A helytartó – BBC History 2018/3.

… a bűnhődés elmaradásáról – Szerkesztői előszó

Ebben is a legszerencsétlenebből alakultak a dolgok. Pritz Pál mélyre tekintő – voltaképpen Magyarország világháborús történelmének sarokköveit is bemutató – cikkéből ez is kitűnik: a náci rendszer egyik kimagaslóan tehetséges, rendíthetetlen hívét fogtuk ki helytartóként. Nyilvánvaló, hogy a magyar történelem legsúlyosabb tragédiája nem egyedül a világtörténelmi konstellá­ció számlájára írható, abban múlhatatlan szerepük volt a magyar uralkodó osztályok prominenseinek, ám az is vitathatatlan, hogy a mértékben erősen személyes része volt Veesenmayer-nek, aki rendkívül agyafúrt érvrendszerrel szorgalmazta Magyarország német megszállását, majd teljhatalmú megbízottként teremtette meg a feltételeket a magyar zsidóság megsemmisítéséhez. Pritz Pál kimondja, az Auschwitzba küldött hatszázezer magyar pusztulásában a főszereplő nem az alacsony rangfokozatú Eichmann alezredes, hanem a birodalmi vezetés első vonalába tartozó Veesenmayer.

Veesenmayer 1945 utáni sorsa iskolapéldája a háború utáni igazságszolgáltatás groteszkségének. Föladta magát az amerikaiak­nak, kemény húsz évre ítélték, majd hat év után kiszabadult, képes­ségeinek megfelelő munkát kapott – Franciaországban képviselt egy német céget –, utána sikeres üzletember, végül nyugdíjba vonulva igen tisztes jólétben élte le utolsó éveit.

A „három nagy” sem így képzelte a felelősségre vonást. Nürnbergben 23 kiemelt bűnöst állítottak a nemzetközi tör­vény­szék elé, s mintegy 200 vádlottról az úgynevezett „további nürnbergi perekben” mondtak ítéletet – Veesenmayer is egy ilyen bírói testület előtt számolt be hűvös tárgyilagossággal tetteiről. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a nürnbergi perek szolgáljanak mintául a többi ország bíróságainak, ám ez nemcsak azért nem alakult így, mert számos országban – leginkább Franciaországban és Olaszországban – tízezres nagyságrendben lincseltek meg kollaboránsokat, s a jéghideg termekben tartott nyilvános népbírósági perek gyűlölettől túlfűtött légkörét össze sem lehetett hasonlítani a közönség elől elzárt nürnbergi tárgyalótermek rideg nyugalmával.

Ennél lényegesen fontosabb, hogy a hidegháború szele már nagyon hamar elérte az igazságszolgáltatásra hivatott megszálló hatalmakat, ily módon a kezükre került nácikat saját céljaiknak megfelelően használták föl. Veesenmayer ugyan megjelent a budapesti népbíróság előtt, de tanúként és nem vádlottként bocsátották legfőbb bűneinek tetthelyére, sőt az amerikaiak még azt is kikötötték, hogy csak Magyarországon tanúskodhat, nem engedhetik át Csehszlovákiába és Jugoszláviába, pedig ott is nagy érdeklődés volt iránta. Miután készségesen megtette másokra terhelő vallomását, 1947-ben visszavitték a számára biztonságot jelentő Németországba. És ezzel a futó magyar kalandnak is vége lett számára. Amikor 1974-ben, három évvel a halála előtt öt órán át beszélgetett Bokor Péterrel, a bűntudatnak a szikráját sem mutatta, s a németek legnagyobb hibáját abban látta, hogy nem nyerték meg a háborút.

Papp Gábor
főszerkesztő