Javak sorsa – A Magyarországról elkerült műkincsek nyomában

Dunai Andrea legújabb könyve a Javak sorsa – Az 1944/45-ben Magyarországról elvitt értékek nyomában címmel jelent meg a Napvilág Kiadó gondozásában a 2019-es év folyamán. A Berlinben élő proveniencia-kutató alapos munkájában, ebben a kötetben pedig elsősorban „a Magyarországról 1944/45 hónapjaiban, közös magyar-német szervezéssel kihurcolt javakról, ezek restitúciójáról, illetőleg a magyarországi kárrendezési törekvésekről” ír.

Dunai Andrea: avak sorsa – Az 1944-45-ben Magyarországról elvitt értékek nyomában, Napvilág Kiadó , Budapest, 2019, 372 oldal.

A szerző az előszóban rögzíti, miszerint az ún. „népszerű tudományos” műfaj elvárásainak igyekszik eleget tenni, így a levéltári források – melyekre egyébként támaszkodik a kutató – esetében a kizárólag szignatúrákat rögzíti.

Elsődlegesen fontos kiemelnem az alapos és érdekes témaválasztást, továbbá azt, hogy a restitúció szó rövid magyarázata, körül járása is megtörténik, továbbá részeletes felvázolása a 1944-es év őszi eseményeknek, amikor is „a magyar megszállók és a magyar hatóságok legfőbb gondja az maradt, hogy értékes javak ne kerüljenek szovjet kézre.” (11.o.) Érdekfeszítő a kontextualizáló gesztus, melynek során már az előtörténeti szálak kirajzolódnak az olvasó számára.

Az első fejezet egyik rövid alfejezetében „A kiürítés szereplőinek utóélete” címmel olvasható, hogy egyébként a népbírósági perek folyamán szintén felmerült mind az áttelepítések, mind a kiürítések története, ellenben kevésbé kaptak nagy hangsúlyt. A mentővonatok közül példaképpen a Turánról – „A Várból elhozott tárgyak a Turánra kerültek fel” –, a blaibachi vonatról, „a zsidó aranyvonatról”, a Magyar Nemzeti Bank vonatáról ír a szerző részletgazdagon – az utóbbiban például egy, a veszprémi óvóhelyről többek között még a Széchényi Könyvtár könyveiből is kerültek, sőt különféle tárgyak is helyet kaptak rajta a Nemzeti Múzeumból. (63-86. o.)

A szövetségesek műkincsmentő szolgálatának munkatársai a Szent Koronával 1946 elején Wiesbadenben (Kép forrása: Wikipedia)

A harmadik fejezet a Szétszórt értéktárgyak Ausztria területén (86-97.o.) címet viseli, s többek között a magyar koronázási jelvények „útját” is elénk tárja, melyek a korona, a palást, a jogar, az országalma, továbbá kard, amiket a koronaőrség 1944. november 7-én Budapestről először Veszprémbe, s onnan a palást kivételével Kőszegre vitt – olvasható a könyv 86. oldalán. A könyvben illusztrálás okán fényképek is találhatók, mint például a koronázási palást szállítását megörökítő korabeli fotográfia (90. o.).

A továbbiakban egyfajta helyzetfelméréssel (97-107.o.) folytatja a szerző, már ami az ipari javak, valamint a műjavakat illeti. Kiderült, miszerint az első, részben ipari javakra – azok kihurcolásáról – irányuló jelentés a Szociáldemokrata Párthoz köthető: „Az első, részint az ipari javak kihurcolására vonatkozó jelentést a Szociáldemokrata Párt főtitkársága, valamint külpolitikai és nemzetiségügyi osztálya készítette 1945. július 17-én.” (97.o.)

Izgalmas fejezet A restitúció kezdetei” című szegmens (107-132. o.), ahol először a nyugati övezetben zajló eseményeket fedi le az írás, majd a magyarországi viszonyokat vázolja fel. Az első tekintetében: „A második világháború időszakában a szövetségesek először 1941 decemberében érintették a hadikárpótlás (reparáció) és a restitúció témáját.” (107.o.)

Pajtás Ernő a Szent Korona ládájával Heidelbergben, 1945. augusztus 3. (Kép forrása: Wikipedia)

A „Magyarország restitúciós kötelezettségei” című fejezet (154-168.o.) foglalkozik az Ideiglenes Kormány 1945. január 20-án Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményével és annak 6. pontjával is – az utóbbi az országba került idegen javak összefüggésében érdekes. (154.o.) Talán a legillusztratívabb az „1947 – az első hivatalos restitúciós év” című rész (168-179.o.), ahol például tételekre lebontva látható a milyen értékű magyar tulajdon maradt Németország és Ausztria amerikai területein, vagy akár mit rejtett az 1947. szeptemberében Frankfurtból visszatérő „második aranyvonat”. (176.o.)

A továbbiakban szó esik az Ausztriával történő alkudozásokról is, majd érdekfeszítő fejezetet kapott a „Megkésett műtárgyak” témája (237-258.o.). Itt szembetűnik a rengetek informatív forrás mennyisége, továbbá egyébként a „Győri Vagon-és Gépgyár pere” (258-269.o.) a jogtudomány iránt érdeklődőknek is fontos olvasmány lehet.

A Szent Korona visszatéréséről szóló alfejezet szintén aprólékos, és képet mutatnak a Szent Korona, továbbá a koronázási ékszerek hollétéről, hazatéréséről és egyaránt annak körülményeiről.

A koronázási jelvények a Magyar Nemzeti Múzeumban 1978-ban. (Kép forrása: Fortepan / Gábor Viktor)

Nagyon tisztelendő a további fejezetek után, a szakirodalmi jegyzék, valamit a levéltár fondokon túli oldalak. Egyrészről a magyar javak restitúcióját munkájukkal segítő személyek megnezezése, tevékenységeik sorravétele, továbbá a restitúcióhoz köthető legfontosabb időpontok időbeli rendszerezése. Az olvasó számára így a későbbiekben az információk visszakeresését is segíthetik ezek az oldalak.

Dunai Andrea könyve úgy szól a téma iránt érdeklődőhöz – legyen akár laikus vagy akár professzionális olvasó –, hogy miközben nyomoz, kutat, mesél, addig végig megtartja a figyelmet. Olvasmányos, miközben tudományos is, viszont az utóbbival ne válik a szikár tudomány martalékává. Mindezek alapján egy lehengerlő kutatómunka tanúsítványa is e kötet, melyet ajánlok olvasásra!

Lengyel Zsanett

Ezt olvastad?

Napóleon után az útkeresés jellemezte Franciaország történelmét. Forradalmak, lázadások, uralkodók és államformák váltották egymást, miközben új társadalmi rétegek, értékek szorították