Beárazva – Pénzügyi bűncselekmények a Rákosi-korszakban

Franz von Liszt, a 19-20. század egyik legnevesebb büntetőjogásza, a közvetítő büntetőjogi iskola képviselője, a büntetőtörvényt az elkövető Magna Chartájának nevezte, utalva ezzel a büntetőjog azon funkciójára miszerint a bűnelkövető kizárólag a törvényben rögzített tettéért vonható felelősségre. A kommunista hatalomátvétel egy olyan korszakot nyitott a magyar büntetőjog történetében, amelynek során megszűnt a büntetőjog e garanciális funkciója, s – Nagy Ferenc szavaival élve, a kriminálpolitika a politika kriminalizálásává alakult. E korszak képezi a tárgyát Czene-Polgár Viktória (adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tanszék) Beárazva – Pénzügyi bűncselekmények a Rákosi-korszakban című hiánypótló munkájának. E korszakon belül is, a szerző egy kissé mostohán kezelt jogterület, a pénzügyi bűncselekmények átfogó elemzésére vállalkozott. Ugyan a 20. század második felében több olyan munka is született amely a gazdasági bűncselekményeket vagy azok egyes típusait monografikus igénnyel vizsgálta (például Horgosi György Árdrágító és közellátás elleni bűncselekmények c. műve vagy Wiener A. Imre 1986-ban megjelent grandiózus munkája, a Gazdasági bűncselekmények), azonban kifejezetten a Rákosi-diktatúra pénzügyi büntetőjogának szisztematikus feldolgozása ezidáig váratott magára.

A mű szerzője főként arra a kérdésre kereste a választ, hogy a kommunista hatalom hogyan alakította át a pénzügyi büntetőjog struktúráját oly módon, hogy a társadalom széles köre potenciális elkövetővé válhasson, s lényegében helyzetéből adódóan megállapítható legyen a büntetőjogi felelősségük. Hogyan jött létre egy olyan büntetőjogi normaanyag, amelyben nem kizárólag az elkövetett tett, hanem a tettes személye (politikai hovatartozása, vagyoni helyzete) képezte a büntetőjogi felelősségre vonás alapját? A könyv hat fejezetben keresi a választ a fenti kérdésekre, logikus sorrendben: elsőként a második világháborút követő gazdasági helyzetet tárgyalja, majd az 1945 utáni büntetőjog-alkotás legfontosabb állomásait elemzi, ezt követően rátér a pénzügyi bűncselekmények felderítésének kérdésére ismertetve a jogalkalmazás legfőbb szereplőit, majd a kiszabható büntetéseket veszi górcső alá, s egy 1945-1956 közötti joggyakorlati esettanulmánnyal zárja az elemzést. A szerző imponáló forrásanyaggal dolgozik, a bőséges szekunder irodalom mellett négy különböző levéltár archív anyagait használta fel: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest Főváros Levéltára, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltára. Ez azért is fontos, mert a jogesetek feldolgozásán keresztül a szerző az „élő jogra” fókuszál, egészen pontosan arra, hogy a társadalom alsóbb rétegei a pénzügyi bűncselekmények miatti felelősségre vonás által hogyan válhattak a kommunista büntetőpolitika áldozatává, anélkül, hogy ideológiai szembenállás jellemezte volna őket. A szerző által használt primer források és széleskörűen feldolgozott napilapok könnyen érzékelhetővé, átélhetővé teszik, a korszak jogalkotásának és jogalkalmazásának visszásságait.

Az első fejezetben a szerző a második világháború utáni gazdasági helyzetet mutatja be, kontextusba helyezve ezzel a jogalkotási folyamatokat. E fejezetben részletesen ismerteti a világháború utáni gazdaság legfőbb problémáit: az 1946-ban kulmináló hiperinflációs folyamatot, a jóvátétel teljesítésének nehézségeit, illetve az elhatalmasodó élelmiszerhiányt. Részletesen elemzi a kommunista párt adópolitikáját, kimutatva, hogy a világháborút követő években a pénzbeli adónál jóval nagyobb terhet kellett elviselni a társadalomnak, ugyanis az adóbevételek jelentős részét természetbeni adó (pl.: földadó) formájában rótták ki a lakosságra, s ezen bevételek felhasználására a költségvetésén kívül került sor. E fejezet egyik legérdekesebb része, a Gazdasági Főtanács létrejöttének és hatáskörének bemutatása. A szerző kiválóan illusztrálja, hogy az MKP befolyása alatt tartott központi kormányzati szerven keresztül a kommunista párt hogyan vonta irányítása alá a teljes magyar gazdasági életet a közellátás kérdésétől kezdve a hiteléletig, megkerülve az Országgyűlést. Nem véletlen, hogy a SZEB a magyar kormány „helyettesítőjeként” tekintett e szervre.

A második fejezetben a második világháborút követő büntetőjog-alkotási tendenciákról kap átfogó képet az olvasó. A vizsgált időszakban egy kétirányú jogalkotási folyamat érvényesült Magyarországon: egyfelől elkezdődött a háború előtti büntetőjog átalakítása, jellemzően rendeleti jogalkotás segítségével (pl: 8800/1946. M. E. rendelet a gazdaság büntetőjogi védelme tárgyában), másfelől a háború előtti normák egy része (pl.: a Csemegi-kódexben szabályozott egyes tényállások) hatályban maradhatott. A szerző rámutat arra, hogy a vizsgált időszakban elmosódott a határ a politikai és gazdasági bűncselekmények között, ez utóbbiak lényegében az állam elleni deliktumok egyik alkategóriájává váltak, ugyanis védendő jogi tárgyuk az állam által kialakított gazdasági rend, az állam gazdaságigazgatási tevékenységének védelme volt. Ezt jól példázza – mint azt a szerző kiemeli -, hogy a koncepciós perekben (pl.: Ordass Lajos vagy Mindszenty József ügyében) pénzügyi bűncselekmény miatt került sor az elítélésre. Emellett szemlélteti a kerettényállások problémáját, ugyanis a pénzügyi bűncselekmények esetén a tényállások tartalmát jellemzően más jogterültre tartozó jogszabályok, igazgatási normák töltötték ki tartalommal (pl.: árdrágítás vagy tervbűncselekmény esetén), amelyek a szocialista állam egyre növekvő gazdaságirányítási igénye miatt folyamatosan szaporodtak és változtak. Ez kettős problémát jelentett: egyfelől a jog elvesztette normaorientáló hatását, ugyanis a jogalanyok nem tudták, hogy mi a követendő szabály (például mi az az ár, ami alatt még nem követ el árdrágítást a kereskedő), másrészt az egyre növekvő normatömegben a bíróságok is egyre nehezebben igazodtak el, ami aláásta a jogbiztonságot. A recenzens csupán egy kisebb tárgyi pontatlanságot vélt felfedezni az említett fejezettel kapcsolatban. A szerző úgy fogalmaz, hogy a társadalomra veszélyesség kategóriáját az 1949. évi XX. tv. (a Magyar Népköztársaság Alkotmánya) vezette be. Ugyanakkor a magyar büntetőjog rendszerébe e fogalmi elemet a Csemegi-kódex általános részét felváltó, büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény emelte be. Emellett a társdalomra veszélyesség nem a bűnösség, hanem a jogellenesség kérdését értelmezi újra, ugyanis a büntetendővé nyilvánítás tartalmi indokát hivatott megválaszolni, ezért is tekinthetünk rá kodifikált materiális jogellenességként.

A harmadik fejezet a pénzügyi bűncselekmények felderítéséről szól, részletesen bemutatva e nyomozati tevékenységben közreműködő szerveket és a nyomozási folyamat nehézségeit. A fejezet legfőbb erénye, hogy az ÁBTL-ben őrzött levéltári anyagok és a korabeli napilapok beszámolói révén szemléletesebbé és közvetlenebbé teszi a hatóságok működését. A szerző részeletesen elemzi a gazdasági rendőrség létrejöttéhez vezető utat egészen a PRO gazdaságpolitikai alosztályától a Budapesti Rendőrfőkapitányság Gazdasági Rendészeti Osztályának létrehozásáig. Mivel a pénzügyi bűncselekmények nyomozása komplex szakismereteket igényelt, így a rendőrségnek több más szervvel kellett együttműködnie, mint például a Vám-és Pénzügyőrséggel vagy az Elhagyott Javak Kormánybiztosságának Nyomozó Osztályával.

A negyedik fejezetben átfogó képet kaphatunk az igazságszolgáltatási szervezetrendszer szovjetizálásának szervezeti és személyzeti kérdéseiről. A Horthy-korszakban szocializálódó bírói réteget három módszerrel kívánták háttérbe szorítani: igazolóbizottsági eljárások útján való elmozdítással, egy új bírói réteg „kinevelésével” az újonnan felállított Bírói és Államügyészi Akadémiákon, valamint a népi ülnöki rendszer bevezetésével. A gazdasági ügyek elbírálásában jelentős szerep jutott az ideiglenes jelleggel felállított munkásbíróságoknak, ahol a szakbíró a bányák és a nagyüzemek által delegált munkásokkal együtt ítélkezett. E fórumok első és végső fokon jártak el, s gyorsított eljárás keretei között akár halálbüntetés is kiszabható volt. A pénzügyi bűncselekmények miatt alkalmazható szankciókról az ötödik fejezetben olvashatunk. A vizsgált időszakban a halálbüntetés alkalmazási köre bővült, egyre több bűncselekmény esetén volt kiszabható, mint például a köztársaság büntetőjogi védelméről szóló 1946. évi VII. tv. és a 8800/1946. sz, M. E. rendeletben meghatározott tényállások esetén. Gazdaságpolitikai szempontból az állam számára a legfontosabb szankcióvá a vagyonelkobzás vált, ugyanis az elkövetőtől elkobzott vagyon ily módon az államra szállt gyarapítva annak bevételeit. A fejezet végén bemutatott Sólyom-ügy által pedig egy konkrét jogeseten keresztül érzékelheti az olvasó, hogy milyen gyakorlati problémát jelentettek a kerettényállások a terhelt és a bíróságok számára is.

Az utolsó fejezet képezi a kutatás központi magját, melyben a szerző öt meghatározó gazdasági bűncselekmény – a pénzhamisítás, az árdrágító visszaélések, a fizetési eszközökkel elkövetett visszaélések, az adócsalás és a csempészet – elemzését végzi el, jogeseteken keresztül bemutatva ezek bírói gyakorlatát. Az elemzés egyik legfőbb erénye, hogy nem csupán a szocialista időszak jogalkotási produktumait vizsgálja, hanem az első világháború utáni és a Horthy-korszak szabályozási modelljeit is, összevetve azt a Rákosi-korszak jogalkotásával. Ez különösen fontos például a pénzhamisítás esetén, amelyre a Csemegi-kódex hatálya alatti időszakban, kezdetben az okirat-hamisítás egyik speciális, a közbizalmat védelemben részesítő eseteként tekintettek, s csak a 20. században jelent meg az a nézet, miszerint gazdasági bűncselekménynek kell tekinteni.

Czene-Polgár Viktória könyve egy hiánypótló és rendkívül alapos kutatás eredménye, amely a Rákosi-korszak pénzügyi bűncselekményeinek elméleti és gyakorlati kérdéseit tárja fel. A mű több különböző nézőpontból közelíti meg a témát: gazdaságpolitikai, büntetőjog-dogmatikai és joggyakorlati szempontból, gazdag primer forrásanyagra támaszkodva. A jogi szakmai terminológia pontos használata mellett is a kötetet olvasmányos stílusa és sokszínű megközelítése miatt nemcsak a jogtörténettel vagy a büntetőjoggal foglalkozók számára, hanem minden olyan személy figyelmébe ajánlom, aki érdeklődik a vizsgált korszak iránt.

Varga Benedek

A borítókép forrása:   Fortepan / Zsivkov Anita – Koós Árpád / Kocsis András fényképei

Ezt olvastad?

Jogász-politikus és szépíró – A „nappali” és az „éjszakai Madách” (Beszámoló egy konferenciáról)

Jóllehet a szépirodalmi művek a kezdetektől fogva számtalan jogi kérdést írnak le, elég csak a bűn problematikájára gondolni, a jog

X