Bocskai-sapka, matrózruha és ABC-kötény – Szolnok megyei általános iskolák egyenruha tervei 1957-ben

1954 tavaszán az egyik moszkvai iskola igazgatója, J. K. Oszipova a magyar-szovjet barátsági hónap keretében négy hetet töltött Magyarországon. Tanulmányútja során számos hazai iskolát meglátogatott, tapasztalatait pedig a Köznevelés című folyóiratban összegezte. Cikkében kifejtette, hogy nagyon feltűnő volt számára a magyar diákok „tarkasága” és „rendetlennek ható külseje”, ami abból adódott, hogy a Szovjetunióban élő társaikkal ellentétben azok nem viseltek egyenruhát. Az 1950-es években Magyarországon ez valóban nem volt általános, minden tanuló számára kötelező előírás, ennek ellenére az oktatási rendszer irányítói, valamint sok iskolaigazgató és pedagógus osztotta a szovjet szakember véleményét, miszerint hasznos volna, ha az úttörőkhöz hasonlóan, minden diák hordana valamilyen egységes formaruhát. A kérdés időről-időre napirendre került. 1957-ben a Művelődésügyi Minisztérium országos felmérést végzett, van-e igény az általános iskolákban az egyenruha bevezetésére. Szolnok megyében 97 általános iskola írásban ismertette álláspontját az uniformisokkal kapcsolatban, az erről szóló dokumentumok pedig fennmaradtak a megyei művelődésügyi osztály iratai között. Dolgozatomban ezekre a forrásokra támaszkodva szeretném bemutatni, milyen elképzelései voltak a megye tanintézményeinek az iskolai egyenruhák formájáról és bevezetésének lehetőségeiről.

A szolnoki Koltói Anna utcai általános iskola leánytanulói 1952-ben, szemmel láthatóan vegyes öltözetben. (Forrás: Szolnokmegyei Néplap, IV. évf. 72. sz. 1952. szeptember 6. 1. p.)

Az előzmények

Az iskolai egyenruhák használatának évszázados hagyományai vannak. Az 1790–91. évi országgyűlésen felállított közoktatási bizottság kezdeményezte először, hogy a diákok az egész királyság területén viseljenek egységes ruházatot. Bár I. Ferenc végül elvetette a javaslatot, az uniformisok és az egyedi sapkák mégis népszerűvé váltak a 19–20. század tanintézeteiben, főként a középiskolákban. Kezdetben elsősorban megkülönböztető funkciójuk volt; kifejezték, hogy viselőik a „diákok rendjéhez”, s azon belül egy adott iskola közösségéhez tartoznak. Nem véletlen, hogy az egyenruhára a 20. században is a közösségi érzet kialakításának egyik fontos eszközeként tekintettek. Emellett az 1930-as években a kultuszkormányzat a tanulók nemzeti öntudatának erősödését várta a kifejezetten magyaros jelleget öltő uniformisoktól. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében magyaros, Bocskai-stílusú, zsinórdísszel ellátott egyenruhát viseltek például a szolnoki Bánffy Katalin Leánygimnázium diákjai és a jászberényi leánynevelő intézet növendékei is.

A jászberényi Érseki Leánynevelő Intézet növendékei 1936-ban. A bocskai mellett a matrózgallér is megjelenik a képen. (Forrás: Fortepan/Morvay Kinga)

A második világháborút követő rendkívül rossz gazdasági helyzetben az emberek nagy része nem engedhette meg magának, hogy gyermekei részére drága egyenruhákat vásároljon. Bár voltak iskolák, amelyek megkövetelték az uniformis vagy az egyensapka viselését, ez gyakran a szülők ellenállását váltotta ki. A formaruhák a kommunista hatalomátvétel és az egyházi iskolák államosítása után sem váltak országosan kötelezővé. Az 1950-es években hatályos jogszabályok szerint az iskolaigazgatók a házirendben rögzíthették, hogy kell-e az adott intézmény tanulóinak megkülönböztető ruhadarabot hordaniuk, vagy sem. Bár ismerünk eseteket, amikor helyi vezetők az általános iskolás diákok számára is előírták az egyenruha viselését, az továbbra is döntően a középiskolákra volt jellemző. Pedig az uniformizálás teljesen beleillett a kommunista diktatúra pedagógiai felfogásába. Maga Makarenko is a nevelés fontos eszközének tartotta az egyenruhát, amelynek szerinte a közösségi érzés kialakításában van döntő szerepe. Csatlakozva hozzá, Magyarországon is sok szakember hirdette, hogy az egyenruhát viselő gyermekek felelősebbek lesznek saját közösségükért. Elterjedt volt az a szocialista-kommunista világnézethez jól illeszkedő álláspont is, amely szerint az uniformis és a köpeny azáltal, hogy felváltja, illetve eltakarja a gyermekek utcai ruházatát, az iskola falain belül fel is számolja a tanulók közötti társadalmi különbségeket. Az egyenruha használatának tehát megvoltak az elméleti támogatói, arról azonban megoszlottak a vélemények, hogyan lehet azt a gyakorlatban is megvalósítani.

Az 1957-es felmérés eredménye Szolnok megyében

A forradalom leverése után számos általános iskola fordult azzal a kéréssel a Művelődésügyi Minisztériumhoz, hogy engedélyezzék számukra az uniformis használatát, mert így az úttörőmozgalomban részt nem vevő gyermekek is viselhetik az iskolájuk közösségét szimbolizáló ruhákat és jelvényeket. A kérések hatására a minisztérium tervbe vette, hogy egyelőre nem kötelező jelleggel, de lehetőség szerint országosan egységes ruházatot ír elő az alsófokú iskolák számára. Mielőtt azonban eldöntötték volna, milyen legyen az új egyenruha, kikérték az alsóbb tanügyigazgatási hivatalok véleményét az ügyről. 1957 novemberében egy körlevelet juttattak el a megyei tanácsok művelődésügyi osztályaihoz, melyben a következő kérdésekre vártak válaszokat:

1. Milyen igény mutatkozott területükön az egyenruhák, egyensapkák bevezetésére? Helyesnek tartják-e a kérést? Országos, megyei vagy iskolai egységességet tartanak-e helyesnek?

2. Milyen formájúnak képzelik az egyenruhát, sapkát? – miből készüljön /téli, nyári formája stb./

3. A ruhának sapkának mi legyen a jellegzetessége? A sapkának legyen-e jelvénye és milyen?

4. A ruha, sapka az alsó és felsőtagozat közötti különbséget hogy tüntesse fel?

5. Az egyensapkán, ruhán a tanulók osztályjelzést viseljenek-e és hogyan?

Bár a körlevél erre vonatkozó utasítást nem tartalmazott, a Szolnok Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya továbbította a kérdéseket az általános iskolák felé, amelyek készségesen leírták véleményüket. Válaszaikból pontos képet alkothatunk, hogyan viszonyultak az egyenruha problematikájához.

A megye általános iskoláinak döntő többsége korábban nem próbálkozott egyenruha rendszeresítésével. A 97 válaszadó közül mindössze két általános iskola kísérletezett ezzel Tószegen és Tiszavárkonyban, ám a kezdeményezés a szülők ellenállása miatt itt sem járt sikerrel. A kunmadarasi általános iskola és a jászberényi fiúiskola vezetői az 1956–57-es tanévben szerettek volna egyensapkát rendszeresíteni, de ez is kudarcba fulladt. Ezen kívül további négy általános iskola tett arról említést, hogy a leánytanulóik iskolaköpenyt hordanak. A minisztériumban tapasztalt igények szemmel láthatóan nem Szolnok megyében jelentkeztek, nem meglepő, hogy 1957 decemberében is kevés olyan intézmény volt, ahol a tantestület és a szülők egyöntetűen üdvözölték volna az egyenruha ötletét. E kivételek közé tartozott a Tiszafüredi „Zrínyi Ilona” Állami Általános Leányiskola, ahol lelkesen támogatták a kezdeményezést, s egyedi, csak az iskolára jellemző uniformis bevezetését javasolták. Ugyancsak pozitívan nyilatkozott a mesterszállási iskola igazgatója, aki szerint az egyenruha „a még nem iskolakötelesek részére vonzó, a már nem iskolakötelesek részére szép emlék lenne.

A tantestületek többsége, miután konzultált a szülőkkel, arra az álláspontra jutott, hogy az egyenruhák beszerzése túl nagy anyagi terhet róna a családokra, ezért nem támogatta teljes vállszélességgel az ügyet. Voltak, akik középutas megoldásokat javasoltak. Az önálló településként akkor még csak néhány éve létező Kétpón például kizárólag a felsősök részére írták volna elő a formaruha viselését, míg más iskolában a fokozatos bevezetés mellett kardoskodtak. A legtöbb igazgató csak az egyensapka, vagy legfeljebb a kötény megkövetelését tartotta reálisnak. A teljes uniformis ellen főleg azok a tanyai és külterületi iskolák tiltakoztak, ahol a szülők szociális helyzete rosszabb volt az átlagnál. Ilyen volt a tiszaroffi vagy a Jászberény Tőtevény tanyai általános iskola, ahol csak a sapka bevezetését látták megoldhatónak. Az egyenruhát elutasító igazgatók döntő többsége úgy nyilatkozott, ha a minisztérium mindenképpen előírja a formaruhát, akkor az országosan egységes megjelenésű legyen, s az iskolák legfeljebb címer, vagy más jelvény felvarrásával tegyék egyedivé az öltözéket. Döntésüket azzal indokolták, hogy így nagyüzemileg lehet legyártani a ruhákat, amitől azok olcsóbbak lesznek, s egy esetleges iskolaváltás alkalmával sem kell a szülőknek teljesen új uniformist vásárolniuk.

Bár a Szolnok megyei iskolák többsége elutasította az egyenruhát, annak lehetséges formájára azért készségesen tettek javaslatokat. Ezeket megvizsgálva sok közös elemet fedezhetünk fel. A fiúk ruházatát illetően két fő irányzat alakult ki. A válaszadók egyik csoportja sötétkék anyagból készült nadrágot ajánlott, amit nyáron fehér ing, télen a nadrághoz hasonló anyagú kabát egészített volna ki. A másik csoportba tartozók barna vászonnadrágot és inget, télen pedig ugyancsak barna posztóból készült nadrágot és kabátot szántak a fiúknak. Meleg időben persze a nadrágok rövid szárúak is lehettek volna. A lányok számára a legtöbben sötétkék anyagból varrt rakott szoknyát és kék vagy fehér blúzt ajánlottak. Ezt több iskolában gallérral egészítették volna ki, aminek köszönhetően a szerelés mindjárt matrózruha jelleget öltött volna. Kiegészítőként több helyen javasoltak nyakkendőt, mind a fiúk, mind a leányok részére, különösen az ünnepnapokon és iskolai rendezvényeken. Az egyszerű megoldást képviselték azok az iskolaigazgatók, akik a lányok esetében megelégedtek volna az úgynevezett ABC-kötény használatával, illetve akadt, aki a fiúk számára mindössze az egységes színű rövid- és mackónadrág viselését írta volna elő.

A Tiszafüredi „Zrínyi Ilona” Állami Általános Leányiskola egyenruha tervei (Forrás: MNL JNSzML XXIII. 15. a. 32815/1957.)

Kevés olyan iskola volt, ahol a fentiektől összetettebb, díszesebb ruhában gondolkodtak. Néhány helyen felmerült a zsinóros Bocskai, amit Jászfényszaruban a kabát ujjára hímzett Lehel kürtje egészített volna ki. Jászszentandráson a jász népviseletre jellemző „dinnye” és „sonka ujjú blúzok” kialakítását látták helyesnek, természetesen hagyományos kék-fehér színösszetételben. A Tiszafüredi „Zrínyi Ilona” Állami Általános Leányiskolában egyedi uniformis bevezetését fontolgatták. A tantestület ünnepi alkalmakra fehér blúzt és sötétkék szoknyaegyenruhát tervezett, ami cérna puplinból és szövetből készült volna, hétköznapi használatra viszont kötényruhát szántak, középkék vászonból.

Az egyenruhával szemben a sapka bevezetését szinte minden iskola támogatta. A legtöbben a Bocskai-sapkát tekintették ideális választásnak, ezzel szemben csupán néhány intézmény javasolta a leányoknak a svájci-, illetve a tányérsapka használatát. Szinte mindenki szeretett volna valamilyen címert elhelyezni a fejfedőkön. Itt is felmerült, hogy a sapkajelvény legyen országosan egységes. A tervek szerint ez a Népköztársaság címeréből és az iskola nevéből, esetleg a teljesen homogén „Állami Általános Iskola” feliratból állt volna. Más iskolák a megyei, vagy városi szintű egységességet preferálták, de volt, ahol amellett kardoskodtak, hogy a Jászság valamennyi iskolájának sapkáján a Lehel kürtje jelenjen meg. Persze teljesen egyedi javaslatok is voltak. A szolnoki Rákóczi úti általános iskolában például pajzs formájú, nemzeti színű címert terveztek, melynek közepén egy könyvnek támaszkodó toll helyezkedett el, a piros sávban pedig pókhálóvékony fémanyaggal körülhatárolva egy csillag rajzolódott ki. A tantestület véleménye szerint mindez a tudás és a munka értékét, valamint a nemzetközi egység gondolatát volt hivatott szimbolizálni.

A Tiszaszentimre-Újszentgyörgyi Állami Általános Iskola sapkájának jobb oldala, a rajta elhelyezendő jelvény vázlatával (Forrás: MNL JNSzML XXIII. 15. a. 32815/1957.)

Mivel a teljes egyenruhát nem nagyon támogatták, a nyilatkozattevők szinte mindegyike fölöslegesnek tartotta különbséget tenni az alsó és felső tagozatos diákok uniformisa között. E tekintetben a kivételek közé tartozott a jászapáti Központi Állami Általános Iskola, ahol a nevelők az alsós fiúk részére rövid, míg a felsősök számára hosszú nadrágot írtak elő, persze csak az őszi és tavaszi időszakra. A legtöbben úgy határoztak, hogy a sapkán jelöljék, mely évfolyamba jár a tanuló. Mindezt zsinórozás segítségével kívánták megoldani. Az általános javaslat szerint az alsóban ezüst, a felsőben pedig arany zsinórozás díszítette volna a fejfedőt, természetesen az évfolyamnak megfelelő számú zsinórral. Ennél valamivel komplexebb volt a Tiszaszentimre-Újszentgyörgyi Állami Általános Iskola sapkája. Itt a középen elhelyezkedő gomb, és jelvény, valamint a jobb oldalon látható fémlánc színe is kifejezte volna, viselője mely tagozatba jár, az osztályokat pedig az évfolyamnak megfelelő számú ezüst és arany sávok jelezték, a sapka bal oldalán. Voltak olyan iskolák, ahol ezeket a jelzéseket a lányok esetében a blúzon vagy a kötényen kívánták elhelyezni.

A Tiszaszentimre-Újszentgyörgyi Állami Általános Iskola sapkájának bal oldala. A négy aranysáv azt jelentette, viselője nyolcadik osztályos tanuló.  (Forrás: MNL JNSzML XXIII. 15. a. 32815/1957.)

Záró gondolatok

1958. január 8-án a megyei tanácsnál összesítették a tanintézetek válaszait, s jelentést tettek a minisztériumnak. Az általam kutatott levéltári forrásokban eddig nem találtam adatokat arra vonatkozóan, hogy Szolnok megye általános iskolái megvalósították-e 1957-es terveiket. A szocializmus időszakában valójában soha nem vált általánosan kötelezővé sem az egyenruha, sem az egyensapka viselése. A Művelődésügyi Minisztérium 1959-ben kiadott egy hivatalos közleményt, amelyben leszögezte, hogy bár támogatják az egyenruhák használatát az általános iskolákban, ennek ellenére a szülők nem kötelezhetők azok megvásárlására. A törekvés tehát megmaradt, hiszen az erről gondolkodók továbbra is úgy vélték, az uniformisok „kifejezik majd a szocialista szellemű iskolához való tartozást” és „gátat vetnek a tanulók túlöltözködésének, a sok helyütt tapasztalható iskolai „flancnak”.” A stílust illetően viszont megváltoztak a vélemények. 1961. február 7-én, a Köznevelés szerkesztőségi cikkében meglehetősen becsmérlő módon írtak a Bocskairól, a matrózruháról és a „a népi hímzéssel agyondíszített ünneplő blúzokról.” Helyettük a Ruhaipari Tervező Vállalat által készített modern iskolaköpenyek használatát preferálták. A köpenyek rendkívül népszerűek lettek az elkövetkező évtizedekben, s ma már a Kádár-korszak emblematikus viseleteként tekintünk rájuk. Annak feldolgozása, hogy Szolnok megye általános iskoláiban pontosan milyen ruházatot vártak el a tanulóktól, a jövő feladatai közé tartozik.

Mucsi László

„Kati” és „Mari” nevű iskolaköpenyek 1961-ben (Forrás: Köznevelés, XVII. évf. 3. sz. 1961. február 7. 80. p.)

Felhasznált levéltári forrás:

Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára (MNL JNSzML) XXIII. 15. a. 32815/1957.

Felhasznált irodalom:

Az „iskolai divatbemutatók” ellen. Délmagyarország, XIV. évf. 243. sz. 1958. október 15. 4. p.

Az iskolaköpeny emléke. In: Múlt-kor online történelmi magazin, 2012. október 4. Online elérhető: https://mult-kor.hu/20121004_az_iskolakopeny_emleke?pIdx=1 (Utolsó megtekintés: 2022. 10. 27.)

Általános iskolai egyenruha bevezetése. Művelődésügyi Közlöny, III. évf. 22. sz. 1959. november 1. 384–385. p.

Egyenruhát az iskolásoknak! Család és Iskola, V. évf. 5. sz. 1954 május. 11. p.

Egyensapkát kapnak az általános iskolások. Dunántúli Napló, V. évf. 217. sz. 1948. szeptember 22. 3. p.

Fári Irén – Nagy Ádám: Szegedi iskolák, egyenruhák, jelvények a két világháború között. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. [Studia Historica 9.] Szerk.: Zombori István. Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 2006. 111–153. p.

Ferencziné Sedlmayr Krisztina: Magyaros ruhamozgalom az 1930-as években. In: Folia Historica. [A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Évkönyve XXIV.] Főszerk.: Kovács Tibor. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2006. 131–177. p.

Iskolai különkiadások. Délmagyarország, V. évf. 31. sz. 1948. február 7. 3. p.

Nagy Péter Tibor: Oktatástörténet és taneszköz-politika. Educatio, 11. évf. 2002/4. 539–555. p.

Nem tetszik… Kossuth Népe, II. évf. 146. sz. 1946. október 7. 4. p.

Oszipova, J. K.: Mit láttam a magyar iskolákban. Köznevelés, X. évf. 7. sz. 1954. április 1. 159–160. p.

Pedagógiai Lexikon. I. kötet. Főszerk.: Nagy Sándor. Budapest, Akadémiai kiadó, 1976.

Peták Kálmánné: Iskolai egyenruhák a Varga Katalin Gimnáziumban és elődjében a Szolnoki Magyar Királyi Állami Bánffy Katalin Leánygimnáziumban. Kézirat, é. n. MNL JNSzML, Szakdolgozatok gyűjteménye, 927.

Tibor István: Vita. Viseljenek-e a diákok egyensapkát? Dunántúli Napló, XII. évf. 241. sz. 1955. október 13. 2. p.

Timár György: Otthon-e az iskola? Köznevelés, XVI. évf. 21. sz. 1960. nov. 9. 643. p.

Tóth Eszter Zsófia: Az iskolaköpeny a szocialista időszakban. In: Napi Történelmi Forrás, 2017. október 23. 

Tóth Eszter Zsófia – Poós Zoltán: Csemege ajándékkosár. Fogyasztás és zene a Kádár-korszakban. Budapest, Scolar Kiadó, 2019.

Utasítás a tanulói szabályzat érvényesítésére. Oktatásügyi Közlöny, II. évf. 15. sz. 1954. augusztus 2. 186–187. p.

Új iskolai egyenruhák. Köznevelés, XVII. évf. 3. sz. 1961. február 7. 80–81. p.

Ezt olvastad?

Ha olyan kommunista politikust keresünk, aki a pártállami évtizedek alatt – 1945 áprilisától egészen 1989. márciusi lemondásáig – valamennyi fordulatot