Középkori és kora újkori metamorfózisok – A Ceræ 2024. évi első virtuális konferenciája

Április utolsó hetében mind tematikai sokszínűségét, mind technikai megvalósítását tekintve rendkívül izgalmas virtuális konferenciát szervezett a Ceræ, a középkori és kora újkori történeti kutatásokra fókuszáló, évente egy alkalommal, online formában megjelenő tudományos folyóirat szerkesztőbizottsága. A kétnapos konferencia egyedülálló módon folyamatos, megszakítások nélküli formában valósult meg Zoom-platformon keresztül, referenciaként az egyezményes koordinált világidő (UTC) szerint szervezve az összesen 11 időzónából, a világ számos részéről érkező előadókat. A rendezvény tematikai fókuszát a folyóirat készülő, 11. számának felhívása határozta meg, melynek középpontjában a középkori és kora újkori metamorfózisok, átalakulások és transzmutációk kérdésköre áll.

Az immár több, mint tíz éve, alapvetően ausztráliai bázissal és háttérrel működő folyóiratnak – amelyet 2013-ban alapítottak a Nyugat-Ausztráliai Egyetemen (University of Western Australia) – kezdetektől fogva kiemelt célja rámutatni az ókori, középkori és kora újkori világ mindenütt jelenlévő viasztáblái (ceræ) és a 21. századi digitális médiumok információterjesztésének és -tárolásának palimpszeszt-szerűsége közötti számos hasonlóságra. Ezt erősíti a tudatos névválasztáson túl, hogy lapszámai kizárólag digitális formában, nyílt hozzáféréssel (Open Access) jelennek meg.

Az április 26-án kezdődő konferenciát Alexandre M. Roberts (egyetemi docens, University of Southern California, Dornsife/Los Angeles, USA) bizantinológus plenáris előadása nyitotta meg. Roberts „A krizopoétikus hermeneutika Bizáncban és az iszlám világban, illetve szerepe a kémia történetében” című előadásában alapvetően két krizopoétikus kommentár – egy kora középkori névtelen görög szerző, illetve egy 14. századi arab tudós, Aydamir al-Jildaki munkája – alapján az arany mesterséges előállítására vonatkozó receptek terminológiáját vizsgálva mutatta be a kémia korai (eszme)történetének kevésbé ismert aspektusait.

A nyitóelőadást követően a folyamatos, gördülékeny formában történt szervezés lehetővé tette az előadók és a regisztrált résztvevők számára, hogy péntektől szombat reggelig a saját (vagy a sajátjukhoz közeli) időzónájukban tartsanak előadást, a közönség tagjai pedig annyi panelt tekinthettek meg, amennyit a saját időbeosztásuk és időzónájuk lehetővé tett.

Ezt még inkább elősegítette, illetve elősegíti az a remek lehetőség, hogy az előadások rögzítésre kerültek, így azokat a regisztrált résztvevők vissza tudják nézni, megtekintve azokat a programrészeket is, melyekről adott esetben az időeltolódás miatt lemaradtak (a felvételek ide kattintva érhetők el 2024. június 15-éig, a regisztráció lehetősége pedig továbbra is nyitva áll).

A két nap során 10 szekcióban összesen közel 30 előadás hangzott el, melyek közül a szombati nap három szekciójához volt szerencsém csatlakozni élő formában. Ezek közül a nyitóelőadást követő első szekció, melynek technikai támogatását biztosítottam, a nemi átalakulások közép- és kora újkori kérdéskörét állította középpontjába. A Maria Gloria Tumminelli (University of Cambridge, Egyesült Királyság), a Ceræ recenzióinak társszerkesztője által vezetett szekció első előadója, Lydia Coates (University of Hull, Egyesült Királyság) roppant érdekes prezentációja során – doktori kutatásához kapcsolódva – a kora újkori angol pajzán balladák (bawdy ballads) világába kalauzolta a hallgatóságot. Coates alapvetően e balladák férfiakra és nőkre alkalmazott zoomorf nyelvezetét hasonlította össze, megállapítva, hogy míg a nőkre jellemzően női alakban megjelenő állatok révén tettek utalásokat (amelyek gyakran pejoratív jelentéstartalmakat feltételeztek), addig a férfiakra általánosságban véve semlegesebb kifejezéseket alkalmaztak.

A prezentáció révén betekintést nyerhettünk abba, hogy e különösen érdekes kora újkori forrástípusban milyen formában és kontextusban fordul elő mindkét nem zoomorf transzformációja és dehumanizálása. Mivel e pajzán balladák nyelvezete feltételezhetően lényeges társadalmi hatást gyakorolhatott a korabeli populáris média nyelvezetére is, azt is megtudhattuk továbbá, hogy kutatásuk kitűnően rávilágíthat a nemi szerepekkel, társadalmi normákkal és a Stuart-kori Anglia számára elfogadható diskurzusokkal kapcsolatos társadalmi attitűdökbe.

Melanie Stephens (University of Sydney, Ausztrália) a divattörténeti kutatásokhoz kapcsolódó mesterszakos dolgozatának egy részletét mutatta be ugyanebben a szekcióban, amelynek témája a reneszánsz gyűrűviselés gyakorlatának mint a nemi identitás rituálisan és kulturálisan kódolt tárgyának elemzése.

Ahogy arra Stephens kitért, az egykor a tudományos kutatás perifériájára szorult divattörténet az utóbbi évtizedekben egyre termékenyebb kutatási területté vált, egybeesve az úgynevezett „anyagi fordulattal” (material turn), kitérve a divattörténet gazdasági, politikai és kulturális aspektusaira.

Az előadás kifejezetten a 15. századi Itáliára, azon belül is pedig a férfi gyűrűviselési szokások elemzésére összpontosított, rámutatva, hogy a férfi kéz a gyűrűviselés révén a különböző férfi-identitások megjelenítésének és kivetítésének nyilvános terévé válhatott, az arccal ellentétben pedig a nyilvános terekkel (például a rituális és családi ikonográfia nyilvános terei) párhuzamosan mások privát szféráját is áthághatta.

A konferencia második, kifejezetten a politikai átalakulások problematikájára koncentráló szekciójában három magyarországi doktorandusz mutatta be kutatásait, akik között magam is prezentálhattam doktori kutatásom egy szeletét. A Cerae főszerkesztője, Ashley Castelino (University of Oxford, Egyesült Királyság) által vezetett szekció előadói alapvetően a kora újkori politika átalakuló aspektusait, így például az igazságszolgáltatás változó tendenciáit, valamint a politikai sajtó nyelvezetét és hírtartalmát vizsgálták. Bachusz Dóra (Eötvös Loránd Tudományegyetem), aki doktori disszertációjában a Révay Ferenc működése alatti propalatinus intézményének kora újkori történetét tárja fel, prezentációjában is alapvetően a korabeli magyar igazságszolgáltatás meghatározó aktorait mutatta be az 1526. évi mohácsi csatát követő időszak évtizedeire fókuszálva, ismertetve mindazokat az erőfeszítéseket, amelyek a szétszakított Magyar Királyság birtokrendszerének a magyar szokásjogon keresztül történő megtartására irányultak.

A hatalmi egyensúly, avagy erőegyensúly kora újkori fogalomtörténetének angol aspektusaira fókuszáló előadásomat követően a szekció következő, egyben utolsó előadója, Horváth Réka (Eötvös Loránd Tudományegyetem) szintén angol forrásokra fókuszált prezentációjában. Az előadó doktori kutatása során az 1700-ban kirobbant nagy északi háborúval, illetve az 1701-ben kezdődő spanyol örökösödési háborúval párhuzamosan zajló Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) angol sajtóreprezentációját vizsgálja. Mivel a korabeli szigetországi sajtó tudósításainak jelentős része Erdélyből érkezett, így az előadó prezentációja alapvetően az erdélyi politikai, diplomáciai, gazdasági és katonai élet jellegzetességeinek vizsgálatára, az angol lapok általi markáns ábrázolására, illetve azok változásaira fókuszált.

Az előadás során roppant érdekes új kutatási eredményeket ismerhettünk meg arra vonatkozóan, hogy az első londoni újság (London Gazette), valamint az első londoni napilap (Daily Courant) hogyan ábrázolta a változó Erdélyt mint politikai entitást a 18. század első éveiben a Rákóczi-szabadságharc eseményeit követve, nagyrészt az angol és holland közvetítőknek a háború béketárgyalásain való részvétele okán.

Mindezeken túl a konferencia negyedik szekcióját volt szerencsém élőben követni, egyben pedig vezetni is, amelyben elsőként fogalomtörténeti, majd pedig művészettörténeti aspektusból mélyedhettünk el a fizikai és a szellemi szféra, így a test és a lélek metamorfózisokban betöltött szerepében. Emanuele Lacca (adjunktus, University of South Bohemia, Csehország) a „jó halál” (buena muerte), illetve az „utóélet” (postrimerías) fogalmainak kora újkori felfogását állította előadása középpontjába, melyeket alapvetően a kora újkori spanyol jezsuiták dolgoztak ki és alkalmaztak teológiai és filozófiai értekezéseikben arra vonatkozóan, hogy az egyes személyek (még halálukat megelőzően) hogyan készülhetnek fel megfelelően túlvilági életükre.

A korabeli spanyol jezsuita szerzők sok esetben részletesen értekeztek arról, hogy a túlvilági életet teljes mértékben meghatározza az egyének földi élete, ennek eredményeképp pedig igyekeztek a „jó halálra” irányuló tanácsokkal és túlvilági leírásokkal segíteni a „túlvilág” valóságában való hitet.

Így, ahogy arra Lacca kiválóan és számos érzékletes példával szemléltetve rámutatott, a „jól meghalni” mint teológiai és filozófiai koncepció fontos szerepet töltött be a 16–17. századi jezsuiták gondolkodásában és értekezéseiben.

A szekció második előadásában Botticelli Tavaszának (Primavera) alkotási folyamatába, valamint ikonográfiai sokszínűségébe nyerhettek betekintést a résztvevők Cassandra Harrington (University of Kent) művészettörténész segítségével. A híres Botticelli-festményt, amelyet saját korában meglepő módon még nem igazán méltattak, a kései 1470-es vagy korai 1480-as években Medici-megrendelésre készítette a festő, aki számos olyan irodalmi előképet alkalmazott képe megalkotása során – köztük kiemelten Lucretius De rerum naturáját, valamint Ovidius Fastiját –, amelyek közvetett vagy közvetlen módon fizikai és szellemi átalakulási aktusokat mutatnak be. Ebből kiindulva az előadó a Botticelli-festmény ikonográfiai elemeinek speciális vizsgálata révén a metamorfózisok három lehetséges típusának (anyagi, képi és allegorikus) különböző, festményen megjelenített formáit mutatta be prezentációjában.

A konferencia további szekciói a metamorfózis kérdését számos egyéb aspektusból vizsgálták, elsősorban az irodalom- és társadalomtörténet területéről, míg néhány prezentáció ökológiai, recepció-, művészet- és mentalitástörténeti szempontokkal foglalkozott.

Az előbbiekben ismertetett első és negyedik szekcióhoz hasonlóan a program harmadik és hetedik szekciója is a fizikai és emberi metamorfózis gondolatával foglalkozott, de a hangsúlyt a nemek, a személyiség, illetve az ember-állat átalakulások vizsgálatára helyezte át, a témát különböző fókuszokon keresztül vizsgálva, beleértve például a középkori izlandi túlvilág-felfogást. Az ötödik szekció ugyanakkor a színházi átalakulásokat elemezte alapvetően Marlowe Doctor Faustusa (1592 k.), valamint Shakespeare Othellója (1603 k.) és Téli regéje (1611/1623) kapcsán, a hatodik szekció ehhez szorosan kapcsolódva pedig az irodalmi átalakulások kérdésével foglalkozott.

A konferencia nyolcadik ülésszaka a metamorfózisok egy újabb megközelítését helyezte a középpontba, mégpedig a történetírói attitűdök változásait, többek között VII. Sándor pápa Hypnerotomachiáján keresztül, míg a kilencedik szekció a természettudományok kora újkori intézményesülési folyamatainak elemeibe nyújtott betekintést; utóbbi kapcsán Szentkereszti Máté (Eötvös Loránd Tudományegyetem) előadásából például Robert Townson angol természettudós és utazó ellentmondásos pályafutását ismerhettük meg. A tizedik, egyben utolsó blokk előadásai a harmadikhoz hasonlóan politikatörténeti aspektusból közelítették meg az átalakulás fogalmát, azonban személyesebb szemszögből, az egyes uralkodókra és dinasztiákra összpontosítva vizsgálták a kérdést. E szekcióban Molnár Dániel (Debreceni Egyetem) roppant érdekes előadása például a Habsburgok hatalmi pozícióinak átszervezésére irányuló, korai 18. századi törekvéseket mutatta be, amelyek során a Habsburg Monarchia politikai koncepciójában már megjelent az „új erődítmény” gondolata.

Az esemény záróelőadását Stephanie Trigg (professzor, University of Melbourne, Ausztrália) tartotta, aki irodalomtörténeti fókuszú prezentációjában a 15. század végén alkotó skót költő, Robert Henryson egyik leghíresebb, 1492 körül született munkáját, a Testament of Cresseid-et mutatta be. A vers egy erkölcsi és pszichológiai értelemben igen árnyalt, tragikus hangvételű történetet beszél el, amely alapvetően „folytatása” Chaucer szerelmi költeményének, a Troilus és Criseyde-nak. A Henryson-költemény számos különböző, korabeli diskurzust egyesített többek között a humorális elméletből és gyakorlatból, a klasszikus ikonográfiai hagyományokból, vagy például a korabeli orvostudományi értekezésekből. Ahogy arra Trigg rámutatott, a főszereplő Cresseid kétszer is átalakul Henryson versében: egyrészt etikai/humorális szempontból, másrészt pedig a betegség isteni büntetése révén.

Ebből kiindulva a konferenciát záró plenáris előadás, a metamorfózis témaköréhez kitűnően kapcsolódva, a betegség, a gyász és az isteni büntetés változó dinamikáját tárta fel Henryson szóban forgó versében, különös figyelmet fordítva a különböző betegségek és érzelmek diszkurzív hagyományaira a középangol és a középskót irodalomban.

Bár a Ceræ az utóbbi évek során számos konferenciapanelt szervezett és szponzorált az IMC Leeds és az Anzamems tematikus konferenciáin, amelyet a jövőben is folytatni kíván, az idei online konferencia volt az első lépés egy teljesen önálló esemény megszervezésére, azzal a feltett szándékkal, hogy a jövőben hagyománnyá váljon egy éves online Ceræ-konferencia. Úgy vélem, hogy az esemény kiválóan teljesítette a szervezőbizottság előzetesen kitűzött céljait: egyrészt a középkori és kora újkori kutatások magas színvonalú, új kutatási kérdésekre és eredményekre fókuszáló bemutatását és a fiatal kutatói közösség bevonását, másrészt pedig a digitális bölcsészet művelésének előmozdítását és az online közösség fejlődését mind ausztrál, mind pedig nemzetközi szinten, melyhez örvendetes módon számos magyar doktorandusz is csatlakozott. 

A folyóirat honlapját és további közösségi felületeit a konferenciát követően is érdemes felkeresni, hiszen a konferenciára történő regisztráció továbbra is lehetséges, melynek révén 2024. június 15-éig még elérhetőek és visszanézhetőek az elhangzott előadások.

Schvéd Brigitta

Ezt olvastad?

Ünnepek, emléknapok és kerek évfordulók 2024-ben

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt

X