Vadnyugat a vad keleten – „A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok” című kiállításról

Látványos műsorral nyitotta meg legújabb kiállítását a Múzeumok Éjszakáján, 2022. június 25-én a szegedi Móra Ferenc Múzeum. Volt jelmezes felvonulás a belvárosban, koncert, linedance és még kaszkadőr bemutató is, melyek mind a múzeum idei leglátványosabb, egészen az év végéig megtekinthető A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok című tárlathoz kapcsolódtak.

A kiállítás anyaga nemzetközi, illetve hazai közgyűjtemények összefogásának keretében került a napfény városába. Legnagyobb része az Egyesült Államokból, az oklahomai National Cowboy & Western Museumból érkezett, de ajánlott fel tárgyakat a Néprajzi Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Rómer Flóris Történeti és Művészeti Múzeum is. A júniusi megnyitón beszédet mondott Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, Dr. Kovács Tamás, Szeged város gazdasági alpolgármestere és Jonas Stewart, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének helyettes követtanácsosa. Utólag olvasva a beszámolókat, az elmondottak megerősítették a tárlatról kialakult első benyomásaimat. A tanácsos úr világított rá, hogy míg nálunk a western világa egy alapvetően regényekből, filmekből, sorozatokból megismerhető romantikus idea, addig az Egyesült Államok történetének szerves részét képezi.

Véleményem szerint ezzel a gondolattal fogható meg a legjobban a múzeum és a kurátorok kettős célja; egyrészt felkelteni a fiatalabb generációkban az érdeklődést a téma iránt, másrészt nosztalgiát ébreszteni az idősebb látogatókban.

Ez utóbbihoz az indiánok világát bemutató terem járul hozzá, hiszen húsz-harminc évvel ezelőtt Karl May – vagy ahogy a szocializmus alatt átkeresztelték, May Károly – történetei, valamint J. F. Cooper Nagy indiánkönyve nem hiányozhatott a könyvespolcokról.

A fenti célok mellett A legendás vadnyugat című kiállítás egyben illeszkedik egy, a Móra Ferenc Múzeumnál megfigyelhető, az elmúlt években jellemző tendenciához is: minél nagyobb, minél látványosabb kiállításokkal és folyamatos közösségi média-jelenléttel több és több látogatót vonzani. Elég csak a tavalyi év két szenzációs időszaki kiállítására, a Sisi – Királyné feketén-fehéren és a CLARA – Rotschild Klára. Divatkirálynő a vasfüggöny mögött című tárlatokra gondolni. Ezek is – a mostanihoz hasonlóan – az év második felére lettek időzítve, hasonlóan látványos megnyitókkal a Múzeumok Éjszakáján. A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok sikerét mi sem illusztrálja jobban, minthogy alig egy hónappal a megnyitása után már köszönthették a tízezredik látogatót.

A kiállítás a múzeum két földszinti termében látható, melyek közül az első mutatja be a cowboyok történetét. Az atmoszférát sikeresen teremti meg, hogy az egyes tablók és tárlók megvilágítása félhomályos derengésbe borítja a helységet, miközben a háttérben klasszikus vadnyugati dallamok vagy éppen countryzene szól. A teremben két oldalt az egész falat beborító, westernfilmekből is ismerős képek növelik meg a teret.

Az amerikai kontinens egyes tájegységeiként haladva kerül bemutatásra, hogy miként születtek meg a vadnyugat hősei. A kiállított tárgyak segítségével megismerhető, hogy mivel foglalkoztak és mik voltak a legfőbb jellegzetességeik ezeknek a hősöknek. Így északról dél felé haladva találkozhat a látogató a texasi-kansasi cowboyokkal, a kaliforniai buckarokkal, a mexikói vaquerókkal és a dél-amerikai gauchokkal, huasokkal, valamint llanerokkal. Részletesebb leírást azonban csak a texasi-kansasi cowboyokról olvashatunk, akik a nagy terelések időszakában, 1866–1896 között hivatásos marhaterelők voltak, akiket a farmerek béreltek fel. Természetesen egy foglalkozás különböző megnevezéseiről van szó, de a többi csoport esetében inkább rövidebb, néprajzi jellegű leírások olvashatóak a főbb jellegzetességeikről. Egy-egy kitekintés arra vonatkozóan, hogy például a mexikói vaquerók vagy a dél-amerikai gauchok mivel foglalkoztak, még színesebbé tette volna a tárlatot.

Külön tárlókat és kapcsolódó idézetekkel illusztrált tablókat kaptak a vadnyugati élet kulturális hagyományait megőrző rodeó és western műsorok.

Érdekes látni a folyamatot, ahogyan a munkából életstílus, az életstílusból pedig egy nosztalgiát ébresztő látványosság lett. Buffalo Bill, az amerikai vadász, mutatványos és akrobata, aki 1883-ban először mutatta be vadnyugati show-ját, ezzel megteremtve a műfajt, külön tablókat kapott.

A terem külön kitérője annak bemutatása, hogy a Kárpát-medencében a szintén marhákat terelő gulyások hogyan feleltethetőek meg az amerikai cowboyoknak.

Emellett kiállításra kerültek olyan tárgyak is, melyek a hazai törvényen kívüliekhez, a 18–19. században működő betyárokhoz köthetőek.

Bár érdekes látni, hogy ugyanazok a folyamatok miként jelentek meg az Ó- és Újvilágban, a tárlat alig tesz részletes összehasonlítást. Nézőként olyan érzésünk támadhat, mintha a „magyar szál” kicsit kilógna.

A kiállítás másik hangsúlyos eleme, az indiánok bemutatása a szomszédos teremben kapott helyett. Itt már a téma megosztottsága figyelhető meg.

Jelentős szerepet kapott rengeteg idézettel és meghallgatható interjúkkal a magyarországi indián hagyományőrzés története.

Olyan jelentős személyiségek kerülnek itt bemutatásra, mint Cseh Tamás – Füst-a-Szemében, Baktay Ervin – Heverő Bölény, Borvendég Deszkáss Sándor – Fehér Szarvas. Az itt látható tárgyak már nagyobbak, hiszen nemcsak ruhák, pisztolyok kaptak helyet, hanem egy sátor és egy túrakenu is. A terem a Petőfi Irodalmi Múzeum Rézbőrű volt az alkony című tárlatának válogatása, amely a múlt század indiánkönyvei nyomán a cserkészet és a bakonyi indiánozás hagyományait mutatta be. A kiállítás ezen része is kicsit elütött a korábban látottaktól, hiszen a 19. századi vadnyugati hősök után kissé furcsa volt egyből a 20. század második felébe csöppenni. Azonban ennek az érzésnek lehet az is az oka, hogy kapott leírás, javasolt megtekintési útvonal híján sikerült épp a kiállítást záró teremben kezdeni az amerikai őslakosokkal foglalkozó rész végigjárását.

Bár a téma iránti élénk érdeklődés felkeltésében nagy szerepe volt, Karl May bemutatása úgy tűnik, hogy nem kapott akkora szerepet a tárlat egészét figyelembe véve. Pár tabló és a könyveinek látványos kiállításán kívül mást nem nagyon láthat a néző.

A leírásokban is inkább ismét egy magyar szál kap nagyobb hangsúlyt, ami ebben az esetben viszont nagyon jól illeszkedik a kiállítás anyagába. Számomra is meglepő volt, hogy egyes feltételezések szerint Karl May regényeinek hősét, Old Shatterhandet egy 19. századi magyar utazóról, Xántus Jánosról mintázta. Az utazó és tudós az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc után emigrált az Egyesült Államokba, 1855-ben lett honosított állampolgár. Pár év leforgása alatt egyetemek, tudományos társaságok rendes tagja lett, kalandos élete, utazásai során többek között volt matróz, hírlapkihordó, vasúti hivatalnok, a Pacific vasútvonal földmérője, valamint a Smithsonian Intézet Kaliforniát leíró topográfusa.

Az észak-amerikai őslakókat bemutató terem atmoszférájába szintén sikerült belecsempészni a korszak hangulatát, amely néprajzi jelleggel és a teljesség igényére törekedve igyekszik bemutatni az indiánok legfőbb jellemzőit. Láthatóak fegyverek, sarkantyúk és a sájen, varjú és apacs indiánok különböző egészalakos öltözetei.

A tablókon olvasható leírásokból kirajzolódik egy általános kép az észak-amerikai őslakosok életmódjáról, illetve szokásairól.

Emellett a különböző tárgyakhoz – például mokaszin vagy a lovagláshoz kapcsolódó eszközök – kapcsolódóan olvashatóak a különböző törzsek általános jellemzései. A teremben egy hatalmas térkép segít megérteni, hogy az észak-amerikai kontinens egyes tájegységein hol, mely törzsek éltek.

A vadnyugati revolverhősökéhez képest azonban az amerikai őslakók bemutatása sokkal visszafogottabb, már-már kevésbé tűnik hangsúlyosnak. A hazai indiánozás hagyományaival együtt sem olyan sűrű ez a terem, mint a cowboyoké. Elismerem, rengeteg indián törzs élt Észak-Amerikában ahhoz, hogy egy ilyen tárlaton mindent részletesen megismerhetővé lehessen tenni. Ezzel együtt bennem hiányérzetet keltett, hogy legalább a legismertebbek, mint a komancsok, cserokik, navahók, vagy éppen a dakoták nem kaptak még annyi szerepet sem, mint a cowboyok különböző típusai.

A hírességek bemutatása tekintetében pedig nagyon jó kontrasztot teremtett volna Buffalo Bill-lel szemben Ülő Bika, aki talán elsőként jut a hazai közönség eszébe is, ha indiánokról van szó.

Szakmaibb szemmel nézve bennem további hiányérzetet keltett az is, hogy az őslakosok és a cowboyok egymáshoz való viszonyáról szinte semmit nem tudtunk meg. Pedig az Egyesült Államok 19. századi történetének, fejlődésének és a nyugati terjeszkedésnek talán az egyik legfontosabb velejárói voltak az őslakosokkal való különböző konfliktusok. Mintha a tárlat ezeket továbbra is a western témájú regények, filmek romantikájában szándékozná tartani.

Egyszeri látogatóként azonban minden hiányérzet ellenére teljességgel élvezhető A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok című tárlat. A kiállításon látható tárgyak nemcsak elhelyezésre kerültek, hanem a maguk kontextusában egy történetet mesélve mutatnak be egy korszakot. A kurátorok kettős célja, az érdeklődés és a nosztalgikus érzések felkeltése valóban megtörténik. Összességében elmondható, hogy mindenképp érdemes megtekinteni az év végéig látható kiállítást.

Berczeli-Nemcsényi Alex

A legendás vadnyugat – Cowboyok és indiánok című tárlatról és a látogatói információkról a szegedi Móra Ferenc Múzeum honlapján keresztül, az alábbi logóra kattintva tudhatnak meg többet.

Ezt olvastad?

Az indiánkép változása Az apacs harcos című filmben

Hogyan jelennek meg az indiánok az amerikai mozikban? Milyen előzményei voltak Az apacs harcos című filmnek? Hogyan ábrázolják ebben a filmben az

X