Afganisztán ma – Húsz év háború a semmiért?

2021-ben véget ért az Egyesült Államok afganisztáni katonai beavatkozása. Az amerikai kivonulást követően az országot korábban uraló szélsőséges szervezet, a Talibán gyorsan elfoglalta az országot, Asraf Gáni elnök pedig elmenekült Afganisztánból. Az alábbi cikkben igyekszem összefoglalni, hogy miként történhetett ez a gyors hatalomátvétel, mi a helyzet jelenleg az országban, és hogyan alakulhat Afganisztán jövője.

Tálib hatalomátvétel

2020 februárjában, Dohában az Egyesült Államok és a Talibán megegyezett egy békeszerződésről. Ennek keretében az Egyesült Államok elismerte a Talibánt mint hadviselő felet, illetve mint politikai szerveződést, valamint ígéretet tett a csapatok teljeskörű kivonására 2021. május 1-ig. Cserébe a Talibán vállalta, hogy nem ad menedéket az al-Kaidához hasonló terrorszervezeteknek, illetve, hogy béketárgyalásokat kezd a kormánnyal, és nem fegyverrel igyekszik megszerezni a hatalmat.

Zalmay Khalizad (balra) amerikai követ és a Talibánt képviselő Abdul Gani Baradar aláírjuk a békeszerződést Dohában. Forrás: Wikimedia Commons

Az elnökválasztást követően Joe Biden új irányt akart adni a békefolyamatnak, és egy új béketervvel állt elő. Az új terv igyekezett volna konzerválni a nyugati típusú berendezkedést és modelleket az afgán államban, illetve a Talibán számára komoly megszorításokat is tartalmazott, például megtiltotta volna új harcosok toborzását a szervezet számára. Nem tudni, hogy milyen hivatalos, zárt ajtók mögötti reakciók érkeztek erre a tervezetre, az azonban biztos, hogy nem valósult meg, ezért Biden elnök a csapatkivonás mellett döntött.

Az amerikai csapatlétszám csökkenésével a tálibok offenzívát kezdtek, és elfoglalták Afganisztán jelentős részét. Korábban a szakértők arra számítottak, hogy a körülbelül 300 ezer fős afgán biztonsági erők képesek lesznek feltartóztatni a létszámban és felszereltségben jócskán hátrányban lévő tálibokat. Mintha a szakértők egyszerűen semmibe vették volna azt a tényt, hogy az Afgán Hadsereg jelentős része motiválatlan, harcolni nem akaró emberekből áll(t), akiknek jelentős része heroin- vagy hasisfüggő. Az Afgán Rendőrségről szintén nem sok jó mondható el: nyílt titok volt, hogy inkább helyi hadurakhoz kötődnek, mint a kormányhoz, és a drogcsempészetben is jelentős szerepet játszanak.

Afgán rendőrök. Forrás: Wikimedia Commons

Emellett felettébb gyanús, hogy a napokban megjelent hírek szerint három olyan személy is helyet kap az új kormányzótanácsban, akik korábban együttműködtek az USA-val, vagy mind a Talibánnal, mind az amerikai erőkkel szemben harcoltak. Név szerint Hamid Karzai korábbi elnök, Abdullah Abdullah, az afgán kormány és a tálibok közti tárgyalások vezetője, illetve Gulbuddin Hekmatjar, aki az egyik legjelentősebb hadúr az országban. A történelemben nem volna egyedülálló, hogy a hatalomból kiszorult szereplők összejátszanának egy kormány megdöntésére – de persze ez mind csak találgatás jelenleg.

Hamid Karzai 2010-ben. Forrás: Wikimedia Commons

Ezekből is látszik, jelenleg egy hatalmi konszolidációs folyamat zajlik az országban. Ami az afganisztáni helyzetet még érdekesebbé teszi, hogy jelenleg láthatóan politikai válság kezd kialakulni az ügy mentén Washingtonban: az alapvetően Demokrata-párti CNN is kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben, míg a Republikánus Párt és a hozzá köthető médiumok állandó össztűz alatt tartják mind az elnököt, mind pedig az alelnököt. Emellett nemrég a tengerészgyalogság egy magasrangú tisztje videóban tette fel a kérdést: a vezetők – mind katonai, mind politikai oldalon – miért nem állnak elő és vállalják a felelősséget a kialakult helyzetért?

A helyi kultúra szerepe múltban és jövőben

Samuel P. Huntigton azt írta A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című művében 1998-ban, hogy „a legmélyebb, legfontosabb és legveszélyesebb konfliktusok nem társadalmi osztályok, nem szegények és gazdagok vagy más, gazdaságilag meghatározó csoportok közt bontakoznak ki, hanem különböző kulturális entitásokhoz tartozó népek között”. Könyve egyfajta figyelmeztetés volt a jövő generációinak, hogy a kultúra megkerülhetetlen „szereplője” a világpolitikának és az államközi érintkezéseknek. Figyelmeztetése azonban süket fülekre talált – ezt példázza az Egyesült Államok afganisztáni inváziója is.

Afganisztán etnikai térképe, 2005. Forrás: Wikimedia Commons.

Afganisztán ugyanis igen érdekes kulturális és társadalmi képet mutat. Az országban számos népcsoport található meg, és alapvetően mind a saját törzsi kultúráját követi, ennek megfelelően az egyes régiók között jelentős eltérések figyelhetők meg. Az ország lakosságának szinte teljes egésze az iszlám híve, azonban a vallás sok esetben összekeveredik a helyi törzsi szokásokkal. A megbízhatónak számító CIA World Factbook adatai alapján az ország lakosságának mindössze negyede él urbanizált körülmények között.

Az ország egész történelmét végigkísérik a törzsi konfliktusok, jórészt ennek köszönhető, hogy a központi kormányok a legtöbbször nem tudtak hatalmat gyakorolni az ország egésze felett. Ezek a konfliktusok mai napig feloldhatatlan problémának tűnnek. Érdekes kérdés, hogy a Talibán vajon meg fogja-e tudni oldani ezt.

A különböző vezetők többször próbáltak szekuláris reformokat bevezetni az országban, azonban ezek a modernizációs törekvések rendszerint csak a nagyobb városokban vertek gyökeret. A vidéki Afganisztánban továbbra is a konzervatív, törzsi keretek és társadalom maradt az uralkodó, egészen napjainkig. Ennek megfelelően a legszélesebb jogokkal a férfiak rendelkeznek, a fő döntéshozatali fórumok pedig a törzsi tanácsok, melyeken rendszerint a törzs legidősebb tagjainak a szava a döntő. Az Egyesült Államok demokratizáló törekvéseit se fogadták jól a vidéki területeken.

Amerikai katonák egy afgán faluban. A katonák megpróbáltak kapcsolatot építeni a helyiekkel, például színezőt és édességet osztottak a gyerekeknek, ezt azonban sokszor nem nézték jó szemmel a törzsi vezetők. Forrás: Wikimedia Commons

A washingtoni kormányzat valószínűleg egyik legnagyobb hibája az afganisztáni háború során a kultúra szerepének figyelmen kívül hagyása. Egyrészt az amerikai katonák és politikusok semmibe vették a helyi kultúrát, ami komoly feszültségeket szült. Ezek a feszültségek gyakran pattantak ki olyan incidensek formájában, ahol afgán katonák lőttek NATO-csapatokra. Másrészt megpróbálták a számunkra – mára – természetes, szekuláris, nyugati típusú államrendszert és társadalmi képet az országra erőltetni – ezt szokás demokráciaexportnak nevezni. Ez utóbbi azonban nehezen egyeztethető össze a helyi kultúrával és társadalommal, s a gyors, fegyverrel kikényszerített átalakulás jelentős ellenállást váltott ki.

A nők helyzete Afganisztánban

A nők helyzete mindig is nehéz volt az országban. Alapvetően korábban is kevés joggal rendelkeztek, bár egyes kormányok emancipációs intézkedései komolyabb szabadságot adtak számukra: a ’60-as évektől egészen a kommunista rezsim bukásáig a nők számára folyamatos jogkiterjesztéssel kísérleteztek a kormányok, sőt, 1978-ban hivatalosan is egyenlő jogokat kaptak. Ez azonban a gyakorlatban a legtöbb nő számára nem jelentetett nagy változást, mivel a kormányok hatalma főleg a városokra terjedt ki, és a különböző törzsek és azok tanácsai nem támogatták ezeket a jogkiterjesztő törekvéseket.

Afgán nők szállnak buszra Kabulban, az 1950-es években. Forrás: Wikimedia Commons

A szovjetbarát rezsim 1992-es bukásával azonban a nők helyzete a korábbiakhoz képest is romlott. A szélsőséges vallási szónokok által feltüzelt, fiatal mudzsahedín harcosokból álló új szervezetek, melyek megszerezték a hatalmat, a saría szerinti törvénykezést követték, s közülük is kimagaslott az 1996-ban hatalomra került Talibán, akik az iszlám törvények legkeményebb és legszélsőségesebb értelmezését vegyítették a pastu törzsek íratlan törvényeivel.

Az Egyesült Államok a katonai beavatkozást követően igyekezett a liberális demokráciát és annak társadalmi szokásait meghonosítani. A nők helyzete eleinte komoly mértékben javult, azonban ez ismét csak a városokban volt érzékelhető – a vidéki területek továbbra is a saját törvényeik szerint éltek. Ráadásul a 2010-es évek elején Hamid Karzai elnök elkezdte az országot újra az iszlám törvényei felé terelni a liberális értékek helyett, s így a nők egyenjogúsítására való törekvés ismét hanyatlásnak indult a városokban – bár egészen a központi kormány bukásáig korántsem fordult olyan rosszra a nők helyzete, mint a tálib uralom alatt.

Egy leányiskola diákjai 2006-ban. Forrás: Wikimedia Commons

Húsz év a semmiért?

Mint az a fentiekből látható, az Egyesült Államok húsz évvel ezelőtt indított háborúja nem ért el jelentős eredményeket a térségben, sőt, talán visszalépésnek is tekinthető, ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy oldalra állította a korábbi ellenfeleket. Az afgán lakosság életén sem tudott a háború javítani, ahogy a nők egyenjogúsítási folyamata is egy rövid fellángolás után megrekedt, majd a visszájára fordult. Jelenleg az országban a Talibán igyekszik megszilárdítani hatalmát, miközben más szélsőséges szervezetek is próbálják az amerikai csapatkivonás okozta káoszos helyzetet és hatalmi vákuumot kihasználni. Az ország jövője szempontjából nehéz bíztatót mondani. A mostani tragikus események után a tálibok uralma valószínűleg hasonló elvek mentén fog működni, mint ahogy 1996-tól 2001-ig működött.

Amerikai katonák egy elesett bajtársuk koporsójával, aki a 2021. augusztus 26-i merényleteket során esett el. Forrás: Wikimedia Commons

Az Egyesült Államok szempontjából azonban felmerül a kérdés: mire volt jó a húsz évnyi háború, és miért adták az életüket a katonák, ha a kiindulóponthoz tértünk vissza? Jelenleg erre a kérdésre az amerikai politikai vezetésnek nincs válasza. Ami egyértelmű, hogy a ’90-es években népszerűvé vált demokráciaexport-elmélete megbukott: sem a Közel-Keleten, sem Afganisztánban nem sikerült gyökeret eresztenie a liberális demokráciának. Emellett a veteránok és az aktív katonák részéről is érezhető nyomás a kormányzat felé, hogy a kormányzat megmagyarázza, miért vesztették el testvéreiket, szüleiket, gyermekeiket és bajtársaikat a harcmezőn. Az ő kérdésükre – remélhetőleg – a választ az idő és a történelem adja meg.

Lengyel Ádám

Felhasznált források

CIA World Factbook 2021: Afghanistan

Craig Whitlock: The Afghanistan Papers. The Washington Post. Cikksorozat. 2019. december 9.

Human Rights Watch World Report 2015: Afghanistan

Sune Engel Rasmussen: Afghan Ex-President Hamid Karzai Angles for National Role After Taliban Takeover. Wall Street Journal. 2021. augusztus 21.

A szerző a TheHistoryGeek YouTube-csatorna felületén rendszeresen osztja meg az afganisztáni háború elmúlt húsz évét és a jelenlegi eseményeket feldolgozó videó-sorozatát. Ezek elérhetők az alábbi lejátszási listában.

Ezt olvastad?

A Szovjetunió afganisztáni háborúja – ellentétben az Egyesült Államok sok szempontból hasonló vietnami konfliktusával – nem bővelkedik filmes feldolgozásokban. Az