Aki király akart lenni? A Szent Korona és Bethlen Gábor

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem alakja és emlékezete megosztó a magyar történelemben. Megítélése a hazaárulótól a magyar érdekek és a református hit védelmezőjéig széles körben megoszlott az idők folyamán. Uralkodása alatt volt az Erdélyi Fejedelemség aranykora, melyet kiváló vezetésének köszönhettek. Azonban magyar király nem lett belőle annak ellenére, hogy a kezébe jutott a Szent Korona.

Fiatalkori évek

Bethlen Gábor 1580-ban született Marosillyén. Nagyapja a mohácsi csatában vezetett vitézeket és Szapolyai Jánost támogatta. Apja, Bethlen Farkas eleinte I. Ferdinánd támogatója volt és a török elleni harcokban jeleskedett, idővel viszont János Zsigmond hívására áttelepült Erdélybe, a fejedelem szolgálatára. Bethlen Gábor anyja Lázár Druzsina gyergyói székely család leszármazottja volt, akinek gyermekei közül még Bethlen István érte meg a felnőttkort. Bethlen Gábor taníttatásában a gyakorlati és hadi tudnivalókon volt a hangsúly. 10 esztendeig tartott a Marosillyei élete Bethlen Gábornak, mivel atyja halála után a fejedelem, Báthori Zsigmond megfosztotta utódait az örökségüktől.

A fiúk anyjukkal Gyergyószerhegyre költöztek nagybátyjukhoz, Lázár Andráshoz. Lázár királybíró volt, előkelő embernek számított, aki a Báthori István lengyel királlyá koronázásán is részt vett. Bethlen protestáns szellemben nevelkedett. 13 éves korában anyját is elvesztette és Gyulafehérvárra ment 1593 augusztusában abban a reményben, hogy visszakérje örökségét. Még nem kapta vissza, de a szerencse viszont rámosolygott, Báthori Zsigmond apródként udvarába vette őt öccsével együtt, Lázár András és Bocskai István várkapitány ajánlására. A politika tudományát, az udvari szokásokat magába szívta. Semmiképpen sem nevezhetjük hiányos műveltségűnek, mint korábban tartották. Ifjúsága egybeesett a nagy horderejű 15 éves háború időszakával és a Bocskai-féle felkeléssel.

A 15 éves háború és a Bocskai felkelés. (Sulinet.hu)

Fejedelmek szolgálatában

A fiatal Bethlen a politikai változások és a csatározások közepette érett férfivá. Szolgálata nem maradt jutalom nélkül, 1599-ben visszakapta birtokát, öccsével pedig megegyezett az örökség felett. 1602-ben Báthori István hadjárataiban vett részt, Székely Mózes oldalán Giorgo Basta zsoldosaival szemben. Székely Mózest támogatta fejedelmi ambícióiban, ahogy a török is. Az új harcokban Bethlen már önálló politikai és katonai feladatokat is ellátott. Basta csapatait sikerült kiűzni Erdélyből, de Székely Mózes fejedelemsége tiszavirág életűnek bizonyult, mivel Brassó mellett legyőzték, ahol életét is vesztette.

Bethlen és a többi erdélyi úr a barcsai találkozón megegyeztek, hogy folytatják a fegyveres harcot. Azt a fontos feladatot kapta, hogy 600 lovas élén menjen Nándorfehérvárra és kérjen segítséget a török nagyvezírtől és engedélyt a fejedelemválasztásra. A törökök a katonai segítséget ahhoz kötötték, hogy válasszanak fejedelmet maguk között. Bethlen volt a legtekintélyesebb közülük emellett a török barátságát is bírta, de a fejedelemséget visszautasította fiatal korára hivatkozva. A valóságban viszont az történt, hogy többek Szilvási Boldizsár sugalmazására, akik maga is fejedelem akart lenni, ellene fordultak. Bethlen megértette, hogy nem jött el az idő és visszalépett.  Ennek ellenére őt tekintették vezéregyéniségnek széles politikai látóköre és harcedzettsége miatt.

A nemzetközi helyzet és a katonai erőviszonyok hatására Bethlen a Habsburg orientációt elvetette, helyette a Portával való együttműködésben látta az egyetlen járható utat. A következő alkalmas személy a fejedelemségre Bocskai István volt. 1604 tavaszán el is kezdte a közeledést az oszmánok felé követek útján és a levelezés megindult a felek között. Bocskai sikeresnek bizonyult a Habsburg ellenes harcokban, Bethlent pedig generálisává nevezte ki. Bethlen magánéletében is változás következett be, elvette feleségül az előkelő sorból származó Károlyi Zsuzsannát. A házassággal jelentős vagyon és tekintély birtokába jutott. Egyik gyerekük sem érte meg a felnőttkort.

1606 decemberében Bocskai István meghalt, de elérte, hogy a magyar rendek érdekeit tiszteletben tartsák a Habsburgok, amit a bécsi béke is tükrözött. Új fejedelemre volt szükség. Bethlen Báthori Gábort akarta fejedelemnek, de nem sikerült neki, Rákóczi Zsigmond lett a fejedelem. Uralkodása alatt Bethlen elhagyta Erdélyt és Ecseden Báthori Gábor tanácsosaként szolgált. Rákóczi Zsigmond képtelennek bizonyult a vezetésre, ezért 1608 március 7-én a kolozsvári országgyűlésen Báthori Gábort választották meg fejedelemnek Bethlen sugallatára. Abban bízott, hogy a 18 éves fejedelemre hatni tud és jó vezetőt képes faragni belőle. De az ifjú fejedelem olyan ambíciókkal bírt, melyek meghaladták a képességei határait.

Kezdetben Bethlen azzal foglalatoskodott, hogy Erdély külpolitikai helyzetét stabilizálja a fejedelem tanácsosaként. Elkísérte a fejedelmet Gyulafehérvárba, a szász városokba, 1608 júliusában pedig Konstantinápolyba utazott követként. Sikeresen elnyerte Báthori részére a szultántól a megerősítést jelentő jelvényeket, az ahdnamét. 1509-ben Pozsonyban a nádorral tárgyalt. 1610-ben tért vissza. Nagy szerepet vállalt a belpolitikai ügyek megoldásában is, mivel összeesküvést leplezett le a fejedelem ellen. Báthorinak sok tanácsadója volt, akik rossz tanáccsal látták el, mint Imrefi János, aki a szászok ellen való fellépésre ösztönözte a fejedelmet. Nagyszebent elfoglalta, megsarcolta és kincstári birtokká nyilvánította. 1611-ben Havasalföldet megtámadta, de Erdélybe betörve Radu Serban vajda megverte. Az oszmánok se nézték jó szemmel a „havasalföldi kalandot”. A gyengült helyzetet látva a császári csapatok bevonulása fenyegetett, de Bethlen török csapatok segítségével meghátrálásra kényszerítette őket.

Báthori Gábor erdélyi fejedelem (Wikipédia)

Bethlen Gábor fejedelemsége

Báthori erőszakos kormányzása és Erdély létére káros lépései elidegenítették magától az erdélyi rendeket. Nem volt hajlandó változtatni az eddig használt módszerein. A társadalmi támogatás hiánya, a vallási feszültségek, a polgárok megterhelése, a rossz úton járó politikai döntések a fejedelemséget rossz helyzetbe hozták. Erdélynek egy erős kezű, felelős vezetőre volt szüksége. A török fenyegetésre Báthori Gábor a Habsburgokhoz fordult segítségért, ami a törökök figyelmét sem kerülte el. Az erdélyi rendek ellene fordultak. Bethlen Gábor is szembefordult vele, ő volt az a vezető, akit az oszmánok és az erdélyi rendek is szívesen láttak volna fejedelemként. Sorra látogatta az oszmán méltóságokat, sikeresen, támogatókat szerezve. Így jutott el Drinápolyba, ahol a szultánnal és a nagyvezírrel találkozott. 1613 márciusában már eldöntötték, hogy Bethlen Gábor lesz Erdély új fejedelme. Fejedelemmé tételét hatalmas török-tatár sereg felügyelte. „Féltekben szabadon” meg is választották az erdélyi rendek. Báthorit meggyilkolták a hajdúk tisztázatlan körülmények között. Az oszmánok pedig fosztogatva elhagyták az országot.

Bethlen rendkívül nehéz helyzetbe került, mert az oszmánok 1614 őszén visszakövetelték Lippát és Jenőt tőle. Nem kockáztatott háborút, úgy döntött, hogy átadja a várak egyikét. A katonasága megtagadta a kivonulást. Erre 1616-ban maga Bethlen foglalta el a várat. Ezután az eset után a „Mohamedán Gábor” becenevet kapta. Erdély a függetlensége maradékát is elvesztette, úgy tűnt. Bethlen sikeresen megszilárdította a hatalmát a szászok jogainak visszaállításával (bár először ő is bevonult Nagyszebenbe, elkövetve elődje hibáját), Báthori híveinek meggyőzésével és a fejedelmi hatalom centralizálásával. Hosszú tárgyalások után II. Mátyás megegyezett Bethlennel és elismerték őt az 1615 május 6-án a nagyszombati egyezményben.

II. Ferdinánd király (Wikipédia)

Bekapcsolódása a harminc éves háborúba

A cseh rendek és a Habsburg uralkodó között konfliktus kezdett kialakulni a protestantizmus üldözése kapcsán és az abszolutista intézkedések miatt. 1618-ban Prágában három Habsburg követet kihajítottak a vár ablakán. Felkelés tört ki. II. Mátyás rövidesen elhunyt. II. Ferdinánd, az új Habsburg uralkodó fanatikus katolikus volt és fellépett nagy erővel a cseh rendek ellen. Ez a konfliktus viszont háborúkat és hosszan ható következményeket indított el, amit harminc éves háborúként ismerünk. Ferdinánd segítségre hívta a magyarokat, Erdély és az Udvar viszonya is tisztázottnak tűnt. 1619 március végén Nagykárolyban aláírták Bethlen elismerését Erdély fejedelmének. A fejedelmet megkeresték ugyan a csehek, de nemmel válaszolt a megsegítésükre. Színjáték volt, mögötte az állt, hogy a valóságban már fölkészült a beavatkozásra, mindössze a Porta válaszára várt.

Mikó Ferencet küldte a Portára, hogy megkapja az engedélyt a szultántól és a nagyvezírtől, 1619 július 21-én részt is vett az audiencián. Bethlen terveiről valószínűsíthetőleg nem tudtak az oszmánok a követ érkezéséig. Bizalmatlansággal fogadták és Jenő várának átadását követelték. Bethlen Gábort le is akarták cserélni a Habsburgok és még voltak havasalföldi jelöltek is. Ügyes diplomáciai képességekkel sikerült a feszültséget csökkentenie azzal, hogy a várat nem engedheti át, mert a Habsburg fenyeget, míg Habsburg részről a nagyszombati egyezmény biztosította. Bethlen Gábor segédcsapatokat kapott, de csak úgy, hogy testvére Erdélyben vajda lesz, ő pedig Magyarország királya. Tehát nem egyesülhet a kettő. Bethlen Gábor a portai haderőt akarta felhasználni befolyásos oszmán urak lefizetésével. De az oszmánok a lengyel fronton hadakoztak. Így az oszmán hadigépezet nagyobb része nem a magyar hadiszíntéren lett bevetve.

Be volt biztosítva a fejedelem és Moldva és Havasalföld irányából, de elővigyázatosságból nehezítette az átjárást Erdélybe. A magyar oldalon későn ismerték föl, hogy Bethlen félrevezette őket és támadásba lendült. A kassai főkapitánynak a hajdúk elleni fellépést ígérte, akik se a török, se a Habsburg oldalról nem számíthattak jóindulatra. Bethlennek szeptember 5-én a szövetséges Rákóczi György Kassa kapuit kinyitotta. Egyesülve az erdélyi hadak és magyarországi hajdúk behatoltak a felső-magyarországi megyékbe. Nem tudták először mit akart, még az oszmánok sem, de szeptember-október környékén már világos volt. Deák Mehmed temesvári pasa is csatlakozott Bethlen támadásához. A magyarországi oszmán főméltóságok és a nagyvezír a fegyverszünetet meg akarták tartani és követet küldtek, hogy megtekintse a magyarországi eseményeket. Bethlen II. Mátyás halálhírét, II. Ferdinánd erdélyiek „bálványimádásra való kényszerítését” és azt, hogy meg fogják koronázni Magyarország királyának adta Borsos Tamás követ számára, hogy az oszmán félnek közvetítse. Ezzel Ferdinánd legitimációját támadta és az oszmánok segítségét biztosította.

Bethlen Habsburg ellenes hadjáratai (ELKH BTK TTI Térképtár)

Bethlen Gábor és a Szent Korona

Első hadjáratsorozata (1619–1621) idején Felső-Magyarország teljesen a kezébe került, az érsekújvári erőd és Nagyszombat elfoglalása után 1919 októberétől már Pozsony is a kezében volt. Novemberben az evangélikus Sopron is meghódolt a protestánsokat támogató fejedelemnek és a Nyugat-Dunántúl katonai hadellátó központja lett. Az 1608 óta a pozsonyi várban őrzött Szent Korona 1619 októberében Bethlen Gábor kezébe került, miután a katonák megadták magukat. Jelentős politikai előnyre tett szert a koronával. A fejedelmet az ország politikai elitjének jelentős része 1620 végén, Besztercebányán magyar királlyá választotta. A koronát pecsétjeire és pénzeire is fölvésette. Bár Pozsonyt a Habsburgok sikertelenül ostromolták a cseh felkelők 1620 november 8-i fehérhegyi vereségét követően a koronát Zólyom várába szállíttatta. A kozákok fenyegetni kezdték a várat. A császári csapatok előretörése nem állt meg és előbb Kassára vitette 1621 áprilisában, majd júliusban Ecsed várába a koronát.

A korona utazása kapcsán született meg a fent látható 17. századi ábrázolás, az „országtábla”, mely a Koronához ténylegesen tartozó, vagy csak jogigény szerint függő országokat ábrázolja. Bethlen nem vihette Erdélybe a koronát, mivel ellenkezett az 1608-ban hozott törvényekkel, melyek kimondják, hogy az ország területén kell tartani és a magyar rendek sem fogadták volna el. Érdekesség, hogy nem csak a koronát, hanem a koronázási jelvényeket vitette el, továbbá még a pozsonyi koronaterem vasajtaját is. A korona őrzésére nagy gondot fordított. Ennek reprezentatív okai lehettek.

Bethlen királyságának megvolt a propaganda-háttere, a szultán támogatása és a magyar rendek még meg is választották. Ezek ellenére – joggal tesszük fel a kérdést – miért nem koronázták meg? Egyrészt, törvényes koronázása nem volt, hiszen az esztergomi érsek – pont az ő hadai miatt – Bécsbe menekült. Ugyanakkor a protestáns Pfalzi Frigyes is megszerezte 1919 novemberében a cseh korona, tehát teljesen nem kizárt lehetőség a koronázás. Viszont az érvényessége annál inkább kétséges lett volna. Hatalma csúcspontján, hódításai közepette és a cseh lázadók veresége előtt mondott le a koronáról. Rájöhetett, hogy a protestáns szövetségi rendszerben adott sikerei ellenére, hogy a szultán vazallusaként sosem lehetne önálló király. Fölismerhette, hogy ha elfogadja a koronát, akkor maga hozza el a véget Magyarországnak és oszmán megszállás alá kerülne a teljes ország.

A Szent Korona 17. századi ábrázolása (Savaria.hu)

Saját szavaival így magyarázza:

„Ha én magamat megkoronáztattam volna, soha én nálamnál bolondabb, de nyomorúltabb fejedelem nem lött volna, mert a Porta mindjárt az országnak végházait én tőlem megadni kívánta volna, melyet ha nem cselekedném, azontúl avval fenyegetne, hogy ellenem támad az német mellé.”

Kérdésünkre több választ kaptunk. Bethlen Gábor inkább politikai ütőkártyaként tekinthetett a Szent Koronára. De tagadhatatlan, hogy voltak ambíciói a magyar és talán még a cseh királyi címre is. Mindezt oszmán védnökség alatt képzelte el. Viszont a körülmények hatására a korona átadására kényszerült. Az is segített neki a döntésben, hogy az oszmánok nem engedték volna, hogy egyesítse Erdélyt és a Magyar Királyságot.  Végül nem állt sem az ő, sem a magyarok érdekében, hogy király legyen. Továbbá volt török-tatár segítsége, de a Porta inkább a lengyel hadiszíntéren vetette be a fő haderejét. A cseh-magyar együttműködést sem karolták fel, nem tartották kivitelezhetőnek.

Érsekújvár ostroma és Pozsony látképe a jobb sarokban (OSZK Régi Nyomtatványok )

Az 1622-es soproni koronázódiéta

E kompromisszum létrejöttét a magyar köztudat és többnyire még a történetírás is elfeledte. Pedig fontossága vitathatatlan a magyar történelemben. Már az is beszédes, hogy a Thurzó Szaniszlót, aki Bethlen Gábor egyik főkapitánya volt, fél évre rá az uralkodó nádorrá nevezi ki. Sopronból koronázóváros lett és fontos kompromisszum színhelye. A kiegyezés fontossága a Habsburg monarchia történetéből is jelentős, hiszen egyik legnagyobb válsága idején került szemben Bethlen Gáborral. A fehérhegyi csatáig súlyos válságban volt a monarchia.

A rendek két táborra szakadása fontos az egyezség megértéséhez. Többen elégedetlenek voltak vallási okok miatt, mivel a protestáns követelésekből kevés vált valóra és az uralkodó ellenreformációs törekvésekbe kezdett. Mások Bethlenhez a fegyverek nyomására csatlakoztak. 1621-re a fejedelem támogatottsága már jelentős volt a rendek körében. Az uralkodó mellett kisebb, de befolyásosabb csoport tartott ki. A főpapok, és egyéb egyháziak az alsótábláról, Horvátország és Szlavónia rendjei és bizonyos nyugat-magyarországi arisztokraták. Bár volt neki ára, sokan emigrációba kényszerültek. A legtöbb támogatója Bethlennek sérelmeik orvoslását várta az eseményektől. Bocskaival ellentétben hozzá főméltóságok is álltak. Királlyá választása így nem ütközött különösebb problémába. A Habsburgokat ez katasztrófával fenyegette.

Amiért sikerülhetett a megegyezés az több okból áll össze. Egyrészt, mert az oszmánok a lengyelek elleni hadakozással voltak elfoglalva. Másrészt maga Bethlen fölismerhette, hogy milyen következményekkel járna királysága. A csehek fehérhegyi veresége is segített a Habsburg uralkodó helyzetén. A Német-Római Birodalomban a protestánsok fölött aratott 1622 május 6-i wimpfeni győzelem, a magyar-horvát rendek ellenállása Bethlennel szemben még katonailag is, továbbá a császári csapatok sikeres előre nyomulása mind segítettek a megegyezés létrejöttéhez.

1621 decemberében Nikolsburgban, Morvaországban békeszerződést kötött a császár és a fejedelem. Az 1622-es ratifikációjánál a szerződésnek II. Ferdinánd amnesztiát hirdetett a magyar rendeknek. A fejedelmet Thurzó Imre, majd Thurzó Szaniszló képviselte. II. Ferdinándot pedig Pázmány Péter és Esterházy Péter képviselte külföldi biztosai mellett. A nikolsburgi békeszerződés értelmében Bethlen Gábor lemondott a királyi címről és a korona visszaadását ígérte. Cserébe élete végéig megkapott hét felső-magyarországi megyét, melyek Borsod, Abaúj, Zemplén, Szatmár, Szabolcs, Bereg és Ugocsa voltak. Felső-Magyarország nagyobb része és székhelye, Kassa így a birtokában maradt. A sziléziai Oppeln és Ratibor hercegségeket is megkapta. Ezen felül az említett megyék végvárainak fenntartására az uralkodó évi 50 000 forintot ígért. Az Erdélyi Fejedelemség történetének legnagyobb kiterjedését érte el. A koronát maga a fejedelem adta vissza 1622. március 20-án II. Ferdinánd megbízottjainak. A fejedelem nem nyúlt a felségjelvényekhez, a koronát sem tette fejére, amit a feltöretlen pecsétek is bizonyítottak a koronázási ládán. Az ünnepélyes átadás Révay Péter koronaőr és Kinchy András pozsonyi másodvárnagy jelenlétében történt meg, akik végig őrizték a korona útját Pozsonytól Kassáig.

Az 1622 nyarán összegyűlő soproni országgyűlésen a Magyar Királyság rendiségének csoportjai maguk között és az Udvar között megegyezésre jutottak. A belháborúk és török által sújtott országban sikerült a békét helyreállítani, a magyar urakat kárpótolni és a királyságot helyreállítani. A belháború folytatását, esetleg egy új háború kitörését a törökkel el kellett kerülni mindenképpen, hiszen a harminc éves háború még javában folyt. Tehát létkérdés volt a béke mindkét fél számára és a körülmények miatt nagyon hajlottak a hadakozó felek és az azon belül lévő csoportok a kompromisszumokra. A rendi kiváltságok 1608-ban kivívott pontjait az uralkodó garantálta 17 pontban. Thurzó Szaniszló lett a nádorválasztás győztese és a német katonaság jelentős részét is kivonták a végvárakból.

II. Ferdinánd feleségének, Gonzaga Eleonóra Annának megkoronázása is Sopronban történt. A koronázási jelvények, ékszerek közszemlére kerültek és Thurzó Szaniszló tömeg előtt fel is mutatta a tárgyakat. Rendkívül jeles esemény volt, ezért is ironikus, hogy az utókor elfeledkezett róla. A rendi körben lezajló hivatalos szemle, majd szélesebb körű közszemle ismereteink szerint először történt meg így. A ceremónia kapcsán Sopron is a magyar koronázóvárosok közé került. Sopronban helyreállt a rend a magyar elit és az uralkodó között, amit a ceremónián különféle szerepeket betöltő magyar urak száma is mutatott, akik közül sokan Bethlen hívei voltak.

Az utolsó évek

Bethlen Gábor viszont még nem végzett a Habsburg-ellenes hadjárataival. Még két alkalommal hadakozott német földön, ezúttal török segédcsapatokkal. A második hadjárata a harminc éves háború cseh-pfalzi, a harmadik pedig a dán szakaszához tartozott. A konfliktusok hátterében az állhat, hogy Ferdinánd elutasította több ízben is Bethlen lánykérési kísérleteit. Erre a fejedelem a lutheránus brandenburgi fejedelem lányát, Brandenburgi Katalint vette feleségül. Bethlen politikáját már nem támogatták a magyar rendek, féltették nehezen kiharcolt jogaikat és úgy érezték, hogy Bethlen csak a területét akarja növelni. 1624. május 8 és 1626 december 20-án újra békéket kötött a császárral, melyek a nikolsburgi békét erősítették meg, kisebb módosítással. Bár elégedetlenkedett a fejedelem, jó volt ez neki, hiszen a Habsburg ellenes szövetségből csak ő mutathatott fel sikereket. Rövidesen meg is halt, a fejedelem 1629. november 15-én, Gyulafehérváron tért nyugalomra.

Bethlen Gábor jelentősége a magyar történelemben jelentős. Az Erdélyi Fejedelemség történetének legnagyobb kiterjedését érte el uralkodása alatt, uralkodása alatt megszűntek a véres belső harcok Erdélyben, 1616 óta kívülről sem támadták meg. A fosztogató hajdúk helyzetét rendezte, stabilizálta az országot. Viszont a Habsburg monarchia egyik legnagyobb válsága idején lépett föl ellenük, a szultán jóváhagyásával, oszmán vazallusként. Feltehető, hogy a magyar és a cseh korona megszerzése is fölötlött benne, hiszen a propaganda le volt hozzá fektetve. Viszont nagyratörő vágyainak képes volt határt szabni. A körülmények hatására reálpolitikusként a korona átadása volt a helyes lépés, le kellett mondania róla. A Szent Koronáért cserébe hét felső-magyarországi vármegyét is megszerzett. Magyarország megmaradásához is hozzájárult azzal, hogy visszaadta a koronát az uralkodónak.

Bethlen Gábor politikájának allegóriája Habsburg szemszögből (OSZK Régi Nyomtatványok)

Kaszás Károly

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézet együttműködésének keretében született.

Tájékoztató Irodalom:

Ágoston Gábor – Oborni Teréz: A tizenhetedik század története. Budapest, 2000.

Bethlen Erdélye, Erdély Bethlene. A Bethlen Gábor trónra lépésének 400. évfordulóján rendezett konferencia tanulmányai. Szerk.: Dáné Veronika, Horn Ildikó, Oborni Teréz, Kolozsvár, 2014.

Csetri Elek, Bethlen Gábor életútja. Bukarest, 1992.

Oborni Teréz: Erdény aranykora – fejedelmek tündérkertje. Budapest, 2021.

Pálffy Géza: Egy elfelejtett kiegyezés a 17. századi magyar történelemben. Az 1622. évi koronázódiéta Sopronban. In: Egy új együttműködés kezdete. Az 1622. évi soproni koronázó országgyűlés. Szerk.: Dominkovits Péter – Katona Csaba. Sopron-Budapest, 2014.

Pálffy Géza: A Szent Korona Bethlen Gábor erdélyi fejedelem birtokában. In: A történelem mint hivatás: a Benda-emlékkonferencia előadásai, 2013. november 27. Szerk.: Szijártó M. István. Budapest, 2015.

Pálffy Géza: A Szent Korona Sopronban. Sopron – Budapest, 2014.

Papp Sándor: Bethlen Gábor, a Magyar Királyság és a Porta (1619-1621). Századok, 145. (2011) 4. sz.

Szakály Ferenc, Virágkor és hanyatlás 1440-1711. Budapest, 1990.

Ezt olvastad?

A Vestigia Kutatócsoport 2022. szeptember 9-én Esztergomban rendezte meg Vestigia nostra címmel a XIV–XVI. századi magyar történelmi és irodalmi források