In memoriam Frisnyák Zsuzsa (1960–2021)

Frisnyák Zsuzsa a Kárpát-medence közlekedéstörténetének kutatója, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa másfél éven át méltóságteljesen viselt betegségben, 2021. június 18-án elhunyt.

Frisnyák Zsuzsa
Frisnyák Zsuzsa

Frisnyák Zsuzsa 1960. március 21-én Miskolcon született. Itt kezdte el iskolai tanulmányait, amelyek 1969-től 1978-ig Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola 1. sz. Gyakorlóiskolájában és a Zrínyi Ilona Gimnáziumban folytatódtak. 1983-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történész és muzeológus diplomát szerzett. Pályaválasztásában meghatározó jelentőségű volt a szülők, Frisnyák Sándor geográfus, egyetemi tanár és Barczaházi Éva tanítónő élethivatása, példaadása, a családi könyvtár, továbbá a rendszeres kirándulások, kezdetben a szülő- és lakóföld (a tájhaza) tágabb környezetében, majd az egész országra, esetenként a határon túlra is kiterjedően. Szerette a természeti környezetet, a történelmi emlékhelyeket, a várakat, a vár-, templom- és kolostorromokat, a régi hidakat és egyéb emberi alkotásokat. A kultúrtáj és annak elemeként az épített környezet megismerése kialakította benne a történelmi időkben élt emberek egymásra épülő, rendszerműködtető tevékenységének, illetve a termelőmunka és a szellemi értékalkotás mélységes tiszteletét, a történelem iránti érdeklődését és egy életre szóló elkötelezettségét.             

Oklevelének átvétele után Budapesten, a Közlekedési Múzeumban helyezkedett el, ahol a Kárpát–Pannon térség közlekedéstörténetével kezdett foglalkozni. Két évvel később, 1985-ben – még az egyetemen elkezdett kutatómunkájának folytatásaként – megírta és sikeresen megvédte Az „Erdélyi-üzlet” működése Magyarországon (Az Erdélyi Szépmíves Céh) című bölcsészdoktori értekezését, melynek rövidített változata a történészek rangos folyóiratában, a Századokban került leközlésre. Muzeológusként a honi közlekedési infrastruktúra kialakulásával, fejlődésfolyamatával, társadalmi-gazdasági hatásrendszerével, továbbá a térlegyőzési technikák (közlekedési eszközök) históriájával foglalkozott. Kitűnő szakmai, enciklopédikus tudásának és szervezőképességének köszönhetően hamarosan megbízást kapott időszakos kiállítások rendezésére. Először a Baross Gábor, a vasminiszter (1992), majd a Királyi vonatok (1994) és egyéb időszakos kiállítások megrendezésével olyan szakmai elismerést szerzett, amely alapján megbízták a 150 éves a magyar vasút című állandó kiállítás forgatókönyvének megírásával és annak kivitelezésével.

A kiállítás rendezését, melyet sokéves közlekedéstörténeti kutatómunkája előzött meg, 1996-ban már az MTA Történettudományi Intézet tudományos munkatársaként fejezte be. Egykori professzora, Glatz Ferenc akadémikus meghívására került a történettudomány „első számú” kutatóműhelyébe, de – külső felkéréseknek eleget téve – továbbra is vállalta közlekedéstörténeti kiállítások rendezését, például 2015-ben a keszthelyi Festetics-kastélyhoz tartozó épületben Főúri utazások, úti kalandok címmel. Legutóbb a Szamos menti Komlódtótfaluban található Becsky–Kossuth-kúria helyreállítási projekt részeként az állandó kiállítás tervét készítette el. Sohasem szakadt el az első munkahelyétől, a Közlekedési Múzeumtól. Továbbra is vállalt szakmai előadásokat, tanulmányírást, könyvszerkesztést, lektorálást, konferenciák és műhelybeszélgetések szervezését. Az utóbbi években Vitézy Dávid főigazgató felkérésére aktívan segítette a Közlekedési Múzeum megújulási folyamatát, és közreműködött az új magyar vasúttörténeti kiállítás tervmunkálataiban.

1995-től az MTA Történettudományi Intézetében előbb tudományos munkatárs, 2011-től tudományos főmunkatárs, 2012-től az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének a tudományos főmunkatársaként dolgozott. Az intézeti közös munkafeladatok mellett a Kárpát-medence közlekedéstörténetével, elsősorban a vasúti hálózat fejlődésfolyamatával, térszervező, terület- és településfejlesztő hatásrendszerével foglalkozott. Kutatási eredményeit folyamatosan publikálta a szakfolyóiratokban, a múzeumi periodikákban, továbbá önálló kötetekben és az általa írt-szerkesztett könyvekben. Tudományos és ismeretterjesztő műveinek száma megközelíti a kétszázat, s ebből a Magyar Tudományos Művek Tára 2020-ig terjedő nyilvántartásában 169 tudományos közleménye szerepel. Önálló könyveit – Fejezetek az udvari és kormányzati utazások történetéből (2000), A magyarországi közlekedés krónikája 17502000 (2001), Közlekedés, politika, 19451989 (2011) – szakmai berkekben nagyra értékelték, az utóbbi 650 oldalas művét az Országos Széchényi Könyvtár besorolta a hungarológiai alapkönyvek közé. Szerkesztője és egyik írója volt a Baross Gáborról szóló életrajzi kötetnek (1997, 2000), az új kutatási eredményeket tartalmazó Közlekedés a Kárpát-medencében (2003) című konferencia-kötetnek, a Képes história sorozatban megjelent Volt egyszer egy vasút című kétkötetes műnek (2009, 2018) és egyéb kiadványoknak. Megemlítjük még a Klement Judittal közösen írt A Siemens története Magyarországon, 1887–2017 című könyvét is (2017).

2007-ben az Áruforgalom, áruszállítás és a magyarországi vasutak (1895) – Vasút – ember – térkapcsolatok című disszertációjával PhD-fokozatot szerzett. S ezt követően mint az MTA Történettudományi Bizottság és az MTA köztestület tagja, nagyobb aktivitással vett részt a tudományos közéletben és a tudományszervező munkában. Nem egészen egyoldalas önéletrajza (2007) szerint több konferenciát, tudományos szimpóziumot szervezett és évente négy-öt tudományos konferencián tartott előadást. Korábban, 1986–1997 között a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedéstörténeti Szakosztályának titkára, majd 1997-től elnöki szerepkörében is jelentős tudományos közéleti és tudományszervező tevékenységet folytatott. A felsoroltakon kívül három OTKA-pályázat témavezetője, és többnek aktív közreműködője volt. Többször nyert Pro Cultura-ösztöndíjat közlekedéstörténeti kutatásaihoz.

Kutatómunkájának térbeli kerete – az időhatároktól függően – a történelmi Magyarország területe (=325 000 km2). Tudományos közleményei primer és szekunder forrásbázisra – oklevéltári, statisztikai és kartográfiai kutatásokra – épülnek, kiegészítve helyszíni, a Kárpát-medence teljes területére kiterjedő vizsgálataival. Az elmúlt két és fél évtized alatt férjével, Phengmaly Péterrel és geográfus édesapjával autós túrákon, évi átlagban 20–30 napos időtartamban a helyszínen tanulmányozhatta a történelmi Magyarország minden tájegységét. Elsősorban a társadalmi-gazdasági folyamatok térbeli lenyomatait vizsgálta (többek közt az áramlási pályákat, a régi pályaudvarokat, a folyami és tengeri kikötőket, átrakó és raktározó rendszereket, a múzeumokban fellelhető közlekedési eszközöket stb.). Egyéni és ösztöndíjas tanulmányútjain (Bécs, Berlin stb.), továbbá a nemzetközi konferenciákon tartott előadásai alkalmával (legutóbb Észak-Írországban és Romániában) megismerte Európa nagy részét, de beutazta Kis-Ázsiát és Egyiptomot is. Külföldi útjain is kereste a közlekedéstörténet tárgyi emlékeit, emlékhelyeit, a geotényezők és a közlekedési hálózat összefüggéseit. Terepmunkáinak tudományos eredményei értékfeltáró műveiben és konferencia-előadásaiban hasznosultak. Előadásait és tudományos közleményeit önállóan szerkesztett tematikus térképekkel, olykor több tízezer statisztikai adat feldolgozásával készült térképeivel szemléltette. Intézeti munkatársaival: Demeter Gáborral és Szulovszky Jánossal együtt kezdeményezője és – más tudományos műhelyek szakembereivel együttműködve – kimunkálója volt a GISta Hungarorum történeti térinformatikai keretrendszernek. A történettudomány terén a térinformatika alkalmazásának egyik úttörője volt, amelynek lehetőségeit invenciózusan használta, nemcsak tematikus térképeket, hanem azok sorozatával animációkat is készített az időbeli változások szemléltetésére. Részt vett tematikus atlaszok, legutóbb a Kisatlasz a dualizmus kori Magyarország regionális társadalmi-gazdasági folyamatainak tanulmányozásához (18691910) című mű elkészítésében (1920).

Ismeretterjesztő írásai a História, az Élet és Tudomány, továbbá a Múzsák című múzeumi magazinban és kiállítási katalógusokban jelentek meg. Glatz Ferenc felkérésére 1992–1994 között a História című folyóirat képszerkesztőjeként is dolgozott. Ugyanilyen szerepkörben (és szerzőként is) közreműködött a Magyarok krónikája (1995) címet viselő könyv megalkotásában, mely 1996-ban az év legszebb könyvének járó díjat nyerte el.

Ragaszkodott a szülő- és lakóföldjéhez, s ennek egyik jeleként említjük, hogy csatlakozott a Nyíregyházi Egyetem Földrajztudományi Intézet hisztogeográfiai kutatóműhelyéhez, értékes tanulmányokkal gazdagítva a Nyírség és tágabb környéke, a Bodrogköz, a Hernád-völgy és a Zempléni-hegység közlekedéstörténetét. Szócikkek írásával részt vett A Zempléni-hegység földrajzi lexikona megírásában is. Értékfeltáró és -közvetítő tevékenysége jelentős hozzájárulás volt a Kárpát-medence XIX–XX. századi közlekedéstörténetéhez, térszerveződési folyamatainak megismeréséhez. Életműve maradandóan beépült a honi társadalomtudomány történetébe. Nemzeti elkötelezettségű, élethivatását szerető és magas szinten gyakorló tudós volt, aki önmagáról – az említett rövid életrajzának utolsó mondatában – így nyilatkozott: „Kiegyensúlyozott, a munkáját élvező, boldog ember vagyok.”

Kókai Sándor

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Kókai Sándor Frisnyák Zsuzsáról szóló írása elsőként a Honismeret 2022. évi 1. számában jelent meg. A szám tartalomjegyzéke elérhető a folyóirat honlapján az alábbi címlapra kattintva.

Frisnyák Zsuzsa egy írással portálunkat is megtisztelte 2019-ben. Harc a Dunáért – A dunai hajózás a 19-20. században című cikke ide kattintva érhető el. [a szerk.]

Ezt olvastad?

Hegedüs András (1922. október 31. Szilsárkány, Sopron vármegye – 1999. október 23. Budapest) a magyarországi parlamentarizmus történetének máig legfiatalabb miniszterelnöke