Gotisch, Rotunda, Schwabacher, Fraktur – a régi német betűcsaládok nyomában

A tört szárú betűcsaládok, azaz a napi szóhasználat szerinti gót betűk használata Európa-szerte általános volt a kora újkorban. Használatuk legtovább a német nyelvterületen maradt fenn, így sokan ezzel a nyelvvel kötik össze őket. Antikváriumok polcain, könyvtárak mélyén máig gyakran találkozhatunk ilyen betűtípussal szedett könyvekkel. Mit érdemes tudni erről az írásmódról, a korabeli német nyelvről és hogyan érdemes nekiállni az ilyen típusú szövegek kiolvasásának? E kérdések megválaszolásában Hábel János német-magyar tolmács, fordító, a fraktúr betűvel írt szövegek szakértője, a Gót betűs szövegek blog szerzője volt segítségünkre.

Újkor.hu: Tolmácsként, fordítóként három évtizedes gyakorlattal rendelkezik. Hol és miként tanult meg ilyen magas szinten németül?

Hábel János: Egy baranyai község, Nagynyárád, a szülőfalum. A vidék hódoltság utáni földesurai előbb rác, majd az 1720-as évektől német telepesekkel népesítették be birtokaikat. Az őseim is ekkor kerültek ide a fuldai püspökségből. A faluban a „svábok” között a hétköznapi közlekedő nyelv egy hesseni nyelvjárás volt – ez lett az anyanyelvem. Az irodalmi némettel az általános iskolában találkoztam először. Alaposabban azonban a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban ismerkedtem meg vele, mivel érettségi és felvételi tárgyam volt. Diplomámat a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán szereztem német-népművelés szakon. Azóta olyan munkahelyeken dolgoztam, ahol több-kevesebb rendszerességgel, majd az évek haladtával egyre intenzívebben kellett használni és fejleszteni a német nyelvismereteimet.
A nyelvterületen eltöltött idő azonban a leghatékonyabb iskola. Főiskolai hallgatóként 1985-ben három hónapot töltöttem Lipcsében részképzésen, 1994-ben pedig a Német Szövetségi Parlament ösztöndíjasaként öt hónapot Bonnban. Azóta is igyekszem minden évben pár hetet Ausztriában, vagy Németországban tölteni. 2011 óta egyéni vállalkozó vagyok, a német nyelv napi használata szóban és írásban a megélhetésem alapja.

Hogyan került kapcsolatba az úgynevezett gót betűs szövegekkel? Hogyan lehet megtanulni ezek olvasását?

Gyerekkoromban néha a nyárádi nagymamám gót betűs imakönyveit lapozgattam, és csodáltam őt, mivel ő a szövegeket folyamatosan tudta olvasni, én meg – bár a nyelv német volt – alig tudtam egy-egy rövid szót kibetűzni. Ez volt az első találkozás ezzel a betűcsaláddal, majd jó pár év szünet következett.

Főiskolásként rendszeresen jártam Pécs akkor még egyetlen állami antikváriumába, ahol pár forintért árulták a német műveltségű egykori polgárcsaládok hagyatékából odavitt regényeket, lexikonokat és szakkönyveket. Ezek a régi, de általában kifogástalan állapotú könyvek csak pár forintba kerültek, mert többségüket még fraktúr – magyar közkeletű nevén „gót” – betűkkel nyomták, és ezért inkurrens állománynak számítottak. Ezek alapozták meg a házi könyvtáramat. Még a vásárlás napján neki is álltam egy-egy új szerzeménynek. A gót betűs német szövegek olvasását autodidakta módon tanultam meg. Ez kezdetben igen lassan ment, részben az akkor még szerény német szókincsem miatt, tehát sokszor nyúltam közben a szótár után, de nem adtam fel. Öröm volt számomra a jórészt szép kiállítású könyveket kézbe venni, és a tartalmukkal ismerkedni. Alapjában csak a nagybetűket kellett megtanulni, mivel csak azok térnek el jelentősebben az antiqua betűktől. Ez biztasson mindenkit, aki maga kíván nekiállni ilyen szövegek olvasásának.

Ma az interneten több portál kínál segédanyagokat ehhez a tanuláshoz, természetesen akár online is. De letölthetők ilyen fontok a számítógépünkre, gyakorlásképp írhatunk ilyen betűkkel szövegeket – akár magyarul is, csakhogy szokja a szemünk e betűket. Mindenkit bátorítok, aki már tud valamilyen szinten németül, hogy vágjon bátran bele. Ha esténként csak a párnánk alá teszünk gót betűs könyvet, valószínűleg reggel sem fogjuk azt folyamatosabban olvasni, de céltudatos gyakorlással egyetlen törtszárú betűcsaláddal – a tág értelemben vett fraktúrral – nyomtatott szöveg sem lesz többé kihívás.

Aki a német folyóírások – Kanzlei-, Kurrent-, és Sütterlinschrift – izgalmas világával kíván megismerkedni, annak az internet számos lehetőséget kínál erre is. Ugyancsak letölthetők ilyen fontok a számítógépünkre, gyakorolhatunk úgy is, hogy a saját szövegünket próbáljuk például Sütterlin-írásban elolvasni. A kézírásos szövegek elolvasása mindenképp nagyobb kihívás, mint a nyomtatottaké, mivel minden kézírás egyedi. Ha a szöveg szerzője nem ismerte az irodalmi nyelvet, akkor a saját nyelvjárásában írt fonetikusan. Ehhez társulhat a nagyfokú gyakorlatlanság a betűk megrajzolásában. Ezek a szövegek az igazán kemény diók.

Meddig voltak használatban az úgynevezett gót betűk? 

A gót betűk a középkorban Európa-szerte elterjedtek, de legtovább a német nyelvterület országaiban maradtak a nyomdák mindennapos betűi. A hivatalos használatukat a Nagynémet Birodalomban maga Hitler tiltotta meg egy 1941. január 3-án kelt, és helyettese, Martin Bormann által jegyzett körlevélben azzal az indokkal, hogy azok „zsidó betűk”. A háborús körülmények között természetesen lehetetlen volt máról holnapra minden nyomdát kellő mennyiségű antiqua betűvel ellátni, amit a körlevél „normál írásnak” nevezett, de a külföldnek szánt német nyelvű újságokat rögtön átállították erre. Tehát elsősorban a propagandaanyagok hatékonyságát kívánták ezzel a döntéssel növelni. A zsidóknak semmi közük nem volt a nekik tulajdonított Schwabacher betűk kialakulásához, már csak azért sem, mivel a nyomdászat a feltalálása óta céhes keretek között folyt, és ezeknek csak keresztények lehettek tagjai.

Egy kis történet még idekívánkozik: a Völkischer Beobachter, a Nemzetszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) „harci lapja” egy müncheni elővárosi lapból nőtte ki magát. A jogelőd a vidéki kis lapok ismeretlenségéből akkor lépett elő, amikor a kiadási jogát 1920-ban Adolf Hitler, és az ő szűk környezetéhez tartozó néhány személy megvette. A náci vezetésben senki sem tudta, hogy a pártlap egy olyan fraktúr-betűtípust használt nap mint nap, amelyet Emil Kann (1883–1972) – művésznevén Lucian Bernhard – zsidó grafikus és tipográfus még 1913-ban az elődlap, a Münchener Beobachter számára tervezett.

A tört szárú betűcsaládokat – Gotisch, Rotunda, Schwabacher, Fraktur – a nyomdaipar máig használja, bár messze nem olyan mértékben, mint 1941-ig. Kis kiadók hagyományápolásból így nyomtattatják a könyveiket, folyóirataikat, de ne feledjük a régi művek facsimilie kiadásait sem. Több újság neve a címoldalon máig ilyen betűkkel jelenik meg. E betűcsaládok alkalmazása általában konzervatív értékrendet sejtet. Emellett szubkultúrák is használják ezeket a betűket, gondoljunk csak a heavy metal zenekarok lemez-, vagy CD-borítóira, a rajongók pólóira, és a tetoválásokra. A skinhead és neonáci csoportok is előszeretettel alkalmaznak gót betűket, mert úgy gondolják, hogy ez „a” német betű. De ez tévedés, a fraktúr betűtípus nem a „germán szellem önkifejeződése”, hanem Európa kulturális öröksége.

Mennyiben különbözik a korábbi évszázadokban használt német nyelv a maitól?

A nyelvtudomány a 17. század közepétől beszél a Neuhochdeutschról, az újfelnémetről, mint a modern német nyelv alapjáról. Ez a kor literátorai által kialakított írott nyelv volt, tulajdonképp számos német dialektus konglomerátuma. Erre az időszakra esett a felvilágosodás és az első ipari forradalom is, ami egyben a nyelvmegújítás korszakának is tekintendő. A filozófia, a tudományok, az irodalom és a technika fejlődése révén rengeteg új szó jött létre. A szavak alaktanában – például birtokos eset, többes szám – is történtek változások az elmúlt évszázadokban.

A radikális társadalmi, politikai és gazdasági átalakulások által generált sajátos szavak és fogalmak kialakulása náci korszak, vagy az NDK fennállása idején jellemezték a német nyelvet. Tehát a szókincs látványos és szakadatlan gyarapodása, valamint – főként korunkban – a technikai változások miatti viszonylag gyors elavulása tűnik szembe leginkább.

Mivel 1871-ig nem létezett egységes német állam, nem létezett egységes német helyesírás sem. A német nyelvű országok először 1901-ben állapodtak meg a mindenhol érvényes helyesírási szabályokról, amik azóta szintén több reformon estek át. És akkor még nem ejtettem szót a szavak kiejtésének egységesülési folyamatáról. Az utóbbi évtizedekben egyre erősebb az angol szavak térhódítása az írott és a beszélt német nyelvben. Ennek több oka is van. Az egyik ok a német gazdaság nemzetközi beágyazódottsága, a másik az IT-technológia szerepe a mindennapi kommunikációban, de a globális szórakoztató ipar befolyása is igen erős. Vannak német zenei együttesek, akik csak angol nyelvű dalokkal jelentkeznek. Természetesen a német nyelvművelő egyesületek törekednek a német nyelv tudatos használatára, és igyekeznek az idegen eredetű szavakat kerülni. Elvileg mindenre lehet német szót alkotni, mindent le lehet fordítani. Hogy egy abszurd példát említsek, a Skywalker lehetne ugyan Himmelsspaziergänger, de a többség számára mégis Skywalker marad. 

Mi volt az eddigi legnehezebb munkája, és mi okozta a nehézséget vele?

Egy hagyományőrző huszárcsapat tudni szerette volna, milyen volt 1867 előtt a császári és királyi hadseregben a huszárlegénység és a tisztek ruházata, felszerelése, fegyverzete. Találtak az interneten egy 1839-ben, Bécsben kiadott szabályzatot. Ennek fordításával sokat küzdöttem, mivel az jórészt az előállításukhoz szükséges kézműipari folyamatok leírásából állt. Ezekre a korban nem volt magyar szó, vagy ha volt, nem került be semmilyen szótárba. Időközben a katonacsizmákat másképp gyártják, más alapanyagokból és gépesített technológiával. Az utolsó csizmadia, aki még a leírtak alapján dolgozott, vélhetően több mint száz éve meghalt. Tehát nem tudtam szakemberhez fordulni. De ugyanez vonatkozott néhány szabóipari kifejezésre is. A fordításomban emiatt maradtak ugyan feloldhatatlan német szózárványok, de a megbízó így is megköszönte a munkámat, mivel kiderült számára, hogy bizony másképp nézett ki a huszárfelszerelés, a „montúr”, vagy a ló felmálházása a 19. század első felében, mint azt korábban képzelték.

Melyik volt az eddigi legérdekesebb régi német szöveg az Ön számára és miért?

A sok érdekes szöveg közül dr. Alexander Kohut pécsi főrabbi búcsúbeszédét emelem ki, amelyet 1882. július 8-án tartott a pécsi zsinagógában. Ő nyolc év pécsi szolgálat után foglalta el a nagyváradi izraelita gyülekezet meghívását az ottani rabbiszékbe. A beszédét németül tartotta, melynek tizenkét oldalas kéziratát a pécsi hitközségnél hagyta emlékül, és az megőrződött. Szerencsére a két háború között valaki legépelte a beszédet, mivel az eredeti vékony lapok időközben nagyon megbarnultak. Ez volt az első német kézírásos szöveg, amit a gépelt változat mankójára erősen támaszkodva megértettem. Máig ható élményem, hogy a zsidó teológiai tudományok e kimagasló művelőjének gondolatait betűzgetve szerezhettem meg első ismereteimet a „deutsche Kurrentschrift”, azaz a német folyóírás világában, és egyúttal a pécsi izraelita hitközség történetének egy szeletébe is bepillantást kaptam.

Miért jár jól az ebben az írásmódban járatlan kutató, ha profi szakemberre bízza a munkát?

Egyrészt jelentős időt takaríthat meg vele. Másrészt kellő paleográfiai tapasztalattal és megalapozott nyelvtudással a szavak esetleges hibás kiolvasásának veszélye minimális. Márpedig ez az alapja a pontos forrásközlésnek, vagy a korrekt fordításnak. A kutató szakmai hitele emiatt nem szenvedhet csorbát.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Erzsébet királyné és a magyarok – Tudományos konferencia Pécsen

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PTE BTK) és Egyetemi Levéltára, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága

X