Mindszenty József
Célkeresztben. Mindszenty József pere és a szovjet blokk főpásztorainak meghurcolása
Célkeresztben. Mindszenty József pere és a szovjet blokk főpásztorainak meghurcolása címmel fontos tanulmánykötet látott napvilágot a tavalyi év során. Fejérdy András és Wirthné Diera Bernadett szerkesztők A Mindszenty-per hetven év
„Anyagiakban szegényebbek, lelkiekben gazdagabbak leszünk.” A Magyar Katolikus Egyház birtokainak felosztása 1945-ben
Kevés olyan 20. századi történeti esemény létezik, mely mind a gazdaság-, a társadalom- és a politikatörténet aspektusaiból tekintve ennyire megosztaná a témával kapcsolatos társadalmi közbeszédet és magát a történész-szakmát. Nincs
Az amerikai levéltárak titkai – Tanulmányok Mindszenty bíboros tevékenységéről
Mindszenty József bíboros hercegprímást már életében jelentős hazai és nemzetközi figyelem kísérte, s már ekkor akadtak, akik a szentek közé sorolták. Életének és munkásságának részleteit – a nagyfokú érdeklődés ellenéri
Könyvbemutató Mindszenty József bíboros peréről Rómában
Az 1940-es évek végén sorra indultak az egyházak és a vallásosság ellehetetlenítését, a kommunista diktatúra kiépítését elősegítő koncepciós perek. Szimbolikus jelentőséggel bírt a Mindszenty József ellen indított eljárás, amelynek hetvenedik
A katolikus egyház a kommunizmus idején – Beszámoló a KaPI szaktárgyi képzéséről
A Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) újabb szaktárgyi képzést szervezett 2021. november 18-án, de a járványhelyzet miatt a szokottnál kevesebb pedagógus gyűlt össze, hogy meghallgassa a meghívott nagynevű előadókat, majd egy
Címlapon Magyarország. Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848-2020
Számos publikáció látott már napvilágot, melyek hazánk nemzetközi helyzetét a diplomáciai iratok tükrében mutatta be. A Címlapon Magyarország című munka új perspektívából, a különféle nyugati sajtótermékek szemüvegén keresztül tárja fel Magyarország
Egy „elfeledett” emlék táblájának nyomában, avagy mit keresett Mindszenty József Telkibányán?
A Zemplén szívében, Telkibányán található talán a legkülönlegesebb Mindszenty József emlékére állított emléktábla a helyi katolikus templom falán. Ez a tábla egy ma már – a történészek szemében – elfeledett
Kukucskáló-könyv
Jelen könyvismertető címét nem én adtam. Somorjai Ádám – aki a könyv megszólaltatottja – néhány hónappal ezelőtt említette meg nekem, hogy hamarosan megjelenik egy kötet, amely bepillantást enged igen kalandos
Az ismeretlen ismerős – Mindszenty és John Sabo kapcsolata 1957–1971 között
Az emigráció magyar katolikus papsága a magyar egyháztörténet egyik periférikus kérdése. Nagyon keveset tudunk azokról a szereplőkről, akik követték a magyarokat az emigrációba, vagy akár már ott születtek és magyar
A Mindszenty-történet újabb fejezete – Recenzió
A hosszú 20. század egyik legismertebb magyar történelmi személyisége, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek és hercegprímás. Bár életéről már számos nagyszerű könyv és érdekfeszítő publikáció született, itt-ott még mindig akad