5 ok, amiért a IV. Kárpát-medencei Fiatal Magyar Történészek Táborában a helyed

Oszd meg másokkal is:

Aktuális

Több szempontból örömteli, hogy már második alkalommal hirdethetjük oldalunkon a Belvedere Meridionale által szervezett Kárpát-medencei Fiatal Magyar Történészek Táborát. Egyrészt idén már negyedik alkalommal rendezik meg, vagyis 2013 óta folyamatos a rendezvénysorozat. Másrészt portálunk közeledik második születésnapjához, hiszen a második táborról szóló beszámolónk az elsők között jelent meg Országjáró rovatunkban.

Lássuk hát sorban, miért érdemes jelentkezni a táborba:

1. A cél nemes. A szervezők célja ugyanis, hogy a tábor közelebb hozza egymáshoz a térség fiatal magyar történészeit, fórumot teremtsen számukra. A szakmai kapcsolatok fejlesztése mellett a szervezők fontosnak tartják a személyes kapcsolatok elmélyítését is. A tábor színhelye jellegénél fogva is szimbolizálja ezt a törekvést.

2. A helyszín patinás. Egy rendszeres résztvevő megfogalmazásában: „A nyár a fesztiválok ideje. Egy jó fesztiválhoz helyszín is kell. A Sziget furán venné ki magát, ha nem a Hajógyári-szigeten lenne, ahogy a Fekete Zaj is erősen kötődik Mátrafüredhez. A történész tábor helyszíne az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark, amely illusztris környezetet biztosít ahhoz, hogy a történelemfanatikusok jól érezzék magukat. A Feszty-körkép, a Rotunda kiállításai vagy a Skanzen érdekességei a tábor nélkül is vonzó programok, azzal együtt viszont valódi kuriózumok.”

3. Az előadások tematikusak. Az előzetes programból kitűnik, az 1956-os forradalom hatvan éves jubileumához kapcsolódnak az elhangzó előadások:

1. nap (július 7. csütörtök)

Kiss Tamás: Magyar egyetemek – 1956
Szakolczai Attila: A vidék ’56-ja
Zalai Anita: Franco és az 56-os forradalom

2. nap (július 8. péntek)

Zinner Tibor: A kádári megtorlás rendszere
Kahler Frigyes: A sortüzek kérdése az ’56-os forradalomban – A megtorlás jogon kívüli és jogi útjai
Jancsák Csaba: A szegedi MEFESZ értékvilága, hatóköre, hatásai

4. A jelentkezők előadásai. A 2016. július 7-10. között megrendezendő táborban minden nap jut arra lehetőség, hogy az előzetesen benyújtott jelentkezések alapján a tábor résztvevői beszámolhassanak kutatási témájukról. Erre már az érkezés napján lehetőségük nyílik, vacsora előtti étvágygerjesztőként másfél órás időtartamban. A második és a harmadik nap folyamán is külön blokkok állnak az előadók rendelkezésére. Az előadások időkerete 20 perc. Az előadással való jelentkezés esetén a jelentkezési lapon közölt adatok megjelennek a tábor ISBN számmal rendelkező absztrakt kötetében. A tábor programbizottsága által érdemesített előadások tanulmánnyá formálva publikálásra kerülhetnek a Belvedere Meridionale referált, lektorált, tudományos szakfolyóiratban.

5. Kísérőprogramok és jó hangulat. Szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kerül bejárásra a Skanzentől a Feszty-körképen át a 3D moziig (Várak és csaták a középkori Magyarországon, Őseink arca).  Továbbá egy múltidéző történelmi tanórán is részt vehetnek a táborlakók „Volt egyszer egy oskola” címmel.

A jó hangulat bizonyságául szolgáljanak a korábbi esztendők során készült képek:

Az esemény védnökei: Marjanucz László, Pászka Imre, Rácz Lajos, Szakály Sándor és Szegfű László

A jelentkezők a mellékelt önéletrajz kitöltésével és Kiss Gábor Ferenc főszervezőnek (kissgf[@]jgypk.szte.hu) való megküldésével regisztrálhatják magukat. A szervezők kérése, hogy a jelentkezést 2016. június 1-ig küldjék meg az érdeklődők. Az eseményt a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. A támogatásnak köszönhetően a rendezvényen való részvétel az első 30 jelentkezőnek teljes egészében ingyenes (szállás, étkezés, programokon való részvétel, ajándékkönyvek).

A jelentkezési lap a fenti e-mail címen kérhető, vagy az alábbi kép letöltésével innen is megszerezhető.

Ezt olvastad?

A világ és a magyar történelem konstans – sokszor figyelemreméltó - fenoménja a hatalomváltások időszaka, legyen szó akár monarchikus, akár
Támogasson minket