In memoriam Frisnyák Zsuzsa (1960–2021)
Frisnyák Zsuzsa a Kárpát-medence közlekedéstörténetének kutatója, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa másfél éven át méltóságteljesen viselt betegségben, 2021. június 18-án elhunyt.
![Frisnyák Zsuzsa](http://ujkor.hu/wp-content/uploads/2022/02/Frisnyak-Zsuzsa.jpg)
Frisnyák Zsuzsa 1960. március 21-én Miskolcon született. Itt kezdte el iskolai tanulmányait, amelyek 1969-től 1978-ig Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola 1. sz. Gyakorlóiskolájában és a Zrínyi Ilona Gimnáziumban folytatódtak. 1983-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történész és muzeológus diplomát szerzett. Pályaválasztásában meghatározó jelentőségű volt a szülők, Frisnyák Sándor geográfus, egyetemi tanár és Barczaházi Éva tanítónő élethivatása, példaadása, a családi könyvtár, továbbá a rendszeres kirándulások, kezdetben a szülő- és lakóföld (a tájhaza) tágabb környezetében, majd az egész országra, esetenként a határon túlra is kiterjedően. Szerette a természeti környezetet, a történelmi emlékhelyeket, a várakat, a vár-, templom- és kolostorromokat, a régi hidakat és egyéb emberi alkotásokat. A kultúrtáj és annak elemeként az épített környezet megismerése kialakította benne a történelmi időkben élt emberek egymásra épülő, rendszerműködtető tevékenységének, illetve a termelőmunka és a szellemi értékalkotás mélységes tiszteletét, a történelem iránti érdeklődését és egy életre szóló elkötelezettségét.
Oklevelének átvétele után Budapesten, a Közlekedési Múzeumban helyezkedett el, ahol a Kárpát–Pannon térség közlekedéstörténetével kezdett foglalkozni. Két évvel később, 1985-ben – még az egyetemen elkezdett kutatómunkájának folytatásaként – megírta és sikeresen megvédte Az „Erdélyi-üzlet” működése Magyarországon (Az Erdélyi Szépmíves Céh) című bölcsészdoktori értekezését, melynek rövidített változata a történészek rangos folyóiratában, a Századokban került leközlésre. Muzeológusként a honi közlekedési infrastruktúra kialakulásával, fejlődésfolyamatával, társadalmi-gazdasági hatásrendszerével, továbbá a térlegyőzési technikák (közlekedési eszközök) históriájával foglalkozott. Kitűnő szakmai, enciklopédikus tudásának és szervezőképességének köszönhetően hamarosan megbízást kapott időszakos kiállítások rendezésére. Először a Baross Gábor, a vasminiszter (1992), majd a Királyi vonatok (1994) és egyéb időszakos kiállítások megrendezésével olyan szakmai elismerést szerzett, amely alapján megbízták a 150 éves a magyar vasút című állandó kiállítás forgatókönyvének megírásával és annak kivitelezésével.
A kiállítás rendezését, melyet sokéves közlekedéstörténeti kutatómunkája előzött meg, 1996-ban már az MTA Történettudományi Intézet tudományos munkatársaként fejezte be. Egykori professzora, Glatz Ferenc akadémikus meghívására került a történettudomány „első számú” kutatóműhelyébe, de – külső felkéréseknek eleget téve – továbbra is vállalta közlekedéstörténeti kiállítások rendezését, például 2015-ben a keszthelyi Festetics-kastélyhoz tartozó épületben Főúri utazások, úti kalandok címmel. Legutóbb a Szamos menti Komlódtótfaluban található Becsky–Kossuth-kúria helyreállítási projekt részeként az állandó kiállítás tervét készítette el. Sohasem szakadt el az első munkahelyétől, a Közlekedési Múzeumtól. Továbbra is vállalt szakmai előadásokat, tanulmányírást, könyvszerkesztést, lektorálást, konferenciák és műhelybeszélgetések szervezését. Az utóbbi években Vitézy Dávid főigazgató felkérésére aktívan segítette a Közlekedési Múzeum megújulási folyamatát, és közreműködött az új magyar vasúttörténeti kiállítás tervmunkálataiban.
1995-től az MTA Történettudományi Intézetében előbb tudományos munkatárs, 2011-től tudományos főmunkatárs, 2012-től az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének a tudományos főmunkatársaként dolgozott. Az intézeti közös munkafeladatok mellett a Kárpát-medence közlekedéstörténetével, elsősorban a vasúti hálózat fejlődésfolyamatával, térszervező, terület- és településfejlesztő hatásrendszerével foglalkozott. Kutatási eredményeit folyamatosan publikálta a szakfolyóiratokban, a múzeumi periodikákban, továbbá önálló kötetekben és az általa írt-szerkesztett könyvekben. Tudományos és ismeretterjesztő műveinek száma megközelíti a kétszázat, s ebből a Magyar Tudományos Művek Tára 2020-ig terjedő nyilvántartásában 169 tudományos közleménye szerepel. Önálló könyveit – Fejezetek az udvari és kormányzati utazások történetéből (2000), A magyarországi közlekedés krónikája 1750–2000 (2001), Közlekedés, politika, 1945–1989 (2011) – szakmai berkekben nagyra értékelték, az utóbbi 650 oldalas művét az Országos Széchényi Könyvtár besorolta a hungarológiai alapkönyvek közé. Szerkesztője és egyik írója volt a Baross Gáborról szóló életrajzi kötetnek (1997, 2000), az új kutatási eredményeket tartalmazó Közlekedés a Kárpát-medencében (2003) című konferencia-kötetnek, a Képes história sorozatban megjelent Volt egyszer egy vasút című kétkötetes műnek (2009, 2018) és egyéb kiadványoknak. Megemlítjük még a Klement Judittal közösen írt A Siemens története Magyarországon, 1887–2017 című könyvét is (2017).
2007-ben az Áruforgalom, áruszállítás és a magyarországi vasutak (1895) – Vasút – ember – térkapcsolatok című disszertációjával PhD-fokozatot szerzett. S ezt követően mint az MTA Történettudományi Bizottság és az MTA köztestület tagja, nagyobb aktivitással vett részt a tudományos közéletben és a tudományszervező munkában. Nem egészen egyoldalas önéletrajza (2007) szerint több konferenciát, tudományos szimpóziumot szervezett és évente négy-öt tudományos konferencián tartott előadást. Korábban, 1986–1997 között a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedéstörténeti Szakosztályának titkára, majd 1997-től elnöki szerepkörében is jelentős tudományos közéleti és tudományszervező tevékenységet folytatott. A felsoroltakon kívül három OTKA-pályázat témavezetője, és többnek aktív közreműködője volt. Többször nyert Pro Cultura-ösztöndíjat közlekedéstörténeti kutatásaihoz.
Kutatómunkájának térbeli kerete – az időhatároktól függően – a történelmi Magyarország területe (=325 000 km2). Tudományos közleményei primer és szekunder forrásbázisra – oklevéltári, statisztikai és kartográfiai kutatásokra – épülnek, kiegészítve helyszíni, a Kárpát-medence teljes területére kiterjedő vizsgálataival. Az elmúlt két és fél évtized alatt férjével, Phengmaly Péterrel és geográfus édesapjával autós túrákon, évi átlagban 20–30 napos időtartamban a helyszínen tanulmányozhatta a történelmi Magyarország minden tájegységét. Elsősorban a társadalmi-gazdasági folyamatok térbeli lenyomatait vizsgálta (többek közt az áramlási pályákat, a régi pályaudvarokat, a folyami és tengeri kikötőket, átrakó és raktározó rendszereket, a múzeumokban fellelhető közlekedési eszközöket stb.). Egyéni és ösztöndíjas tanulmányútjain (Bécs, Berlin stb.), továbbá a nemzetközi konferenciákon tartott előadásai alkalmával (legutóbb Észak-Írországban és Romániában) megismerte Európa nagy részét, de beutazta Kis-Ázsiát és Egyiptomot is. Külföldi útjain is kereste a közlekedéstörténet tárgyi emlékeit, emlékhelyeit, a geotényezők és a közlekedési hálózat összefüggéseit. Terepmunkáinak tudományos eredményei értékfeltáró műveiben és konferencia-előadásaiban hasznosultak. Előadásait és tudományos közleményeit önállóan szerkesztett tematikus térképekkel, olykor több tízezer statisztikai adat feldolgozásával készült térképeivel szemléltette. Intézeti munkatársaival: Demeter Gáborral és Szulovszky Jánossal együtt kezdeményezője és – más tudományos műhelyek szakembereivel együttműködve – kimunkálója volt a GISta Hungarorum történeti térinformatikai keretrendszernek. A történettudomány terén a térinformatika alkalmazásának egyik úttörője volt, amelynek lehetőségeit invenciózusan használta, nemcsak tematikus térképeket, hanem azok sorozatával animációkat is készített az időbeli változások szemléltetésére. Részt vett tematikus atlaszok, legutóbb a Kisatlasz a dualizmus kori Magyarország regionális társadalmi-gazdasági folyamatainak tanulmányozásához (1869–1910) című mű elkészítésében (1920).
Ismeretterjesztő írásai a História, az Élet és Tudomány, továbbá a Múzsák című múzeumi magazinban és kiállítási katalógusokban jelentek meg. Glatz Ferenc felkérésére 1992–1994 között a História című folyóirat képszerkesztőjeként is dolgozott. Ugyanilyen szerepkörben (és szerzőként is) közreműködött a Magyarok krónikája (1995) címet viselő könyv megalkotásában, mely 1996-ban az év legszebb könyvének járó díjat nyerte el.
Ragaszkodott a szülő- és lakóföldjéhez, s ennek egyik jeleként említjük, hogy csatlakozott a Nyíregyházi Egyetem Földrajztudományi Intézet hisztogeográfiai kutatóműhelyéhez, értékes tanulmányokkal gazdagítva a Nyírség és tágabb környéke, a Bodrogköz, a Hernád-völgy és a Zempléni-hegység közlekedéstörténetét. Szócikkek írásával részt vett A Zempléni-hegység földrajzi lexikona megírásában is. Értékfeltáró és -közvetítő tevékenysége jelentős hozzájárulás volt a Kárpát-medence XIX–XX. századi közlekedéstörténetéhez, térszerveződési folyamatainak megismeréséhez. Életműve maradandóan beépült a honi társadalomtudomány történetébe. Nemzeti elkötelezettségű, élethivatását szerető és magas szinten gyakorló tudós volt, aki önmagáról – az említett rövid életrajzának utolsó mondatában – így nyilatkozott: „Kiegyensúlyozott, a munkáját élvező, boldog ember vagyok.”
Kókai Sándor
Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Kókai Sándor Frisnyák Zsuzsáról szóló írása elsőként a Honismeret 2022. évi 1. számában jelent meg. A szám tartalomjegyzéke elérhető a folyóirat honlapján az alábbi címlapra kattintva.
Frisnyák Zsuzsa egy írással portálunkat is megtisztelte 2019-ben. Harc a Dunáért – A dunai hajózás a 19-20. században című cikke ide kattintva érhető el. [a szerk.]
Ezt olvastad?
További cikkek
Schmidt Éva, az obi-ugor népek őrangyala
Schmidt Éva neve talán kevés embernek cseng ismerősen, annak ellenére, hogy kiváló nyelvész és folklorista volt. Sajnálatos módon viszonylag rövid életet élt, azonban munkásságával maradandót alkotott, és neki köszönhetően az […]
„Olvassanak el mindent, hallgassanak meg minden véleményt, amit csak lehet!” – Interjú Vonyó József történésszel. 2. rész
Két héttel ezelőtt közöltük Vonyó Józseffel készített interjúnk első részét, amelyben főként az oktatás és a pályaválasztás motivációja, körülményei kerültek a középpontba. Most folytatjuk a kutatómunkával, politikai szerepvállalással, településtörténet-írással kapcsolatos […]
Zubovits Fedor, az igazmondó Háry János – interjú Kazareczki Noémivel
Hogyan lehet egy Háry Jánoshoz hasonlított ember mégis igazmondó? Krúdy Gyula minden bizonnyal tudta volna a választ, hiszen ő volt az, aki Zubovits Fedort ezzel a kifejezéssel írta le. A […]
Előző cikk
„A bürokratizált diktatúra tárgyiasulása” – A kommunista településpolitika víziói és gyakorlata című konferenciáról
Az 1971-ben kodifikált minisztertanácsi rendelet, az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció (OTK) 50. évfordulójának alkalmából 2021. december 7-én rendezte meg A kommunista településpolitika víziói és gyakorlata című konferenciáját az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont […]