Huszt várának sorsa – Miski Péter előadása a Gyalókay-kör szervezésében

2022. április 12-én Miski Péter történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának abszolvált hallgatója, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa „Thököly uram örökké is haragszik rám, de uramnak, hazámnak tartozom többel” címmel tartott előadást az Intézet tudományos műhelye, a Gyalókay-kör szervezésében. A Huszt várának birtoklásáért vívott küzdelmekről szóló beszámolót bárki meghallgathatta, aki ezen a napon ellátogatott a múzeum Márványtermébe.

Az előadás plakátja. Készítette: Földházi Gyula

Az előadást Lázár Balázs hadtörténész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Kutató Osztályának vezetője nyitotta meg. Mondandójának elején kifejtette, hogy a koronavírus-járvány okozta korlátozások sajnálatos módon ezt a tudományos fórumot is negatívan érintették, hiszen a műhely kénytelen volt felfüggeszteni a korábban többnyire havonta megtartott rendezvényeit, a járvány következtében pedig elmaradtak, feledésbe merültek a rendszeres találkozások. Miski Péter előadása tehát éppen ezért is volt kiemelkedően fontos a Gyalókay-kör számára, mivel ezzel az előadással igyekeznek visszatérni, és a jövőben ismét rendszeresen tartott beszámolók révén lehetőséget biztosítani minden korszak hadtörténelmi témával foglalkozó történésze számára kutatási eredményeik bemutatására.

Lázár néhány mondatban bemutatta ifjú kollégáját, valamint a Gyalókay-kört a közönségnek, amely a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos műhelyeként lehetőséget biztosít hadtörténeti témájú előadások tartására. A történészek a kör rendezvényein beszámolhatnak kutatásaik aktuális állásáról, témáik érdekes vonatkozásairól. A névadó Gyalókay Jenő (1874–1945) katonatiszt, hadtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Hadtörténeti Levéltár csoportigazgatója és a Hadtörténelmi Közlemények szerkesztője volt, aki a középkori és újkori magyar hadtörténet számos fontos kérdésével, így például a nemesi felkelések történetével, valamint az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc témájával is foglalkozott.

Miski Péter a felvezetést követően át is vette a szót, s közel egyórás prezentációja során alapos, érdekes és – a hallgatóságnak a témában esetleg kevésbé jártas tagjai számára is – közérthető összefoglalást adott Huszt várának történetéről. Előadása elején néhány alapinformáció felvázolásával a vármegye kialakulásától kezdve igyekezett bemutatni Máramaros vármegyét, valamint Husztot. A térképekkel színesített előadás bevezetőjéből megtudhattuk, hogy Huszt – bár a királynéi birtokok egyike volt – az évszázadok során többször került magánkézbe. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy Huszt fontos kereskedelmi kapcsolatokat ápolt a lengyel–litván unióval, valamint elhelyezkedésének köszönhetően – a Partium területén feküdt – jelentős szerepet játszott a sóút, illetve a Habsburgokkal, valamint a török területekkel szembeni védelemben is.

Fotó: Illés András

A terület 17. századi birtoklásában az első fontos időpont 1618 volt, amikor Bethlen Gábor a hozzá tartozó uradalommal együtt öccsének, Bethlen Istvánnak adományozta Huszt várát. Ezt a mozzanatot többek között az 1618. október 4. és 21. között tartott kolozsvári országgyűlésen meghatározott törvények jegyzőkönyvéből is megismerhetjük:

„Huszt várát az alatta levő és hozzá tartozó öt várasokkal, falukkal, azokban lévő vámokkal, máramarusi, más névvel rónai, sóaknáknak fele jövedelmével, ahoz való possessio és portiók felével, mind ezekben való hasznokkal, adajával, dézsmájával és egy szóval minden utilitásával, pertinentiájával, magának megnevezett Bethlen István uramnak, azonképpen szerelmes házastársának az nagyságos Csáki Kristina asszonnak és Bettlen ura fiúágon lévő maradékinak ötven ezer magyar forintban, az fiúág nem lévén vagy deficiálván ő kegyelmek után magok leányágon lévő gyermekinek húsz ezer forintban, erről emanált és közinkben küldött s elolvasott Nagyságod donatio és inscriptiolevelében specificált módok, conditiók alatt inscribálta.”

Az előadó kiemelte, hogy a birtok így tehát leányágon is örökíthető volt. Ugyan Bethlen Istvánnak két fia is született (Bethlen Péter és ifjabb Bethlen István), ám 1646-ban, végrendelete megírásakor már csak lányai voltak életben, fiai utód nélkül hunytak el. A leányági örökösödés ezzel tehát életbe lépett. Bethlen 1646. augusztus 27-én kelt végrendeletében Druzsiána nevű lányára hagyományozta Huszt várát:

„Huszt várának állapotja felől penig így disponálok: Mivel az idvezült Urunk ő felsége donatioja szerint az én fiágon levő maradékimnak defectusán Huszt várának is az leány ágra kell szállani, az Úristen ő szent felsége penig ő atya sujtolásából immár az egyetlen egy idvezült fiamat is magtalan szólította ki ez világból, ez okon Huszt várát hagyom Bethlen Drusianna leányomnak; […]”

Szintén e végrendeletben olvasható, hogy arra is volt mód, hogy ismét fejedelmi birtokká váljon Huszt, pénzzel ugyanis ki lehetett váltani ezeket a területeket. Ekkor azonban a Bethlen lányok között egyenlően kellett volna elosztani ezt a pénzt:

„Ha pedig leányomtól és maradékjoktól sucessu temporis kiváltanák Huszt várát más fejedelmek […] oszoljon egyiránt az summa közöttek mind Bethlen Kata, Anna, Drusianna leányom között és maradékjok között.”

Az előadó ezután rátért Bethlen István és családja életének fontosabb eseményeire, a csomópontok ismertetésére. Ebből megtudhattuk, hogy Bethlen István máramarosi és hunyadi főispán, később pedig – Bethlen Gábor hadjáratai alatt – Erdély helytartója is volt. Első felesége a már említett Csáky Krisztina volt, e házasság révén jelentős Bihar vármegyei területek – a Czibak-birtokok – kerültek Bethlen kezébe. Tőle született ifj. Bethlen István és Bethlen Péter; előbbi Bihar vármegye, utóbbi pedig Máramaros és Hunyad vármegye főispánja lett. Bethlen István igyekezett jelentős felső-magyarországi arisztokrata családokkal kiházasítani rokonságát, amivel még inkább beágyazta bátyja hatalmi törekvéseit (ilyen család volt többek között a Széchy és az Illésházy família).

Fotó: Illés András

Az előadó fontosnak vélte kiemelni Bethlen István második feleségét, Károlyi Katalint, aki idősebb Rhédey Ferenc özvegye volt. Így tehát Bethlen, Rhédey halála után, sógornőjét vette feleségül. Ahogy Miski Péter is fogalmazott,  „a korszakban megfigyelhető mostohatestvér-házasságok egyik ékes példáját mutatták be, mikor első házasságaikból származó gyermekeiket összeházasították, azért, hogy a családi birtokok a későbbiekben egyben maradhassanak.”

Miski ezen kívül említést tett idősebb Rhédey Ferenc 1621. március 25-én kelt végrendeletéről is, melyben feleségére, Károlyi Katára és fiára, ifj. Rhédey Ferencre hagyta birtokait, azzal a kitétellel, hogy fiúörökös híján a család vagyona a Rhédey-rokonságra szálljon. Ezután néhány mondatban kitért a Bethlen-lányok házasságaira is: Bethlen Druzsiána Rhédey Ferenc, Bethlen Anna Gyulaffy Sámuel kővári főkapitány, Bethlen Katalin pedig Zólyomi Dávid háromszéki főkapitány felesége lett. Huszt birtoklásának kérdésében ezek közül csak Bethlen Druzsiána és Rhédey Ferenc házassága játszott fontos szerepet, melyre Bethlen István végrendeletében is kitért:

„Rédei Ferencz uram bírja leányommal Huszt várát.”

Mielőtt azonban ezt ismertette volna az előadó, pár mondatban kifejtette Rhédey Ferenc életét is. A hallgatóság megtudhatta, hogy Rhédey Rákóczi első lemondása után rövid ideig, 1657–1658 fordulóján az erdélyi fejedelmi tisztséget is betöltötte. Mivel azonban ő csak átmenetibernek tartotta magát, nem sokkal ezután lemondott, s máramarosi birtokaira húzódott vissza (többek között Husztra), ahol befelé forduló, elmélkedő protestáns hitének megfelelő életet folytatott feleségével. Bár mind az oszmánok, mind a krími tatárok szerették volna, hogy visszatérjen a fejedelmi pozícióba, ezt ő, s később fia, Rhédey László is elutasította, ahogy visszautasították a Habsburg-felajánlást is ugyanezen poszt betöltésére.

Bethlen Druzsiána és Rhédey Ferenc fia, Rhédey László 1663-ban (27 évesen), még szülei életében meghalt, így férje 1667-es halála után Druzsiána egyedül maradt. Özvegyként a hatalmi játszmákkal is egyedül kellett megbirkóznia, ugyanis mind a türelmetlen rokonság, mind pedig a fejedelmi udvar várta, hogy halála után rá tudják tenni a kezüket a birtokára. 1667 után tehát csak menye, Bánffy Ágnes maradt Huszton, illetve Teleki Mihály védte Druzsiána érdekeit az erdélyi fejedelmi udvarban.

Fotó: Illés András

Az előadás zárásához közeledve Miski előbb Thököly II. István szerepére tért ki; ahogy ugyanis egyre-másra haltak ki az iktári Bethlen-örökösök, úgy vált Thököly egyre erőszakosabbá, s jelentős felső-magyarországi birtokai mellé egyre több erdélyi területet szerzett meg zálogjogon vagy kiváltással. Így került a birtokába többek között Marosillye, Déva egy része vagy Vajdahunyad is.

Az előadó visszautalt az 1665-es évre, amikortól Thököly Imrét nevezték ki Máramaros vármegye örökös főispánjának, melyből következik, hogy Rhédey Ferenc halála után elvileg ő lehetett volna az örökös. Az 1669-es év azonban fordulatot hozott ebben a kérdésben. Egyrészt a január 25. és március 4. között tartott fehérvári országgyűlésnek vissza kellett szorítania az oszmán előrenyomulást a máramarosi sóterületekhez, másrészt Huszttal kapcsolatban Thököly István is ekkor nyújtotta be újabb igényét, hogy fiának, Thököly Imrének végleg megszerezze ezt a területet. Emiatt meg is fenyegette az udvart, hogy amennyiben nem adományozza nekik az országgyűlés a birtokot, akkor erővel fogja azt elfoglalni. Az erdélyi országgyűlés engedett a nyomásnak. A fejedelem azonban csapatokat küldött Huszt védelmére; nem sokkal később deputáció érkezett Huszt várába a helyzet orvoslására, melynek Teleki Mihály is a tagja volt.

A vár úrnője, Bethlen Druzsiána, mivel jó viszonyt ápolt Telekivel, a küldöttség tagjaként felengedte őt a várba, hogy tárgyaljanak. A deputáció többi tagját azonban a vár melletti fehér házban várakoztatták, amikor is 1670. január 18-án

„s ma tizenegy óra tájban szemben lévén az asszonnyal, annak utánna a mint mondják, elájult s mind bágyadtan volt s már most hat óra előtt ez világból ki mult. Nagyságodat azért kérem alázatosan, méltóztassék tudósítani, már én mi cselekedő legyek, mert még már Nagyságod parancsolatját nem veszem, addig innét el nem megyek” – írta Teleki a fejedelemnek, Apafi Mihálynak.

Ekkor írta Teleki feleségének, Vér Juditnak a címben is látható idézetet:

„Igazán, édesem, a mit kerülék, abban esém. Már tudom, Thököly uram örökké is haragszik reám, de uramnak, hazámnak tartozom többel.”

Thököly István és Teleki Mihály ugyanis eddig egészen ügyesen segítették egymást az erdélyi politikában, ám Teleki ekkor szembefordult Thökölyvel, főként amiatt, hogy a huszti vár és uradalom ne kerüljön határon kívülre, királyságbeli főúr kezébe. A várőrséget másnap Teleki a fejedelem hűségére eskette fel, és újabb csapatokat szervezett Huszt védelmére. Apafi engedelmével csak akkor távozott onnan, amikor a várat minden eshetőség ellen az ország számára biztosítva látta. Fáradozásainak jutalma a huszti főkapitányság lett, a következő, 1670. február 15-ére összehívott országgyűlésen pedig tanácsúri méltóságot kapott.

Fotó: Illés András

Miski Péter előadásának végén Teleki Mihály Huszt birtoklásában játszott szerepét összegezte. Bethlen Druzsiána barátként, védelmezőként tekintett Telekire, és ezért számított is támogatására, melyet meg is kapott. Később, halála után azonban az örökség megdézsmálásával, sőt Druzsiána halálának meggyorsításával is megvádolták Telekit. A színvonalas beszámolót követően a hallgatóság kérdései következtek, melyekre az előadó válaszolt. Az így felkínált eszmecsere lehetőségével a jelenlévők közül többen is éltek.

Kiss-Mikó Nikoletta

Ezt olvastad?

Az amerikai Georgetown Egyetem professzoraként dolgozó Ágoston Gábor rendszeresen publikál angol, magyar és török nyelven. Tizedik, ezúttal magyarnyelvű könyve a