A hódmezővásárhelyi Emlékpont és a kommunista múlt amerikai szemmel

Az Emlékpontba belépve elsőként annak hatalmas mérete tűnt fel, hiszen Hódmezővásárhely – mondhatni – kisváros, ahol a nagy épület valósággal kiugrónak, már-már hivalkodónak tűnhet. Túlméretezettsége viszont szimbolikusan kifejezi, mekkora hatást gyakorolt a városra és lakóira a kommunizmus, hiszen jelenlétét gyakran az ilyen kisvárosokban lehetett leginkább érzékelni. Az ilyen településeket különösen megkínozta ennek a hazug ideológiai rendszernek a mindenhol kísértő jelenléte, illetve annak helyi kiszolgálói. Valójában Magyarországon minden kis- vagy közepes méretű városnak lehetne ekkora múzeuma, tele a helyiek személyes történeteivel a kommunista időszakból.

A cikk szerzője, Stephen Sholl a Virginia Tech Egyetem mesterképzésének végzős hallgatója. A Hungary Foundation és Mathias Corvinus Collegium Budapest Fellowship Programjának junior fellowként a Nemzeti Emlékezet Bizottságánál végez kutatásokat. Írását a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Újkor.hu együttműködésének keretében közöljük.

Bent a múzeumban már világossá válik, hogy azért ilyen méretű ez az intézmény, mert egy egész régiót képvisel, így pedig joggal jár neki ekkora emlékhely. A budapesti Terror Háza Múzeummal ellentétben az Emlékpont nem országos hatáskőrű, hanem elsősorban Hódmezővásárhelynek és kapcsolódó településeinek a hányattatásaira összpontosít. A múzeum minden helyisége különálló témáról szól, amelyek közül az erőszakos kollektivizálás, az ellenállás, a kommunista művészet és az elnyomás nevezhetők legjelentősebbnek. A termek mindegyikében videóvetítés zajlik, a személyes interjúkon – a megszólalók között a sorsfordító események tanúi, a diktatúra áldozatai és elszenvedői éppúgy szerepelnek, mint helyi pártfunkcionáriusok vagy a szocialista vállalatok vezetői is – keresztül valósággal életre kel a történelem.

Mindegyik terem lenyűgöző a maga nemében, bár a témák súlyossága nyilván változó. A kényszerű kollektivizálásra szánt helyiséget úgy tervezték, hogy egy szántásnak nézzen ki, ahol a kollektivizálás hódmezővásárhelyi kihívásait szemléltető idővonal segít megérteni e folyamat helyi hatásait. Az ellenállásról szóló rész talán a leginkább magával ragadó: emléket állít az ellenállás három mártírjának; valamint a falon található a helyi „fehér gárda” összes tagjának neve is. Ráadásképp itt is sok a videóanyag; az ellenállók hozzátartozói mesélik el történetüket a látogatók számára. A Paraszt Párizs nevű, képzőművészetre összpontosító termet úgy tervezték, hogy középen egy szovjet katona gigantikus szobra áll. A falak színe váltakozva vörös és fehér: a vörös falak a kommunista élet idealizált jeleneteit (ún. szocreál), a fehér falak pedig az akkori helyi művészet jóval komorabb hangvételű alkotásait vonultatják föl. Ez a kettéosztás tökéletesen ábrázolja a kommunista propaganda és a vasfüggöny mögötti élet realitásai közötti különbségeket. Egyúttal szemléleti, hogy a hivatalos ideológiával, az elvárt, egyetlen stílussal szemben, milyen kifejezésmóddal éltek a helyi művészek.

A kommunista rezsim elnyomását bemutató terem a múzeum alagsorában található. Ennek a helyiségnek a középpontjában államvédelmi katonák óriási szobrainak alsó felét láthatjuk. A szobrok amúgy nagyjából két emelet magasak, de az alagsori teremben csak a térdükig látunk. A helyiség két oldalán lévő tükrök olyan illúziót keltenek, mintha óriási katonák lábai között járnánk. Ez tökéletesen érzékelteti azt a kilátástalanságot, amelyet a kommunista rendszer alatt oly sokan éreztek. Mivel a Vörös Hadsereg támogatta Közép-Európa bábállamait, ez a terem jól átadja, milyen aprónak érezhette magát az átlagpolgár a rezsimmel és az elnyomás erőszakszerveivel szemben.

Amerikaiként nehéz átérezni azt az összetett érzületet, amelyet a magyaroknak és más népeknek a kommunizmus alatt kellett megélniük. Számunkra az 1950-es és 1980-as évek közötti periódus a viszonylagos jólét, a formabontó divat, a nosztalgikus tévéműsorok és az állampolgári jogok kiteljesedésének időszaka volt. A vasfüggöny mögött élők ennek viszont az ellentétét élték meg. Nemcsak az állami terror szélsőséges eseteire gondolhatunk itt, mint amilyenek a kivégzések, a kínzások és a bebörtönzések is voltak, hanem a hétköznapi rettegésre is, ami sokkal átfogóbbnak és a társadalomra nézve károsabbnak bizonyult. A végtelen propaganda, a vagyonelkobzás, az állampolgári jogok megcsorbítása és a reformok elfojtása mind káros hatásokkal jártak; ezekről is emlékeznünk kell! Ez a múzeum mind Hódmezővásárhely, mind a környező régió tekintetében ezt a célt valósította meg.

Írta: Stephen Sholl
Fordította: Surjányi Dávid

Ezt olvastad?

Az egyensúly művészete – Finnország útja a NATO-tagság felé

Természeti szépsége és magas életszínvonala miatt sokakat vonz Finnország. Kevesen tudják azonban, hogy az ország külpolitikája a 20. század folyamán

X