Agitátorok – Egy nem kívánatos megemlékezés a Tanácsköztársaságról
A Balázs Béla Stúdió 1969-es, Agitátorok című filmje a Tanácsköztársaság 50 éves évfordulójára kiírt pályázatra készült, ám rövidesen betiltották. Az alkotás alig hosszabb egy óránál, ám komplexitásával, időben és térben való ugrálásával nem tartozik a könnyen nézhető filmek közé, amely az egyik oka lehetett a mellőzésnek. Mindemellett azonban a Tanácsköztársaság megjelenítése és a filmben megjelenő karakterek sem hozták azt az elvárást, amely ebben a korban elvárt volt a hatalom részéről. A film készítői között sok olyan művészt találhatunk, akik később befutottak: a rendező Magyar Dezsővel a pályakezdő Koltai Lajos dolgozott együtt operatőrként, míg a szereplők között feltűnik a színész-rendező Bódy Gábor, Cserhalmi György és a zenészként ismert Földes László Hobo.
Az intellektuális csoport alakuló ülése (Forrás. youtube.com)
A film rendhagyó képet tár elénk: nem dokumentumfilm, nem visszaemlékezés, de nem is játékfilm. A szereplők fiktívek, de a forgatókönyv visszaemlékezéseken alapul. Néhány archív felvételtől eltekintve beszélgetéseket, vitákat láthatunk ideológiai kérdésekről, amelyek elsősorban a kommunizmus és a forradalom célját, minőségét, vagy a hatalom működését érintik. A film természetesen a múlt eseményeire kíván reflektálni, olyan módon, hogy azt szinte egybe mossa a jelennel. A kommunistákat megjelenítő fiatalok öntudatosak, de leginkább vitáikkal vannak elfoglalva, amelyek rávilágítanak a rendszer ellentmondásaira, hibáira, kegyetlenségére. A szereplők karaktere minimálisan kidolgozott, kifejezetten a kommunista ideológiához való viszonyuk tárul elénk. A film egy intellektuális csoport megalakulásával kezdődik, de a legfőbb cél, hogy megfelelő agitátorokat képezzenek, így segítve a párt céljainak megvalósulását, a munkások támogatásának megszerzését, és nem utolsó sorban a hatalom megtartását.
Részlet a filmből (Forrás: youtube.com)
Ám nem mindenki elégedett a meglévő helyzettel: a bemutatott karakterek között számtalan elvi törésvonal is megmutatkozik. Egyikőjük, Szentesi például megkérdőjelezi a hatalomhoz való jogot. Meglátása szerint sokan érdemtelenül kerülnek magas pozícióba, vagy olyanok, akik korábban a “másik oldalhoz” vagy a liberális szociáldemokraták közé tartoztak. Utóbbiakhoz való viszony is állandó kérdésként bukkan fel. Az egymás közötti viták gyakran Lenin, vagy más fontos ideológusok szavaival kerülnek megoldásra – vagy éppen ellenkezőleg, a vívódások tragédiába, öngyilkosságba fordulnak.
Földes szerepében Földes László
Szerepet kapnak az ideológiai ellenfelek is. Üdítő módon ábrázolásuk nem leegyszerűsített vagy akár lebutított, egyenlő félként csapnak össze a kommunistákkal, elsősorban szavakban. Például mikor a Lenin-fiúkat megszemélyesítő különítményesek lerohannak egy vidéki kastélyt, vezetőjük ideológiai vitába kerül a gróf szolgálójával. Szóbeli harcukhoz muníciót mindketten a Bibliából vesznek – a győzelem pedig látszólag az öreg szolgát illeti. Egy másik jelentben a Tanácsköztársaság végét hirdető, fehér virágokkal ékesített ellenforradalmárok jelennek meg. Érdekes részlet, hogy felvonulásuk alatt Beethoven Egmont nyitánya hallható – a mű azóta talán mindenkinek összekötődött az 1956-os forradalom képeivel. Később a bíróság elé állított ellenforradalmárok elsősorban a regnáló kommunista hatalom jogosságát vitatják, kiemelve, hogy a gyilkosság nem változik, mindegy, hogy lázadásról vagy forradalomról legyen szó. Hiába nevezik azonban terrornak a rendszert, a válaszok színpadias ideológiai frázisok, amelyekből joggal hiányolhatjuk az önálló gondolatot. A jelenet betetőzése az ellenforradalmárok kivégzése. Hiába ostorozza a katonákat, és fenyegeti őket a mennyek haragjával az egyik elítélt, a tűzparancs szenvtelenül elhangzik. Elképzelhetjük, hogy valóban nem ez az a kép, amelyet látni akart a hatalom egy évfordulós filmben, még akkor sem, ha archív felvételen előkerül a fehérek hasonló kegyetlenkedése Oroszországban.
Sok-sok apró történet akad még, amelyet be lehetne mutatni, de ezek maradjanak meg olvasóink számára. Az Agitátorok egy kifejezetten nehezen emészthető, odafigyelést igénylő mű, amely azonban bátran felteszi azokat az ideológiai kérdéseket, amelyeket a rendszer céljaiban bizonytalanok bizonyára fel is tettek annak idején. Már csak ezért is érdemes időt szánni erre az alkotásra, különösen, ha Olvasónk számára már a film készítési éve, 1969 is történelmi távolságban van.
Gyönki Viktória
Ezt olvastad?
