a Pacific vasútvonal földmérője, valamint a Smithsonian Intézet Kaliforniát leíró topográfusa.

Az észak-amerikai őslakókat bemutató terem atmoszférájába szintén sikerült belecsempészni a korszak hangulatát, amely néprajzi jelleggel és a teljesség igényére törekedve igyekszik bemutatni az indiánok legfőbb jellemzőit. Láthatóak fegyverek, sarkantyúk és a sájen, varjú és apacs indiánok különböző egészalakos öltözetei.

A tablókon olvasható leírásokból kirajzolódik egy általános kép az észak-amerikai őslakosok életmódjáról, illetve szokásairól.

Emellett a különböző tárgyakhoz – például mokaszin vagy a lovagláshoz kapcsolódó eszközök – kapcsolódóan olvashatóak a különböző törzsek általános jellemzései. A teremben egy hatalmas térkép segít megérteni, hogy az észak-amerikai kontinens egyes tájegységein hol, mely törzsek éltek.

A vadnyugati revolverhősökéhez képest azonban az amerikai őslakók bemutatása sokkal visszafogottabb, már-már kevésbé tűnik hangsúlyosnak. A hazai indiánozás hagyományaival együtt sem olyan sűrű ez a terem, mint a cowboyoké. Elismerem, rengeteg indián törzs élt Észak-Amerikában ahhoz, hogy egy ilyen tárlaton mindent részletesen megismerhetővé lehessen tenni. Ezzel együtt bennem hiányérzetet keltett, hogy legalább a legismertebbek, mint a komancsok, cserokik, navahók, vagy éppen a dakoták nem kaptak még annyi szerepet sem, mint a cowboyok különböző típusai.

A hírességek bemutatása tekintetében pedig nagyon jó kontrasztot teremtett volna Buffalo Bill-lel szemben Ülő Bika, aki talán elsőként jut a hazai közönség eszébe is, ha indiánokról van szó.

Szakmaibb szemmel nézve bennem további hiányérzetet keltett az is, hogy az őslakosok és a cowboyok egymáshoz való viszonyáról szinte semmit nem tudtunk meg. Pedig az Egyesült Államok 19. századi történetének, fejlődésének és a nyugati terjeszkedésnek talán az egyik legfontosabb velejárói voltak az őslakosokkal való különböző konfliktusok. Mintha a tárlat ezeket továbbra is a western témájú regények, filmek romantikájában szándékozná tartani.

Egyszeri látogatóként azonban minden hiányérzet ellenére teljességgel élvezhető A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok című tárlat. A kiállításon látható tárgyak nemcsak elhelyezésre kerültek, hanem a maguk kontextusában egy történetet mesélve mutatnak be egy korszakot. A kurátorok kettős célja, az érdeklődés és a nosztalgikus érzések felkeltése valóban megtörténik. Összességében elmondható, hogy mindenképp érdemes megtekinteni az év végéig látható kiállítást.

Berczeli-Nemcsényi Alex

A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok című tárlatról és a látogatói információkról a szegedi Móra Ferenc Múzeum honlapján keresztül, az alábbi logóra kattintva tudhatnak meg többet.

Ezt olvastad?

John H. Gill amerikai történész újabb munkája, A znaimi csata - Napóleon, a Habsburgok és az 1809-es háború lezárása címmel